2023. július 29., szombat

Ócsa polgármesterének közpénzes szavazatszerző családlátogatásai - megtévesztő képmutatás ( - visszás)

 Már volt róla szó itt a blogon, hogy mennyire megtévesztő és visszataszító, amikor a gyerekeinket használják fel és teszik közprédává bizonyos politikai célzatú haszonlesésé céljából.

Persze mindez nem történhetne meg a mögöttes szülők nélkül. 

 https://ocsa.hu/pic/content/ocsai-eletut-program_092621.png

Arról értekeznék, hogy a tudatlan gyereket nem lehet tárgyként kezelni és azzal magunkat, vagy másokat népszerűsítve közszemlére tenni úgy, hogy arról maga a kisded semmit nem tud, az ellen nem tehet. 

Történik mindez az egyik napjainkban, amikor dúl a gyerekereskedelem, a harc, az abúzus uralta világban a Szikra mozgalom aktivistájának lakásán a gyereket vernek, kényszerítenek és erőszakolnak meg. 

Ekkor Ócsán még Bukodi polgármester a helyi anyakönyvi nyilvántartás szerint értesülten járja a portákat, biztatja a szülőket, hogy a képviselők által a pénzünkből adományozandó "Ócsai Életút Program" keretében költségvetésünkből támogatott "Ócsai Csemete" elnevezésű újszülött ajándék csomagot személyesen elvigye és átadja, cserébe egy közös fotózásért.

A polgármester feladatával visszaélve közszerepel mások képét, személyét kihasználva öncélúan

 Bukodi polgármester ezen cselekedete megvetendő több okból is: 

- városi költségvetésből öncélúan, személyesen népszerűsíti magát, amivel politikai céljait, a választási előkészületeit próbálja elültetni a szülőkbe amolyan sajátos  kedvesség gyanánt

- képviselői-, városi döntés, önkorm.rendelet alapján kap csomagot az, aki igényli, amihez nem kötelezvény a fénykép kihelyezés, és a közösségi oldalon való bemutatás, ami ebben a formában eléggé negatív és visszás

- a kisdedek felhasználása, képi bemutatása ugyancsak meggondolandó, a polgármester ezen irányú törekvése, valamint jellegzetes bejelentkezése egyfajta erkölcstelenségre utaló megnyilvánulás, ami nem éppen normatív, inkább személyre visszavezethető disszociatív.

https://ocsa.hu/userfiles/image/Hirek%20Facebook%20_48_.png
A programban való részvételnek nem feltétele a közös fotózás, a gyerek közszemlére tétele és a polgármesteri magamutogatás

Mindezekkel nyomán mélységesen elítélendő a polgármester cselekedet és effajta viselkedése. Megengedhetetlen, hogy az Ócsai Életútprogramot kisajátítsa és a maga hozományaként kezelje.  Nem elfogadható, hogy egymaga, személyesen keresi fel a programban résztvevőket, az igénylőket és döntéshozó képviselők nélkül, mondhatni őket megkerülve, mint a hátuk mögött adja át személyes vonzásként azt, amit valójában nem ő hanem a város ad. 

Valójában Bukodi Károly megtéveszti a megajándékozott hozzátartozóit a személyes ajándék átadással, mert azt a látszatot kelti, mintha ez neki lenne köszönhető. Látszik is a bejelentkezésekből, hogy neki köszönik, neki hálálkodnak, miközben ez nem az ő érdeme, hanem a képviselőké és a városlakoké, hiszen az ő pénzük van benne. Ezért sem elfogadható, hogy a képviselők nélkül, a megkerülésükkel megy "ajándékozgatnia" polgármester. Az is visszautasítandó, hogy erről képeket jelenített meg, ezáltal népszerűsítve önmagát. Mindez egyfajta hatalmi visszaélés, egy aljas politikai fogás, vagyis akciózás. 

A polgármestert, közpénzes juttatásokat reklámozni az igénybevevőkkel és gyerekekkel... - írtunk erről

Ehhez használja fel a szülőket, családokat és használja ki a gyerekeket, a fotóit, magamutogató mód, tudván, hogy a Facebook  reakciói mit válhatnak ki.  A jaj, de édestől a kéjsóváron át a politikai népszerűséghajhászásig. Bukodi Károly ezzel emberként, apaként és fideszes polgármesterként is elbukott.

Úgy tesz, mintha az ő adománya, ő lenne az ünnepelt, miközben a város pénze van a kezében és a céljaihoz másokat használ ki. Valahol becsapja ezzel az embereket. Minden oldalon, legyen az választó, szülő, vagy éppen a csecsemő. 

Nem más ez, mint annak a propaganda hálózatnak a része, amit évek alatt felépített és kiépített maga körül. Értsük is ide a valós hírektől, a tényleges tájékoztatástól és az ellenvéleményektől megfosztott szolgabírót, az önkormányzat közpénzes lapját, amit már a behódoltja szerkeszt jó pénzért.  Ennek a felépítmények a része a városi közpénzből (le)fizetett  vecsési Kortye-féle Williams tévé, a valóságot látni és láttatni nem akaró "jó hírek tolmácsolója".  Ez aztán ezt a célt szolgálja a polgármester által kezelt több közösségi oldal, mint az "Ócsa - Kisvárosi hangulat".   És valóban ez nem más, mint a polgármesteri hangulatkeltés eszközei. Ehhez jön még a Pánczél Károly közösségi fideszes dicshimnusz megosztásai és a jegyző rábólintó kontrái. 

Ugyan már.  Ezért talán nem kéne lemenni kutyába. Maradjunk meg embernek.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése