A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járda. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 25., hétfő

Ócsa közismerten hiányt szenved a járdázottság terén - a vármegye 385 millió támogatást adott ( - itt semmi)

2023 novemberében döntött Pest vármegye közgyűlése arról, hogy járdaépítési programot indít a megye lemaradt és javarészt járdázatlan településeken. 

Pest vármegyei település épített környezetének infrastrukturális fejlesztésére a korábbi uniós ciklusban kevés forrás jutott, így szinte valamennyi település esetében beszélhetünk hiányzó vagy felújítandó infrastrukturális elemekről. Különösen nagy igény mutatkozott a Pest Megyei Területfejlesztési Program tervezési folyamata során a belterületi utak mellett települési járdák építésére.  

Ócsán erre különösen vágynak az emberek. Ráadásul a város polgármestere a jelenlegi választási ciklusának kampányában megígérte a két vasúti kereszteződés biztonságossá tételét, amihez sem járda, sem pedig elkülönített átvezetés nem tartozik.  

A járdák építésének, felújításának fontossága Pest vármegyében kiemelt jelentőséggel bír a gyalogos közlekedés biztonsága, a közszolgáltatásokhoz való fizikai hozzáférés, a települési életminőség javítása, mind pedig a környezetvédelem szempontjából.

Az elmúlt időszakban a Magyar Falu Program keretében az 5000 fő alatti lakosságszámmal rendelkező településeknek volt lehetőségük járdaépítési munkálatokra forrást igényelni. A legjelentősebb forráshiány leginkább az 5.000-10.000 lakossal rendelkező kedvezményezett (leszakadó) járásbeli települések esetében állt fenn.

A képviselők ezért úgy döntöttek, hogy Pest Vármegye Önkormányzata saját beruházásként járdaépítési programot indít el a leszakadó járásbeli, 5.000-10.000 lakossal rendelkező települések körében.

A járdaépítési program megvalósítására bruttó 385 millió forint forrás biztosított a közgyűlés.

Ócsa városvezetése korábban (2019) a Damjanich utca járdájára kért és kapott pályázati forrást akkor abban a járdafelújítás is szerepelt, de a kivitelezés során arra nem került sor. Vagyis a felújításból a kírás és a vállalás ellenére kimaradt, holott az akkori árban benne volt ez is.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgk-xkKwjWEeYMY8RavcPAW2PL8DRm1_Ao-5sp2Lk14zkN2RRcvvuwg9T0ytxjRs7n09E0GvuznQdNv_sxJxFLh-Rf_lVlwHeMGhfi81b7rQMvnfCn4VRHmxA3HbvZcn3tAvqXL_XXLouE/w640-h591/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s+sajt%25C3%25B3anyag.png

Így gyakorlatilag nem csak becsapták a helybélieket, hanem a járdafelújítást is kihagyták, mondhatni elcsalták a projekt végrehajtása során.  

Mindezek után a 2023-ban megszavazott megyei járdaépítési program igazán jól jött (volna) Ócsa városának, mivel itt vagy nagyon rossz minőségi a meglévő gyalogutak minősége, vagy egyáltalán nem is léteznek.  

A jelen körülmények közt a buszmegállók elérhetősége sem biztosított járdával a városon belül. Ez pedig nem biztonságos. Így különösen szükség lenne a járda megépítésére a város fő közlekedési útja, Bajcsy Zsilinszky mentén, mert itt nem csak buszközlekedés, de nehézgépjármű forgalom (kamion) is jelen van.  Megfelelő járda azonban csak a Városháza előtt és a Spar (Posta) közötti szakaszon létezik, majd az Egressy és az iskola előtt még mondhatni rendben, aztán csak egy nyomvonalnyi és a Széchenyi kereszteződése után a várostábláig semmi, így az Árpád utcai buszmegálló sem közelíthető meg biztonságot jelentő mód. Ez Ócsa egyik főútja,  de itt sem adatik járda egyik oldali buszmegállóhoz sem.  A polgármester elmúlt több mint 10 évnyi tündöklése során még nem jutott el idáig. 

A járdaépítési program megvalósítására bruttó 385 millió forint forrás biztosított a közgyűlés

Talán ezért is volt fontos számunkra a megyei közgyűlés döntése, mely az ilyen és ehhez hasonló helyek, mint lemaradt települések felzárkóztatása céljából meghirdetett járdaépítési program.  

Mivel városunk a megyei közgyűlésben a fideszes Horváth Tamás által képviselve van, továbbá Szűcs Lajos helyi lakos, országgyűlési képviselőt is érintetnek véltük az otthonát biztosító város fejlődésében, úgy véltük, tiszta sor, hogy ebből Bukodi Károly polgármester sem maradhat ki. 

Tévedtünk, mert a felkínált 385 millióból egyetlen fillért nem kapott Ócsa, hiába van két országgyűlési képviselője, a közgyűléseb delegált tagja és mindhiába kormánypárti az egész banda.  Ócsán ebből egyetlen méter járda nem lett.

A 2019-ben ígért Damjanich utcai szakasz sem újult meg, és a Bajcsyn sem épült meg a hiányzó szakasz.  Mindez természetesen nem szolgál Bukodi polgármester dicsőségére.  Sőt!  

A járdaépítési program megvalósítására bruttó 385 millió forint forrás biztosított a közgyűlés

Ócsán mindezek nyomán szinte semmi nem változott. A közlekedés nem lett biztonságosabb, a meghirdetett járdaépítési programból kimaradtunk.  Maradt Ócsa múlt árnyékában a jardázatlanságával.

A járdák hiánya balesetveszélyt jelent. Az elmaradt fejlesztés Bukodi polgármesterségének deficitje. 

A járdaépítés önkormányzati feladat. Ezt a képviselőknek kell felvállalnia. Ők azok, akik normális esetben a választói akaratot képviselik, és jelenítik meg a testületben. A járdahálózat fejlesztését, a pályázatokon való indulást nekik kell szorgalmazni, adott esetben támogatni. Ez itt elmaradt.

*

2024. január 20., szombat

Máris pótlással kezdik az elmaradt szemétszállítást - évek óta nem képes a vezetés stabilizálni a szolgáltatást

 Bár Ócsán Bukodi polgármestersége elején kivetette a lakosságra a kommunális adó terhét, amivel úgy sarcolja meg a lakosságot, hogy viszonzásul szinte semmi közcélú-közösségi fejlesztést nem hozott össze ebből. 

A lakossági hulladékszállítás évek óta problémás a városban. Mondgatni azóta, mióta Bukodi Károly a polgármester. Volt itt már szolgáltató, akinek milliókat adtak, aztán semmi sem lett belőle. A mostani sem teljesít normálisan. Rengeteg a lakossági panasz.  A szállítás rendjét éppen most szervezték át, feltételezve, hogy ezzel jobb lesz a helyzet.  Nem lett az. Pedig sokba van ez nekünk. Bukodival és csatlós bagázsával együtt.

Nem vitték el a szemetet - 15 alávaló lájkolta (- nekik ez is és így is jó)
 Az évi 30 milliót meghaladó lakossági kommunális-célú befizetésekről, azok felhasználásáról a képviselők, a polgármester, és a hivatal sem adott ki tájékoztatást az elmúlt éves során.  Bukodi 10 éves sarca nem hozott átható változást. Az itt élők máig nem tudják mire fizet kommunális adót.

 Decemberi közmeghallgatáson kijelentette, hogy nem érzi feladatának a járdaépítést. Azt próbálta eladni, hogy az önkormányzat nem épít járdát. Legalábbis az ő általa vezetett.

Akkor mit tesz mást, mire költi az évek során milliárdokra rúgó lakossági befizetéseket a polgármester és köre, ami ugyebár a képviselőkből és azok határozataiból, a költségvetés elfogadásából és végrehajtásából áll. 

Járdára nem igazán költ és nem is nagyon akar a városvezetés Bukodi nyomán. A ciklusokon át beígért és ma is balesetveszélyes, korszerűtlen vasúti kereszteződés biztonságossá tételére sem sikerült megoldást, pénzforrást találni a beszedett lakossági befizetések és az állami pénzügyi finanszírozások ellenére. 

Tehát erre sem futotta a lakossági adóterhelésből. Pedig Bukodi is azt ígérte, vagy inkább hazudta a választások során, hogy ezt megoldja.  Balló Benő is képes volt ezt a szavazatokért letétbe helyezni, de egyikük sem tett azért, hogy ez igazzá váljék.  Tehát erre sem költöttek egyetlen fillért sem.  

Hagyják az elavult, lezüllött, barátságtalan és veszélyes közlekedési helyzetet a város két frekventált átkelőjénél, ahova még a járdát sem építették ki, illetve vezették el.

E helyett inkább drága pénzért lebontották a temető oldalkerítését, amivel semmi különösebb gond nem volt, és felszedték ott azt a járdát ami adott volt, ahelyett, hogy a vasútig, a sínekig hosszabbították, vezették volna.  Nem, ezt sem tették meg, mert nem a lakossági oldalt, a biztonságos áthaladást tekinteték, hanem a saját maguk üzleti koncepcióját, a heveri vállalkozás által elszámoltatható közpénzfelhasználás és az ebből származó haszonlesés célzatával azt tették, amire semmi szükség nem volt.

Virágzik a korrupció - arra költenek, amire nem kéne, és arra nem, amire kéne (- haverokat,  finanszíroznak, egymást fizetik ki)

A lakossági igény a biztonságos eljutás, a síneken való áthaladás, és a buszmegállók járdán történő elérése iránt van.  Erre szolgálna a kommunális adó, mint valami közösségi fejlesztési forrás. 

Csakhogy ezt a polgármester bezsebeli és közös kalapba helyezve elkeveri, bezsákolja, ami által a célösszegnek nyoma vész.  Így arra költheti amire csak óhajtja, mert a büdzsé részeként akár a saját egyesületének finanszírozására, a képviselői szavazatok jutalommal történő megvásárlására, és a szolgalelkű munkatársainak magához kötésére fordíthatja a lakossági érdekek ellenére. 

Így jelentkezik az állandósuló panasz a város járdázatlanságára, az olyan kommunális szolgáltatás, mint a szemétszállítással szembeni rengeteg panasz. Az alacsony színvonal, a kimaradó szemétszállítás mint azt silányságot ölti testbe, amit a polgármester a város vezetése gyanánt megvalósít. 

Hiába a kommunális adóteher, a lakossági befizetések, ha a városvezetés ezt a pénzt nem a megfelelő helyre téve, és nem arra a célra használja fel, amire valójában szolgálna. 

A járdaépítés önkormányzati feladat - a kommunális adóbevétel nem polgármesteri keretösszeg

Így most az egyéni terhelés ellenére továbbra sem akarják és fogják járdázottá tenni a vasúti síneken törtélnő áthaladást, ezután sem lesz járdával biztosítottan elérhető és bekötve minden buszmegálló, valamint a Bajcsy Zsilinszky utca - Ócsa központi gerincútja - sem kap járdát, mert a város polgármestere ezt nem látja célszerűnek. A kivezető szakasz és a buszmegálló itt sem kerül bekötésre a város amúgy is hiányos járdahálózatába. Bukodival megfejelt helyi önkormányzat alapvetően nem épít járdát. (Lásd B.K. 2023.12.04.-n jegyzőkönyve diktált és közzétett nyilatkozatát.)  Hosszú évek hitegetése és hazudozása ellenére sem valósult meg az Üllői utcai és a vasútállomásra vezető kerékpárút. Alsópakony sem került bekötésre.

Nem marad hát más, csak az elavult átjáró, a XIX.- századi környezet, a túlterheltségtől bűzló szennyvíztelep, a kimaradó szemétszállítás, és az év végi egymás közti pénzosztás, önmaguk jutalmazása.  Erre és a saját nevével képviselten birtokolt focira megy el az a beszedett közösségi pénz, aminek a közösségi célzatú fejlesztésekben a közterületen lenne a helye. 

Csak a szemét marad - no meg a Bukodi szabta kommunális adó

 Amíg ezt nem erre fordítják, addig Bukodi jóléte növekszik, a lakosság közérzete pedig romlik. Ócsa bevételei az elmúlt évek során jelentősen megnőttek. A város mégsem lépett előrébb, a fejlesztések elmaradnak, ahogy a szemétszállítás is. Kommunális adóból is egyre több haszonra tesz szert a város. Mindezek ellenére az adósságállomány nőtt.  Decemberben a körbejutalmazásokra egy vasútnyi pénzt költöttek.  Ezért marad el a városi fejlődés és marad a középkori állapot, mint ócsai kommuna.

Ezért nem kérünk ebből az autoriter személyi kultuszból.  Bukdoival nem lesz Ócsa se normális, se fejlődőképes, se pedig jobb, korszerűbb és modern.  A fejlődés megállt a polgármester zsebénél. 

*

2023. december 3., vasárnap

Támogatások és fejlesztések Ócsán - Bukodi polgármester árnyoldala ( - önkormányzati érdekképviselet)

 2014-2020 közötti időszakra szánt uniós támogatási programok egyike az ún. "Fenntartható városi közlekedés", ami számos pályázati kiírásban támogatta sok milliárd forinttal a gyaloglás, a kerékpározás és a közösségi közlekedés fejlesztését Magyarország városaiban. - Elvileg. 

A valóságban ezzel szemben a kiírásban jól elrejtett lehetőségekre („közlekedésbiztonsági fejlesztések”, parkolófejlesztés forgalomcsillapítás részeként) építve egyes önkormányzatok a forrás céljával teljesen ellentétesen parkolóházakra és turbókörforgalmakra fordították ezeket az összegeket. A negatív hatásairól hírhedt autós közlekedés térnyerése mellett fenntartható közlekedési módokra csak minimális összegeket szánnak. Épp azokban a városokban jellemző ez a  ahol kisebb városokhoz képest nagyobb az autóforgalom, de fejletlen a helyi tömegközlekedés, miközben a kerékpározás nagyrészt ki tudná szolgálni a mindennapos közlekedési igényeket. 

Ócsa 2014 és 2020-as időszak közötti időszakban alig lépett előre a fenntartható városi közlekedés fejlesztése terén.   Hiába volt adott a lehetőség, a városvezetés nem volt képes élni, és a város javára befogni, kihasználni ennek előnyeit. 

http://eupalyazatiportal.hu/wp-content/uploads/2015/11/Sz%C3%A9chenyi-2020-ESZA.jpg

2016 márciusában blogunk is beszámolta arról, hogy  "Lehetősége nyílt Ócsának közlekedésfejlesztésre - pályázhatunk kerékpárútra, közlekedésbiztonsági fejlesztésre".

Ócsa ebben az időben egyetlen pályázati forrást nem hozott be és ennek keretében egyetlen kilométer biztonságos kerékpárutat nem volt képes megvalósítani ezen időszak alatt. 

Itt a városi önkormányzat mögöttes döntései alapján nulla forintot költöttek Ócsa kerékpározásának fejlesztésére, és a közösségi közlekedés támogatására sem sikerült pályázni. Nálunk a buszmegálló felújításban sem sikerült remekelni, mert a polgármester elmúlt 10 évében sem sikerült még biztonságot jelentő gyalogjárdát építeni a megállókhoz.  

Ócsa talán az egyetlen város a megyében, ahol a városközponton átvezető fő közlekedési útvonalon, nem vezet járda a buszmegállóhoz.  Az önkormányzat előtti Bajcsy Zsilinszky utca  járdázottsága nem éri el az 50 százalékot. Az Árpád utcai buszmegállókat mindkét oldalon a keskeny úttesten csak az életet, a testi épséget és balesetet kockáztatva megközelíteni a Bajcsyn száguldozó kamionok, és más közlekedők nyomvonalán. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEienybFYhhbYH14bFYEemf2Czc_jBBf60uQs98ywxLF2XCnrbYGh1CunnT43kUTbN7iQ19_XlForqjDYQzYz4FfGwF7VOHSi1wrNsXbFr-UIV5lFF_hEy3REf_i1Avycdv-e9Afw6EPl7Y/w640-h516/Kisb%25C3%25ADr%25C3%25B3+k%25C3%25B6zlem%25C3%25A9ny.png

Ugyancsak ez a helyzet a vasúti átjárók megközelítése és áthaladása során. Ócsa városvezetése az eltelt tízen valahány esztendő alatt nem jutott elé odáig, hogy járdát építsen a MÁV vasúti átjárójához, addig, ahol már ez a vasúttársasság dolga lenne. A kiírt Fenntartható városi közlekedés projekt erre is lehetőséget, keretet adott volna. Bukodi Károly polgármester hiába ígérte választása előtt és hazudta aztán, hogy egyeztet ez ügyben az egésznek nyoma nincs, csak az a mi volt. Az avult és balesetveszélyes áthaladás a keskeny nyomsávú aszfalton, ahol szintúgy nehézgépjárművek, mezőgazdasági munkagépek haladnak át, ahogy az a Bajcsy esetében is kockázatos a gyalog-, vagy kerékpárral közlekedők számára.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXED0s7JjRXdG4dM_9h04-o7qlOsmoKvelHRwK_6vtBWNwTTY1eTUhTH0z8K_JUQ9wd_HqxgT8YnXmOLeFE8_g4bPT3uDldlPtzb37KsTsFPPLD6DhpeeRZHtEU2xUxFITaKe6QEyOd9w/s1600/%25C3%2593csa+vas%25C3%25BAti+%25C3%25A1tj%25C3%25A1r%25C3%25B3.jpg

Itt azonban azt is számításba kell venni, hogy nem csak gyalogos és kerékpáros forgalom bonyolódik a síneken, hanem kiskorúak, iskolás gyerekek, babakocsis szülők és mozgássérültek is a teherautók közé szorulnak.  Mindezek ellenére nem élvezett prioritást a megvalósítási elképzelések sorában ennek megoldása. Bukodi nem foglalkozott olyan szinten ezzel, hogy a megvalósításig eljusson. Inkább a focipályára pályázott, azt fejlesztette a városi infrastruktúra és a közlekedés biztonságossá tétele helyett.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjb1xrIwm_9hOgLAo0EQiuOulygGTKfz8LjzufEg-PVhC0ASR2VRJdLK26zbKFYdGjMsrTBjXzhVl-c9jz0p9w6xWMKPDoK7Vej9ULsslkK_EQiA_HtKvumjDSYtJGFkgjQOcoqBCFAwR8/s640/SSA41006.JPG

Bukodi Károly polgármesterként a alakosság támogatását kérte az Alsópakonyban létesítendő új településrész felépítése kapcsán.  Akkor azt ígérte, hogy fejleszteni fogják a szennyvízbefogadó telepet, ami végül csak egy minimális rekonstrukcióban merült ki, az átfogó és kapacitásbővítéssel járó modernizáció helyett. Erre a szomszédos Alsónémedi mutatott akkortájt példát. Ócsa ebben is elmaradt.

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhURelDj-KylyRxUaWhp6YqdlYk8ANXglgEh4Biyhi4b33mNc__dclRYH2QvkuHXiodssIe3FShbaT_0DjqlNedyJj6p_NFeIjiLBtoBW4vzy28hPoeOVCdj4V8npdiPJglxjeOZAa6N7Y/w640-h480/SSA40743.JPG

A polgármester és alfele azt is megígérte, hogy Alsópakony településrészt egy biztonságos kerékpárúttal kötik be a városi közlekedésbe az Üllői utcán át a vasútállomásig.  Mondhatni ez sem valósult meg az elmúlt évtized múltával sem. A polgármester ígérete nem csak egy beteljesületlen álom, egy megvalósítás nélküli trükk volt, hanem egyben a sikertelenség és a városvezetési szimbólumává vált. Bukodi szava pedig a hiteltelenség szinonimája, vagy egyszerű hazugság lett.

Ettől a rossz szokásáról a későbbiek során sem tudott megszabadulni. Beváltatlan ígéretei a Damjanich utcai útfelújítás során is bizonyítást nyertek. Polgármesterként az önkormányzat ülésein a képviselőknek azt mondta, (mint utóbb kiderült hazudta,) hogy a Damjanich utca felújítása során annak járdája is megújult. Ez benne volt a pályázati kiírásban, aztán mégis elmaradt valamilyen ügyeskedés, alvállalkozói trükközés és a városvezetéssel történő egyezkedés nyomán. Sőt még az útfelújítást is szétbontották és különböző szakaszokra szedve amolyan pénznyelő formában valósították meg kevesebb tartalommal. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1-VwMvfZ1N3UEV0LcwpD74QAjzvJuRdTY22o6W4YHHc2GPDbpCtZpimaucZMcXaCIWdXjAo9uPnWRySbxLUE-785amyCIaJqn95p3y9MVBM-5rPIJhz2lAC1RTT6Av1u93fjqD59c3Y4/s1600/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s.png

Bukodi Ócsája már csak ilyen. Bukodi polgármester pedig már csak olyan, amilyen. A szavára, elmondására  nem lehet adni, mert nála ami írva vagyon az sem igaz.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgk-xkKwjWEeYMY8RavcPAW2PL8DRm1_Ao-5sp2Lk14zkN2RRcvvuwg9T0ytxjRs7n09E0GvuznQdNv_sxJxFLh-Rf_lVlwHeMGhfi81b7rQMvnfCn4VRHmxA3HbvZcn3tAvqXL_XXLouE/w640-h591/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s+sajt%25C3%25B3anyag.png

Bukodi alatt városunkban a gyalogosjárdák építése jórészt elmaradt. Sőt azok sem épültek meg, amik a pályázati kiírásban szerepeltek, vagyis amire pályázatunk során pénzt nyertünk. 

Bukodi és a hozzá lojális képviselők mindig is a lakosságra akarták lőcsölni ezen önkormányzati feladatot. Szinte mindent kitaláltak a feladat kibújása alól annak érdekében, hogy az itt élőket vegyék rá a köztudottan hiányos járdahálózat részbeni kiépítésére. Úgy tűnik a járdaépítésben nincs elég pénz, vagy haszon. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghtAEhBgYZA4RffBIkM4p9ChM28Xx15-cNvWlgtnrK12T64L7PU9iZQhVf5QIfIB_Nz6fhCQCAKMpPfkfKo2_OnJgc5V4YrJcNhbN_kDMWbRs-F_4LBkh7hl4nBBro0C8m-7LOgIiH8ks/s1600/Gallai+j%25C3%25A1rdap%25C3%25A9nz.png

A mostani Széchenyi utcai kopóréteg felújítás és az egy oldalú járdaépítés már olyan teher volt a városvezetésen, aminek egyéni érdekeltségei is nyomásként rakodott a polgármesterre. Ne feledjük, hogy Gallai Zoltán képviselőként évekkel korábban, már a Damjanich utcai tervezett (elmaradt)  járdaépítés során kifejezte igényét a Széchenyi utcai megvalósításra. 

 

Aztán ebben érintetté vált Balló Benő is, aki személyesen is adta magát a nyomvonal tervezet/bemutatása során. Nem véletlenül. 

És ha már itt tartunk, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a  Széchenyi utca feljavításának munkálatairól, annak kivitelezőjéről, mögöttes költségeiről újabban már egyáltalán nem ad ki anyagot, tájékoztatást a polgármester, vagy a testület tagsága. Napjainkban sehol nem találni egyetlen beszámolót, hirdetményt a mögöttes eljárásról, a közpénzről, arról hogy mi szerepel a tervezettben, a kiírásban, aztán  ezt ki valósítja meg és mibe kerül a végén.  Elvégre csak pár tízmillióról lehet szó.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgEMs-tNX2EnrOXGkQv6IcWlnsKLLEXXOgWjzlPd7HIYCOjjUqNpXVOMxldG_M5aM9SrMhC_ODgvIsdAwwVD6w-NZYNyhEAhTAez0JITRUvHYFnMm7ngAs6KqbFK479EmCHmiwXUYuP-qM/w640-h476/Elsz%25C3%25A1mol%25C3%25A1s..png

Ezzel együtt az, aki korábban, (akkoriban) pénzt-, lakossági hozzájárulást kért volna az utcában élőktől, az most ugyanúgy nem fizet ezért a járdáért, ahogy a sarki vendéglátóegységben érdekelt képviselőtársa sem. Ők  valahol haszonélvezői ennek a visszás helyzetnek.

Pénzt mégis csak a Némedi utcában újonnan beköltözőktől kérnek (ezek) a képviselők, amolyan hozzájárulás címén a majdani járdáért. 

Mert Ócsán már csak így mennek a dolgok. 

Ezek-után az, hogy Bukodi Károly még mindig Ócsa polgármestere, az nem csak a város szégyene, hanem a képviselők után az itt élő egyéneké, a választói többségé is.

*