Hetvenöt éve, 1944. augusztus 23-án Romániában az I.
Mihály király vezette államcsíny megdöntötte a fasiszta Ion Antonescu
diktátor uralmát, az ország a náci Németország oldaláról átállt a
szövetségesekhez.
Románia 1940-re elvesztette az első világháború után
megszerzett területei nagy részét: Besszarábiát a Szovjetuniónak,
Dél-Dobrudzsát Bulgáriának kellett átadnia, a második bécsi döntés pedig
Észak-Erdélyt juttatta vissza Magyarországnak. Mindez sokkolta a román
közvéleményt, II. Károly király lemondásra kényszerült. A trónra fia, I.
Mihály került, aki 1940. szeptember 6-án teljhatalommal államvezetőnek
(Conducator) nevezte ki a szélsőséges Vasgárda és Hitler támogatását is
élvező korábbi hadügyminiszter Ion Antonescut. Amikor Németország 1941.
június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, Antonescu
egymillió katonával, kőolaj- és élelmiszerszállítmányokkal támogatta
Hitlert, aki keleti területek megszerzésével kecsegtette őt.
 |
| Kézdivásárhely, Gábor Áron tér a magyar csapatok bevonulása idején - a felvétel 1940. szeptember 13-án készült |
A németek sztálingrádi veresége után, 1943-tól megfordult a háború
menete. Az előrenyomuló Vörös Hadsereggel szemben vívott harcokban a
román hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett, katonái
demoralizálódtak. A bukaresti vezetés már 1944 tavaszán elkezdte a
tapogatózást a fegyverszünetről, a magyar Kállay-kormánnyal ellentétben
azonban nemcsak Nyugaton, hanem Moszkvában is. A szovjetek nem
rokonszenveztek ugyan az 1941-ben jelentős területeiket megszálló,
Odesszában súlyos vérengzést is elkövető románokkal, de nem zárkóztak el
a megállapodástól. A román átállással ugyanis megnyílt volna az út a
Balkán és Magyarország felé, ezért Moszkvában még azt is kilátásba
helyezték, hogy Románia visszakaphatja Észak-Erdélyt. A király azonban
hiába próbálta meggyőzni Antonescut az irányváltás szükségességéről, az
visszautasította az áprilisban közölt előzetes feltételeket.
A
kiábrándult uralkodó a hatalomból kiszorult, de a formálisan létező
Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt képviselőivel kezdett
tárgyalni, környezete májusban elkezdte a kiugrás előkészítését. A
június 13-ról 14-re virradó éjszaka I. Mihály bizalmasai, az említett
két párt és a Román Kommunista Párt (őket a szovjetek nyomására vonták
be a megbeszélésekbe) képviselői megállapodtak, hogy a megfelelő
időpontban a király a fegyveres erők főparancsnokaként utasítja
Antonescut a németekkel való szembefordulásra. Ha a Conducator ezt
megtagadja, letartóztatják, a hatalmat a szociáldemokratákkal kiegészült
Nemzeti Demokrata Blokk veszi át.
A Vörös Hadsereg 1944.
augusztus 20-án Jászvásár és Kisinyov térségében áttörte a német-román
védelmet és benyomult Romániába. Antonescu még akkor sem volt hajlandó
változtatni álláspontján és az augusztus 22-i kormányülésen kimondatta a
háború folytatását. A Conducator másnapra kért kihallgatást I.
Mihálytól, tervei szerint ezután a frontra indult volna. A további
halogatásnak nem lett volna értelme, így a király augusztus 23-i
találkozójukon felszólította Antonescut, hogy vegyen részt a kiugrásban,
s amikor ő ezt megtagadta, a királyi testőrség őrizetbe vette. Mihály
ezután tájékoztatta a német nagykövetet, s annak legnagyobb elképedésére
felajánlotta: hozzájárul a német csapatok harc nélküli kivonásához.
Este tíz órakor I. Mihály rádióbeszédben jelentette be a katonai
diktatúra felszámolását, a fegyverszünetet és a csatlakozást a
szövetségesekhez, a szakítást a németekkel. A kiáltvány szerint "A
nemzet összes erejét mozgósítva át fogjuk lépni az igazságtalan bécsi döntés által ránk erőszakolt határokat, hogy felszabadítsuk Erdélyünk
földjét az idegen megszállás alól."
A kiugrás sikerében szerepet játszott, hogy a román közvélemény hagyományosan inkább francia orientáltságú volt,
az Észak-Erdélyt Magyarországnak juttató második bécsi döntést sem
bocsátották meg a németeknek, a pártok többsége támogatta a királyt és
az is, hogy a főváros körzetében nem állomásoztak jelentős német erők.
Másnap
a román hadsereg a tegnap még fegyverbarátnak minősített németek ellen
fordult, akik ugyan bombázták Bukarestet, de csak a visszavonulást
választhatták. A Vörös Hadsereg és az immár vele szövetséges román erők
augusztus 26-án az Úz és a csobányos völgyében átlépték az akkori magyar
határt, ezzel Magyarország területén is megkezdődtek a harci
cselekmények.
Úz völgyébe 1944. augusztus 26-án törtek be a szovjet csapatok, a román átállást követően szinte
rázúdultak a magyar határvédelemre. A védelmi rendszer első vonalában, mint
elővéd, a 17–18 éves fiúkból álló 11. székely határőr zászlóalj kapta
az első csapást. Nagyon sokan estek el közülük. A köves, sziklás
talajban nemigen lehetett tömegsírt ásni. Sokukat ott kaparták el – egy
ásónyom mélységre –, ahol megtalálták. Ha a völgyben sétálunk, még ma is
láthatók az elszórt kis halmocskák. Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi
író-újságíró „Úz-völgyi hegyomlás” című dokumentumfilmjében és azonos
című könyvében megrázó erővel számolt be az ott történtekről.
A román átállást hivatalosan a szeptember 12-én aláírt, a
szovjetek diktálta fegyverszünet szentesítette, amely Romániát
lényegében szovjet megszállás alá helyezte, Antonescut szeptember 1-jén
adták ki a szovjet hatóságoknak.
A románok a sikeres kiugrás révén
a győztes oldalon fejezték be a háborút. Az augusztus 23-i fordulat
katasztrofális következményekkel járt Magyarországra nézve, ahol a
Horthy Miklós kormányzó által október 15-én megkísérelt kiugrás
kudarccal zárult és a nyilas hatalomátvételhez vezetett. Az esély
elveszett a különbékére, és az is bizonyossá vált, hogy Észak-Erdély
megtartására sincs esély, mert a szeptember 12-i román-szovjet
fegyverszünet utolsó pontja érvénytelennek mondta ki a második bécsi
döntést.
atv.hu/MTI
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése