2017. március 1., szerda

Ontják a pályázati pénzeket az önkormámnyzatoknak - Ócsa mégis keveset nyer ( - sokszor nem is indulunk)

Mint már beszámoltunk róla, az idén is rengeteg pénzt biztosítónak a helyi önkormányzatok számára kormányzati és uniós szinten.

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSdLuQjvim-1LHsZMMwt_E7uDT0CF6KeHFOnPvwe1jM2Xq63cC3Yg
Ócsán szinte minden képviselő a Fidesz tagja - jelenleg
Nemrég jelent meg az önkormányzati étkeztetés támogatására, konyha felújításokra pályázható pénzkeret. Sajnos azonban, hogy városunk kifarolt ebből a szektorból akkor, amikor kiárulta a helyi iskolai- és szociális étkeztetést. Így nem is pályázik Ócsa önkormányzata erre a keretre.

Másik projekt a helyi úthálózat javítása, mely szintén jelentős segítséget nyújt az olyan helyeknek, ahol felújításra, vagy kiépítésre szorulnak a belterületi utak. Ócsa pont egy ilyen hely. Itt nem csak az évekkel korábbi aszfaltozás hibáit kéne javítani, hanem komplett felújításokat, útszélesítéseket, útkereszteződéseket, esetleg körforgalmakat és járdákat lehetne és kéne építtetni.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS1XpY4orBc3QF7j7cQH2FHy2bipaqmPxqjU4b44cNNzh6M3eXhwQ
Ócsán az önkormányzat helyett a lakók javítják az utat
Városi önkormányzatunk azonban itt sem nyúlt széles körűen az elérhető lehetőség után, mivel a szükséges  önrészt az eladósodásunkból adódóan már hitelből sem tudná a vezetés előteremteni. Így csak szakaszos munkálatok, amolyan látszat felújítások történnek majd azokon a helyeken, ahol már évekkel korábban is szükség volt rá, de rendre elmaradt. Ilyen kritikus hely a Széchenyi és a Damjanich kereszteződése, valamint a Damjanich - Székesi találkozása, ami ráadásul a vasúti átjáróban teljesedik ki.

Ezt is már alpolgármesterisége idején szóba hozták Bukodi online fogadó-óráin, és így gondolhattuk volna, hogy polgármesterként majd ezt különös tekintettel figyelembe veszi.  Sajnos nem így történt. Bukodi polgármesterségének második ciklusára sem jutott el odáig a városvezetés, hogy erre az évek óta húzódó problémára megoldást dolgozzon ki. A mostani lehetőségek birtokában sem jut el Ócsa önkormányzati vezetése oda, hogy ezt a közlekedési csomópontot korszerűsítse. 

https://2.bp.blogspot.com/-wW4CDQI8qSI/V22PQWje9MI/AAAAAAAAFwU/YPUZxoLFv6Yr4pELqDQVTS_H0f31ADSdQCLcB/s1600/vas%25C3%25BAt.jpg
Hiába több milliós parkolóberuházás, ha az átjárást biztosító vasúti kereszteződés nem újult meg -  ebből is csak a hulladék maradt

Inkább az önkormányzat épületének energetikai korszerűsítésre fordítja a szükséges önerőt. Így most az önkormányzat épületében hajtanak végre ablakcserét, valamint az általános régi épületszárnyának a külső szigetelésére pályáztak. Összességében 115 milliót fognak erre fordítani, miközben a búcsú utcájának és a Székesinek a egy szakaszát, valamint a Damjanich egy részét 70-75 millióért számolják.  A vasúti átjáró korszerűsítése pedig 27-32 milliót kóstálna.

Vagyis ebből az összegből egy egész átfogó útfelújítás kijönne.


A városvezetés azonban mégis a saját ablakainak cseréjébe fog és ugyanúgy toldozgatja tovább a hivatal épületét, ahogy az iskoláét.  Egybefüggő és egységes felújításokba azonban nem kezdenek.

Pedig mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években a Kormány hírverése szerint.

Ebből a forrásból újul meg 2017-ben Dabas belterületén a Dabas-Sárit Gyónnal összekötő 5502. számú állami út! 

Az idei keret túlnyomó része, mintegy 100 milliárd forint állami forrás, ebből hozzávetőlegesen 850 kilométer út (600 kilométer mellékút, 200 kilométer főút, 50 kilométer gyorsforgalmi út) újulhat meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)keretéből további 44 milliárd forint uniós forrás jut mintegy 400 kilométer út korszerűsítésére - mondta Homolya Róbert.

Ócsán azonban nem sokat fogunk érezni mindebből.

https://1.bp.blogspot.com/-SX-TyPsgGKg/Vyg78vXfDGI/AAAAAAAAFrs/yoaQhsYwx_QJ7WcWnlE5pl6oUcPJcRX7gCLcB/s640/ker%25C3%25A9kp%25C3%25A1r%25C3%25BAt%2Bv%25C3%25A9ge.jpg
Az Alsópakonyból induló kerékpárutat sem vitték el a megadott pontig

Az önkormányzatban a kerékpárút építését is elvetették, immár másodjára. Hiába ígérték be a lakosságnak az Üllőin át a Damjanich vasútállomásig beérő szakaszt, mert azt már korábban elengedték. Aztán a Falu Tamáson a Bajcsyig, onnan a hivatalig kiépítendő kerékpáros szakaszt is lemosta a városvezetés. Így a mostani lehetőségeket mellett sem épül Ócsán biztonságot jelentő kerékpárosbarát út.  

A régi vasúti átjárók sem korszerűsödnek és újulnak meg városunkban Bukodiék alatt.

Helyette becsomagolják az iskola patinás régi épületét. Mert az "energetika" ma olyan menő, hogy arra minden önkormányzatnak pályáznia kell. 

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/31231960.jpg
Kérdés, hogy miként fog mutatni a mostani homlokzat a hőszigeteléssel csomagoltan

Vecsés például 232 milliót nyert. Ez több mint a duplája mint amit Ócsa beszákolt. Ők szintén a Polgármesteri Hivatal és az Andrássy Gyula Általános Iskola a nyílászárok cseréjére, a külső és födém hőszigetelésre,  továbbá a napelemes rendszer kiépítésére nyertek pénzt. Azonban ott a Polgármesteri Hivatal esetében a komplett tetőszerkezet is felújításra kerül.  Számukra ez 35 milliós önerőt jelent.

Ócsán közel ennyit kértek hitelként az óvoda tetőfelújítására, amit ugyebár nem pályáztunk meg.  Holott nem állunk olyan jól, mint Vecsés, vagy Gyál. Ott mégis odafigyelnek az ilyenekre és talán jobban is gazdálkodnak. Miért van, hogy csak Ócsa nem képes odafigyelni ezekre a dolgokra?

Bukodi Károly fényképe.
Ez is megoldható lett volna pályázati forrásból - nekünk az nem elég jó  ( - adósságnövelő hitelt kellett felvennünk)

Mert van itt pénz,  és lehetőség, csak hülyén használjuk ki. Ezért nem jut másra, vagy éppenséggel oda, ahova kéne.

Mindez azonban már csak a választások után esedékes, amennyiben a lakosság többsége egy másik önkormányzati vezetőt helyez a város élére.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése