2016. október 6., csütörtök

Ma azok is megemlékeztek akik máskor képesek voltak erről megfeledkezni - most szólt az is, akinek nem tiszte

Ma, október 6.-a tiszteletére megjelent Ócsán a Halászy Károly Általános Iskolában Áder János köztársasági elnök, hogy itt rója le kegyeletét a Nemzeti gyásznapon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlást követő egyik leggyalázatosabb kivégzéseseinek fordulónapján Halászy Károlyra is emlékezvén.


Szomorú ez a nap a magyarság életében, és szomorú Ócsára nézve is, hiszen Halászy Károly szabadságharcos katonatisztet éppen a mostani oktatási intézmény, az iskola udvarán végezték ki. Igaz, nem október 6.-án, de az 1948-49. évi tavaszi forradalomhoz köthetően. Ez az emléknap mégiscsak erről szól.


Szomorú, hogy Ócsán az önkormányzat vezetését egy ilyen gyászos nap eddig nemigen mozgatta meg, hogy az évfordulók hivatalos és köztéri megemlékezést tartson. Mindig elintézték ezt azzal, hogy az iskolákban megemlékeznek erről, de nyíltan, városi szinten, hivatalosan a lakóközösséget is bevonva és az itt élők számára is átélhetőn, ezt az önkormányzat soha nem biztosította. Nem is voltak központi megemlékezések ebből az alkalomból Ócsán. Ezt blogunk több éven át megkifogásolta.

Ma azonban Áder Jánosnak sikerült megmozgatni a vezető tisztségviselőket és kimozdítani a Városháza melegéből, hogy a köztársasági elnök mellé álljanak.  

Érdekes, hogy most mennyire fontossá vált számukra ez a nap. Ócsa polgármesterének képe megjelenik Áder mellett, és most nem tiltakozik a tévészereplés ellen sem. Áder hivatalának nem merte azt mondani, hogy "ha tudom, fel sem veszem".  

http://mno.hu/data/cikk/1/36/51/00/cikk_1365100/1.jpg

Áder János nem előszór jár Ócsán. 2010 február 26.-án az Európai Parlamenti képviselőként volt jelen.  

Ma az államfő Halászy Károly honvéd százados tiszteletére jelent meg, hogy Ócsán se feledkezzenek meg róla ezen a napon. 

Áder János a Halászy Károly Általános Iskolában rendezett megemlékezésen kijelentette: "a hazaszeretet nem ünnepnapok hangzatos szava, hanem egy bennünk dolgozó erő."

http://888-s3.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2016-10-06/5943ed78f419b0494d5904146cb259f8/760x0.jpg

Áder János szólt arról, 1848 nyarán Pest megye településein a toborzások hírére az utcákon és a tereken férfiak gyülekeztek, akik nem születtek hősnek, csak szerették a hazát. Szerették a szabadságot, amely számukra most azt jelentette, hogy megszűnt az úrbér, az ősiség, az úriszék és a tized, felszabadultak a jobbágyok, közös lett a teherviselés, szabadabb a szó. Jelentette azt is, hogy megnyílt az út egy igazságosabb Magyarország felé – tette hozzá. 

http://www.pestmegye.hu/images/friss_hirek/ader_ocsa_okt6.jpg

A mostani köztársasági (elnöki) megemlékezésre eljött, és a helyszínen  megjelent Szűcs Lajos, helyi lakos a szomszédos 7-s választási körzet országgyűlési képviselője, és Pánczél Károly a település mostani ogy.képviselője, valamint Szabó István a megyei közgyűlés elnöke is.
 
Ócsa polgármestere az államfői tiszteletadáson ma arról beszélt, hogy 1848-49 mártírjai hittek egy jobb világban, a közös jövőben egy ország érdekében, ahol az emberek szabadon élhetnek. A remény és az egymás iránti bizalom fordította ki sarkaiból a világot – mondta.
Kijelentette: a szabadság hőseinek mindenképpen meg kellett halniuk. Nem azért, mert fegyvert fogtak és kitartottak, hanem a hit miatt, amely tettekre sarkallta őket, amely megmutatta mindenkinek, hogy a világot meg lehet változtatni – mondta a polgármester.


Ócsa polgármestere az államfői tiszteletadáson ma arról beszélt, hogy 1848-49 mártírjai hittek egy jobb világban, a közös jövőben egy ország érdekében, ahol az emberek szabadon élhetnek. A remény és az egymás iránti bizalom fordította ki sarkaiból a világot – mondta.

Kijelentette: a szabadság hőseinek mindenképpen meg kellett halniuk. Nem azért, mert fegyvert fogtak és kitartottak, hanem a hit miatt, amely tettekre sarkallta őket, amely megmutatta mindenkinek, hogy a világot meg lehet változtatni – mondta a polgármester.

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere az államfői  megemlékezés zárásaként Áder János köztársasági elnök mentén, katonai tiszteletadás mellett maga is megkoszorúzta Halászy Károly emléktábláját.

Nagy kár, hogy erre a polgármesteri cselekedetre ennyit kellett várni. 
Köszönet Áder János elnök úrnak, hogy ezt is sikerült elérnie.
(MTI)
Internet, Facebook
*

7 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Pojáca! Te hol voltál, mert nem lehetett látni a megemlékezők közt. Ki ne találd, hogy dolgoztál!

      Törlés
    2. Téged kerestelek a tömegben......

      Törlés
    3. A sárkány mintás otthonkájában a tükör előtt állt és nem létező tv-nek adott interjút :P

      Törlés
    4. Érdekes, hogy ebből a taknyos gyerekből mit csinált a sárga mellény. Naná, hiszen amilyen a vezérbarom, olyan a csürhe. Seggnyalókból meg nincs hiány.

      Törlés
  2. Tamással szittyózott a kultúrban.

    VálaszTörlés
  3. Virtuális huszár vagy b+, vegyetek egy-egy husángot, vetkőzzetek félmeztelenre és irány a selyemrét. A szájkarate már unalmas.

    VálaszTörlés