Sokszor megfordul az ember fejében a kérdés, hogy valóban a ruha
teszi-e az embert, de sosem tudunk biztos jó választ választ találni.
Az biztos, hogy a szép, valamint a tiszta ruhában járó embert nagyobb tisztelet övezi, mint a slampos, koszosba öltözöttet. Aztán vannak esetek, amikor azt látjuk, olyan ember, aki nem sokat ad erre és képes vasárnap is a hétköznapi munkáscuccba bújva megjelenni a Spar pénztáránál a szépen és üdén öltözöttek közt. Ennek minősített esete, amikor ehhez igazodva nem is mosakszik a delikvens és az egész hetes izzadságszagtól bűzölögve teszi mindezt, amikor a tisztán és normálisan felöltözött emberek közé lép.
Vagyis, ha nem is egészében a ruha teszi az embert, de mindenképpen minősíti azt, illetve a viselőjét. Mert mindannyian egyetérthetünk abban, hogy nem mindegy, miként és hogyan öltözködünk, s jelenünk meg. Mert az igényes és a valamire való ember ad magára. Számára és számunkra, a másikra tekintettel is fontos a kinézetünk. Ezért is próbálnak sokan tetszően, csinosan, stílusosan, divatosan és alkalomhoz illően öltözködni. Ezért jóérzésű kulturált emberként nem megyünk emberke társaságába büdös, trágyaszagú, vagy tisztátlan öltözékben. Valahol azért is váltunk napjában ruhát, hogy lássák, változatosan és választékosan öltözködünk, s nem mindig ugyanazt hordjuk, amiben a testünk kipárolgásának szaga bent ragadt, mint ólban a trágyalé. A ruha nem egyfajta szűrő, de nem itatóspapír, ami mindent benyel. A tiszta ruha is beszennyeződik egyszer. Ezért is kell váltani. Aki tehát mindig egyugyanabban látunk, azzal szemben jogos fenntartásaink lehetnek. Nem kell ebbe többet gondolni, mint ami valójában. Már az egyszerű falusi tanító is megüzente a szülőnek, hogy a gyereket tessenek átöltöztetni, mert szagos, amire a az apuka visszaszólt; - nem szagolgatni, hanem tanítani. Vagyis nem vegyék figyelembe azt a láthatatlan tényt, mely bűz formájában körüllengi a vétlent.
Mert ugyebár a gyerek nem tehet róla, hogy mindig azt a gúnyát húzzák rá és abba öltöztetik vissza, amibe már tegnap beleizzadt. A felnőtt azonban más. Ő elvileg felelősségteljes, és tudatában van annak, hogy mindez mivel jár. A bűzzel párosuló fintor, a megvetés nem a ruhának, hanem a viselőjének szól. Mert ez esetben sem a ruha teszi az embert, hanem önmaga teszi visszássá, elutasítandóvá magát.
Vagyis mégis csak fontos a kinézetünk. Az, hogy napjában miként öltözködünk. És ha már idáig eljutottunk, akkor abban is egyetérthetünk, hogy fontos a megjelenésünk.
A ruha fontos része lehet az önkifejezésben, könnyen tudjuk eszközként
használni arra, hogy a külvilág felé közvetítsük a saját
személyiségünket, vagy nézeteinket. Kapcsolatainkat is meghatározhatják,
hogy egy-egy új ember megismerését mennyire befolyásolja a pillanatnyi
öltözködése. Viszont fontos, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz.
Egy-egy eseménynél fontos lehet a ruházat, és szabályok közé is szokták
tenni, hogy mit lehet viselni és mit nem. Ez is az egy csoporthoz
tartozást erősíti. Az emberek csoport lények, ezért szeretnek azonosulni
másokkal, így ez az öltözködésben is megmutatkozik. A rockkoncerteken
mindenki általában feketében nyomul, és esküvőkön pedig senkin nem
látunk fehéret a vendégek között. Ha látunk egy csapat ünneplőbe
öltözött fiatalt szeptember elején, rögtön tudjuk, hogy valami iskolai
rendezvény miatt vannak kiöltözve.
Ezért, és nem csak úgy véletlenül vannak olyan események, ahol kifejezetten van dresscode.
Különböző kultúrákban is megkülönböztethetünk az ott élőkre jellemző ruházatot.
Erről szólt az elmúlt szombat.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése