2015. július 21., kedd

"Az új tanévben kulturált körülmények között lehet testnevelés órát tartani" - MLSZ billogozta pálya ( - Ócsa)

Tegnap, a megelőző többszöri rendőri kiszállást, intézkedést követően végre elkészült az MLSZ, a sportegyesület új pályája, ahol nem csak az utánpótlás-nevelés, felkészítés, hanem a látványsportokhoz kapcsolódó tevékenységek is megvalósulhatnak. Ezzel egy újabb álom öltött testet. (Rossz, aki rosszra gondol.)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t31.0-8/q92/p843x403/11222731_1890708804488592_8237748754934312568_o.jpg
MLSZ billogozta pálya a hátsó udvarban - hajrá Ócsa
Szeretett polgármesterünk hivatalos közlemény helyett ismét a közösségi oldalán jelentette meg a hírt. Ezzel is többszörözve az oldal látogatóinak számát, hiszen a város közpénzes oldalain nem sok közösségi információ jelenik meg. Az érdeklődő kénytelen Facebook-Bukodit olvasni. 

Innen tudtuk meg, mi is, hogy valami ismét nincs rendben az iskolával, illetve azon belül a tornacsarnokkal. Mesterünk ugyanis azt vallja, hogy most az új pályával végre "kulturált körülmények között lehet testnevelés órát tartani".

Ezen egy kicsit leragadtam.  Mi a fenét is akar kifejezni mindez? A tornaterem, a futófolyosó, a csarnok és a hozzá kapcsolódó létesítmény már nem elég kulturált testnevelési órák megtartásához? 

A polgármester biztos tudja, mert tudtunkkal nem zárul hét, hogy ne látogatna el a terembe, vagy ne rúgna egyet a bőrbe. Sok-sok péntek délután tudna mesélni az ottani nem éppen kispályás összejövetelekről az eseti műsorokról, ami a nyilvánosság előtt csak a tárgyalási jegyzőkönyvekből ismert. Bár az Ócsai Kisbíró is beszámolt egyszer még - nem a mostani asszonyka karbantartása során, hanem azt megelőzően erről-arról - az eseményekről, amik ott zajlottak.  De a kulturálatlanságról eddig nem sokat beszéltek a felek. Most úgy látszik ennek is eljött az ideje.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/t31.0-8/11224394_1890708781155261_363199484248375950_o.jpg
Nem csak a reflektor árnyékolja be az új pályát - piszkos nagy népszerűség

Az MLSZ műfüves pályaépítési programjának keretében mára elkészült az iskolai grundpálya. Ezáltal tovább bővült azoknak a helyeknek a száma, ahol az új tanévben kulturált körülmények között lehet testnevelés órát tartani.
 
Végül a hír kapcsán magunk is örülünk, hogy az új tanévben végre kulturálttá válik (válhat) a testnevelés oktatás az iskolában. 

Azt viszont nem értjük, hogy ezért korábban miért nem emelt szót senki, ha már a polgármester is tudott róla?  A bírósági ítélet miért nem kapott akkor nyílvánosságot? A birtokháborításról miért nem értesülhet a helyi ember? A most beismert kulturálatlanság miért volt leplezve eddig? Vagy ehhez egy külső szervezet, az MLSZ kellett, hogy a visszásság előkerüljön?

Vagy hogy a csudába értelmezze másként mindezt az ócsai ember?

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése