2021. március 5., péntek

Járványhelyzet van, az ember sok mindent megért - Ócsa polgármesterét azonban nem ( - maga sem tudja)

 Sok mindent megért és elfogad az ember egy pandémiás helyzetben, amikor a járvány egyre csak fokozódik.

Lassan már nem az a kérdés, hogy mivel oltsák be az embert, hanem az, hogy mikor. Végül csak az idióták hadakoznak a kínai, vagy az orosz vakcina ellen, amit az Eu-is befogadott már, és egyre többen rendelnek, hiába a politikai ellenszenv.  

Megértjük, hogy a kormány is egyre szigorítja az intézkedéseket és ideiglenes korlátozásokat kényszerül bevezetnie, hogy túléljük ezt a felfokozott járványos időt. 

Az újabb bezárások is azért elfogadhatók, mert érthető és logikus elven arra törekszik ezzel a hatalom, hogy gátat szabjon az átfertőződésnek. Most minden ennek érdekében és a járvány megfékezése céljából történik.

Az óvodabezárások sem a gyógypedagógusokat hozza nehéz helyzetbe, hanem a szülőket, akik nem képesek a gyerekeket az intézményesített ellátásba helyezni, így sokuk képtelen lesz a gyerekfelügyeletet megoldani. Ezért az is elképzelhető, hogy dolgozni és pénzt keresni sem fog tudni, miközben a dajkák semmit nem veszítenek ezzel, mert ahogy a tanárok, úgy ők is a pénzüknél maradnak, ahogy az ügyfelek előtt bezárt önkormányzatok dolgozói is. 

Csak a termelő ágazatban dolgozó melós az, akit minden ág húz. Pedig ők adják és termelik ki azoknak a szellemi- és adminisztratív dolgozóknak a bérét, akik amúgy sokszor érzékenyen, máskor ingerülten, vagy éppen a sehogy nem akarnak foglalkozni mások problémájával. Köztük a gyerekes anyuka gondjával, akinek a jövő héttől magának kell megoldani a gyerekfelügyeletet. Mindez mellett azonban ügyet sem tud intézni otthonról, mert az önkormányzatban eddig se nagyon vették fel a telefont az ügyfélnek. Ha meg igen, akkor sem volt benne köszönet.  Most mégis ők járnak jól ezzel is, mert mind megkapják azt, amit az igazi melósnak nem jár.  Ő maradhat otthon a gyerekkel, meg a problémáival jobb esetben fél pénzért.

Az önkormányzat meg nem segít. Ócsa polgármestere is, mint valami diktátor, nyomja a saját agyszüleményeit, gerjesztve ezzel a feszültséget. Bukodi valójában élvezi ezt a helyzetet.  Maga a nagyúr, aki most "élet-halál" fölött dönthet egy személyben. Polgármesterként szinte bármit megtehet és megengedhet magának ebben a vészhelyzetben. És örülhetünk, ha egyáltalán beszámol a mögöttes cselekedeteiről. A polgármestere maga a sorscsapás Ócsán ebben az időben.

Bukodi Károly eddig sem volt makulátlan vezetője a városnak, de hogy mostanság mit művel, azt majd a jövő fogja felfedni.  

Az viszont biztos, hogy Ócsán még a mostani szigorítások előtt sem engedte a sportpark nyitvatartását akkor, amikor másutt a játszóterek használatát sem tiltották. Ezzel párhuzamosan viszont az nem zavarta, hogy gimi mögött, a piros előtt, vagy a vasútállomás menti nemzeti dohánybolt szegletében csoportos alkoholizálás zajlik. 

Csak a szabadtéri sport- és gyermeklétesítmények korlátozása terén mutatott szigort Ócsa városvezetése.

Holott nem kéne így eljárni. A mostani fokozott szigorítás sem kötelezi a polgármestert a szabadtéri sportlétesítmények lezárásra.  A gimi előtt levő sportparkként átadott aprócska közteret azonban az első intézkedései közt vonta meg az itt élőktől.  Miért? Amúgy is van itt elég korlátozás és korlátolt felfogás, miért kell még ehhez a polgármester saját abszurditása?

>Az itt élő soha nem érti, hogy a saját városának polgármestere miért hozza nehéz helyzetbe azt, aki pont itt él, itt adózik és dolgozik ezért a városért.  Miért van az, hogy másutt mások azon vannak, hogy az ott élőknek jobb legyen, miközben Ócsa mindig csak a nehezét kapja. 

 Miként lehetséges, hogy Inárcs, Alsónémedi és mások polgármestere a saját települése boldogulásáért dolgozik, aközben Ócsa nagy hatalmú ura az itt élők ellen serénykedik? 

Mert míg Inárcs a napelempark támogatásával milliókat szakít, addig Ócsa ezen legalább ennyit veszít. Amíg Alsónémedi kerékpárutakkal behálózott, addig Ócsa csak a kerékpáros balesetekben elhunytak keresztjeit képes az utak vonalán kitűzni.   Amikor Felsőpakonyon nyitva lehet a játszótér, vagy a törvényi rendelkezés a szabadidős sportlétesimenyek, akkor Ócsán bezárva tartják azt is amit nem kéne. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/69630177_1121013634954651_8832123885106233344_o.jpg?_nc_cat=108&ccb=3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=3eSQoaH8WtkAX-yjqQn&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=3392ac95b62e0e2cd52cdb331fe0b2c2&oe=6066C7B7

Az ember sok mindent megért és elnéz az adott járványügyi helyzetben, csak azt nem, hogy miért pont az nehezíti meg az itt élők életét, akinek ezzel ellenkezőleg pont az lenne a fizetett kötelessége, hogy megsegítse és könnyítse az itt befizető adózó polgárok életét.  Bukodi Károly polgármester mindezt képtelen megtenni. Ő egymaga is képes betölteni a legrosszabb ellenzék, és a legkártékonyabb városvezető szerepét.   

A helyi ember nem is érti, hogy hova nő a sörte egyesek arcán, amikor az ellenzéki sorokban már a kefebajuszt vizionálják. Jó lenne, ha a Ócsa polgármestere is tükörbe nézne.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése