2019. augusztus 22., csütörtök

Továbbra sem lesz megoldott a vízelvezetés az útfelújítást követően - a polgármester hallgat ( - kátyúban)

Hiába a polgármester lelkendező bejegyzése, többen is kifogásolják, hogy a mostani  útfelújítással nem párosul a felszíni vizek elvezetését biztosító létesítmény.
 
Polgármesteri öröm, lakossági szitok - továbbra sem épül ki a vízelvezetés az út mentén

Mint közismert, Ócsa városa nem csak az elavult és felújításért kiáltó úthálózatával vannak problémák, hanem a belterületi csapadékvíz elvezetéssel is gondjai vannak a lakosságnak. Mint ahogy blogunkon  is többször szóba került, Ócsán elmaradtak a felszíni vizek elvezetésére irányuló programok. Amikor más települések a csatornázásra, a vízelvezetésre kaptak pályázati lehetőséget, akkor Ócsa nem tudott élni ezekkel a forrásokkal. A városlakókat azonban egyre jobban nyomasztja a lehullócsapadék elvezetlenségé, ami szaporodó kártételt ró rájuk.  Eddig az önkormányzat értesülésünk szerint csak egy alkalommal kártalanította azt, akit a közterületről betörő áradat sújtott.  Márpedig Ócsán egyre több ingatlant, és annak tulajdonosát ér olyan kár, ami az önkormányzati feladatellátás hiányosságaiból adódóan fordulhat elő. Ilyen az amikor a belterületi és önkormányzati kezelésű közút mentén nincs kiépítve vízelvezetés. A kiépítetlen létesítmények (csatorna, vízelvezető árok, lefolyó) hiányában fellépő elöntésekért az önkormányzat felelősségre vonható, mivel a közterületek állapotáról, megfelelőségéről és így annak vízelvezetéséről is köteles gondoskodni. Magyarán a feladatköré tartozik.  Ócsán a polgári vezetés ezt legalább két ciklusnyi idő múlással elmulasztotta.  Vagyis a jelenlegi vezetés az elmúlt több mint 8 éve során sem fordított kellő gondot erre.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhGXj5nd8O0_v2afvz9C3QQkPaIxgvAJBqAc9L9BDOQk-Sk6jWqO0XQVVczJ9VUSdhyphenhyphennuokMVgOijPxsXkydXNVtB49xPlc1vR3YEPQ5suVZBNLx1s1QtXNt8XumBYzC_h_gQ0Crc1xBHU/s1600/SSA40884.JPG
A vasúti átjáró és aszfaltja ma is ilyen - a Damjanich-Székesi kereszteződése 8 éve egyre romló  közállapotokról tanúskodik

Nem csak a nyertes pályamunkák és a hozzájuk társuló támogatás elmaradása, hanem az erre történő felkészülés sem volt megfelelő eddig. Az önkormányzat vétkes mulasztása ma komoly gondokat okoz az itt élőknek. 

http://m.cdn.blog.hu/oc/ocsa/image/sz%C3%A9kesi.JPG
Eső után tűzoltók szivattyúzták a csapadékvizet Ócsán a Székesi utcában, ahol máig nem megoldott a közterületi vízelvezetés

Lássuk be, a most kezdődő útfelújítás során sem kerül kiépítésre a hiányzó vízelvezetésre alkalmas csatorna-, vagy árok-rendszer  Ez különösen igaz a Székesi utca vonatkozásában a Martinovicstól a Halászy Károlyig bezárólag.  Ezen a szakaszon még járda sincs, ahogy a Kölcsey és a vasút közötti részen sem. Mindezek a hiányosságok komoly problémát jelentenek a környéken élők számára.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjt6klXc3A9AQ_G_245DTgAzguCWg4MLPQg7u9sN3uXp5Mx9ZIY9vfGx30hN3oFRjegGXWpr_pXOQYYeazRfCrbUTP-V4Gss7IwEDb0dhj4MPjNPOBSiR7hxdNr-i7HSo9QEqP4AZWi1EQ/s640/DSCF1108.JPG
A Székesi utcára az önkormányzat egyezsége alapján engedték rá a 40 tonnás hulladékszállítást a P+R parkoló építés során

Ilyen kátyúkat termelt ki az elmúlt 8 év - kátyú-király
Azonban, ahogy a polgármester örömódáját olvassuk kiderül, hogy az egészben semmi öröm nem vegyül azon kívül, hogy a száguldozó autósoknak egy jobb minőségű versenypálya kerül kialakításra, mivel a nem autós lakótársakra a városvezetés nem gondolt. Ők azok javarészt, akik a környéket benépesítik a házaikban élő családjaik által. Ők pedig mégis csak többen volnának, mint azok a fiatal autósok, akik a városon belüli száguldozás hívei. A családosok azok, akiknek a telkére betörő zuhatag alámossa a házait, agy tönkreteszi a veteményeit.  Őket kellene megvédeni attól a  közterületi károkozástól, ami közutakról hozzájuk befolyik. Erre lenne hivatott a csatornahálózat, vagy annak régi alternatívája, a "vizesárok".  Csakhogy ez önkormányzati feladat, amiről a hivatalban kéne gondoskodni.  Ócsa önkormányzatának illetékesei pedig a most induló útfelújítás során jól demonstrálja, hogy ezzel mennyire nem törődik.   

A városháziak számára csakis a választás előtti hacacáré, a hosszú évek óta húzódó útfelújítás bemutatása a lényeg. A hosszan húzódó aszfaltcsík egy oly látvány ellem az elmaradott városkában, amibe a polgármester kapaszkodni képes.  A házak előtt álló, saroktól sarokig húzódó vízelvezető árok, már nem lényeges elem a számára. Ezért hát ezzel nem foglalkoznak. Ezért most, amikor amúgy is hozzányúlnak az utcához, és ehhez kapcsolódóan kevesebbért is meg lehetne valósítani, akkor sem teszik meg. Vagyis a lejtős Székei ugyanúgy nem kap vízelvezetést, mint a most kiárusított és beépítésre engedélyezett Vadvirág utca azon szakasza, ahol a munkálatokat az önkormányzat engedélyezte. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhn6u7mi89hYS1gMf9oHOvTLI2qBn0CtXkq_Hb9W61fUx4ilVjs0ZVRyMSvZQxzfGg1ZrLTM12khf2ttcAvRp-QPmPhLwgqcYFDmZsNYV5hTMaRu4NPKYMhGJBHiADzrwAyNtvNWp-edtc/s1600/SSA40830.JPG
Ócsán a polgármester két ciklusa alatt sem változott a helyzet - mostanság is a tűzoltók szivattyúzhatják az eső utáni csapadékot

A jogos felvetés már csak annyi, hogy miként lehet úgy hozzájárulni a több házas építkezéshez, az útfelújításhoz, hogy a társult és hiányzó felszíni vízelvezetésről az önkormányzat nem gondoskodik?

Na erre kéne valami észszerű és megalapozott válasz, de a polgármester ez ügyben is úgy lapít és hallgat, mint a korábbiakban.  
Márpedig ezzel a vezetői hozzáállással nem lesz zöldebb Ócsa.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése