2020. december 30., szerda

Sokan nem értik mire verik a mellüket Ócsán a fideszes előljárók - siker helyett kudarc a 60 milliós támogatás

 Ócsa országgyűlési képviselője, után a városunk polgármestere is büszkén osztotta meg azt a fideszes anyagot, amiben azt reklámozzák, hogy a hozzá tartozó települések közül kettő is pénzt kapott a kormánytól.

Blogunk erről az Ócsát érintő pénzbeli juttatásról, mint valami karácsonyi ajándékról már beszámolt.  

Ez nem siker, hanem kudarc Bukodi Ócsájára nézve - nem ér like-t
Most azonban nem tudunk szó nélkül elmenni azon bugyuta propaganda mellett, amit Bukodi Károly is úgy tálal, hogy "ez egy nagyon jó hír".

És valóban az, mert a suta és semmittevő vezetést próbálja kihúzni a szarból a kormányzat. 

Ezzel együtt látni kell, hogy az évek óta gondozatlan és beázó faszerkezetű tornaterem kapott pénzbeli segítséget a megújulásra. Az a létesítmény, amit elhanyagolt az önkormányzat.

És hogy ez mennyire igaz, azt misem bizonyítja jobban, hogy a Horváth Zoltán tervezte épületrész érzékeny faszerkezetét soha nem vették olyan gondos kezelésbe, mint a pár éve épül és kevésbé érzékeny alsópakonyi devizahiteles ingatlanokat.

Összevetésül szeretnénk, feleleveníteni, hogy az ottani házak ragalját, (ereszalja) már átmázoltatta egyszer az önkormányzat pár milláért, aztán fatárolót épített és festetett le szintén jó pénzért, míg legutóbb úgy 30 millióért a kerítések léceit festette át a polgármester jóvoltából a város.

Most ugyebár egy sokkalta nagyobb volumenű feladatra kapott a hivatal 60 milliót, amit oly büszkén hoznak fel és mutogatnak a Facebookos felületükön. 

Ebből a pénzből azonban nem egy alacsony kerítést kell újrafesteni, mint ahogy tették ezt a mondhatni még új-építésűnek számító önkormányzati ingatlanok esetében, hanem egy évtizedeket meghaladó, közel húsz éve álló faszerkezetet kell rendbe hozni. 

Ócsán a Halászy Károly Általános Iskola bővítése, oktatási épületekkel tornacsarnokkal és a fedett futófolyosóval 3600 négyzetméternyi területet fed le. Az egészen egy építészeti munkaközösség dolgozott. Név szerint Turi Attila, Horváth Zoltán és Siklósi József. A tornacsarnok  2001-ben készült el, a teljes beruházás 2002 augusztusában fejeződött be. 

Azóta az épület állaga többnyire csak romlott, mert olyan gondos munka, és olyan milliókért történő renoválás, szerkezeti átfestés, mint ami a mondhatni új alsópakonyi lakóingatlanok esetében már többször megvalósult, az itt nem történt. 

https://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2013/12/%C3%93csa.jpg
Az alsópakonyi kerítéslécek 30 milliós átfestése jó üzletnek bizonyult - ezért szorgalmazta polgi

Az iskola kerítését 2011-ben a szülőkkel, pedagógusokkal és a diáksággal festették le, mert az önkormányzat nem adott rá pénzt. A költségvetésből Bukodi alatt csak akkor jutott ilyenre, ha azt jó áron tudta megszerezi a vállalkozót. Ha nem, akkor marad az odajárókra, ahogy volt ez az óvoda esetében is. 

https://nefelejcsovoda.hu/pic/40/787_112246.jpg
Óvodai kerítésfestés a szülőkkel és a gyerekkel 201.08.03 - amikor nincs pénz egy jó vállalkozóra

Viszont amennyiben van egy jó ajánlat, akkor van rá pénz is.  Ilyen volt az alsópakonyi ingatlanok faszerkezetinek átfestése 30 millióért.

Gondoljuk át, amikor ott a kerítésre feleennyit képes volt elszórni a Bukodi vezette önkormányzat, mint amit az iskolára kap, akkor a mostani 60 millió mire és mennyire lesz elég a közel 20 éves és már beázással terhelt faszerkezetű csarnok esetében.  

Biztos, hogy nem az a gyáli vállalkozó fogja ezt elvégezni az önkormányzatnak, aki alsópakonyon a kerítést festette 30 milláért a buksi által bemutatottak szerint.

Szóval, amikor ön önfényező sikerről számol be Pánczél és Bukodi Károly, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez közel sem olyan fényes teljesítmény, amire egyikük is büszke lehetne.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjkDSsYnk30JCkGKuGkw7iWKOXelYUuIKdWlVaR1NtPU-QP0ezYZsycgui4J0eSq_Pn6kQtbER2iwuBU6q-KS8tfOg1FgWu7URWtDY1DF_U8k3OyHENYyJ83CQ2wSFzvUYW6SoGI5Q7JXQ/w640-h168/Isk.4.png
Az iskola tornatermének faszerkezetét vagy 20 éve nem festették át - ez nem olyan jó üzlet,  ezért nem szorgalmazták

Különösen nem lehet magamutogató és önfényező a két fideszes Károly akkor, ha hozzátesszük, hogy a nálunk fejlettebb és jobb állapotban levő Ráckeve 226 millió forintot meghaladó összeget kapott az ottani vízműtársaság működési költségeihez hozzájárulásként akkor, amikor Ócsa szennyvíztelepe közismerten túlterhelt és nem képes ellátni feladatát, de ennek korszerűsítésére egyetlen fillért sem  sikerült lehívnia ennek a két magamutogató fideszesnek. 

Ócsán ma is úgy adnak ki csatornabekötés, (rácsatlakoztatási) engedélyt, hogy a szennyvízmű a legutóbbi tanulmány szerint is a kapacitási csúcsát meghaladó mértékben leterhelt. 

Mindez azt jelenti, hogy a feladatát már nem képes ellátni.

http://www.alsonemedi.hu/szennyviztisztito/files/blog/2015/10/PRelemek/b_tabla.jpg
Alsónémedi öt évvel ezelőtt befejezte a szennyvíztisztító telepének felújítási munkálatait és rekonstrukcióját - a feladatát ellátni képtelen Ócsa nem is pályázott rá

Visszatérve Ráckevére: a most bemutatott 226 millión felül, novemberben 30 millió forint támogatást ítéltek meg  a Magyar Turisztikai Ügynökség Strandfejlesztési Programjából, míg Ócsa egyetlen fillért sem tudott lehívni ilyen céllal. 

Aztán december elején ismét Pánczél Károly jelentette be, hogy a kormány 456 millió forinttal támogatja Ráckeve önkormányzatának „Barokk fények Ráckevén” elnevezésű projektét. Ez a fejlesztés nemcsak a városra, hanem az egész térségre és a turizmusra is pozitív hatással lesz, aminek köszönhetően számos új munkahely jön létre.  

A képen a következők lehetnek: 2 ember, álló emberek, égbolt, fa és túra/szabadtéri
Jogosan integetnek a ráckeveiek Pánczél Károly társaságában - Ócsán meg vakon lájkolják Bukodit a semmiért

Ócsa ez esetben sem tudott egyetlen peták turizmusfejlesztési pénzhez jutni. 

Ezek után még érdemes megjegyezni, hogy közben még átadták Délegyházán, Alsónémediben az új bölcsődét, míg Dabason szerkezetkész, Bugyi községben pedig átadás előtti utolsó simítások zajlanak épp. Aztán jövőre indul a kivitelezés Taksonyban, Kiskunlacházán, Dömsödön, Kakucson és Dunaharasztiban.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/126218315_3505243099531032_4948044879625020598_o.jpg?_nc_cat=110&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dK95sgEmlkwAX_v23bh&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=d09f4ebd95499cc4dba64a74d0146ec1&oe=601319C2
Bugyi nagyközség is ugyanúgy előző Ócsát a fejlesztésekben és a fejlődésben, ahogy a szomszédos Alsónémedi is lelépi városunkat - csoda, hogy az itteni balga lelkek polgármesterét még nem ostorozták ki

Ócsán ezzel szemben majd valamikor lesz egy bővítés, de hogy az jövőre sem fog megvalósulni,  az már úgy biztos, mint az, hogy ez az elképzelés is kevés már a mostani igényekhez.  Így soha nem lesz képes ez a hely utolérni a jelent, vagyis azt a kort, amiben élünk, és soha nem lesz képessége ezzel a városvezetői hozzáállással befogni a szomszédos települések kirobbanó fejlődését. Ócsa a környék legsilányabb vezetőjével a legelmaradottabbak közé sorolódik vissza.

Szóval, akár hogy is futtatja magát Bukodi polgármester, a béka segge alatt nincs az állítólagos "jó hír"-ével.  Szerencsétlenkedésében pusztán annyi a dicsősége, ahány bugyuta lájkot kap a 9 ezer fős helyi városlakóktól.

Mindez tehát nem siker, hanem kudarc a fideszes városvezetés és annak szintén kormánypárti országgyűlési képviselőjétől. 

Mert ahogy a szennyvíztisztítómű, úgy ők sem képesek ellátni a feladatukat. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése