2023. július 17., hétfő

Oroszország beint az Ukrajnának kedvező gabonaegyezménynek - nem az éhezőket és a szegényeket segítették

Oroszország hétfőn közölte, hogy leállította azt a példa nélküli megállapodást, amely a háború ellenére lehetővé tette, hogy Ukrajnából gabonát szállítsanak afrikai, közel-keleti és ázsiai országokba, ahol egyre nagyobb veszélyt jelent az éhezés.

https://cdn.mandiner.hu/2023/05/NLtTcLDIJz2RL3JdwPZCQ7m5l01ubEBSdNZHyC6BYqY/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkMGZmM2MyMDM4YzRiM2Q5MWEzMDVhMWVmMDcwM2Uz.jpg

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal folytatott konferenciahíváson jelentette be a megállapodás leállítását, hozzátéve: Oroszország visszatér az egyezséghez, miután teljesítik követeléseit.

„Amint megvalósul a fekete-tengeri megállapodás Oroszországot érintő része, Oroszország azonnal visszatér a végrehajtásához” – mondta Peszkov.

Ezzel vége annak az áttörést jelentő megállapodásnak, amelyet az ENSZ és Törökország közvetítésével hoztak tető alá tavaly nyáron annak érdekében, hogy az élelmiszerek elhagyhassák a Fekete-tenger térségét, miután Oroszország csaknem másfél éve megtámadta szomszédját. Egy külön megállapodás az orosz élelmiszerek és műtrágyák mozgását könnyítette meg a nyugati szankciók közepette.

Csak helyeselni tudom az orosz döntést. Azt, hogy nem hosszabbították meg a megállapodást. Az egyezség nem arról szólt, hogy csak az ukránok részesülhetnek a kiszállításból és arról sem volt szó, hogy visszafele fegyvereket, lőszereket pakolnak a hajókba. 
 
Ukrajna és a vele szövetséges nyugat teljesen átverte a világot, de leginkább az oroszokat, amikor arra hivatkozott a kezdeményező, hogy ez a megállapodás az éhező szegény afrikai országok lakosságát segíti és látja el élelmiszer-alapanyaggal. 
Aztán az első gabonaszállítmányok nem is az éhező kontinensre, hanem a fejlett és gazdag országokba mentek. 
 
https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/lead/2022/09/1662446630-Nc0D7qlpO_md.jpg
 
Az ENSZ, Black Sea Grain Initiative, szeptemberi 12-i adatai szerint összesen 2,7 millió tonna gabona hagyta el Ukrajnát azóta, hogy Törökország és az ENSZ közvetítésével elindulhattak az első ukrán gabonaszállítmányok - derül ki az Oeconomus infografikájából. Ennek 53 százaléka kukorica, 23 százaléka búza, 12 százaléka különböző napraforgó termék, 6 százaléka árpa, 5 százaléka repce, 1 százaléka pedig szója volt. Ha országok szerint nézzük, akkor a legtöbb gabona, az összes mennyiség 19 százaléka Törökországba került, 13 százaléka Spanyolországba, 10 százaléka Egyiptomba, 8 százaléka Kínába, 8 százaléka Hollandiába, illetve hasonló nagyobb mennyiségek kerültek még többek között Olaszországba, Dél-Koreába stb. Ugyanakkor az Ukrajnából kiáramló teljes gabonamennyiség mindössze 2 százaléka került Szudánba, 2 százaléka Kenyába, 1 százaléka Szomáliába, 1 százaléka Dzsibutiba, 1 százaléka Jemenbe, illetve szintén 1 százaléka Libanonba. 
 
Az adatokból kiderült, hogy az Ukrajnából érkező áru 38 százaléka kötött ki az Európai Unióban. A legnagyobb mennyiség Spanyolországba, Hollandiába és Olaszországba került, de 4 százalék jutott Romániába, 2 százalék Németországba, és 1-1 százalék Franciaországba, Görögországba, Írországba és Bulgáriába is. 
 
Érdemes átgondolni Ukrajna szerepét a globális élelmiszerellátásban, hiszen 2020-ban nagyon kevés rizst exportált, 18 millió tonna búzát és 28 millió tonna kukoricát. Oroszország (37,3 millió tonna), az Egyesült Államok (26 millió tonna), Kanada (26 millió tonna) és Franciaország (19,8 millió tonna) után volt az ötödik legnagyobb búzaexportőr, és a negyedik legnagyobb kukoricaexportőr az USA (52 millió tonna), Argentína (37 millió tonna) és Brazília (34 millió tonna) után.
 
 https://pcdn.hu/articles/images-md/g/a/b/gabona-ukrajna-haboru-545903.jpg
 
A gabonáért számos ország fegyverrel fizet.. Ezzel nem az éhínséget hivatottak kiszolgálni, hanem az ukrán harci gépezetet. A balga orosz, meg adta magát hozzá. 
 
Végül az alja a legsilányabb minőség, a volt KGST és a szomszédos országok gazdaságát sújtva maradt rajtunk. 
 
Aztán David Laborde, a Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet munkatársa közölte, hogy a kivitelre váró ukrán gabona legnagyobb része takarmányozásra szolgál, abból mindössze hatmillió tonnát tesz ki a búza, és annak is csak a felét szánják emberi fogyasztásra. Idén már az is kiderül, hogy silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabona árasztja el a piacot! A hibás brüsszeli döntések hatalmas mennyiségben szabadították rá Ukrajna szomszédjaira a silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabonát, ami ellehetetleníti a magyar gazdákat is. Míg az uniós gazdálkodók szigorú előírások szerint – jelentős plusz költségekkel – kell termeljenek, a beáramló import minősége erősen kétes, akár egészségre is veszélyes lehet.
 
A magyar terménypiacon kritikus helyzet alakult ki az átgondolatlan brüsszeli döntések miatt – hívja fel a figyelmet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 2022 nyarán az EU felfüggesztette az Ukrajnából érkező árukra a vámok, vámmentes kontingensek alkalmazását, azért, hogy harmadik országokba továbbszállíthassák az ukrán gabonát. Ezáltal szabadon áramolhatnak be a termények az EU-ba, de az eredetileg Afrikába és Nyugat-Európába szállítandó mennyiségek nem mentek tovább, hanem rászabadultak a közép-európai piacra, amely telítődött ukrán gabonával, napraforgóval, repcével. Felháborító, hogy míg az EU-ban – a Green Deal bevezetésével – drasztikusan szigorú előírások betartásával kell élelmiszert előállítani, addig az importra semmi elvárás sincs. Az ukrajnai gabona sokszor nem felel meg az uniós előírásoknak, és egészségügyi kockázatot is jelent, hiszen Ukrajnában számos olyan növényvédő szert és egyéb anyagot használnak, amelyek az Unióban már évtizedek óta tiltólistán szerepelnek, nem is beszélve arról, hogy Ukrajnában engedélyezett a génmódosított növények termesztése is.

Felborította a magyar búza- és lisztpiacot az Ukrajnából érkező import. A Gabonaszövetség feldolgozói tagozatának elnöke szerint a probléma több mint piaci, mivel méréseik szerint az ukrán lisztek nagy része silány minőségű. Az agrártárca már vizsgálódik.

Nagy problémát okoz most a magyarországi malmoknak, hogy az óriási mennyiségben bejövő ukrán búza mellett már körülbelül havi tízezer tonna liszt is érkezik Ukrajnából. A búza ára az elmúlt hetekben a tonnánkénti 135 ezer forintról indulva már közelíti a 120 ezer forintot, bár ez inkább valamiféle elméleti ár, hiszen most nem vásárol senki. Magyarország hagyományos piacaira, Olaszországba, Romániába és Ausztriába sem megy az export, valószínűleg azért, mert az ottani importőrökhöz is eljutott az ukrán búza.

Miután a hazai piacon megjelent az olcsóbb ukrán búza és liszt, kérdésessé vált a malmoknál lévő, még 135-140 ezer forintos tonnánkénti áron megvásárolt 3-4 havi készlet sorsa. A magyar gabonapiacon szokatlan helyzet, hogy a termény jön, nem pedig a magyar exportőrök szállítják ki. Ha nem indul be az export, és továbbra is jön be az ukrán import, az odáig vezethet, hogy nagyon komoly, akár 500-600 ezer tonnás átmenő búzakészlettel fordulnak június 30-án a következő búzaszezonba.

https://www.nak.hu/images/NAK2015/nak_header9.jpg

A piaczavarásnál is nagyobb probléma, hogy a Magyarországra érkező liszt silány minőségű. A Gabonaszövetség egy független laboratóriumban bemérette az ukrán liszt minőségét, a jegyzőkönyvet pedig továbbították az élelmiszer-biztonsági hatóságnak.

Ezért fogadom megnyugvással és némi elégedettséggel, hogy az oroszok nem hosszabbították meg a megállapodást. Különös tekintettel arra, hogy az ő gabonájukat a megállapodás ellenére sem engedték piacra. Nem is tudom, mit gondolt az aki sorra szegi a megállapodásokat és hazug mód mást hoz ki belőle, mint amikor a kezdeményezéskor nem erről volt szó.

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése