2020. október 6., kedd

Ócsa polgármestere továbbra sem értékeli az október 6.-i nemzeti gyásznapot - szégyen a városra nézve

 Igazán a nemzeti megemlékezéseinkben mutatkozik meg igazán, ki miként érez és viseltetik hazája és annak történelmi múltja iránt.  

https://www.monitormagazin.hu/webimages/images/1_mno/Okt-6-vertanuk.jpg

Ócsa polgármestere más számos esetben bizonyította, hogy neki a nemzet, az ország és ebben a haza, vagy nép mit jelent, amikor éveken keresztül megtagadta a nemzeti összetartozást, a Trianoni megemlékezést és jelenleg az október 6.-i események helyén való kezelését is.

Bukodi Károlynak mindez a mai napig nem fontos esemény.  Akkor sem, ha az ország zászlaját félárbócra eresztek. Ha másutt ezen a napon visszaemlékezéseket, megemlékező koszorúzásokat tartanak. Nemcsak országszerte, hanem a történelmi határainkon belül is. 

https://hetnap.rs/files/articles/9/9/1/32991/_thumb/32991-img-20201006-163024-big_jpg.jpg
Kávai Szabolcs történész beszédében elmondta, meggyőződése, hogy az aradi vértanúk életútja által közelebb tudja hozni a hallgatósághoz az októberi gyásznapot.

Az aradi vértanúk emlékművénél Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és helyettese, Nebojša Rakić koszorúzott, továbbá Magyarország szabadkai főkonzulátusa nevében dr. Kaizinger Tibor első beosztott konzul, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Bajusz Koncz Ágnes, Magyarkanizsa Helyi Közössége nevében Berec Sándor és Mányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Lackó Róbert, a párt intézőbizottságának tagja, a VMSZ községi szervezete nevében Huzsvár Ervin elnök és Újvári Zsombor tag, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményből pedig Körmöci Valéria igazgatóhelyettes helyezte el a koszorút.

 Ócsán ilyesmire csak Áder János köztársasági elnök látogatásakor került sor. Ócsa  polgármestere, az őt támogató képviselők, a kormánypárti helyi fideszesek számára mindez nem fontos.

https://hetnap.rs/files/galleries/7/6/9/7769/_thumb/7769-083-fullsize_jpg.jpg
Az aradi vértanúk napja alkalmából  Adán, a Damjanich János-emlékműnél alkalmi műsort és koszorúzási ünnepséget tartottak - Az esemény szervezője a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vadvirág Hagyományápoló Kör volt (- Ócsán szégyenszemre semmi)

Vásárhelyen is a mérhetetlen tragédiára emlékezett a Fidesz-frakció a Kossuth téren.

Az 1849. október 6-án történtekre emlékezett a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja Vásárhelyen. Bálint Gabriella ennek kapcsán elmondta, 171 évvel ezelőtt a tizenhárom aradi vértanú olyan hősökből állt, akiket még a haláluk napján sem tudtak elrettenteni, ugyanis az akkori visszaemlékezések szerint bátran álltak kivégzőik elé. – Reggel fél 6-kor küldték őket a halálba, míg gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt Budapesten 6 órakor. Aradon elrettentésül estig kint hagyták a holttesteket – elevenítette fel a képviselő.

A KDNP helyi elnöke szerint ez Magyarország egyik legszomorúbb napja, és ilyenkor nemcsak az aradi vértanúkra, hanem sok névtelen hazafi előtt is fejet hajtunk. – Százharminc embert végeztek ki, több százat börtönbe vetettek és 40-50 ezer azoknak a száma, akiket büntetésül a császári hadseregbe soroztak be

https://www.promenad.hu/wp-content/uploads/2020/10/a-merhetetlen-tragediara-emlekezett-a-fidesz-frakcio-a-kossuth-teren-3-2048x1536.jpg
Bálint Gabriella arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nép mindig megemlékezett a mérhetetlen tragédiáról. – Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak. Emlékük legyen áldott – szólt a politikus.

Csak Ócsán nem, mert a városvezetés, az önkormányzatunk képviselő-testülete ezt nem tartja sem fontosnak, sem elég méltónak erre. A mérhetetlen tragédiára emlékezett a Fidesz-frakció a Kossuth téren

Mert ugyebár, mit ér egy polgármester a képviselői akarattal szemben?  Ha viszont a képviselők többsége (egy kivétellel) nem képes kiemelkedni az ismert és mára már gerincét vesztett tanárokkal együtt a Bukodi-féle láposból, akkor itt nem is lesz más, csak amit az értékét veszett tékozló fiú akar.

 

Bukodi és a helyi Fidesz számára mindez a nap és vele a megemlékezés csak nyűg lehet, ezért nem foglalkoznak vele.  

Sajnos nem jöhet le Ócsára minden egyes alkalommal a köztársasági elnök, hogy számos elfoglaltsága és kötelezettsége mellett ismételten felhívja a tékozló polgármester figyelmét erre az eseményre és hajlandó legyen ezen nap alkalmából ha máshol nem, de a helyi Halászú Károly iskola emléktáblájánál legalább egy szál virággal tiszteletét tenni a 13 vértanú emlékének.

Nem.

http://www.pestmegye.hu/images/friss_hirek/ader_ocsa_okt6.jpg
Az aradi vértanúkra emlékezet Áder János köztársasági elnök Ócsán - négy éve (- Bukodi azóta sem)
 

Bukodi Károly sem emberként, sem pártpolitikusként, sem pedig Ócsa városának polgármesterként nem képes erre a fejhajtásra. A milliókat eltékozló városi költségvetésből még egy szál virágot és egy fényképet sem képes bemutatni az erre utaló hajlandóságáról.

Nem. 

Bukodi Károlynak október 6.-a, nemzeti gyásznapja, az Aradi vértanúk nemzeti áldozatvállalása, a hazafiasság példamutatása nem jelent semmit. Annyit sem, hogy városvezetőként, politikusként példamutató cselekedetként legalább a megemlékezés látszatát keltve egy szál virágot helyezne el ilyenkor a hős honvéd, vagy a vértanú áldozatok jelképes emlékénél.  

https://vira.hu/wp-content/uploads/2016/10/kiemelt-k%C3%A9p-696x464.jpg

Érdekes volt látni és tapasztalni, hogy Áder János köztársasági elnök Ócsára látogatva miként volt képes mozgósítani azt a tehetetlen testületet, mely akkor is Bakodi nyomása alatt állt.  De legalább akkor vették a fáradtságot és a hivatal jó pár dolgozójával, a jegyzővel felemelték a tespedt seggüket, és odaálltak "megemlékezni"  a köztársasági elnök mentén.

Bukodi és bandája azóta sem tette meg ezt. 

Katonai tiszteletadás az Országház előtti Kossuth téren, ahol ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, 2020. október 6-án Budapesten.
 
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
(Ady Endre: Október 6.)
-----------------------------------------------------
Aradi vértanúk

Ócsa polgármestereként a Fidesz szégyenletes tagjainak sorában nem egyedüliként, hanem bűntársaival együtt továbbra is bojkottálja az október hatodikai véráldozatok napját.  Azt a nemzeti gyásznapot, amit a törvénybeiktatása ellenére sem képes megmozgatni az elméjét és az alantas testét.

Bukodi nem csak polgármesternek, és Ócsa népének képviseletére, hanem a Fidesz párttagságára is méltatlan már, mert ez a nép, ez a párt nem az, amit ez az ember képvisel.

https://blogger.googleusercontent.com/img/proxy/AVvXsEhAKBBoVSWnANNbzgu6HvpGJeUXQs2kjJBgjYdJhtyuBnNV-in_3VnjM5d1CSDYvcYq6KZqBWSQ2YIOzjHLAmvzUBvmMWlU_EL0odaBLI1-v4ww2VCWTQRIg8v5sj3PQBcd6UQ_Tz-ouO2I3pMiGmrrYrAOjkyiZgh8OemzOMJmFO09bROG5hCQEqnl=
Bukodi Károly polgármester részéről tiszteletlenség nem fejet hajtani

 Szégyellje magát  

az összes hozzá tapadt alantas párttaggal és helyi képviselővel együtt.

*

1 megjegyzés:

  1. Nem értem, mit vártok a korcstól?!
    Számára a focin kívül csak a pénz, p..a, és a pia fontos.

    VálaszTörlés