Részvétem: együtt az érzés - újfent megtépték a gall kakast ( - franciázás a francba)

Valahogy nem tudok együttérző lenni. 

Legalábbis nem mindenkivel.

Franciaország az Iszlám Állam fő európai ellensége lett. Megtestesíti a gyűlölt nyugatot, aktívan háborúzik, kapcsolata az arab világgal pedig összetettebb, mint bármely más európai országnak.

Bár szörnyű tragédia Európa belsejében felkészületlen és mondhatni ártatlan embereket gépkarabélyból legyilkolni, mégsem bírok elég kegyes és kegyelettel teljes lenni, hiszen a franciák nagyon is mélyen benne vannak abban a szörnyűségben, aminek egyik végkifejlete, ha úgy tetszik visszacsatolása (csapása) a tegnap este történtek.

Franciaország és Nagy-Britannia "adja" a legtöbb harcost az ISIS-nek

Ugyanez a szörnyűség fellelhető akkor is, amikor azt több ezer kilométeres távolságból és több száz-, vagy ezer méter magasságból követik el őshonos civilizáció, helybéli lakosság, országok kormányok, városok és ott élő emberek ellen, vagy azokkal szemben. Ez nem a demokrácia meghonosítása, vagy exportálása. Ez harag, a gyűlölet és szörnyűség behozatala. Ez az ún. "menekültválság" az, amit járulékos hatásként ránk erőszakolnak.  Nem más ez az arabok, az afrikaiak és más ránk özönlők részéről, mint egy önvédelmi reakció. Egyfajta válaszlépés, egy visszacsapás. A magyar és a világtörténelem sem mentes ettől az emberi cselekedettől.  Amikor a véd-várainkat ostromló idegen sereg a falakat megmászva területen belülre került akkor itt sem volt rest önfeláldozó hazafiként a betolakodóval együtt a mély bevetni magát a hazáját védő hős. Ez az öngyilkos cselekvés más nemzetek elkeseredett harcában is fellelhető, és az emberi történések során, mint valami végső cselekvés újfent megismétlődik, él és ma is használatos. 

Kvótákat emlegettek, és emberibb bánásmódot!

Amerika, és szövetségei manapság nem a haza és a föld védelmében vívják harcukat, hanem konkvisztádorként mások országára, berendezkedésére, civilizációjára, és populációjára törve mérnek távcsapásokat. Ezek szörnyűségei nem láthatók a fedélzeti kamerák sugározta felvételeiből, vagy a tévéből. A repülőhordozókról induló csapások, a drónokkal végrehajtott beavatkozások tucatszám pusztítják az utca emberét. 

Ez nem egy belső harc, nem egy országon belüli hatalmi átrendeződés. Ez bizony egy külső tényezőktől befolyásolt politikai akaratnyilvánítás, mely rendszereket országokat, családokat és viszonylagos egyensúlyokat bombáz szét. 

A földönfutó, családját, hazáját vesztett emberek sokasága egyfajta gyilkos haraggal bíró tömeggé duzzadva indul meg az igazát, boldogulását, megnyugvását, békéjét, vagy éppen igazságát, válaszát, revansát keresve a kontinensre, ahonnan a csapásmérő szárnyasok érkeznek. Úgy, mint a mesében a sárkány ellen, amely a szüzeket rabolja királyi uradalomból. A szétbombázott nemzetek szürke hősei, úgy jönnek Európába, mint a török Buda várába a nyitott kapukon át, az örök szeme láttára. 

Tegnap este, ma és már korábban is ezt a jelenséget látjuk és láthatjuk akkor, amikor az amerikai filmekből ismert "szórvány" akcióhósók módjára bukkannak fel a semmiből és sorsukat bevállalva adják jelét, kifejezését annak a gyilkos viszonynak, amit a szövetségesek együttese zúdított rájuk. 

Leginkább a fejlettebb országokban tartanak az iszlám szélsőségesektől

Most és amikor a provokatív, de magát mélyen biztonságba érző liberális Charlie Hebdo ellen vagy szemben végrehajtott akció során emberek haltak, akkor az európai közösség természetesen mélységesen felháborodott és elítélte az erőszakot.  Közben meg bombázókat küldött idegen térségbe a saját nagyhatalmi és politikai kivagyiságából adódóan. Gyakorlatilag magunk keresték a bajt, magukra húzták az önvédelmi reakcióját a megtámadottnak. Úgy, ahogy Amerika, Izrael és ma már az erőt fitogtatók csinálják. Mert amikor kommandósok hatolnak be Palesztinába és foglalnak el területeket, rombolnak le otthonokat, tesznek tönkre családokat, vagy éppen célzott támadásokat hajtanak végre, akkor sem tesznek mást, mint amit most látunk és tapasztalunk Párizsban. Amerika szintén kis harci egységeket alkotva hatol be országokba, és keres célszemélyeket, öl meg embereket, végez ki terroristákat. Csakhogy a történelem során már megtanultuk, hogy ami az egyik oldalról terror, a másikról hőstett. 

A király Mátyás nálunk az igazságos, Bécsben meg a hódító. Az aradi vértanúk a számunkra hősök, az osztrákok szerint felbújtok.  A szarajevói merénylő a nacionalistának kikiáltott Gavrilo Princip egyesek szerint a világháború kirobbantója egy szerb gyilkos, merénylő, míg hazájában egy nemzeti hős, akinek a monarchia kötelékéből való elszakadást, a kiszabadulást köszönhetik. Nem véletlenül emel ma emlékül szobrot neki a mostanság független szerb nemzet. 

Hát itt van! Nem akarunk hazánkból Németországot, Budapestből Párizst!

A párizsi merénylő(k) ki tudja mikor és kinek válnak a nemzeti alakjaivá, hőseivé. Az ok és okozat, mint összefüggés most is adott. Irak, Jemen belügyeibe történő külső beavatkozás, a koalíciós seregek kormányellenes tevékenysége ugyanúgy fellelhető az Arab tavasz rendszerváltó kényszertörekvései, a Szír háború és az Iszlám Állam létrejötte során. 

Mert amíg a nagyhatalmak döntik el, hogy melyik térségben, ki uralkodjon, és milyen legyen a belpolitikai, az ott élők helyett, addig itt nem lesz nyugalom és béke. 

Mert mindig is lesznek nemzeti karakterek, önfeláldozó emberek, hősök, Tituszok, akik maguk áldozatvállalásával, vagy akik éppenséggel egyetlen parittyával  kilövik Góliát hitét.  

Párizsban ennek bizonyságát mutatta meg a nyugati koalícióban ellenérdekelt fél. A lebombázott, szétlőtt és feldúlt otthoni területről érkező, aki a falakon átmászót jelképesen önmagával rántva fejezte ki hite és hazája Titusz-i önfeláldozó szeretetét. Mostanság ezek a gyilkos merénylők egyfajta Gavrilo Princip-féle hősként parittyázzák magukat a levegőbe, hogy térdre kényszerítsék a hazájuk földjére betörő ellent. 

François Hollande golyóálló mellénybe burkolt testőrök háta mögött - beszarás ( - franciázás)

Aki ezt nem érti, annak se múltja, sem jövője, se hazája. Aki mindezt nem így látja, az nem is érdemel meg egy békés földet, egy nyugalmas otthont, egy hazát. Nekik nem marad más, csak a liberális nyafogás, a sírás és a földönfutás.  Párizs nyugtalansága, félelme és sírása mindennek következménye. Én ebben a felületességben, az ott élő emberek tévhitében, álságos nagyhatalmi biztonságérzetében nem tudok együtt érezni.

*