2014. november 1., szombat

Alig - csak egy kicsit - változik a helyi önkormányzatok támogatása - ez pont elég ( - új helyi adók bevezetésére)

Alig változik jövőre a helyi önkormányzatok támogatása, az idei előirányzatnál mintegy 13 milliárd forinttal szerepel kevesebb a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat erre vonatkozó fejezetében. 

http://www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/35000/35606_6_1.jpg

Gigantikusak a kamatkiadások

A 2014. október 30-án benyújtott előterjesztés 690 milliárd 484,9 millió forinttal számol, míg a tavaly benyújtott javaslat 703 milliárd 587,5 millió forintot tartalmazott, amit év közben tovább emeltek 715 milliárd 864,9 millió forintra.

Az önkormányzatok működésére 152 milliárd 218,9 millió forint jut. Az önkormányzati hivatalok működésükre – akárcsak idén – jövőre is lakosonként 4,5 millió forintot kapnak, míg a település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátásra – ilyen például a közvilágítás, a közutak, köztemetők fenntartása – hektáronként 22 ezer 300 forint jár.

Az előterjesztés a 2014-eshez hasonlóan 2 milliárd forintot irányoz elő a fővárosi önkormányzat egyes, az önkormányzati törvényben meghatározott feladataira, míg a megyei önkormányzatok működési támogatását 4 milliárd 891,3 millió forintban állapítja meg.

A kormány növelné az önkormányzatok egyes köznevelési feladataira szánt támogatásokat, a korábbi 149 milliárd 575,8 millió, majd év közben további több mint 6 milliárd forinttal emelt keret 2015-ben elérné a 165 milliárd 888,5 millió forintot.

http://m.cdn.blog.hu/ma/machpeter/image/csaladi_koltsegvetes.jpgA települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladataira kevesebb forrást tartalmaz a javaslat, mint a tavaly benyújtott több mint 264,7 milliárd forintos tervezet, ugyanakkor ennek előirányzatát már év közben is csökkentették 218,5 milliárdra, amihez képest a 2015-ös soron magasabb összeg, 244 milliárd 231 millió forint szerepel.

Az önkormányzatok kulturális feladataira – egyebek mellett színházakra, könyvtárakra, múzeumokra – 730 millió forinttal többet fordítanának.

Jelentősen emelkednek a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai is: a hatályos büdzsé szerint az erre fordított keret 40 milliárd 236,9 millió forint, míg a javaslat 97 milliárd 662,8 millió forinttal számol.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban azt emelte ki, hogy a 2015-ös lesz az első olyan év, amit adósság nélkül kezdenek az önkormányzatok. A települések mintegy 2500 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd, amihez 690 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés.

Mindez az MTI híre.

Azonban azt nem tudják, hogy Ócsa lyukas költségvetése lévén a város máris jelentős hitellel terhelt.
Így nem fedi a valóságot Varga Mihály azon kijelentése, hogy "a 2015-ös év lesz az első olyan év, amit adósság nélkül kezdenek az önkormányzatok".

Ócsa Város Önkormányzata folyamatos hitelfelvételben van amit a saját tulajdonú városüzemeltetés által  vesznek fel és igénybe.  A helyi városüzemeltetés korlátolt-felelősségű társaság a felvett hitelek folytán folyamatos veszteséget termel, amit büdzséből igyekeznek fedezni.  A hitelek nagy részét "gördülőként" fenntartásra, más részét pedig finanszírozásra fordítják. Polgármesteri beszámoló szerint legutóbb 60 millió forint hitelt vettek fel az intézmények energetikai pályázatára. Ebből szándékoznak a szükséges önrészt biztosítani.

http://m.cdn.blog.hu/al/aludasmatyi/image//1625482_714092441998398_9045734052265722553_n.jpg
A gond csak az, hogy ennek visszafizetésére, vagyis fedezetére nincs keret a költségvetésben.  Így nagy valószínűséggel a lakosságot fogják ismét megsarcolni, akár új adók bevezetése által, hogy a hiányt velük illetve pénzeszközeivel pótolják.  

Sajnos jól látható, hogy a szinte mit sem változó városvezetésünk nagyon rossz úton halad.   Az ellenzék nélkül maradt egypárti képviselő-testület képes lehet bármilyen előterjesztést, gátlástalan adókivetést, vagy emelést megszavazni és az emberek nyakába varrni. Ez bizony szomorú jövőképet fest Ócsa lakossága számára.

Ócsán, - ahogy már a kormányfőt idézve említettük - "bármi megtörténhet".

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése