2021. március 12., péntek

Megkezdődött a Falu Tamás utca felújítása, de nyoma nincs a hivatalos dolognak - csak egy sávfelfestés okán

 Úgy 150 milliót költ az önkormányzatunk a hétfőn indult Falu Tamás utca felújítására azért, hogy az újra aszfaltozás után biciklisávot festhessenek fel az útra.  Mivel a pályázati forrás kerékpárutak létesítésére volt meghirdetve, de a mi fideszes vezetésünk ezt is képes volt kijátszani.

A dolog érdekessége, hogy most ezt a fejlesztést sehol nem promozta a polgármester. Nem volt előzetes megbeszélésről közreadott fotó és hozzá szöveges beszámoló, hogy lám ez a beruházás is megkezdődik, ahogy a Székesi-Damjanich felújítása előtt megjelentette ezt a kisvárosi polgármester. 

Csak Pánczél Károllyal állt ki a sarokra és mutogattak ott egy irányba.

Most arról sem szólt, hogy mikor jönnek, és kezdik meg a munkát. Azt sem tudni, hogy kik ők, akik felszedik a betont.  Nincs beharangozott kivitelező, nem ismert az alvállalkozó és semmiről nincs hír.  A polgármester már a kötelező minimumot sem hozza.  A kivitelező ismeretlen,  a munkafolyamat leírása, a műszaki tartalom rejtve, mert nem elérhető sem a város honlapján, nem jelent meg az önkormányzat újságjában és a közösség előtt.  Sem terv, sem vázlat, sem ismertető. Olyan ez, mint egy mutyi.  A városi főépítész pedig ismét ehhez a méltatlansághoz, az előírásokat és a szakmaiságot  semmibe vevő összjátékhoz adja magát a (h)írnevét. 

https://www.google.com/maps/vt/data=Y7Ucdf352oA-EK_3oH9vKhQJ4Yvl6xS8yynULEQwQ8EhvMXGpUwU8xtLCkcOKKv5dpzrvbGRXTJFqcuvSZPwqTJEXvsBfNH3rD_VN8x-7BHao4RqggPAbxL_TmGJHNeHvpFZ9eKVWBelVD7DF1ZieYEGgfZSixWEBTXgjsJjZJgsIQH9hAXtsBM1Y2TZY78XFGg-a0JXStA8lRdoTmTjqOBFW3euTR7pVKWchu6ah4WpruHFZdhSYdl7bcPVWEZxdfYwvv9d

Máig arról sem adott közre információt a hivatal, hogy kik és mit végeznek, mennyi ideig tart a munka és mikor végeznek. Mindez úgy zajlik Ócsán, mint valami kalákában szervezett építkezés, ahol bejelentés nélküli emberek jönnek és építkeznek.  Olyan ez, mint, a MÁV parkolóberuházás építési törmelékének beásása, amit szintén ez a polgármester vezette önkormányzat hivatalában intéztek a fejesek. 

Ez a fejes ma is ugyanúgy summant ez ügyben, ahogy tette ezt a nagyfeszültségű Zsíros-hálózat elvezetése során a  város érdeke ellenében.  


 Mindenesetre, ez a mostani Falu Tamás utcában zajló építési folyamat minden csak a legvégén felfestésre kerülő kerékpársáv érdekében és céljából történik.


 Hogy mindezt kik követeik el, a polgármester "jóvoltából" és rajta keresztül, azt csak a bennfentesek és csókosok tudhatják, mert ezt valahogy ismét elfelejtette Ócsa lakosságával közölni. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése