A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adóteher. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adóteher. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 20., szombat

Máris pótlással kezdik az elmaradt szemétszállítást - évek óta nem képes a vezetés stabilizálni a szolgáltatást

 Bár Ócsán Bukodi polgármestersége elején kivetette a lakosságra a kommunális adó terhét, amivel úgy sarcolja meg a lakosságot, hogy viszonzásul szinte semmi közcélú-közösségi fejlesztést nem hozott össze ebből. 

A lakossági hulladékszállítás évek óta problémás a városban. Mondgatni azóta, mióta Bukodi Károly a polgármester. Volt itt már szolgáltató, akinek milliókat adtak, aztán semmi sem lett belőle. A mostani sem teljesít normálisan. Rengeteg a lakossági panasz.  A szállítás rendjét éppen most szervezték át, feltételezve, hogy ezzel jobb lesz a helyzet.  Nem lett az. Pedig sokba van ez nekünk. Bukodival és csatlós bagázsával együtt.

Nem vitték el a szemetet - 15 alávaló lájkolta (- nekik ez is és így is jó)
 Az évi 30 milliót meghaladó lakossági kommunális-célú befizetésekről, azok felhasználásáról a képviselők, a polgármester, és a hivatal sem adott ki tájékoztatást az elmúlt éves során.  Bukodi 10 éves sarca nem hozott átható változást. Az itt élők máig nem tudják mire fizet kommunális adót.

 Decemberi közmeghallgatáson kijelentette, hogy nem érzi feladatának a járdaépítést. Azt próbálta eladni, hogy az önkormányzat nem épít járdát. Legalábbis az ő általa vezetett.

Akkor mit tesz mást, mire költi az évek során milliárdokra rúgó lakossági befizetéseket a polgármester és köre, ami ugyebár a képviselőkből és azok határozataiból, a költségvetés elfogadásából és végrehajtásából áll. 

Járdára nem igazán költ és nem is nagyon akar a városvezetés Bukodi nyomán. A ciklusokon át beígért és ma is balesetveszélyes, korszerűtlen vasúti kereszteződés biztonságossá tételére sem sikerült megoldást, pénzforrást találni a beszedett lakossági befizetések és az állami pénzügyi finanszírozások ellenére. 

Tehát erre sem futotta a lakossági adóterhelésből. Pedig Bukodi is azt ígérte, vagy inkább hazudta a választások során, hogy ezt megoldja.  Balló Benő is képes volt ezt a szavazatokért letétbe helyezni, de egyikük sem tett azért, hogy ez igazzá váljék.  Tehát erre sem költöttek egyetlen fillért sem.  

Hagyják az elavult, lezüllött, barátságtalan és veszélyes közlekedési helyzetet a város két frekventált átkelőjénél, ahova még a járdát sem építették ki, illetve vezették el.

E helyett inkább drága pénzért lebontották a temető oldalkerítését, amivel semmi különösebb gond nem volt, és felszedték ott azt a járdát ami adott volt, ahelyett, hogy a vasútig, a sínekig hosszabbították, vezették volna.  Nem, ezt sem tették meg, mert nem a lakossági oldalt, a biztonságos áthaladást tekinteték, hanem a saját maguk üzleti koncepcióját, a heveri vállalkozás által elszámoltatható közpénzfelhasználás és az ebből származó haszonlesés célzatával azt tették, amire semmi szükség nem volt.

Virágzik a korrupció - arra költenek, amire nem kéne, és arra nem, amire kéne (- haverokat,  finanszíroznak, egymást fizetik ki)

A lakossági igény a biztonságos eljutás, a síneken való áthaladás, és a buszmegállók járdán történő elérése iránt van.  Erre szolgálna a kommunális adó, mint valami közösségi fejlesztési forrás. 

Csakhogy ezt a polgármester bezsebeli és közös kalapba helyezve elkeveri, bezsákolja, ami által a célösszegnek nyoma vész.  Így arra költheti amire csak óhajtja, mert a büdzsé részeként akár a saját egyesületének finanszírozására, a képviselői szavazatok jutalommal történő megvásárlására, és a szolgalelkű munkatársainak magához kötésére fordíthatja a lakossági érdekek ellenére. 

Így jelentkezik az állandósuló panasz a város járdázatlanságára, az olyan kommunális szolgáltatás, mint a szemétszállítással szembeni rengeteg panasz. Az alacsony színvonal, a kimaradó szemétszállítás mint azt silányságot ölti testbe, amit a polgármester a város vezetése gyanánt megvalósít. 

Hiába a kommunális adóteher, a lakossági befizetések, ha a városvezetés ezt a pénzt nem a megfelelő helyre téve, és nem arra a célra használja fel, amire valójában szolgálna. 

A járdaépítés önkormányzati feladat - a kommunális adóbevétel nem polgármesteri keretösszeg

Így most az egyéni terhelés ellenére továbbra sem akarják és fogják járdázottá tenni a vasúti síneken törtélnő áthaladást, ezután sem lesz járdával biztosítottan elérhető és bekötve minden buszmegálló, valamint a Bajcsy Zsilinszky utca - Ócsa központi gerincútja - sem kap járdát, mert a város polgármestere ezt nem látja célszerűnek. A kivezető szakasz és a buszmegálló itt sem kerül bekötésre a város amúgy is hiányos járdahálózatába. Bukodival megfejelt helyi önkormányzat alapvetően nem épít járdát. (Lásd B.K. 2023.12.04.-n jegyzőkönyve diktált és közzétett nyilatkozatát.)  Hosszú évek hitegetése és hazudozása ellenére sem valósult meg az Üllői utcai és a vasútállomásra vezető kerékpárút. Alsópakony sem került bekötésre.

Nem marad hát más, csak az elavult átjáró, a XIX.- századi környezet, a túlterheltségtől bűzló szennyvíztelep, a kimaradó szemétszállítás, és az év végi egymás közti pénzosztás, önmaguk jutalmazása.  Erre és a saját nevével képviselten birtokolt focira megy el az a beszedett közösségi pénz, aminek a közösségi célzatú fejlesztésekben a közterületen lenne a helye. 

Csak a szemét marad - no meg a Bukodi szabta kommunális adó

 Amíg ezt nem erre fordítják, addig Bukodi jóléte növekszik, a lakosság közérzete pedig romlik. Ócsa bevételei az elmúlt évek során jelentősen megnőttek. A város mégsem lépett előrébb, a fejlesztések elmaradnak, ahogy a szemétszállítás is. Kommunális adóból is egyre több haszonra tesz szert a város. Mindezek ellenére az adósságállomány nőtt.  Decemberben a körbejutalmazásokra egy vasútnyi pénzt költöttek.  Ezért marad el a városi fejlődés és marad a középkori állapot, mint ócsai kommuna.

Ezért nem kérünk ebből az autoriter személyi kultuszból.  Bukdoival nem lesz Ócsa se normális, se fejlődőképes, se pedig jobb, korszerűbb és modern.  A fejlődés megállt a polgármester zsebénél. 

*

2016. július 29., péntek

Alsónémediben is gondot jelent az idegenek jelenléte - a kulis "vendégmunkások" drágán fizethetnek ( - kik is)

Nem új keletű a probléma. Ócsán ismert és visszatérő, jelenség az ideiglenesen itt tartózkodó "román vendégmunkások" foglalkoztatása. Ez valójában egy a törvényesség mezsgyéjén lavírozó alkalmi (idényjellegű) munka, a régi zsellérek, valamint a  napszámosok nyomdokain alakult bujtatott mezőgazdasági kihasználtság. 

http://static.origos.hu/s/img/i/1404/20140424morahalom4.jpg?w=666&h=443
Az elmondások alapján a vendégmunkások akár ilyen házakba is beköltöznek. - Amikor megjelennek, az olyan, mintha beborulna az ég

Ezek az alacsony amplitúdóval bíró "vendégmunkások", amolyan kényszer foglalkoztatottak,  akik ételt, italt, szállást, fizetséget kapnak a jelen kor kulák munkáiért*.  Ez a kulákozás az, ami a mai közrendbe nem igazán fér. Nem csak az adóelkerülő mivolta, hanem az ezt vállalók kényszeredett helyzete, valamint személyi megjelenése az adott helyi közösség soraiban annyira elütő és különböző, hogy az már a lakosság nagy részét  irritálja. Ezek a többnyire külföldi munkavállalók annyira szegények, hogy vagy koldulnak, vagy pedig elszegődnek a gazdálkodókhoz, akik azt a földmunkát végeztetik velük, amit más már nem végezne. Különösen nem annyiért, mint ezek a jövevények.


Érdekessége az egésznek, hogy a nagyrészt őket foglalkoztató gazdálkodókat, a mai kulákokat szinte sorra ismerik a helyi közösségen (településen) belül, de mivel Ők mind jobb módban élnek, így a helyi hierarchia azon helyét töltik be, ahol már a helybeli vezetés is kötődik,  ezért így nem szólhatnak. 

Ez kapcsolat valahol a korrupció kezdete, hiszen nem más, mint egyfajta elnézés a dolgok felett azért, mert amúgy az érintett jó gazdálkodó, esetleg még így is kiemelt adózó, és valahol támogatója a vezetésnek. Elvégre ők hozzák össze, netán szervezik a mulatságok nagy részét, stb.  

Aki benne van, ebben él, az érti. 

Nem más ez, mint a kecske és a káposzta meséje. 

Homokháti igények
Nagy az élőmunkaigénye a Homokhátságon egyedüliként életképes kertgazdálkodásnak. Az alacsony aranykoronás földeken, a homokon nem terem gazdagon a gabona, itt a 18-19. században meghonosított zöldség-gyümölcs termelés nyújt megélhetést. A rendszerváltás után széteső szövetkezetek romjain létrejövő magángazdaságok jelentős része tőkehiánnyal küzdött, a talpon maradáshoz kellett a sok kétkezi munkaerő, lehetőleg olcsón és csupán időszakosan, hiszen télire kevesebb teendő marad. Az olcsó munkaerő utáni igényüket több gazda úgy oldotta meg, hogy körülnézett a Homokhátságtól nem messzi Romániában, főként a magyarlakta, mélyszegénységben lévő területeken, s hozták az edzett, fagyott földből a krumplit is felszedni hajlandó román „kézierőt”. Ekkor érkezett az akkor még illegális munkásáradat Romániából, majd a szomszédos ország EU-csatlakozásával, tömegével indultak meg, már kéretlenül is a napszámosok. Pontos adatok nincsenek arról, mennyien lehetnek a homokháti tanyákon, egyesek mindösszesen pár százra becsülik az itt élő romániai családok számát, mások szerint több ezerre is tehető az itt megélhetést keresők, az otthoni szegénység elől menekülők sokasága. Némi koszt, kvártély és 4-500 forintos órabér az áruk. Van olyan gazda, akinek 10-20 napszámosra van szüksége, de olyan is előfordul, hogy egy kifőzde naponta 90 adag ételt szállít ki egy gazda birtokára. A kép vegyes: sokan, főként az utóbbi években érkezők alig beszélik a magyar nyelvet, többen már félig megtelepedtek, erdélyiként anyanyelvük a magyar. A közös nevező a mélyszegénység, a képzetlenség.

Ezért a mostani társadalomban is a kerülőutat kénytelenek bejárni az önkormányzatok, ha a lakosság elvárásaihoz igazodva fékezni, vagy megakasztani próbálják ezt a folyamatot.

Így tett Ócsa város vezetése is, amikor idegenforgalmi adót vezetett be, amit a kiadott ingatlanok (általában romos házak, pajták, és egyéb), mint szálláshelyeken alvást biztosító tulajdonosokkal szemben kívántak érvényesíteni. Ennek keretében az önkormányzat a rendőrséggel megállapodva próbálta fellelni az elszállásoltakat, hogy aztán adóval sújtsa a  befogadót.

 cselekszik sokkalta másként a szomszédos Alsónémedi sem, amikor testületi állásfoglalást hozott a nemkívánatos személyek távoltartása érdekében.  Ők napi 800 forintos adóval űznék el Őket.

Alsónémedi képviselői nagy egyetértésben megszavaztak a nyáron egy új adót. Szeptembertől lép hatályba a rendelet, amely szerint napi 800 forintot kell fizetniük azoknak, akik a községben élnek, nincs bejelentett munkájuk, és nem az övék vagy családtagjuké az ingatlan, ahol laknak. A szavazás előtti vitában világosan kiderült, a rendeletet egy bizonyos célcsoportra szabták, őket szeretnék távozásra bírni. A képviselők, a polgármester és a jegyző gondosan kerülték, hogy megnevezzék, kikre is gondolnak, de a településen régóta feszültség van a romániai roma vendégmunkások miatt.

Újfajta, elég borsos, napi 800 forintos adót vetett ki a Pest megyei Alsónémedi önkormányzata. „A települési adóról” szóló rendeletet a június 29-i ülésén fogadta el a testület, és szeptember elsején fog hatályba lépni. Elvileg magát az Alsónémediben élést adóztatják meg, de annyi a kivétel, hogy végül egy elég jól körülhatárolható körnek kell majd csak fizetnie.
Azokra vonatkozik az adó, akik
  • „életvitelszerűen” Alsónémediben laknak, tehát egy itt lévő épületben alszanak, esznek, fürdenek,
  • ez az épület nem a sajátjuk és nem is hozzátartozójuké (nemcsak a tulajdonosokat és családjukat veszi ki a rendelet az adózók köréből, hanem a haszonélvezőket, a vagyonkezelőket, az özvegyi jogot gyakorlókat és önkormányzati lakást bérlőket is, családostul)
  • 18 évesek elmúltak,
  • és nincs legalább 90 napja meglévő munkaviszonyuk.

Tipikusan tehát olyan felnőtt emberekről van szó, akik valaki más házában laknak Alsónémediben, és nincs bejelentett munkájuk. Az mindegy, hogy be vannak-e jelentve a lakcímre vagy sem, az sem számít, hogy fizetnek-e a szállásért, vagy más megállapodás alapján, netán szívességből lehetnek ott.

 

Bemennek a házakba ellenőrizni


Tőlük az adót, a napi 800, havi 24 000 forintot a rendelet szerint annak kell majd beszednie, akinek a házában laknak, és ő az, aki köteles lesz befizetni a pénzt minden hónap tizenötödikéig (első alkalommal október közepéig) az önkormányzat számlájára. Ha a tulaj nem szedi be a pénzt a lakóitól, az az ő dolga, de az adót – ha így tesz, akkor saját zsebből – mindenképpen be kell fizetnie.
Aki hivatalosan bejelentkezik egy alsónémedi lakcímre, azt automatikusan ott lakónak fogják tekinteni, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét, de a rendelet kitér arra is, hogy a többieket, a be nem jelentetteket hogyan fogják felfedezni. A rendelet szerint az adóhatóság jogosult a kötelezettség teljesítését ellenőrizni, „és ennek érdekében az épületbe bemenni”.  Aki így bukik le, attól 60 napra visszamenőleg követelnék az adót.

 

Nélkülözhetetlen áldozatvállalás


A polgármesteri hivatal honlapjára kitettek a rendelet mellé egy tájékoztatót is, amely azzal indít, hogy önkormányzatok alapvető feladata a helyi közszolgáltatások biztosítása, és ennek a feladatnak az ellátásához muszáj megteremteni az anyagi feltételeket, „nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is”. A képviselő-testületi ülésen elhangzottakból viszont az derül ki, nem az adóbevételek növelése volt a fő cél, hanem bizonyos emberek elüldözése Alsónémediből.

A rendeletet hét igennel, ellenszavazat nélkül fogadta el a testület. Az ülésről videofelvétel készült, a témáról körülbelül 24 percen át volt szó.

 
A megszólalók gondosan kerülték, hogy kimondják, kik ellen irányul a rendelet, ugyanakkor többször, többféleképpen is elhangzott, hogy egy bizonyos célcsoportra szabták.
Mindenki tudja, mi az a célcsoport, ki az a célcsoport, akikre vonatkozóan ez a rendelet készült - fogalmazott egy alkalommal a jegyző, Percze Tünde.
Senki nem mondta ki az ülésen, de Alsónémediben régóta komoly feszültséget kelt a romániai roma vendégmunkások jelenléte. A község honlapjáról letölthető az Alsónémedi XXI. századi jövőképe című tanulmány, amely 2008-ban az önkormányzat megbízásából készült az MTA politikatudományi intézetében.

Eszerint a falu legnagyobb problémája a Romániából érkező roma vendégmunkások jelenléte, ezt a kutatás során a megkérdezettek 84,7 százaléka minősítette gondnak. A tanulmány szerint míg régebben erdélyi magyarok jöttek Alsónémedibe, az utóbbi években romániai cigányok érkeznek ide dolgozni a családjukkal együtt.

 

Hullik a forgács


Alsónémedi polgármestere és jegyzője a testületi ülésen
A vita alatt kiderült, a rendeletalkotáskor a legnagyobb fejtörést éppen az okozta, hogy oldják meg,„ahol fát vágnak, hullik a forgács”.
hogy az adó csak a célba vett embereket sújtsa, másokat ne. Az egyik képviselő Kiss Miklós úgy fogalmazta meg aggodalmát:

Ő volt az egyetlen, aki konkrétumot mondott az ülésen a célba vett csoportról: „a tömegszállások ellen kell irányuljon ez az egész”. Ugyanez a tervezethez tartozó hatásvizsgálati lapon úgy jelent meg:
a településen tartózkodó vendégmunkások problémakörének kezelése.
Itt szerepel az is, hogy társadalmi hatásként a közbiztonság, közegészségügy helyzetének a javulását várják.

 

A gyerekek kimaradását sajnálta


A kutatók arra jutottak, hogy a vendégmunkások jelenlétében a lakosság 25-30 százaléka érdekelt, a szállásadók és az alacsony bért fizető munkaadók. A vendégmunkásokat gyakran emberhez méltatlan körülmények között szállásolják el, és általában nem rendelkeznek állandó és legális munkaviszonnyal, áll a tanulmányban. Ezekre az emberekre illik az új adó összes feltétele. A felnőtt korú családtagjaikra is.

Kiss Miklós képviselő az ülésen azon sajnálkozott, hogy a gyerekeket nem lehet megadóztatni.
Én a kezdetektől fogva mondtam azt, hogy ha nem lenne gyerek, akkor szerintem már jobb lenne – mondta, és aztán megkérdezte, tudja-e a rendelet kezelni, hogy ne legyen gyerek. A polgármester, Vincze József azzal válaszolt, hogy ha jönnek mondjuk öten-hatan, és abból három-négy 18 év feletti, de csak egy dolgozik, akkor az az egy nem fogja bírni az adó miatt a többi eltartását. A képviselő ezt azzal nyugtázta, hogy ezek szerint, ha nem tudja eltartani, akkor „bízzunk benne”, hogy nem lesz gyerek.

 

Hiú ábránd


A polgármestertől az ülésen megkérdezték, vajon hány százalékban valósul majd meg a rendelet. Azt mondta: ha kezdetben 60 százalékban tudják a rendelet hatályát érvényesíteni, már nagyon elégedett lesz, és akkor sem lesz elkeseredve, ha 40-50 százalék lesz a mérleg.

Azt, hogy a rendelet célja a nem kívánatos emberek eltávolítása, a jegyző világosan kimondta, amikor így intett józanságra az ülésen: „Az hiú ábránd, hogy ez 100 százalékosan megoldja ezt a helyzetet, mert akinek állampolgársága van, akinek lakcíme van, és akinek van munkaviszonya, és ki bírja ezt az összeget fizetni, és itt van a településen, az attól, hogy ez a rendelet életbe lépet nem 100 százalékig garancia arra, hogy ő ezt a települést el fogja hagyni."

 

Tudják, hogy lesöpörhetik


A települési adó megbeszélésekor az is kiderült, hogy a rendelet megalkotói tisztában vannak az aggályosságával. Nem ez lenne az első hasonló jellegű önkormányzati rendelet, amelyet utólag elkaszálnak. Alsónémedinek is van ilyen jellegű tapasztalata, így végződött évekkel ezelőtt az a próbálkozás, amely az adott négyzetméteren lakó emberek számát próbálta szabályozni. De frissebb példák is vannak: a Kúria vetett véget tavaly a borsodi kiszorítósdinak, vagyis annak a rendeletalkotási hullámnak, amellyel a Miskolcról elküldött nyomorteleplakók beköltözésétől próbálták megvédeni magukat borsodi települések.

Azok a rendeletek segély és közmunka nélküli életet helyeztek kilátásba a jövevényeknek, ha netán náluk kötnének ki. A Kúria végül kimondta: a szociális juttatásokhoz való hozzáférést nem lehet nem szociális szempontokhoz kötni, a helyi önkormányzatoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy „meghatározott társadalmi csoportot vagy jól körülhatárolható személyi kört” valamely település elhagyására szorítsanak vagy megnehezítsék a letelepedésüket a rendeleteikkel.

http://www.alsonemedi.hu/themes/global/images/design/alsonemedi.pngAlsónémediben fel vannak készülve arra, hogy az adórendelet hasonló pályát fog befutni. A testületi ülésen György Balázs a jogi bizottságból azt mondta: „tartunk tőle, hogy megjárja a legmagasabb fórumot”. A polgármester elmesélte, hogy korábban megkerestek az ügyben adótanácsadót, jogi szakértőt, de „lepattantak”, „mindenki azt mondta, hogy ezzel ne foglalkozzatok, ez így nem fog működni”. A jegyző felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a rendeletet elsöpri majd az arra jogosult szervezet. Kozma Miklós, aki a Jobbik jelöltje volt, azt mondta: precedens értékű a rendelet, ilyen az országban még máshol nincs, készülni kell támadásokra, de fel kell vállalni az úttörő szerepet.

Már túl voltak a rendelet megszavazásán, a polgármester épp arra készült, hogy megköszönje a jegyzőnek a sok munkát, amikor így tűnődött:
Lehet, hogy nagyon nagy pofára esés fog lenni, ha ezt felkapják.
  - Index

*
*kulákmunka. Önző, minden és mindenki mást leszaró mentalitás (Rákosi értelmezésében a kulák idegen munkaerőt alkalmaz, ő nem dolgozik)

2016. február 29., hétfő

A nap kérdése: - Hova tűnik el a lakosság által évek óta rendszeresen befizetett milliónyi adóforint - mire megy

Ócsán mostanság hordták szét az önkormányzati csekkeket, amivel a helyi építményadót, a kommunális adót, valamint a gépjárműtulajdonosok számára kirótt súlyadót óhajtja beszedni a hivatal.

http://www.pecelinfo.hu/images/stories/2013-03/csekk.jpg
Csekk, csekk hátán
Ez időtájt igencsak elgondolkodhat a városlakó, hogy valójában mire fizet 12-24 ezer forintot meghaladó összeget az önkormányzatnak, amikor attól cserébe szinte nem kap semmit. 

Valóban elgondolkodtató, hogy a Bukodi-Horváth alkotta páros vezetés mire is fordítja ezt a bevételt, mert erről soha nem tesznek közzé tételes kimutatást. Ez az összeg csak úgy van, befolyik a kincstárba, aztán az önkormányzati fejesek meg eltüntetik a mindennapokban. Elköltik, felhasználják, és valójában azt sem tudjuk, hogy mire. Még azt is feltételezhető, hogy magukra, hiszen ha a saját jogukon nem képesek kitermelni ezt (és tényleg nem is termelik ki azt) a pénzt, amit a működtetésre, vagy fizetségként kivesznek és felvesznek, akkor bizony fennáll a gyanú, hogy nem megfelelő mód használják illetve élik fel a közvagyont. Azt a közpénzből összeálló tőkét, amit mi magunk rakunk össze az itt létünkkel.
 
És most nem is az állam által fizetett normatív támogatásra, hanem kimondottan a helyben kiszabott és beszedett adókra gondoljunk. Mert kérdezzék meg megy egymást, tudja-e valaki, hogy mire költik, hova forgatják be a kommunális adó címén kivetett pénzeket?  A súlyadó helyben maradó részét? 

http://www.infopapa.hu/external/image_cache/3/e/9/3e98cfc97c7971ed4cce01ce9b1c015f.jpg
Az adózó sokszor azt sem tudja, mire és minek fizet, valamint azt sem, hogy befizetéseit mire költik

Mert amint látható, az utakra, önkormányzati járdaépítésre nem sokat költ a vezetés.  A vasúti átjárók szintén a múltszázadot idézik, amikor még nem volt ekkora, és ennyire gépesített a forgalom.  

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS8em3SdSTUtPZ0UErkf5KF-brtEJF42_KuIM_YdvlG4o1nbxxcIg
Ahol a döntések születnek - a helyi hatóság
Bukodi-Horváth polgártársak immár, vagy lassan a 6. éve ülnek a fehér lovon, kezekben a hatalom ereklyéjével, de azon túl, hogy csak az alattvalókat próbálják regulázni, nem sok míves dolgot hoztak létre.  Évek óta azt látni, hogy a városi környezetünk pusztul és elhalni látszik.  Hiába fizet az ember a városi kasszába évek óta rengeteg pénzt, a város csak nem halad egyről a kettőre.

Tudom, erre szokták mondani a kivagyik, hogy aki nem veszi észre a változás, a fejlődést, az nem itt él.
De miről is beszélnek ezek a kivagyik?  Mit neveznek előrehaladásnak, fejlődésnek? Azt az irányzatot, amit központilag megszabnak? Azt, hogy elfogadták az alsópakonyi csonka telepet és a velejáró kötelezettségeket? Most meg azzal érvelnek, hogy építettek egy elfuserált bölcsődet az óvoda kertjébe?  Ha Alsópakonyban a szociális lakónegyed nem épül meg, akkor saját forrásaiból a város képtelen lett volna erre a 24 fő befogadását biztosító intézménynek a megvalósítására. Maga a vezetés ismerte el, hogy ezt az állami beruházásnak köszönheti a város. A 24 fős létszám, meg eleve kicsi. Arról nem is beszélve, hogy a mellett levő óvoda bővítésével arányosan csökkentették az udvart és a szabad területet, ahova a növelt létszám kimehetne. Ha ezt fejlődésnek tudja be valaki, az legalább olyan, mintha az egylovas szekerére egy emeletes busznyi szintet rakna, de a plató alapterületét közben a negyedével csökkentené. Van értelme akkor a mellveregetésnek? Főleg, hogy ugyanaz a ló cipeli a növekedéssel járó többletterhet. Na, valahogy erre lehet most büszke az a vezetés, aki mindezek kapcsán fejlődésről beszél.

http://jolinkek.hu/sites/jolinkek.hu/files/imagecache/nodes-link-image-800x600/tsgastro.jpg
Ezen is vesztettünk - a cég költség és kártérítés nélkül visszalépett ( - a régi és az új kiírás költségeit a város állja)

Tudja az ócsai, hogy mitől döglik a légy. Látja azt a valós fejlődést, ami tényleg megvalósult a város pénzéből. Ezt pedig nem más, mint a polgármester előrelépése. A régi Renault lecserélésével beállt változás. Az új közpénzes Opel Astra Sports Tourer az valóban a saját autóhasználat költségeinek kiváltást és az életvitel, az életszínvonal növekedést hozta magával. Mindezt persze nem a kitermelt, vagy megdolgozott és leadózott javak hozamaként, hanem a városi költségvetés által, velünk fizettetve. Mert ugyebár úgy jó élvezkedni, ha az nem kerül nekünk felszámolásra. 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/77/Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_%28J%29_%E2%80%93_Heckansicht%2C_24._Juni_2011%2C_Velbert.jpg/800px-Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_%28J%29_%E2%80%93_Heckansicht%2C_24._Juni_2011%2C_Velbert.jpg
Egész egyszerűen a költségvetésbe állította a polgármester, a képviselők pedig megszavazták

Mi most ezt nem élvezzük, ellenben a polgármesterrel, aki mindennek az egyik haszonélvezője. 

Vagyis nem igaz, hogy nem látja az ember a beállt változást, vagy a fejlődés irányvonalát. Látja a helybéli, hogy mi folyik itt.

Csak a közpénzek folyamatát nem tudja követni.  Azt már nem láthatja, hogy mire fordítják a beszedett adókat. Hogy hova költik az általa befizetett összegeket, ami évi 30 millió körüli tehertétel.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQUb8A1LKPj-z-ErMs1kBStMln-YWRz08_RIwzq3XrKIQyTvxP94wÓcsa közhatalmi bevételeinek előirányzatai 2016-ban az önkormányzat szerint alábecsülve is 406 millió, hiszen tavaly már a 410 is meghaladta, míg jövőre már 460 fölötti összeggel számol a költségvetés. Aztán ehhez jön még az intézményi bevételek ami 159 milliónyit kóstál, valamint a működési célú támogatások az államtól, további 35-36 milliós tételben. Nem részletezve, de összességében a város 1 milliárd, 110 millió feletti összeggel számolhat és ebből gazdálkodhat.

Ez a nagyságrend évek óta ekörül mozog.  A 2015. évet majd 70 milliós kiigazítással zárták/fogadták el az idén. 

Mi történt, és miben fejlődtünk akkor? Adósságállományban, vagy külcsínben? A Dózsa-telepi óvoda külső hőszigetelését is nagyrészt pályázati forrásból fizették. Az ezt követ tetőbontás és felújítás vagy 30 millióját azonban már nem tudták "előteremteni", ezért újabb hitelt vettek fel, amit az idén is fizethetünk. Ha ez a jó irány, akkor ez valóban lehet egyfajta siker!? A Bolyai energetikai rekonstrukciója, a napelemes rendszer kiépítése szintén egy fentről jövő kezdeményezés volt, amit újfent Eu-s pályázati forrásából tápláltak. A Halászy esetében szintén ez játszott. Vagyis a városnak nem sok pénzébe került ez a buli. Ezt felhozni teljesen felesleges.

A vasútállomás körül megépített parkolóba sem sok pénzt fektettünk. Az is csak úgy jött, mint a legtöbb beruházás. Legfeljebb kitérni lehetett volna előle, vagy ahogy Alsópakony kapcsán mondták, még azt sem. Ez pedig nem egy megerőltető költségvetési tétel.

https://i.ytimg.com/vi/tZodYG5mkvw/maxresdefault.jpg
Ez sem piskóta semmi üzleti tranzakciót takar

Ami a költségvetést terheli, az a polgármester 6 millió körüli új autója, az Oxyfa biznisz 20 milliós nagyságrendű finanszírozása, az említett tetőcsere, a fesztiválok költsége, a haveroknak elengedett milliós adóhátralékok be nem szedése, és még pár apróság. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgEW3UTY1x7oSIIR5yNsA_Dt9sfYIri7q12ak9boNJSwh6zG3VDAhGCDqYkkKGAraWB1a6_j2g_h8QNDwqXMbyZAP9bx9RwgvE5h1MHoa4znqGJFlbycCrLWbrD0KgLGAdI2myoqMGv5As/s640/j%25C3%25B3.png
48 millió és még 3 millió csak úgy el lett tüntetve - mögöttes dokumentáció és felelős sehol 

Mi fejlődés mutatható ki a Bukodi-Horváth kettős eddigi vezénylete alatt? A sarkalatos kérdések változatlanok, a kritikus pontok maradtak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
Kinek volt jó üzlet a bevásárlás
A vasúti átjáró kiépítésének költségét már vagy háromszor elköltötték. A TSz-Iroda megvételéből költségéből kijött volna egyszer. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxRg-XasQfwGuYqbOPKHSpv__VtPB8Gvj0IEIeQXdQEXgN09uRBhgYmDchIUU1Me8L446Rbr2yIBOM4uLzbL2B-XnSrHGKe_lnS1SdpHhihvRebq9tUojVNdXP4MjQ_tVFT-U4b118hcw/s1600/DSCF5110.JPG
Ki járt jól a laptopok cseréjével
Az Oxyfa üzlet ráfordításaiból és az új autó vásárlása helyett is inkább futotta volna rá. Az örökös laptop-csere, a számítástechnikai fejlesztések címszó alatt elszámoltak, is kitettek, nem kevés pénzt. 

Aztán ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek bármelyikében befizetett lakossági adók egyikéből is kijött volna a Székesi-Damjanich kereszteződés felújítása. 

Székesi-Damjanich vasúti átjáró
Az Üllői utcai átvezetést ügye nem vesszük ide azért, amiért az Árpád utcai és a Bolyaival szemközt levő buszmegálló, valamint ezen érintett utcák, köztük a Falu Tamás utca útfelújítása és kiszélesítése kapcsán is arra szoktak hivatkozni, hogy az nem az önkormányzat kezelésében van.  

Ennek csak az idegen tulajdonú MÁV aluljáró felújítása és az Üllői utcai vasúti átjáró mérnöki tervbevétele mond ellent, ahogy a polgármester is önmagának. 

Szóval még most is azon rágódhatunk, hogy hova kerül felhasználása a kommunális adó jogcímen beszedett pénz, mire fordítják a befizetett ingatlanadó forintjait, vagy a gépjárműadó itt maradó részét?

Továbbromló közállapotok
Mert hogy a városban a lakosságot, a közterületeket érintő látványos fejlődést nem tudnak ezekből az összegekből kimutatni, az nagyon valószínű.  talán ezért sem képesek normálisan elszámolni vele és az önkormányzat lapjában bemutatni a felhasználását.

Az önkormányzat biztosította cementből és sóderből kalákában épülő városi járdaszakaszok viccnek is rossz felhozni, nem hogy a fejlődést példázni vele. Ezért erről inkább mélyen hallgasson az önkormányzat, mintsem előhozakodjon vele, hiszen mással végezteti el azt a munkát, amit a törvény neki szabott.

Hiba a rá költött pénz, ha kiépített járda nem vezet a megállóba
Aztán ügyebár az is édes kevés, hogy az évek óta kritikus állapotú Széchenyi utcai buszmegálló előtti aszfaltcsíkot félmillióért cserélték. 

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/hirek/2012/20120710_focipalya_05.jpg
Ha másra nem is, a focipályára mindig futotta a költségvetésből
Meg az sem viszi előrébb a lakosságot, hogy a saját hobbijukra, és az egyesületi focira milliókat szakítanak ki.  


Ócsa nagy része szarik rá, hogy egy megyei harmadosztályú csapat mit csinál. Ez lemérhető a nézőszámon is. A többség biztos nem áldozna magától illetve a sajátjából 9 milliót a pálya automata öntözőrendszerére, amikor elég lenne erre a gondnok egy slaggal. De az is biztos, hogy 30 milliót sem fordítanának az egészre. 
Ettől a "fejlesztéstől" egyikünk sem lett boldogabb.

Sőt attól sem lettünk vidámabbak, hogy a polgármester juttatásai, felvett kifizetései és külön jutalmazása után az idén még 600 ezres költségvetési támogatást  is beterveztek neki.  És hogy ez a tisztség nem jár egymagában, így a két állást is betöltő helyettese, az álláshalmozónak tűnő, valamint pénzhajhásznak tartott alpolgármester, - aki már vagy 4-5 helyről vesz fel különböző juttatást, illetményt, amit talán maga sem tud, hogy milyen jogcímen pénzt, - azt is megtámogatjuk külön és címzetesen további 400 ezer forinttal a költségvetésből! Ezek a mi költségvetésünkből a városi pénzünkből osztogatnak egymásnak!

http://ocsa15v1.websam.hu/img/pikto_polgarmesteri.jpg
Kéz a kézben - de hova a közpénz
És, hogy mindezért mennyire nem önzetlen vagy hálátlan a két vezető tisztségviselő részéről, így a képviselőket a megállapított díjazásukon felül, vagy ha úgy tetszik attól elkülönítve, további 2 millió forint keretösszeggel támogatja meg a költségvetés által a városi polgár.   Mindezt persze nem a lakosság, hanem önmaguk szavazták meg az előbbiek, vagyis az őket választók nevében. Így hálálják meg a választási bejutásukat. A református lelkész, a presbiter is úgy nyeli a pénzt, mint kacsa a nokedlit. Az egyházi szerénységet a túlkapások juttatják a pokolba. Micsoda gyülekezet ez? Hova ez a mohóság!?!  Több visszafogottságot várunk el, különösen a református képviselőktől, mivel ők egyházi személyek. Aztán hitük szerint nem bálványimádók, mégis a polgármesteri mohóság örvényébe forgolódva úgy néznek fel rá, valamint úgy méltatják, hogy a nagyságát a pénzkivételeinek elismerésével és megszavazásával támogatják. Csakis így, és ebben a nexusban kaphattak külön támogatást a vezető tisztségviselők és vehetnek fel ő maguk is.
Mindezek után még mindig, vagy még inkább aktuális a kérdés, hogy mire fordítják a lakosság pénzét, a most kiküldött csekkeken beszedett különböző nevű és nemű adókat?  

Kérem erre legyen szíves válaszolni valaki, mert mindez a tömérdek pénz, ami az elmúlt 6 év során befizetésre, majd elköltésre került, nagyon nem látszik meg a városon.  

http://i0.wp.com/kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2014/09/okotars-ne-a-civileket.jpgAz pedig, hogy a polgármester és az alpolgármester ezzel reciprok miként gyarapodott, lesajnálom.

Minket a közpénz, és a közvagyon érdekel. Azzal tessenek elszámolni. 
Az, hogy a befizetett adónk mire megy el, és az hogy mindez a beszedés ellenére nem látszik meg a városon, az bizony nagyon érdekel minket. 
Akkor, amikor láthatóan nem gyarapodunk, hanem eladósodunk, akkor foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. Amikor csak feléljük a múltat, a jelent és még a pénzünk is rámegy, akkor kötelező a számvetés.  Fontos fellelni a hibát. Azt, hogy hova és mire használják, mire költik el a pénzünket? 

Ez itt kérdés. 
Erre válaszoljatok.

*

2014. november 1., szombat

Alig - csak egy kicsit - változik a helyi önkormányzatok támogatása - ez pont elég ( - új helyi adók bevezetésére)

Alig változik jövőre a helyi önkormányzatok támogatása, az idei előirányzatnál mintegy 13 milliárd forinttal szerepel kevesebb a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat erre vonatkozó fejezetében. 

http://www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/35000/35606_6_1.jpg

Gigantikusak a kamatkiadások

A 2014. október 30-án benyújtott előterjesztés 690 milliárd 484,9 millió forinttal számol, míg a tavaly benyújtott javaslat 703 milliárd 587,5 millió forintot tartalmazott, amit év közben tovább emeltek 715 milliárd 864,9 millió forintra.

Az önkormányzatok működésére 152 milliárd 218,9 millió forint jut. Az önkormányzati hivatalok működésükre – akárcsak idén – jövőre is lakosonként 4,5 millió forintot kapnak, míg a település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátásra – ilyen például a közvilágítás, a közutak, köztemetők fenntartása – hektáronként 22 ezer 300 forint jár.

Az előterjesztés a 2014-eshez hasonlóan 2 milliárd forintot irányoz elő a fővárosi önkormányzat egyes, az önkormányzati törvényben meghatározott feladataira, míg a megyei önkormányzatok működési támogatását 4 milliárd 891,3 millió forintban állapítja meg.

A kormány növelné az önkormányzatok egyes köznevelési feladataira szánt támogatásokat, a korábbi 149 milliárd 575,8 millió, majd év közben további több mint 6 milliárd forinttal emelt keret 2015-ben elérné a 165 milliárd 888,5 millió forintot.

http://m.cdn.blog.hu/ma/machpeter/image/csaladi_koltsegvetes.jpgA települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladataira kevesebb forrást tartalmaz a javaslat, mint a tavaly benyújtott több mint 264,7 milliárd forintos tervezet, ugyanakkor ennek előirányzatát már év közben is csökkentették 218,5 milliárdra, amihez képest a 2015-ös soron magasabb összeg, 244 milliárd 231 millió forint szerepel.

Az önkormányzatok kulturális feladataira – egyebek mellett színházakra, könyvtárakra, múzeumokra – 730 millió forinttal többet fordítanának.

Jelentősen emelkednek a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai is: a hatályos büdzsé szerint az erre fordított keret 40 milliárd 236,9 millió forint, míg a javaslat 97 milliárd 662,8 millió forinttal számol.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban azt emelte ki, hogy a 2015-ös lesz az első olyan év, amit adósság nélkül kezdenek az önkormányzatok. A települések mintegy 2500 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd, amihez 690 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés.

Mindez az MTI híre.

Azonban azt nem tudják, hogy Ócsa lyukas költségvetése lévén a város máris jelentős hitellel terhelt.
Így nem fedi a valóságot Varga Mihály azon kijelentése, hogy "a 2015-ös év lesz az első olyan év, amit adósság nélkül kezdenek az önkormányzatok".

Ócsa Város Önkormányzata folyamatos hitelfelvételben van amit a saját tulajdonú városüzemeltetés által  vesznek fel és igénybe.  A helyi városüzemeltetés korlátolt-felelősségű társaság a felvett hitelek folytán folyamatos veszteséget termel, amit büdzséből igyekeznek fedezni.  A hitelek nagy részét "gördülőként" fenntartásra, más részét pedig finanszírozásra fordítják. Polgármesteri beszámoló szerint legutóbb 60 millió forint hitelt vettek fel az intézmények energetikai pályázatára. Ebből szándékoznak a szükséges önrészt biztosítani.

http://m.cdn.blog.hu/al/aludasmatyi/image//1625482_714092441998398_9045734052265722553_n.jpg
A gond csak az, hogy ennek visszafizetésére, vagyis fedezetére nincs keret a költségvetésben.  Így nagy valószínűséggel a lakosságot fogják ismét megsarcolni, akár új adók bevezetése által, hogy a hiányt velük illetve pénzeszközeivel pótolják.  

Sajnos jól látható, hogy a szinte mit sem változó városvezetésünk nagyon rossz úton halad.   Az ellenzék nélkül maradt egypárti képviselő-testület képes lehet bármilyen előterjesztést, gátlástalan adókivetést, vagy emelést megszavazni és az emberek nyakába varrni. Ez bizony szomorú jövőképet fest Ócsa lakossága számára.

Ócsán, - ahogy már a kormányfőt idézve említettük - "bármi megtörténhet".

*