2024. január 19., péntek

Nyílt nap, színes programok, hétvégi vasutazás a Széchenyi-hegyen - programajánló

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. Tíz és tizenhat óra között színes programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket, a vasútvonal felső szakaszán egész nap nosztalgiavonatok is közlekednek – közölte a MÁV Zrt. 


A vasárnapi nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják a Széchenyi-hegy (Svábhegy) állomás vasúti berendezéseit, akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban – olvasható a közleményben.

A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat.
 
   
A tájékoztatás szerint a nyílt nap alkalmából járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen: a gyerekek felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz vezetőfülkéjébe is, valamint hosszabb pihenője után ismét látható lesz a Gyermekvasút legöregebb vontatójárműve, az 1929-ben gyártott lillafüredi motorkocsi is. 
 
Itt a nosztalgia-motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők. 
 
https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/33488/415106253_768233892007171_2587495912850215967_n.jpg?slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elastic
 
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút azon kívül, hogy Budapest két kerületét köti össze, még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült.
 
 
Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között. Vasárnap a széchenyihegyi végállomás és Virágvölgy állomás között külön díjszabással 40-50 percenként nosztalgiavonatok is indulnak, amelyeket általában gőzös továbbít, de délben a lillafüredi motorvonat is tesz egy fordulót – olvasható a közleményben.
 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése