2024. január 28., vasárnap

Korunk lelki népbetegsége: a szervilizmus - más tollával ( - honosított, netán idealizált vendégírás)

A szervilizmus jelentése: szolgalelkű, alázatos, a felsőség kegyét kereső, hajbókoló, alázatosan beletörődő, hízelkedő, talpnyaló. Mivel nyelvünk rendkívül gazdag a rokon értelműségben, kiegészíthetjük még a sort az olyan szinonimákkal, mint csúszó-mászó, tányérnyaló, potyázó, élősködő. Eredete a latin servus (szolga, rabszolga) szó. Rokona a szervusz köszönésnek, voltaképp a servus humillimus domini (legalázatosabb szolgája az úrnak) formulából rövidült. Történetében ebből ered a régi „alázatos szolgája”, illetve „alászolgája” köszönés is.

A szervilizmus egyértelműen negatív jellembeli tulajdonság, még akkor is, ha a magatartás gyakorlása során előnyökhöz jutunk. Sőt, mindenképp káros. Hányszor tapasztaltuk, hogy az egyén hiába állt ki bátran a közösség igazáért, a szervilis többség cserbenhagyta. A kritikát megfogalmazó, jobbító szándékú felszólaló magára maradt, ha úgy tetszik, elvitte a balhét. A másik oldalról nézve, a szervilizmus a hatalom képviselőjének sem tesz jót. A hatalomtól „megrészegült” embereket a szervilis beosztottak kényeztetik el, akár addig a szintig, hogy nem tűrnek el semmiféle bírálatot. Az ember gyarló. A személyiség eltorzulása lesz tehát mindkét irányba a végeredmény, a hatalmat gyakorlóra és annak alázatos elszenvedőjére egyaránt. Másrészt a szervilizmus hatása egyértelműen káros akár az egyénre, akár a közösségre nézve.

https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/306266680_6080937845269353_4165300795580923795_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=06u5GaqpangAX_Ra13M&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AfDO4JLpr8Ql-qs8LeYBz0SStxl23sZpE7sUncZiQq6HSA&oe=65BA4BD7
Általános és középiskolai tanár voltam, valamint még félve mondom ki 30 könyv után, hogy író

A szervilizmusra rengeteg példát láthatunk az emberiség történelmében. Gyakorlatilag kísérő jelensége az emberi életnek minden időben. Tekintet nélkül van jelen mindenhol – nemzetiségtől, nemtől, életkortól, foglalkozástól függetlenül. Talán éppen azért, mert emberi. Olyasmi ez, mint a természet törvénye, az erős és a gyenge harca, az életben maradás tétje. A civilizációban az egyéni érdeket mindig a társadalmi viszonyok hozzák létre. Az érdekek a társadalom minden tagja számára nem lehetnek egyezőek. Ugyanis a valóság jelenségeinek emberi jelentőségét sosem az objektív szerep határozza meg, hanem az ember hozzáfűződő szubjektív viszonya, érdeke. Éppen ezért a hatalmat gyakorló és az őt megválasztó állampolgár érdeke nem mindig párhuzamos. Más és más, az érdekek egymásnak feszülése pedig állandó, feloldhatatlan. Az érdekek eléréséhez eszköztár szükséges, s a szervilizmus ennek az egyik eszköze. Kétségtelenül vannak olyan korok, amikor markánsabban érezzük a szervilizmus jelenlétét. Éspedig általában a diktatúrák idején, amikor jobban sérülnek a személyiségjogok, sebet kap a demokrácia, diktál a félelem. Nagyobb az űr „a lent és a fent érdekei” között.

Néhány olyan példa a szervilizmusra, amikkel az életünk során szinte naponként találkozhatunk:

A vélemény véka alá rejtése. Nem szólók, nem fáj fejem. Abból még sosem lett baj, ha nem nyitottam ki a számat. Hányszor élünk ezzel a magatartással, mert kezdetben konfliktusmentes. Szociális érzékenységünk el sem jut odáig, hogy a felszólalót cserbenhagytuk, tovább erősítjük a felettünk zajló, rólunk szóló, életünket meghatározó hatalmi torzulást. Pedig nem tudjuk kikerülni a végkifejletet. Lehet, hogy állásunkat egy időre sikerül megtartanunk (az állásféltést látom ma a legerősebb tényezőnek), de a következő évben már előfordulhat, hogy mi is sorra kerülünk, következünk, vagy éppen gyermekeinknek nem lesz munkahelye. Nem akarok az irodalommal példálózni, de Babits megfogalmazásánál nemigen lehet szebb szavakat találni, miszerint „mert vétkesek közt cinkos aki néma”.

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/79829796_3038227029543072_1166164460738445312_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=7f8c78&_nc_ohc=lmNOKvlnLggAX9aEXIN&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfBNJT21bYDQYIjw-g_iOSAyfnNBUYwCFcnCg3Pm-2HRzw&oe=65DCA206
Gréczy hódoltsága Gyurcsányhoz kötődése, viszonya, kettejük kapcsolódása politikai-, megélhetési szervilizmus - lelki betegség

Gyurcsány Ferenc: Gréczy Zsolt a mai napon bejelentette, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. Ezek után más körülmények között fog segíteni bennünket. Mi meg vigyázunk rá.
“Ma is megtanultuk, hogy a jog igazsága nem egyenlő a politika igazságával.
De mert közszereplő és a privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett. ..."

A magunkkal való elszámolást nem tudjuk elkerülni. A szolgai magatartás észrevétlen beépül személyiségünk szerkezetébe, a gerinc megroppan, majd elvisz a közöny, a fásultság állapotába. Eluralkodhat rajtunk a félelem, aminél rosszabbat nehéz elképzelni. Nem bocsánatos viselkedés a ma és a közelmúltban divatos passzív rezisztencia, amit sokan pajzsként tartanak maguk elé. Minek szólaljak meg, úgysem változik semmi. Ez előfordulhat. De ha véleményünket állandóan magunkba fojtjuk, a változás esélye még kisebb marad. Erre mondta Széchenyi, hogy minden nemzet olyan társadalomban él, amilyet megérdemel.

https://i.ytimg.com/vi/VNMhibbrOgs/maxresdefault.jpg
Nap Tv, vagy ATV a politikai kötődés a mögöttes hitvallás és viszonyulás alapján a média szervilizmus látható példája - itt is a beteges lelkű Gréczy az egyik "pöcsös" alárendelt, vagyis a betegesen szervilis politikai szolga

A szervilizmus gusztustalanabb példáival is találkozhatunk:

Bizonyára mindannyian rengeteg olyan szituációt láttunk már, amikor a hízelkedő a főnök irodájában kezdi napját, jópofáskodik, elejt egy-két hízelgő szót, avagy ügyesen bemártja kollégáját. Szívességeket tesz. Elvégzi a kellemetlent, figyel, kifigyel, megfigyel, terjeszt és eltitkol, elvesz és hozzátesz, alakít, formál, deformál. Este nyugodtan fekszik le, mert magáért és családjáért mindent megtett, nem ő lesz az, akit holnap fegyelmi, vagy elbocsátás vár.

Csalódni is lehet egyébként! A közösség lassan eljuthat olyan morális szintre, amikor le sem néz, kinek a hulláját lépi át. Esetleg magát a hullát sem látja meg, annyi dolga akad.

https://magyarnarancs.hu/data/articles/87/876/article-87629/moldova.jpg
Moldova és Kádár - kritikai szervilizmus a kommunista-zsidó író pályája

Létezik olyan fokozat is, amikor a talpnyalás tárgyiasul. Ajándékot veszek a főnökömnek, mert függőségi viszonyban állunk. Megkülönböztetést remélek. Egy kis ajándék a kertből, padlásról és pincéből. Egy kis sütemény, egy flaska bor, egy-két kisebb-nagyobb segítség a ház körül. Kedves gesztusok tárháza. Ez a viselkedés az egyén saját érdekérvényesítő szándékát, félelmét, jellemének sunyiságát takarja. A felsőség oldaláról szintén. Elfogadja, hogy gyarapodjon, hogy hatalmát igazolva lássa, hogy hízelegjen saját hiúságának.

 Brüsszelita szervilizmus, globális lobbiérdekek és külföldről pénzelt alárendeltség-vállalás - mások fél kiszolgáltatása

A hegy csúcsa itt is a pénz, annak megannyi metamorfózisa. Egy jó állás, egy jó vétel, egy akármilyen borítékfajta örökre le tud valakit kötelezni. A szemekben ott van, ne felejtsd el, és nem fogom elfelejteni.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2107/20210720donath-anna-julia-cseh-katalin.jpg
 Brüsszelita szervilizmus, globális lobbiérdekek és külföldről pénzelt alárendeltség-vállalás - mások fél kiszolgáltatása

Hiú ábránd lenne azt hinni, hogy a szervilizmust valamikor is ki tudjuk kerülni. Csak egészen fejlett társadalmakban kisebb rá az esély. De legalább fogalmazzuk meg magunknak, és szembesüljünk vele.

Toldi Zsuzsanna

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése