Hogy november 4-e valóban a Magyarországot a reménytelenség zsákutcájába kényszerítő, mindannyiunkat megtörő új időszámítás kezdőpontja, arra vonatkozóan nemrégiben különös bizonyítékot találtam, amely nagyjából ugyanazt az ellentmondást hordozza, mint a Marafkó-kötet két kulcsfigurájának története. A hírhedt, a forradalmat besározó fehér könyv utolsó kötetét lapozgatva ismert arckép tűnik fel, az 1958 őszén kivégzett, 25 éves Galgóczi Zoltáné. A szerkesztő külön kiemeli, hogy „a Köztársaság téri gyilkosok egyikének” kézfején az „USA fia” tetoválás olvasható. Galgóczi vájárként dolgozott, apja, egy volt repülőgépgyári igazgató korán meghalt, anyja öngyilkos lett, ő pedig három kisegítő osztályt végzett. Ült lopásért, a forradalom alatt szabadult ki, és csatlakozott a fegyveresekhez. Hogy mit tett, mit nem tett a Köztársaság téren, ahol megsérült, az máig nem pontosan tisztázott.
Az összképet bizonyos fokig árnyalja egy nemrégiben kezembe akadt régi képes újság. Egyik lapján Nyugatról hazatért disszidenseket láthatunk, akik a szöveg szerint a Hazafias Népfront egyik klubhelyiségében mesélnek a tőkés országokban szerzett negatív tapasztalataikról, arról, miért akarnak – bízva a megígért amnesztiában – ismét a Magyar Népköztársaság hasznos polgárai lenni. A propagandafotó előterében jól felismerhetően Galgóczi Zoltán foglal helyet.
Mi ez? Szemfényvesztés? Valószínűleg igen. Történelmi-logikai kezdőpontja megint csak november 4-e. A nap, amelynek egyenes következményeibe éppúgy belefér a hazug ígérgetés, mint a kemény megtorlás, a propagandaelemként felhasználás megtért bárányként, nem sokkal később pedig szadista gyilkosként. Mi pedig idővel mindezeket kritika nélkül elhittük; elhisszük. A reménytelen viharos vasárnap olyan újfajta, szervezetünkből lassan kiürülő mérget cseppentett belénk, amelynek ellenszérumát máig nem sikerült megtalálnunk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg.
A megjelenés időpontja: 2017.11.04.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése