2021. február 1., hétfő

Puzsér a nők jogán Marton kivégzéséről és a mögöttes színművészetis hadműveletről - a komcsik liberalizmusa

 Puzsér Róbert sokat vesztett hitelességéből, amikor maga is politikai prostituáltként állt be az ATv Öt című műsorába Ceglédi, Hont Konok, és Lampé mellé celebnek. Értem én, hogy kell a pénzt, de hát mégis hogyan, és milyen áron? Egy jobb érzésű ember csak nem adja össze magát mindenkivel.

Puzsér márpedig ezzel eladta a lelkét. Ugyanúgy, levetkőzött és kitárulkozott, mint az a pénzéhes kurva, aki a fizetségért cserébe a testét adja az aktusért.   

 https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2977/29774/297743/29774355_a884660ee458728901f346b3c1a1d2fb_wm.jpg

Nincs ezzel egyedül Puzsér a közéletben, mert mások is csináltak már ilyet, ahogy az út szélén, az interneten sem egyedül kínálják fel magukat a cédák.  Sőt már párt formációban is létezik egy a politikai kicsapongás, hiszem a Jobbik sem az a nevében és hitvallásában foglalt egykori oroszlános és Árpád-sávos keresztény-jobboldali párt, ami volt. Ma ők is inkább a hittagadó ateista hazaárulókkal kurválkodnak a politikai hatalomért. Azért, amit ők ugyanúgy nem tudtak maguknak megszerezni, ahogy Puzsér sem volt rá képes önállóan.  Így hát a hogy az egyik, úgy a másik is összeállt olyanokkal, akik amúgy önmagukban is vállalhatatlanok.

Azonban most Puzsér a régi énjét megtalálva olyat fogalmazott meg, ami nem csak, hogy igaz, de rámutat a Színház és Filmművészeti Egyetem körüli vitákra, arra a botrányos szellemiségére, ami az eddig ott oktató „tanárok” ideológiai hitvallását a mögöttes politikai inkorrektségüket és elvtársi hűségüket tárja fel.

Mindezt nem más hozta elő Puzsérből, mint a Nőkért Egyesület és az elnökeként ismert Antoni Rita. 

Az egészből minket érdeklő lényeg, hogy most ismét előkerült a Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, érdemes és kiváló művész neve. 

Marton a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1969-től oktatott színészmesterséget, majd egyetemi tanár és társ-osztályvezető lett. Színházrendezést tanít, mesteriskolák és workshopok előadója az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Izraelben.

Nevéhez fűződik a Vígszínház 1994-es teljes felújításának lebonyolítása, 2003-ban pedig színigazgatóként elnyerte a civil szféra leginspirálóbb vezető személyisége díjat. 

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1710/20171019kiderult-ki-a-szexualis-zaklato.jpg?w=800&h=533&t=5
Sárosdi - Marton

 2017. október 14-én Sárosdi Lilla  (szinte sehol nem jegyzett magas teljesítményű) színésznő nyilatkozatot tett, miszerint Marton húszon valahány évvel korábban szexuális együttlétre (orális szexre) akarta kényszeríteni őt. (Beszámoló.) Marton László 19-én közleményben tagadta (rágalomnak nevezte) ennek valóságtartalmát, és az ügy kivizsgálásáig felfüggesztette oktatói tevékenységét, illetve lemondott főrendezői állásáról. az érintetteket, továbbá rendelkezésre áll a meghallgatásokkal kapcsolatban, és bocsánatot kért, amit Sárosdi Lilla a nyilvánosság előtt azonnal elfogadott. A Vígszínház másnap, hangsúlyozva, hogy „a döntés nem jelent, nem jelenthet ítélkezést egy gazdag művészi életút felett”, kezdeményezte Marton munkaviszonyának megszüntetését. 

https://888.hu/wp-content/uploads/2017/11/4124258-760x0.jpg
Sárosdi Lilla - Gyönyörű! Nyissunk egy univerzálisabb képet

Az ügyből óriási botrány kerekedett, végül meggyengítve Marton addig rendíthetetlennek tűnő szakmai pozícióját, távozni kényszerült a Vígszínházból. A rendező az ügy kirobbanásakor tagadta az ellene felhozott vádakat, aztán pár nap múlva egy MTI-nek adott nyilatkozatában bocsánatot kért azoktól, akiket akaratán kívül megbántott. Az ügyben nem történt hivatalos rendőri vizsgálat, mivel feljelentés sem érkezett. Sárosdi Lilla színésznő a férjével, Schilling Árpád rendezővel és a közös gyermekükkel külföldre költözött. 

Marton Lászlót tönkretették.

 https://64.media.tumblr.com/720509b4e497e12dd332860fd7498648/d0f3b22e6b0350ee-53/s500x750/fbb49a5015d821274b3e161f11f51b239f11b7a9.png

Puzsér most erre világít rá, amikor vitába száll a Nőkért Egyesület Ritájával.

Ezt írja:  - Marton László jóbarátjától, Verebes Istvántól lehet tudni, hogy a rendező egészsége kifejezetten az ellene folytatott leszámolássorozat következtében rendült meg. Verebes a #metoo boszorkányperének tombolása közepette úgy fogalmazott, hogy Marton „vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől”.  Az utóbbi jóslat valóra is vált.

Antoni Rita téved: Marton László nem évekkel az ellene indult gyűlöletkampány után halt meg, hanem kevesebb mint két évvel később, hosszan tartó, súlyos betegségben. Gondolom, Antoni kisasszony nem véli úgy, hogy ne volna jogom összefüggést feltételezni egy soha nem látott bestialitású nyilvános meghurcoltatás és az annak áldozatát sírba vivő betegség között.

https://www.petofiszinhaz.hu/media/hirek/big/tartuffe4200.jpg
Marton Lászlót gyakorlatilag a hamis vádakkal megölték - a sajátjai intézték el

Na, most egy kicsit visszább ugorva szembetűnik, hogy Marton László hívta életre és létesítette korábban azt a „kaposvári iskolát”, ahol Ascher Tamás, Gothár Péter, majd az új színész-rendezőgeneráció kibontakozhatott.  Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza rendezői munkássága, aztán Alföldi Róbert debütálására is itt került sor.

Mindez nem elhanyagolandó a mostani történések hátterében és annak ismeretében, hogy Marton Lászlót részint ezek az SZFE-ből ismeret felek hagyták hátra.  

https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=46fc67b8-6a27-46c1-a904-cf8ce4993473&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30
Ascher Tamás

Ascher Tamás alakja visszatérő nehéz elem a színművészeti életében. Ő volt az, aki Balogh Erika színművésznő férjét politikai okokból távolította el az intézményből. Akkor, amikor Ascher Tamás lett az intézmény (2006 – 2014 között) rektora.  Az eltávolítás oka nyilvánvaló volt. Ezt meg is mondták neki, közölték vele, hogy rossz oldalra állt. Nem sokkal korábban a december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán ugyanis felállt a pódiumra a Fidesz - MPSZ nagygyűlésén. Nyilvánvaló, hogy emiatt rúgták ki.

Ascher Tamás a nyilvánosság előtt azonban letagadta ezt. 

https://m.blog.hu/po/ponyvalegeny/image/gothar.jpg

Kiállnak a Színművészeti Egyetem Gothár-ügy miatt támadott rektora mellett diákjai és kollégái

Gothár Péter szintén régi elvtárs.  A Magyar Televíziónál volt rendezőasszisztens 1968–1971 között. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői szakon. 1975–1979 között a Magyar Televízió rendezője, 1979–1992 között a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője, az 1994-es országgyűlési választáson az SZDSZ listájának a 140–174 közötti helyén szerepelt, majd 1993-2019 között a budapesti Katona József Színház rendezője volt, egészen addig, míg ki nem derült zaklatási ügye.

Ez azonban nem egy Marton -féle kreált zaklatási botrány, hanem egy valós, ténylegesen nőket kikezdő zaklató este. És ő így volt jelen a SzFE-n is. 2002 és 2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben az intézmény tiszteletbeli doktori címet adományozott neki.

Állítólag KERO ügye miatt került felszínre a Gothár-botrány 

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--uIzMlLIx--/w_1160/7NkuKJJF9MTjDqAHs.jpeg
"Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolja az SzFE vezetésének."

Kerényi Miklós Gábor, KERO aki már két éve távozni kényszerült a Budapesti Operettszínházból zaklatási botránya robbanthatta ki Gothár Péter ügyét. A Katona József Színház kedden tette közzé, hogy elbocsájtják egyik munkatársukat, miután a vezetőség tudomására jutott, hogy az illető több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. 

Upor László az ATV esti műsorában elmondta,

Arra volt kíváncsi a bizottság, ő hogyan gondolkozik arról, ami a Katona József Színházban történt, hogy az ő vélekedése szerint az egyetemen történhetett-e bármi hasonló, bármi kifogásolható, és egyáltalán mindezekhez a dolgokhoz ő hogyan viszonyul – nagyjából ezekről a dolgokról beszéltünk.”

 A SzFE mintha lapított volna ez ügyben. Aztán csak a távozást javasolták.  

https://nepszava.hu/i/10/6/1/1287480.jpg
Upor László

 Upor László a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég megválasztott rektora (korábban rektorhelyettese), aki teljes mellszélességgel állt ki és turbózta fel a színművészeti diákságát abban a szocializmust időző forradalmi hangulatszításban, ami mindezek hátterében rejtőzik. 

Végül Upor beismerte, hogy a színinövendékekkel betanították az egyetemfoglalást.

Eszenyi Enikő  szintén sorra került. Zaklatónak titulálták. A színész-rendezőt a Vígszínház igazgatóját, pályázata előtt kezdte ki a saját oldala azért mert nem vett részt egy a színházakért kiálló, "a kultúra nem a politikusoké" elnevezésű kormányellenes tüntetésen. Hiába próbálta igazolni Eszenyi, hogy ő miért nem akart politikailag távol maradni és semmiféle állásfoglalást  kifejezni a megjelenésével, illetve távolmaradásával. Mindez odáig fajult, hogy még a saját értékrendje mellett levő kollégák tették lehetetlenné munkásságát és buktatták meg. 

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1863/18630/186302/18630247_4eb8f1ca6041c324c6c43ef83fda93b6_wm.jpg
Marton László, Hegedűs D. Géza és Eszenyi Enikő a Vígszínház évadzáró társulati ülésén 2001-ben - Hegedüs D. Géza a Vígszínház egykori MSZMP titkára volt

 2020 márciusának elején korábbi vígszínházi színészek nyílt levélben álltak ki az igazgatónő ellen, azt állítva, hogy viselkedése közrejátszott abban, hogy távoztak a színházból. A nyílt levélhez később több korábbi tag és munkatárs is csatlakozott, többen megszólaltak saját történeteikkel a médiában, azt állítva, hogy az igazgatónő rendszeres verbális és fizikai abúzusok mellett vezeti az intézményt. Eszenyi Enikő tagadta a vádakat, azonban 2020. március 19-én bejelentette, hogy lemond igazgatói posztjáról, visszavonja a pályázatát és távozik az intézményből.  A petíciót aláíró között szerepelt a drogos előéletű és börtönre ítélt Stohl András, valamint a szintén kétes hírű Molnár Áron, alias noÁr, akik szintúgy az SzFE átalakítása ellen és annak blokádja mellett vállaltak szerepet.

Hegedűs D. Géza kijelentette, hogy ami most történik, fölér egy gyilkossággal.

Hát persze, hogy Hegedűs D. Géza igazi balfékként nem Eszenyi Enikőért, Marton Lászlóért az emberér sír, hanem a színművészet kommunista fellegváraként tartott SzFe-ért, amit a legutóbbi időkig az elvtársak birtokoltak. Nem csak fizikailag, hanem ideológiailag is. Ez pedig túlmutat a személyeskedésen, az emberen. Ők csak áldozatok rendszerben, mint ahogy Rajk László, Nagy Imre és társaik is mind a kommunista ideológia akasztottjai. 

Hegedűs D Gáza számára is csak a kommunista múlt, az elmúlt 63 év számít. Ő ezzel és így búcsúzik attól az ideológiától ahol a kioktató képzést kapta.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése