2017. október 4., szerda

A tornacsarnok és a polgármesteri autó kapcsán korrupciós büncselekményekről beszélnek - ítélet is volt már

Bíróság által bűnösnek mondták ki a polgármestert, de mégsem kell börtönbe mennie, mivel a kegyes ítélethozó elégségesnek találta a pénzbüntetést, és a közügyekben való részvételének meghagyását.  

Micsoda dolog ez már megint?

Nem az első és valószínűleg nem az utolsó polgármesterről derül ki, hogy korrupt, csaló, vagy éppen más bűncselekményekben érintett.

http://static.origos.hu/s/img/i/1709/20170929hagyo-miklos.jpg?w=644&h=429Hagyó Miklóst Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken sok évi huzavona után ítélte el. 

A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyót. Az ítélőtábla kegyes döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. 

Gyömrő polgármesterét egy számlagyárként működő bűnszervezet sorában hetedrendű vádlottként mondták ki bűnösnek. Folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Szegedi Ítélőtábla a közelmúltban kilenc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Gyenes Leventét.

A legsúlyosabb büntetést az elsőrendű vádlott, Zs. Tibor kapta (hét év szabadságvesztés, hét év közügyektől eltiltás). A vád szerint Zs. Tibor társaival együtt cégeket alapított, és ezeknek felhasználásával „számlagyárat” hoztak létre, amely fiktív számlákat állított ki gazdasági szervezetek részére. A többi vádlott a számlákat beállította cégei könyvelésébe, adóbevallásuk során felhasználták, így jogosulatlanul áfát igényeltek vissza, illetve nem fizették be azt. A számlagyár döntően Kecskeméten és környékén tevékenykedett, de állítottak ki hamis számlát az ország más területén dolgozó vállalkozások számára is. A bűncselekmény-sorozat 2006 májusától 2009 októberéig tartott, a fiktív számlákat 51 vállalkozás használta fel. A számlák bruttó értéke több mint 1,8 milliárd forint volt, így az elcsalt áfa összege meghaladta a 400 millió forintot.

http://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/fNMktkpTURBXy9mYjVjZjlhMmJkNjBlNzBmOThiN2JjYWQxY2RhZTI5NS5qcGeRkwXNAxTNAbw


Zs. Tibor egyébként mind első fokon, mind másodfokon Gyenest nevezte meg az ügy főszereplőjének. „Lépéseim nagy részét Gyenes irányítása alatt tettem, köztünk közvetlen bizalmi kapcsolat alakult ki. Megbíztam benne a letartóztatásom után is. Az volt a kérése, hogy ne tegyek vallomást. Ennek érdekében anyagilag is támogatott a bírósági eljárás közben 2013 elejéig. Azt ígérte, az őt és személyi körét mentesítő elsőfokú ítéletet követően nagyobb összeget ad át nekem, de erre nem került sor” – vallotta Zs. Tibor.

Legutóbb a Debreceni Törvényszéken mondták ki egy polgármesterre, hogy bűnös. Ez alkalommal Veres Margitot, Balmazújváros polgármesterét ítélték el korrupciós bűncselekményekért.  Két év börtönbüntetését öt év próbaidőre történő felfüggesztése mellett a közügyek gyakorlását is meghagyták a szegény megtévedt báránynak. Veres Margitnak így vezető beosztású hivatalos személy által hivatali vesztegetés elfogadásának büntette miatt 800 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

A balmazújvárosi polgármester egy 2012-ben épült sportcsarnok miatt került bajba. Akkor még jegyzőként dolgozott, a település polgármestere pedig a ma is országgyűlési képviselő Tiba István volt. A csarnokot a másodrendű vádlott vállalkozó, K. Sándor, a tavasszal még NB I-es kézilabdacsapat tehetős patrónusa kezdte építeni. A beruházáshoz azonban állami támogatást is szeretett volna szerezni.

Megbeszélték: ha sikerül állami forrást szerezni, jut belőle a beruházásra is. A vállalkozó cserében egy személyautót és a vádirat szerint ötmillió forintot ígért. A támogatás végül még abban az évben megérkezett: a helyhatóság ugyanis 450 millió forintos állami dotációt kapott önkormányzati feladatainak ellátására. Ebből 180 millió forintot szántak a csarnoképítésre.

A támogatást előbb az önkormányzat pénzügyi bizottsága, majd a képviselő-testület tárgyalta. A bizottsági ülésen Veres Margit tájékoztatta ugyan a képviselőket a beruházásról, de elhallgatta a támogatási összeget és a felhasználás feltételeit is. Így azt a látszatot keltette, hogy a 180 millió csak a csarnok építésére fordítható. Valójában azonban a kormányhatározatban nem volt ilyen kitétel. Mocsáry Eszter tanácsvezető bíró úgy fogalmazott: Veres a tagok félrevezetésével közreműködött abban, hogy ne legyen vita, és a bizottság támogassa az előterjesztést. Az aznapi testületi ülésen a fideszes Tiba István polgármester is így tájékoztatta a képviselőket. Ő azonban nem lett vádlott, csak tanúként állt a bíróság előtt.

Veres Margit és K. Sándor még aznap este találkozott egy parkolóban. Az akkor jegyzőként dolgozó asszony – a vád szerint – itt kapott egy ötmillió forintot tartalmazó borítékot a vállalkozótól. Veres Margit ezt a bíróságon nem is tagadta, és azt mondta, másnap továbbadta Tibának. Ő pedig tanúvallomásában úgy nyilatkozott, hogy egyszerű kölcsönről volt szó, amelyet a másodrendű vádlott később vissza is kapott. A bíróság szerint azonban az alapos gyanú ellenére kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a pénz is a „lekenyerezést” szolgálta volna.

Az, hogy az autó ezt szolgálta, nem volt kétséges a bíróságnak. K. Sándor jogtalan előnyként, ingyen ruházta Veres Margitra a hárommillió forint értékű gépkocsit. A vádlottak fiktív adásvételi szerződést kötöttek, amelyben valótlanul tüntették fel az 1,9 milliós vételárat.

http://3.bp.blogspot.com/-Vc8IDMah99A/TqJjFOxw6WI/AAAAAAAAA8M/9gFQlBBTYfU/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
Ami az egész storyt Ócsára fújta a szél, annak nincs más oka, csak a párhuzam, ami itt is fellelhető. Bár nálunk a város polgármesterének autóját, nem egy vállalkozó, hanem a lakosság közpénzből állta, de ennek ellenére a tornacsarnok körüli ügyek, és a körülötte zajló hangos labdajátékok már egyszer megjárták a bíróságot. Igaz itt csak birtokháborítás végett, de azért volt ennek egy előzménye is, amikor kártérítésre kötelezték az önkormányzatot.

Aztán volt itt hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozás az önkormányzatot érintő ügyes-bajos dolgok végett, amit maga a hivatal is elismert a feljelentése által, de a polgármestert ekkor ki sem hallgatták a rendőrségen. Aztán a helyi sportegyesület elnökségi tagja és szakosztályvezetője ügyében mégiscsak meghallgatásra idézték Ócsa polgármesterét, és egykori jegyzőjét, de egyikük sem került eljárás alá, csak a tanár úr. 

Pedig itt sem állt távol a heveri szerződés, a tornacsarnok felhasználása körüli bonyodalom, meg a közös tivornyázás, de a polgármestereket nem csak a bíróság, hanem az érdekfonódás is védi. 

Talán ezért nem indult még vizsgálat a Tsz-Iroda adásvétele és indokolatlanul magas vételáron történő megvásárlása ügyében, vagy éppen az Eu-s pénzeket érintő Máv-parkolóberuházás esetében. Aztán ahogy a városi környezetszennyezés felgöngyölítése is elmaradt, úgy itt a felelösök elszámoltatási is várat magára.
 
A helyi vasúti parkoló kialakítása és használata során is azt tapasztaljuk, hogy mindez ami itt zajlik, nem normális. Az egyik nézetből az önkormányzati hozzájárulással történt környezetszennyezés terhe nyomja a várost, a másik szemszögből pedig a P+R parkoló egy részének átengedése az egyik vállalkozónak tűnik úgy, mintha valaki egy telephasználati engedély adott volna  oda, ahova  nem lehet. Mert ahogy a szemétnek sincs semmi keresnivalója az erdőszélen, úgy a kamionnak sem lehet engedményezettként a parkolóközepén szállást biztosítani. 

https://4.bp.blogspot.com/-Tx6MNP_Iyqw/V1c0Mzno1-I/AAAAAAAAFtg/DOSfOqFo86AXAa_PIwRrB0JxXsrcHeAiwCKgB/s1600/SSA40424.JPG
 
Vagyis Ócsa polgármestere igencsak érintett lehet ezekben a dolgokban, de ahogy a levítézlett Boros Tibi mondja, mindenki ártatlannak tekinthető a jogerős bírósági ítélet meghozataláig. Mivel pedig eddig még senki nem ítélte el a polgármestert, így velünk együtt és az esetünkben fel sem merülhet a nevezettek érintettsége.

Szóval a ha az igazságszolgáltatás nem is, de a blogot olvasók sokat tudnának minderről mesélni az ebbéli történésekről. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése