2017. szeptember 22., péntek

Ócsán elvárják és kérnek is pénzt az iskolában - illegális osztálypénz helyett szülői alapítványokra lenne szükség

Közösségi beszélgetések során sem igazán tagadják, hogy az iskola pénzbeszedő tevékenysége egyfajta kelléke az oktatásnak. 

Sőt maga az iskolai alapítványok is ezt a pénzgyűjtést szolgálják, függetlenül attól, hogy az itt összegyűlt összegeket mire használják fel. Sajnos nagyon rossz példákkal is bír az ember.

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/31231960.jpg
Szülők beszámolója szerint az idei szülőin is szóba jött az osztálypénz gyűjtése - megerősítést nyert az iskolai pénzbeszedés

Ócsán a Halászyban állítólag ez sokkal rendezettebb és átláthatóbb, mint más intézményekben. 

Azonban ha rákattintunk a szóba kerülő alapítványokra, alig látni nyilvánosságra hozott információt. Szinte sehol nem átlátható a működés. Ebben a Halászy sem jobb a másiknál. Mégis talán az egyik legrosszabbul teljesítő ilyen helyi szervezet, a Dr.Pártos Lóránt Alapítvány, aminek alig van a nyilvánosság számára  elérhető tartalma, közzétett adata. Maga az iskola, ahova az alapítvány is jegyezve van, sem ad pontos tájékoztatást a saját alapítványát illetően. (Ebben az ócsai Halászy általános sem különb, mivel az iskola hivatalos honlapján itt sem lelni érdemi információt, vagy elérhetőséget az alapítványok működése, átláthatósága, vagy kontrollja céljából.)

https://lh6.googleusercontent.com/-6_6hFfNfxPs/TYeEtaClTgI/AAAAAAAAAZ4/3cnYQ8dhuLA/s1600/1.JPG
Az ócsai Bolyai  gimnáziumban sem tisztázott illetve átlátható az iskolai alapítvány pénzbeli tevékenysége és működése - az elnök személye is kétségeket ébreszt

Korábban ez az önkormányzat egyik ülésén is felmerült, főleg az alapítvány elnökének személye és mögöttes tevékenysége kapcsán, amikor is Horváth Tamás gimnáziumi tanár és egyben alpolgármester (összeférhetetlen) képes volt azt állítani, miszerint szerinte már nem Spák József kezeli annak ügyeit. Ez azonban újabb bizonytalanságot szül, hiszen ha a Halászy tornatanára nem ügykezelője a Bolyai alapítványának, akkor csak nevesített tisztségviselőként adja magát ehhez és a valós ténykedést a gimnázium falai közt más végzi. Talán ezzel azt akarta a gimis földrajztanár kifejezni, (ez merül fel,) hogy a másik iskolában szolgáló tanár lehet, hogy csak a nevét adta a működéshez?  Furcsa egy egybeesése a dolgoknak, hogy egy időben a NAV felfüggesztette a Bolyai adománybefogadó tevékenységét. Erről akkoriban írt is a blog. Aztán (talán a figyelemfelkeltő írásunknak is köszönhetően) a rákövetkező évben ez rendeződött a báli szezonra

http://bogim.hu/jold/templates/jsn_epic_free/images/logo.png

A gimnázium honlapján azonban továbbra sem találni többet az alapítvány működéséről, mint a pénzkérő támogatás, az 1 %-ra történő felajánlás lehetőségét. Ebben aztán aztán a városi önkormányzat sem bőbeszédűbb, mivel maga sem teszi nyilvánossá és átláthatóbbá az egészet.  Horváth idézett nyilatkozata nem hogy segíteni, hanem pont ellenkezőleg, mintha inkább elfedni azt.De mit is várhatunk el attól az embertől, aki képes magát egyetemi oktatói tevékenységet folytató személynek feltüntetve, meghamisítani egyszerű középiskolai tanári státuszát, csakhogy az alpolgármesteri és a tanári juttatásait is a valós jogosultságot kijátszva felvehesse.  Ebben a polgármester és a képviselők is cinkosok, ahogy a Kormányhivatal is csak lapít. Egy átfogó és tényfeltáró vizsgálat azonban nem csak az alapítvány mögé, hanem Horváth ténykedése és pénzhajhász térnyerése mögé is átlátással bírna. Ez nem csak a Pártos Lóránt alapítványt és más mostanság előtérbe kerülő iskolai pénzgyűjtést tisztázhatna, hanem magát az önkormányzati fedettséget, a képviselői összejátszást vagy tisztaságot is. 

http://civilhetes.net/sites/default/files/styles/large/public/kepek/duna-24578-12445000_0.jpg?itok=u92cyJ5N
A MSZOE évek óta és rendszerességgel kirukkol a problémával - a pénzügyileg érintettek háborgásán túl nem sok minden változik

Nem véletlenül egy megújulási civil szervezet létrehozását javasolja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, hogy törvényes útra terelje az iskolai hozzájárulást.

Akár tilos, akár nem, osztálypénz márpedig van. Az illegális helyzet megszüntetése érdekében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) azt javasolja az óvodai, iskolai szülői közösségeknek, hogy válasszanak törvényes utat és alapítsanak közhasznú szülői alapítványokat. Keszei Sándor elnök szerint így ,,nem zsebbe menne a pénz", törvényes úton járulhatnának hozzá az intézmények, és az oktatás-nevelés színvonalának emeléséhez.

Az egyesület néhány napja azt sérelmezte, hogy az állami iskolákban már az első szülői értekezleten pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kértek és szavaztattak meg. "Szedik az osztálypénzt, szervezik a szülőket az iskolai eszközök karbantartására, takarításra, iskolabálok és más rendezvények szervezésére" - panaszolta szülői jelzésekre hivatkozva Keszei, aki szerint mindez jogszabályellenes, hiszen az Alaptörvény is előírja, hogy a közoktatás mindenki számára ingyenes.

http://nepszava.hu/picture/94343/normal/376/00376827.jpeg
A tanári tevékenység és a politika nem keveredhetne - egyházi vonalon sem
"Ez azt jelenti, hogy az ebédpénzen kívül semmilyen indokkal nem lehet pénzt követelni a szülőktől" - reagált nyílt levélben Pukli István (a Tanítanék Mozgalom egykori vezéralakja, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium korábbi igazgatója). Ugyanakkor rámutatott, a kormányzat nem ad támogatást iskolai rendezvényekre, osztálykirándulásra, tanulmányi versenyekre, szalagavató bálra, "inkább stadionokra, lőterekre, túlárazott vizes vb-re költ".

Keszei úgy véli, ha a gyerekek érdekében a szülőknek kell átvállalniuk az állam feladatait, tegyék azt törvényesen. Az alapítvány előnye, hogy számlaképes, így nem fordulhat elő, hogy azért nem kap meg valamilyen támogatást, mert nem tud számlát adni.

Szüdi Jánosnak ugyanakkor vannak kétségei. A Pedagógusok Szakszervezetének jogásza szerint az valóban jogellenes, ha az osztálypénzt egyszerűen csak egy fiókba elzárva tárolják, nem tudnak vele elszámolni, de a szülők alapítványon keresztül sem tudnák közvetlenül az adott intézményt támogatni, mivel az iskolák már nem önálló jogi személyek, saját költségvetésük sincs. "Egy iskola önmagában akkor sem tud pénzt kezelni, ha alapítvány támogatja. Az csak a tankerületen keresztül lehetséges."
Alap & eredet: Facebook / Népszava - JD
 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése