A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reakció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reakció. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 18., péntek

Szembesítés - hajcíhő ( - feltárás, vagy lejáratás)

 KOMMENTÁR: (Facebook- Perintfalvi Rita)

KEDVES JUDIT  Rita, NINCSEN AZZAL BAJ, HA AZ EMBER LÁNYA LESZBIKUS VAGY ÉPPEN BISZEX! - ahogy azzal sem, ha egy "mocskos" pornót bevállal.

Én most tényleg szeretném megvigasztalni Varga Judit igazságügyminisztert Perintfalvi Rita teológus közszereplőn politizáló celebet. Nagyon felháborította szegényt, hogy az Ördög ügyvédje a sajtó felkapta és a FB-oldal állítása szerint a miniszter asszony a „nőket is szereti” teológus asszony a szexet is másként szereti.  Varga Perintfalvi feljelentést is tett feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt, személyiségi jogai és képmáshoz fűződő jogainak megsértése kapcsán, sőt saját FB oldalán így értékelte a kijelentést: „nőként és családanyaként is próbálnak valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni”  „Az egészet nem csupán magamért csinálom, hogy megvédjem magam és a megsebzett igazság helyreálljon a lehető legsúlyosabb ítéletek révén, hanem azért is csinálom, hogy az orbáni-nyilas szennymédia (és mindenki más is) örökre megtanulja, hogy soha ilyesmit nem tehetnek meg senki mással! Ezt egyszerűen nem engedheti meg a magyar jogrend, ha tényleg demokráciát építünk.”  No, akkor ehhez lenne némi kommentárom nekem is!

 "Ez azért kérdés számomra, mert nehezen döntöm el, hogy közszereplőként megmutathatok-e ilyesmit magamból."

Én nem állítom, hogy Varga Judit Perintfalvi Rita leszbikus, pornós, avagy elferdült, netán perverz, biszex. Semmit nem állítok a szexuális orientációjáról, nem találkoztam még vele személyesen, nem partiztunk együtt, hogy erről bármilyen benyomásom lehetne. De ezzel a kijelentésével nekem akkor is hatalmas problémám van, ha a miniszter teológus asszony történetesen 100% heteró. 

Bár ugye, ha a kérdést pusztán tudományosan néznénk, akkor semmi különleges nem lenne abban, hogy egy nőnek van homoszexuális kalandja is. (vagy akár más filmes/pornográf attitűde.) Lehet, hogy csak az életben egyszer. Gondolok itt most Kinsey Alfred elhíresült kutatására, ami az embereket egy 0-tól 6-ig tartó skálán helyezte el, és kimutatta, hogy az 1-től 5-ig tartozó mezőbe kerülő emberek mindegyikének volt (hol csak alkalmi, hol ennél több, hol pedig rendszeres) biszexuális tapasztalata. Függetlenül attól, hogy az illetőnek milyen volt az szexuális orientációja. Kinsey mérése szerint azok az emberek vannak a legkevesebben, akiknek egész életükben kizárólagosan csak heteroszexuális vagy homoszexuális kalandjuk volt. Jójó, azóta ezt a kutatást már pontosították (Klein-skláa, Strom-skála), de mégis az alapmegállapítások nem változtak. 

https://pbs.twimg.com/media/GyTeCpdXUAQGp_D?format=webp&name=large
 "A film valódi, valódi gyártóval, valódi színészekkel, olyanokkal akik pontosan beazonosíthatóak, így mindenki számára nyilvánvaló hogy semmi közöm hozzá." - csak éppen ezt senki nem hozta nyilvánosságra, sőt le is tiltották a szereplőgárda közzétételét személyiségi jogokra való hivatkozással

 Szóval semmi rendhagyó nem lenne abban, ha ez így lenne Varga Judit Perintfalvi Rita esetében is. Nem állítom, persze hogy ez így van. De ha így lenne, nem lenne rendkívüli, sőt! Viszont az már nem ennyire érthető számomra, hogy miért írja Varga Perintfalvi azt, hogy egy ilyen állítás „megaláz egy nőt nőként és családanyaként”. Ezt úgy érti Varga Perintfalvi, hogy leszbikus vagy biszexuális nőnek lenni akár más érzésű, netán hetero felnőtt filmesként megalázó dolog? Ha ezt így érzi ebben országban, amit még mindig Magyarországnak hívnak, bár már nagyon régóta Abszurdisztánnak tűnik, akkor vajon ki ezért a felelős? Nem éppen a Fidesz kormányzat? És konkrétan nem ő maga, aki benyújtotta azokat az Alaptörvénymódosításokat, amelyek súlyosan csorbították idehaza az LMBT-emberek jogait? – miközben Perintfalvi kiállt a melegekért, a fellációt elkövető lakatosmárkokért  az őt csókolgató Nagy Ervinért, és a pedofíliás varnusxavérok adta gyerekesen meleg kapcsolatban történtekért, a megvalósítókért, és annyi hasonlatosért, amelyek súlyosan károsították az abszolút normális emberek, valamint a pedofil áldozatok jogait.  Nem éppen ez a kormányzat folytat egyre agresszívabb kampányt a szexuális kisebbségek ellen? Ezért megalázó számára az, ha valaki egy ilyen kijelentést tesz róla? Ha így van, akkor ennek ő maga az oka!

Én nem is értem, mire fel ez a nagy felháborodás. Nemrégiben a Magyar Nemzet hasábjain épp ennek a kormányzatnak az egyik agyatlan, bérfirkásza, név szerint Bayer Zsolt írta meg rólam, hogy „látens homokos” vagyok. Meg, hogy miközben a férjemmel szexelek, végig egy nőre gondolok. Én is mondhatnám, hogy milyen megalázó ez rám nézve, főként nőként és még inkább teológusnőként! Minek pörgeti az agyát Bayer Zsolt egy teológusnő szexuális életén? Szóval ne játsszuk el legalább azt, hogy a jobboldal nem ugyanezt műveli! Amúgy pedig tényleg nem értem, hogy mi baj van azzal, ha valaki leszbikus, illetve biszexuális. (- vagy éppen pornót nem felvállaló.) Akkor is ezt üzentem vissza Bayernek és most is csak ezt tudom ismételni, az ember fogadja el a saját vágyait! Minden baj a megjátszásból, az álszentségből, a kettős életből és az elfojtásból fakad. Még az egyházon belüli szexuális bántalmazások hátterében is ez áll.

CDN media
És van az a pénz, amiért még egy nő is bevállalja ezt. Én soha nem tudnék többé tükörbe nézni, ha ilyesmit elvállalnék. Főleg nőként. Dehát nem vagyunk egyformák. 

Szóval szerintem nem kellene egy miniszernek celeb közszereplőnek, olyasmivel előhozakodnia, hogy „nőként megalázó” az a kijelentés, ha valaki „a nőket is szereti” pornózik, vagy éppen abban leli a kedvét. Mert ebben a kijelentésben semmi megalázó nincsen! Az pedig, hogy a családanya teológusnő megalázása hogyan jön ide, végképp nem értem. Mi köze a szexuális életnek bárki szülői mivoltához? Vagy mi köze a szexuális orientációnak ahhoz, hogy ki mennyire jó szülő?  Esetleg celeb, közszereplő, netán pornós, vagy éppen teológus, miközben nő az, ember, ha nem éppen szakértő?

Ti értitek ezt az egész hajcihőt?

Miért nem kérik be a stáblistát, a szereplők névsorát, ha ismert a gyártó, a forgalmazó és a film tartalma - miért nem kérik a tanúkihallgatásukat, hogy kiderüljön az igazság, legyen az szereplő/cselekvő részvétel vagy ártatlanság/rágalom

  Perintfalvi jegyzet vélekedése elérhető a saját közösségi oldalán, ahogy az eredeti kifakadása(i) szintúgy.   

* 

2016. október 9., vasárnap

Rendőrség szerint: "Mindenki ott parkol ahol tud" - némi túlzással, mindenki azt csinál, amit akar (- szarunk rá)

Ócsa Városi Polgárőrség munkájából legalább két személy nagyon rossz irányt vett, amikor a polgári védelmi szolgálat helyett a polgármesteri politika kiszolgálójaként elnézték a városi hulladékszennyezést és a helyett, hogy azzal kezdtek volna foglalkozni, inkább más, ebben vétlent kezdtek csesztetni.

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/p160x160/10355746_678570132234985_1397070305430463053_n.jpg?oh=062eccaac9e7b48487d7a627d80cba0e&oe=586389FEEzért és a mögöttes történésekért a polgárőrség köreiben is a megosztottság mellet a polgárőrvezető képességeinek és alkalmasságának kérdése is szóba került már. Erről a megvalósítatlan tűzoltó-projekt kapcsán már cikkeztünk. Elvégre nem véletlen, hogy az elmúlt idő távlatában eddig még semmit sem tudott Boros Tibor ez ügyben felmutatni. Ráadásul az illegális hulladéklerakásról sem hajlandó nyilatkozni és beszámolni a lakosság előtt. Többen fel is tették a kérdést, hogy miféle polgári őrség ez? Hogy miért csak mindig a foci, és bizonyos rendezvények biztosítása képezi náluk a fő profilt? Miért nincsenek jelen a város életét sordöntőn befolyásoló eseményeken? Hogy történhetett meg, az orruk előtt és miként volt lehetséges a Székesi kiserdő elszennyezése úgy, hogy azt nem jelezték és nem jelentették? Sokan ezt egyszerűen kizártnak tartják, mert Boros sokszor még olyan személyes adatokat is nyilvántart, és megoszt, ami már túlmutat közfeladati hatáskörén. Volt, hogy azt is megosztotta velünk, ki mikor van szabadságon és hova megy, mit csinál. Más esetben személyiségi jogokat sértő adatokat is közzétett. Így elképzelhetetlen, hogy a Bukodi-Horváth vezetéshez köthető környezett szennyezésben ne lenne érintett, és nem tudna semmiről. Vagyis ha ismertek előtte a dolgok, akkor azért nem szól, hogy fedezze a kenyéradóit, ha pedig azért nem tesz erről említést mert semmit nem tud az eseményekről, akkor meg alkalmatlan a polgárőrség vezetésére. Ez ugyanis egy olyan horderejű dolog, ami Ócsa hosszútávú jövőjére is kihat.

Ócsai környezetszennyezés - a hatóságok nem keresek az elkövetőt ( - Borosék, csak a felemlegetőt szapulják)

És ha már itt tartunk, akkor ehhez kapcsolódóan amolyan igazolásként hoznánk fel, hogy az Ócsa Városi Polgárőrség közösségi oldalán többször bemutatott már olyan apró szemetes dolgokat, amik valóban apróságnak tűnnek a több tonnányi illegálisan végzet lerakás mellett. 
Szintén így tárták elénk azokat az elhagyott járműveket is, amikkel a szolgálatuk találkozott.

Így teljesen elképzelhetetlen, hogy az ilyen apróságok mellett a szeméthegy nem veri ki a szemüket. Mégis elhallgatják az egészet. Ne mondja senki, hogy ez normális!

Itt van példának mindjárt egy másik eset. Találtak néhány kidobott cuccot, és ez máris felkerült a világhálóra.
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfl1/v/t1.0-9/14199403_1095489377209723_321387865821757456_n.jpg?oh=a68268db7f0bb0fcad4ab7af7cb7ef80&oe=5871BB4E&__gda__=1486878028_e7c0b77065f139d16ea8cdad66aa9312
"Nem állítjuk, hogy a hölgy volt az illegális szemétlerakó, de az ő adatait tartalmazó dokumentumok voltak megtalálhatók a szemétben! Frankón bezsákolva......."

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/14224810_1095489367209724_1381779103578269225_n.jpg?oh=41fe6200defcbdc2da90352a91ae541b&oe=5871497F&__gda__=1483485743_7a6487de8fce09cb4425ca2c571e73c2Mégis közzétették a fényképét és adatait, ami által jól beazonosítható a hölgy, aki akár áldozat is lehet.  Az is elképzelhető, hogy nem is tud róla, hogy itt Ócsán a polgárőrség személyes adatokat tesz közzé.

A polgárőrség megjelenített képes anyagából megállapítható, hogy egy egyetemi hallgató neve, születési ideje és más egyéb személyes adatai. Ez bizony a Btk-ba ütköző cselekmény. És mindezt az ócsai polgárőrség követi el.
 
219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy
b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétség: 1 év.

És ezt már hányszor eljátszották másokkal. Még szerencse, hogy itt úgy áll ehhez a rendőrség, ahogy a legutóbbi autós esetben, amiről szintén az ócsai polgárőség közösségi oldalán jelentették meg, hogy nem foglalkoznak az eléjük tárt esettel.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/14500447_1121809091244418_7746191419175396695_o.jpgÓcsa Városi Polgárőrség 
3 új fényképet töltött fel.

"Az Ócsát Üllővel összekötő úton, a Biofungi és a Kőrösi út kereszteződésében "parkol" negyedik napja ez az autó! A hiénák elkezdték széthordani......"

Ócsa Városi Polgárőrség
Ócsa Városi Polgárőrség A gépjármű nyilvántartásban lévő adata:
Rendszám: GAZ-523
Gyártmány: SUZUKI...Bővebben
Esch János
Esch János A rendőrség erre mit lépett? Gondolom először nekik szóltatok a furcsán parkoló autóról.
Ócsa Városi Polgárőrség
Ócsa Városi Polgárőrség Mindenki ugy parkol, ahogy tud! Azt hiszem szoszerint ideztem......
Tetszik · Válasz · 6 órája 

Tehát, a válaszadásból az állapítható meg, hogy az ócsai polgárőrség jelezte a helyi rendőrség felé a fellelt, magára hagyott autót, de a rendőreink, vagy a kivezényelt szolgálatosok közül valaki azt közölte a polgárőrrel, hogy "mindenki úgy parkol, ahogy tud!".

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xal1/t31.0-8/14608777_1121809051244422_8831893386003004849_o.jpg
Ócsa Városi Polgárőrség: "Mindenki ugy parkol, ahogy tud! Azt hiszem szoszerint ideztem......" - mindez a közösségi oldalukról
Magyarán ez azt jeleneti, hogy szarnak rá. 

Vagyis az sem érdekli a hatóságot, hogy ki a gazdája, hogy esetleg bűncselekmény részese az autó, vagy jogosulatlan használatban, esetleg más cselekményben használták-e fel?



Persze ennek nagyon érdekes vonatkozása lehet, hiszen éppen két napja írtunk arról, hogy jobb helyeken a rendőrök képesek nem csak bejelentésre, hanem a feltáró jellegű írásokra is rámozdulni, ha mögötte bűncselekmény gyanúja merül fel.
Arról is beszámoltunk ekkor, hogy a nyugat.hu cikke alapján kezdett foglalkozni a rendőrség egy illegális szemétkupaccal, aminek az lett a vége, hogy ott lebuktak a környezetszennyezők.

Ócsán ez a környezetszennyező lerakás sem érdekli a hatóságot - senki nem foglalkozik ezzel ( - a polgárőrség is csak mást fotóz)
  
 2016. október 6-án reggel jelent meg a nyugat.hu cikke pontosan egy nappal később pedig a rendőrség bejelentette, hogy: A csipkereki körzeti megbízottak elfogták és előállították azt a három férfit 2016. október 6-án, akik a megalapozott gyanú szerint különböző hulladék anyagot raktak le Csipkerek külterületén.

Csipkerek az ország nyugati széléhez közel, Vas megyében található. Biztos, hogy más kulturáltsággal bírnak az emberek és ez valószínűleg meglátszik a rendőri hozzáálláson is.

Csipkerek Vas megye dimbes-dombos vidékén helyezkedik el, határában erdők és szőlőhegyek találhatók. Lakossága mindössze 326 fő, mégis nagyon vigyázzák a rendet és a tisztaságot. Mint olvasható, ott a körzeti megbízott nem megy el a tudomására jutott események mellett, hanem utánajár, feltárja és hatáskörében eljár. 

Nem így tapasztalni Ócsán, ahol a helyi jelentős mértékű környezetszennyezés ügyében ugyanúgy nem indítottak eljárást, ahogy a polgárőség leiratában olvasható Suzuki esetében tettek semmit.  

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/11713674_393479457508439_4138512156638027863_o.jpg
Gyors és azonnali intézkedés helyett az elkövetőt futni hagyták
Korábban ezt még hitetlenkedve fogadtuk, amikor az Alsópakonyon történt állatkínzás esetében lehetett megtapasztalni mindezt. Aztán a Dabasrégió cikkét követően csak megmozdult az apparátus.  

De, hogy ma még mindig itt tartunk az szinte hihetetlen. Bár a minap magam is tanúja voltam annak, amikor egy platós kisteherautó az M5 autópályáról felhajtva a Syngenta
előtti szakaszon kezdett előzésbe egy 75-80 km/h-val haladó gépkocsisort, aminek elején, beláthatatlanul egy rendőrautó haladt. A rendőreink Alsópakonyból tértek vissza a helyi őrsre az Astrával, amikor a platós kisteher bevágott az ócsai kanyar előtt pár méterrel eléjük úgy a maga százas tempójával, majd tovább át a város. Csak az Üllői vasúti átjáró előtt a pirosnál várakozó sor állította meg. A rendőreink ekkor érték be, de ahelyett, hogy intézkedtek volna, hagyták az eszement figurát.

Nem is értettem. Manapság, amikor tele vagyunk közéleti gondokkal, elszabadult indulatokkal és társadalmi problémákkal, akkor a rendőreink képesek szó nélkül elnézni, hogy egy meggondolatlan járművezető miként szabálysértőn veszélyezteti a közúton közlekedők testi épségét. 

Talán most kezdem megérteni, hogy honnan veszik egyes emberek maguknak a bátorságot ahhoz, amit napjában tapasztalni. Talán éppen az ilyen beleszarós rendőrök szolgáltatják az alapot. Azok, akik nem vonják kérdőre, vagy felelősségre a közúti veszélyeztetőket, a városi száguldókat, a szabálytalanul parkolókat, vagy az ívónál a zebrára leállókat. Ők azok, akik azt közlik, hogy "mindenki úgy parkol, ahogy tud".

"Mindenki úgy parkol ahogy tud" - egy hivatásos gépkocsivezető Ócsán így tud szabálytalanul leparkolni ( - a rendőrséget nem érdekli)

Miattuk lehet itt büntetlenül környezetet szennyezni, világítás nélkül kerékpározni és személyes adatokat lopva közzétenni. Mindez Ócsa sajátossága a helyi polgári és hatósági személyekkel együtt.  

*

2016. április 29., péntek

Ha nincs miért, akkor marad Ócsán a szemét, mert azt ma sem szedi senki - anti akció és reakció a szemét körül

Mint ismert, Ócsa város polgármestere egy hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott a Föld órája akcióhoz, egy sebtiben szervezett szemétszedéssel, ami valójában nem is profilba vágóan kapcsolódott ahhoz a globális eseményhez, mely a földünk utolsó óráira kívánta felhívni a figyelmet a klímaváltozás kapcsán.

http://bevezetem.eu/uploads/post_gallery_images/2016/03/fld-rja-1jpg-9b9cb2e3c0f6bd8a3f64c2a4d0e1a7f4.jpg

A mester valamit félreérthetett, mert egy délelőtti szemétszedést, majd bográcsozást szervezett az eseményhez, aztán ad-hoc, végül mégiscsak leoltották a villanyt Hantos Péter szentélyében. Persze nem sokáig, mert a világosságra igény van.  A mögöttes cél azonban mégiscsak egy képzett cím lett volna, amit a város kapott volna. Igaz egy elég képmutatón jött volna ki a több száz köbméterrel a hátunk mögött, amit úgyszintén az önkormányzati mesterek hoztak össze a MÁV parkolóberuházás során kinyert építési törmelék engedélyezett elhelyezésével. Erről már hivatalos irata is van a városnak. Tehát az a látszólagos szemétszedési akció, amit a kisvárosi bűvészkedéssel meghirdettek eléggé alantas volt attól, aki a háttérben a szemtelerakást amúgy elősegítette. 

Most azonban itt lenne a bűnbocsánat ideje, de a városvezetés lapít, vagy éppen mással van elfoglalva. Nem tudjuk pontosan, hogy a közpénzes Juhfesztivál időzítése, vagy a nemtörődömség folytán, de most, amikor itt lenne az ideje a szemétszedésnek, akkor a polgármester és csapata mélyen elnéz az események mellett.  

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpt1/t31.0-8/13072846_1065257053545179_5349899451785799536_o.jpg

Még jó, hogy nem Ócsa, hanem az arra sokkalta méltóbb Pilis nyerte a "fővárosi" rangot, hiszen nem dolgozott meg érte. A települések közötti versengés évről évre egyre komolyabb elköteleződést igényelt. Tavaly már egész napos aktivitásra volt szükség a nevezéshez.  Ócsán azonban már 12 után leálltak, és a bográcsköré ültek. Pilis egész napos hulladékgyűjtést, szervezett több mint 1300 ember bevonásával, fa-és cserjeültetéssel az iskolák pedig előadásokat szerveztek a gyerekeknek, amelyben olyan helyi nevezetességek is szerepet kaptak, mint a 100 éves tölgy, este pedig egy gyertyafényes bio-zöldségekkel készült jótékonysági vacsorával zárták a napot.  Ócsa ehhez képest nem sokat tett, mert még a szemét nagy részét is hátrahagyta.  Nem is tudni, hogy miként volt esélyes így a nyerés. 
Főleg, hogy lassan már egy éve környezetvédelmi eljárás van folyamatban az önkormányzati hulladékelhelyezés kapcsán a városi szemételhelyezés tárgyában.  Érdekes, hogy azt nem akarja két városvezető elmozdítani onnan. Annyira nem, hogy a Föld órája napján használt markolóval lezáratták az illegális lerakó területét. 


A WWF Magyarország vakságát is minősíti, hogy városunk területére nem lépve, az állapotokat nem ismerve, csak a leírt és beadott anyagból dolgozva miként képes ekkora szemétséggel megtéveszteni egy amúgy jótékony mozgalmat.  

Amúgy a Föld órája a WWF által életre hívott, minden év márciusának utolsó vagy utolsó előtti szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi esemény, melyben arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére.

http://bevezetem.eu/uploads/2016/04/TeSzedd.jpg 

Azonban az  idén minden eddiginél hosszabb országos szemétgyűjtő akcióval Magyarország is csatlakozik a Let's Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) elnevezésű összeurópai szemétgyűjtéshez 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter indította el a 6. TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért országos akciót csütörtökön Abádszalókon. 

http://szelektalok.hu/wp-content/uploads/2014/02/lcue-logo.pngElmondta: az idén minden eddiginél hosszabb országos szemétgyűjtő akcióval Magyarország is csatlakozik a Let's Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) elnevezésű összeurópai szemétgyűjtéshez. Kiemelte, a magyar önkéntesek évek óta a legaktívabbak Európában, tavaly például Magyarország adta a szemétgyűjtési helyszínek és résztvevő önkéntesek több mint felét az európai kezdeményezéshez.

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xta1/v/t1.0-9/13100844_1064614946942723_6909067676490638616_n.jpg?oh=9f6ccc3b48514e34dbdf817cb3f1bf1e&oe=57B0974C&__gda__=1471802801_be06f8821d972501c3b46b16111c3283Ócsa városa azonban kihagyni látszik ezt. Mondhatnánk, hogy azért, mert nincs hozzá semmi kitűzve, vagy pedig azért, mert az idei önkormányzatilag támogatott, de fizetős Juhfesztivál többe van nekünk, mint a tavalyi, és ez felülírja a környezetvédelmet, a szemétszedést és minden mást. Pedig ennek a hulladékgyűjtősnek mégis csak ez lenne az ideje. 

http://szelektalok.hu/wp-content/uploads/2016/03/teszedd300x250-01.jpgA TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár hatodik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezzük meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. A TeSzedd! idén is szerepel nemzetközi porondon: Magyarország 2014-ben csatlakozott az akcióval a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg évről évre.

Tavaly még volt Te szedd kezdeményezés Ócsán, de az idén már nem foglalkozik vele senki.

Bukodiék Ócsája azonban elhagyja a szemetét a területén és a város közepén, ahogy az a mostani semmittevésből is látszik, és ahogy a környezetünkből is kiderül.  
 

 Ezért ha szemétszedés nem is, egy emlékeztető bejegyzés nyoma itt lesz a blogon erről az eseményről.

*

2014. július 30., szerda

Amikor Orbánt betámadják - semmiség csak liberális össztűz, ennyi az egész ( - öntisztulás vagy tusolás helyett Tusnádfürdő)

Vasárnap zárta kapuit Tusnádfürdőn a 25. (születésnapját ünneplő) Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.  

A Kisebbségekért- Pro Minoritate Alapítvány és erdélyi partnerszervezete, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) idén is megszervezte a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. A július 22-27. között zajló rendezvénysorozat mottója: A mi időnk! Az ötnapos diáktábor idén is gazdag programkínálattal várta az időszerű közéleti témák iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra és minőségi koncertekre vágyó résztvevőket.

http://www.utazzerdelybe.hu/images/program/tusvanyos-2014-balvanyosi-nyari-szabadegyetem-es-diaktabor-tusnadfurdo-1-l.jpg

A rendezvényen mindig neves személyek és politikusok is felszólalnak, előadást tartanak. A tusnádfürdői fórum többnyire a következő évek legfontosabb nemzetpolitikai feladatainak a meghatározását a nemzeti egység gondolatát és erősítését tartotta fontosnak. A magyarság meghatározásának és összejövetelének egyik kimagasló eseménye ez, ahol az egyik rendszeres felszólamló-szereplő Orbán Viktor miniszterelnök is. 

 http://mandiner.hu/attachment/0094/93792_93718_ovtusvanyos2014.jpg

Az eseményen tett felszólalása, egyben beszéde azonban éles visszhangokat kapott a magyarokkal szemben álló liberális körök által a hazai és nyugati sajtóban. A hazánkban illetve azon át, vagyis itt helyben gerjesztett hangulat begyűrűzni látszik Európába, ha már a miniszterelnök kikezdésével velünk foglalkoznak. 

Valójában mit tett, mit szólt Orbán, hogy ennyire támadják? Kiállt a kettős állampolgárság mellett. Hitet tett a keresztény erkölcsök mentén. Munkalapú társadalmat vizionált. Erősödő és felívelő és önállósodó Magyarországot képzel el az eljövendőben. A globális gazdasági válsággal, Európa válságával szemben Oroszország, Törökország, Szingapúr  előrehaladását hozta fel inspiráló példaként.  Ez most a fő bűn.

Orbánt egyenesen a demokrácia leépítőjének, szélsőségesnek, nácinak is képesek lefesteni, mert a keresztény erkölcsöket előrébbre valónak tartja a liberális eszméknél, vagy mert liberális demokrácia helyett munkalapú társadalmat képzel el hazánkban, ahol nem a segélyek haszonlesőjeként képzeli a jövőt,  hanem azt a munka által kitermelve. Ez a kifordult liberálisok szerint a demokrácia alkonya.

Ez a munkaalapú társadalmi berendezkedés, mint gondolat elve már akkora szentségtörés, hogy azonnal Brüsszelhez fordulnak egyesek (lásd: Karácsony Gergely, Együtt-PM Szövetség) feljelenteni a Prime Minister-t.

De nem csak a liberál politikusok, hanem az ehhez a fajhoz tartozó seggnyaló firkászok is hasonlóképpen támadják be hazánkat a külhoni sajtó által. 

http://budapestbeacon.com/wp-content/uploads/2014/07/Orban-e1406474827450.jpgEnnek egyik példája a (Orban Says He Seeks to End Liberal Democracy in Hungary - story: Zoltan Simon in Budapest at zsimon@bloomberg.net) Bloomberg.com-on megjelent lejárató vagy éppen ellenségeskedő cikk.

A The Budapest Beacon-ban (Viktor Orban: “The era of liberal democracies is over”) megjelent A liberális demokrácia korszakának vége címen közölt Tóth Csaba írása sem egy matyóhímzés.


Ezekre a Facebookon már megadott válaszom:

http://bailetusnad.ro/kepek/terkep2nagy.jpg
Csak ráhúzzák (akarják húzni) a vizes lepedőt. A liberális gondolkodásmód, a globalizmus és a piacszerzés, a nyers-pénzerő és a gazdasági erőfölény, akár mint diktátum az, ami ma a nyitottságot, vagyis a liberális eszméket övezi. Orbán csupán a keresztény berendezkedésű nemzeti államért állt ki. Erre egyből nacionalista, szélsőséges, törekvő és diktátor jelzőkkel illetik. Ma Európája közel sem az a szabad szellemiségű műhely, mint volt korábban. A tiszta jóléti társadalmak kora lejárt. Spanyolország szenved a magas munkanélküliségben és bizony segítségre szorul. Görögország az összeomlás szélén volt, most az eladósodottsági listák élén áll. Portugáli lehet szép, de gyenge. Anglia erős, és kitartó, a saját elvei mentén. Franciaország zavaros, tele belső forrongással, szélsőségekkel és belharcokkal. Közben ingatagon közelít a piacszeszérési törekvéseiben az európai szocialisták segítségével, valamint igyekszek nagyhatalmi érdekeit Afrikában is megőrizni. Mindehhez tőkére és erőre van szüksége. Ebben a hatalmi pozicionálásban igyekszik átvészelni a konfliktusokat. Németország árnyékában és a britek partközeliségében nem egyszerű megtalálni a liberálisok által uralta Párizsban a nemzeti indentitásukat. Párizs jó példája Budapestnek, mind a betelepült zsidóság és a vele harmonizáló liberálisok tömkelege által. Csakhogy pont ez a réteg az, akiket ugyanúgy zavar a színesbőrűek elterjedése, mint a nacionalistákat. A különbség az, hogy a libsik ezt álszent mód kezelik, míg a nacionalisták nyílt sisakkal vállalják. A cigányokat, a palesztin tüntetőket ma a franciák határozottan jobban üldözik, mint amit a mai magyarokról ezzel kapcsolatosan állítanak. Magyarországon nincs antiszemitizmus. A cigányok, a zsidók mind becsben vannak tartva. Európának is ez az érdeke, hogy ne vándoroljanak máshová. Ezért szólnak állandóan, hogy a jogaikat biztosítsák. Azért biztosítsák, (államilag,) hogy ne vándoroljanak Kanadába, Franciaországba és máshova. Anglia ugyanúgy küzd a bevándorlókkal, ahogy Olaszország, vagy mindenki más, akár a franciák. A liberalizmus másról sem szól, csak arról, hogy toleránsak, eltűrők és befogadók legyünk. Maradjanak itt a nyugatra indulók, mindegy, hogy honnan jöttek, csak oda ne menjenek. Mindenki csak toloncol. Európa másodrendű polgárai vagyunk. Az Eu arra ad támogatást, hogy itt befogadóállomásokat építsünk a keletről, délről illegálisan érkezőknek. Kinek van rájuk szüksége? Nyugat távol akarja tartani őket. Az "öreg Európa" belseje maradjon tiszta. Amúgy is eléggé elszíneződött már. A belső mag az elit, nem más, mint a volt közös-piaci országok és aztán az ezen kívül esők a kelet-európaiak, vagyis a volt szocialista tömb országai. Minket ide sorolnak. Tele vagyunk konfliktusokkal, amit Európa nem kezel. Magyarország területi és populációs gondokkal küzdve áll szemközt a szomszédsággal. A németek ezt megoldották az újraegyesítéssel. Az oroszok a Krimmel. Európa azonban nyughatatlan, mert számára piac és hadszíntér kell. Ezt most Ukrajnával elintézték. A kirobbantott belharcok háborús viszonnyá fajultak. A német hatalmi törekvések és az Eu erős emberei (bekebelezték) elintézték Ukrajnát. A magyarok által elküldött IMF máris piacra lelt ott. Az ország eladósodott, a NATO tért nyert. Az orosz fegyvereket nemsokára nyugatira cserélhetik, pénzügyi segélyekből, hogy felvehessék a harcot az ős ellenséggel, az oroszokkal. Azzal az Orosz országgal, ahol Putyin hatalma megszilárdította gazdaságilag, pénzügyileg és katonailag is az államot. Ez már nem tetszik a Jelcinhez szokott Amerikának, ezért az európaiak segítségével Ukrajnát szították fel és támadják be. A szegény Ukrajna meg bedőlt a nyugati csábításnak. 

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/q71/s720x720/10397170_10152015085011307_7254581743086344686_o.jpg
Európa belső magja forrong. Ez a belső nem egyenlő a Skandináv államok társadalmi rétegződésével és jobblétével. A belsőmag az a Nyugat-Európa, ami éppen most van átrendeződés alatt. Itt egy olyan karizmatikus "szélső" ember, mint Orbán Viktor, nem tesz jót a (liberális) közösségnek. A szélső jelző az Európa szélé való utalás, úgy mint az "újonnan csatlakozók", vagyis a szélről valók, - a volt szocialista országok egyike. Ezen Brüsszeli felfogás szerint hazánk még mindig csak Európa széle. Azaz a másodrendűek tábora. Ergo itt Orbán ne erősködjön, ne akarjon keresztény államot, önfenntartó munkalapú társadalmat és gazdasági erőnlétet. Ez a liberális gazdasági szemlétlenek nem megfelelő. Európai pénzügyi köröknek sokkalta kedvezőbb egy kiszolgáltatott sorsú gyenge ország. Az ellenállás, az erősködés, nem vet jó fényt a "hatalmasok előtt". Orbán erre tesz rá, amikor az orosz példát hozza fel. A megerősödött oroszokkal példálózni most, nagyon rossz üzenet. Nekik. (Nehogy már! - Magyarország is megerősödjön.) 
Ezt fokozza aztán akkor, amikor a törököket, - mint akik megtalálták a saját útjukat - említi. (Ne feledjük a törökök voltak azok, akik sokáig próbálkoztak a csatlakozással, és végig hitegették őket, de nem nyertek bebocsájtást. Aztán megtalálták szerepüket a térségben, megerősödtek és ma már szóba nem jön, hogy csatlakozni szeretnének. Nem is akarnak.) Szóval ezt felhozni és ezzel példálózni, ezt akarni bizony olyan bűnösen patás elgondolás, ami csak az ördögtől származhat. Hát ezért szapulják Orbán Viktort a liberális körök hazai és európai viszonylatban az ellenérdekeltek. 

Ez a Bloomberg-féle írás is ennek tükrében született, és valójában semmi köze ahhoz az álnoksághoz, hogy itt a demokrácia intézménye, vagy maga a demokrácia sérült volna. A cikk Simon Zoltán által jegyzetten nem véletlenül kapott olyan felütést, hogy vége a liberális demokráciának. Ez egyébként sem lenne fő bűn. Csak annak, aki ebben utazik, üzletel vagy nyerészkedik. Ma továbbra is demokrácia van hazánkban. A liberális eszmékből pedig én sem kérek, ahogy sokan mások sem. Orbán ezért bír 2/3-os többséggel. Ez a többség önálló Magyarországot, saját gazdaságot, keresztény erkölcsöket szeretne, nem pedig Norvég alapból támogatott buzifesztivált és más hasonló irányultságú befolyásolást. Persze lehet cirkuszt csinálni abból is, hogy a magyar törvények szerint házasság csak két különböző nemű ember közt jöhet létre. Lehet, mert a liberálisoknak ez nem üzlet. És lehet ma Európában kiközösítettként kezelni miniszterelnököt, országot és nemzetet is, mert a belső mag a liberálisokon szocializálódott tőke ezt igényli. Lehet, csak ettől még itt nekünk nem lesz jobb. Sőt, a sok ilyen bemutatás után csak olyan ellenszenv alakul ki az ilyen tollforgató egyének és szövetségeseik iránt, ami mind Orbán hatalmát erősíti. (más esetekben meg a Jobbikét.) Orbán ma Közép-Európa erős embere. (Ha tetszik Putyinja, vagy Angela Merkele.) A lengyelek után, vagy mellett Magyarország az egyik legjobban igyekvő ország. Egyedül nálunk 3 % alatti a költségvetési hiány, és itt csökkent az infláció. Más Eu-s országokkal szemben ez nem követelmény. Csak velünk szemben támasztott igény. Tehát nem játszadozzon itt velünk Európa nevében Brüsszel bürokráciája. Ne szórakozzon a liberális sajtó akkor, amikor amúgy sem azonos mércével, hanem csak elfogultan és másként kezelnek minket. 

Ez az én - és talán még sok más hason gondolkodású ember - véleménye(m). 

 /Bocsi, hogy hosszúra nyúlva elszaladt a kezem./ hy: László
*