A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiállás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiállás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 19., szombat

Amikor egy város tétlen, akkor más közösség, község képes kiállni magáért - helyi képviselet ( - mások helyett)

 Ismert, hogy mennyi kormányzati behatás éri az országot és annak lakóközösségét. Azokat a településeket, amiket egy-egy kormányhatározat befolyásolása által az ott élőket érinti. 

Korábban a településvezetők  (önkormányzati vezetők, polgármesterek) egy része emelt szót, fejezett ki amolyan nem tetszést a szolidaritási adó (hivatalos nevén önkormányzati szolidaritási hozzájárulás) bevezetése és fizetése végett.

Aztán voltak önkormányzatok, ahol a vezetése által ezt igyekeztek a lakossággal megosztani úgy, hogy a helyiek fizetési kötelezettségét, adóterhét növelték. Ócsán például megduplázták a korábban is panaszolt kommunális adót.  Mindezek után  valójában semmivel nem kapott a kommuna több juttatást.  

Most, hogy a választók akaratából kormányváltás történt, elcsitultak az önkormányzati panaszok a szolidaritási adót illetően.  Már nem hallani polgármesteri felszólamlásokat, kritikát a kormány elvonása kapcsán.  Magyar Péter  sokak által várt Tisza-kormánya meghagyta ezt.

Így Ócsán sem  lett kevesebb a terhelés. Sőt az előrehaladás is elakadni látszik.  

Az évek óta ígért és több választási kampányban hangoztatott vasúti átjárókhoz vezető gyalogos út kiépítése is várat magára. A legutóbbi híradás szerint az egyik érintett helyen (Üllői) azért, mert nem tudják, melyik oldalon vigyék oda a gyalogjárót.  A másik (Székesi) kereszteződésben ez fel sem merült, de szóba se.  Így ez is marad, mint a beígért zebrásítás.  (Tényleg miért akadt el a munka?)

A szennyvíztisztító környezetszennyező üzemvitelét nem is említem, mert ez esetben is inkább másutt látni elgédetlenségből fakadó mozgolódást, mintsem helyben, ahol a kárszenvedés történik. Igaz, a polgármesterünk több levelet említ a túlterhelt telep tarthatatlan állapota okán, de valójában érdemi változásról nem tudunk beszámolni. Állítólag államtitkári szenten van a dolog. Az ismert a környezetszennyezés addig is van.  Paul Tamás szavaival élve bízunk az új kormányban. A megoldást illetően. A sürgősségi, előadott havária helyzet ellenére az ürítési folyamat nem állt le, a rákötések nem lettek megtiltva, a szennyezés tovább folyik. A szennytelep bűze, a láposba kiengett ilyen-olyan vízzel jró rovarinvázió (légy, szúnyog) bizony hatással van a helyi életre. Ezért érzik sokan a semmittevést, mint cselekvési, megoldási (problémát,) hiányt.  Nem akarjuk, hogy ez esetben is az legyen, amit a polgármester a térbeton üzem esetében előadott. Mert igaza lehet: "Ilyen körülmények között rendkívül rossz élni". 

   

 Szintén nem látszik előrelépés az iskola előtti kamionforgalom felszámolása érdekében.  A helyi osztrák érdekeltségű térkőgyártó kamionjai sem képesek elkerülni a városközpontot, ahogy a sóderes billencsek sem igazán törődnek a lakókörnyezeten való áthaladás, a súlykorlátozás tilalmával.   Ebben sincs változás. 

Igaz, a tiszás országgyűlési képviselő  nyárra hirdetett fórumát a melegre való hivatkozással elhalasztották, de aztán most mégis csak megjelent az emberek színe előtt, ahogy az Ócsát érintő szélgenerátorokkal kapcsolatos elképzelések, hírek nyilvánosságra kerültek.  

 

Ezt megelőzően csak egy polgármesteri találkozóról tudni, ahol a kormányzati képviselő asszonnyal  egy röpke bejelentkezést tettek a szennyvíztelep erodálása kapcsán, ígérve a jövőbeni próbálkozást.

Aztán jött a fórum, és a kormányzati képviselői mese a munkáról, egészen addig, míg a helyiek kérdéseket nem tettek fel.  Történt ez az áthaladó teherforgalommal kapcsolatosan és a Semmelrocként ismert valójában már Wienerberger tulajdonú betonelemgyártó cég káros mellékhatásai okán.

  

A kormánypárti Bilisics képviselő olyan eszement dolgokkal jött elő, hogy a cégnek érdeke a gyártás, ami persze egyrészt érhető, mert melyik haszonszerző gazdasági vállalkozásnak nem érdeke a nyereség termelése. A valós problémát, mintha nem is értette, vagy fel sem fogta volna. A rosszabb változat az, ha értette, felfogta és mégis a zajos, poros, környezetszennyező védelme érdekében mondta azt, amit. 

Ennél megdöbbentőbbet talán a polgármester bekapcsolódása, felszólalása hozta.  Mintha a zsebéből rángatta volna ki a lakosságot, úgy áll ott és nyilatkozott. Megértőként ismerte el a problémát, igazat adott a felszólalónak, majd azt mondta ne tud mit tenni.  Megdöbbentő volt ezzel szembesülni. 

Nem csak azért, mert a városnak, a vezetésnek és az önkormányzat hivatalának minden lehetősége adott az érdekérvényesítéshez. Ahhoz, hogy az itt élőket, a saját szavazóit, a városi lakosságot képviselje egyrészt, másrészt pedig, hogy a szennyezőt normális üzemeltetésre kényszerítse. De ezt most hagyjuk, erről esetleg majd később.

Most inkább arról szeretnék értekezni, hogy a Bilisics-fórum a képviselő asszonyság nem csak a szélerőművek okán más településre is ellátogatott, ahol ennél forróbb hangulatú közönség várta.

 

Itt még pár gondolat erejéig kihagyhatatlan előhozni, hogy a kormány által elképzelt szélenergia hasznosítással járó teherviselés ellen már több helyen felléptek.  Aszód és Gyöngyösfalu fellépett az ottani telepítési elgondolások kapcsán.  Gyöngyösfalun a gazdák szólaltak fel és adták le elutasító szavazataikat, Aszódon pedig a polgármester tiltakozott az ottani elképzelések okán.   Ócsán ezt is másként preferálják.

 

Áttekintve Bugyi községre, azt tapasztalni, hogy az ottaniak hevesebben lépnek fel, mint nálunk. Ott nem csak tiltakoznak a települést érintő kamion terheléssel járó por, zaj-hatásokkal szemben, hanem kimondottan követeléssel állnak elő. Ezért még demonstrációra is képesek.  A lényeg, hogy a nehézgépjárművek ne tegyék tönkre a lakókörnyezetet, ne rongálják a belső utakat, szűnjön meg a településen való áthajtás a por és zajszennyezés, építsenek elterelő utat.  Ennek érdekében szólaltak fel és adott közzé nyílt (felszólító) levelet  a képviselő is. 

 https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/808921867_1731756525623511_3942948077135789824_n.jpg?stp=dst-jpg_tt6&cstp=mx1184x1480&ctp=s640x640&_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=sVBxY6YTQlYQ7kNvwHPjoCR&_nc_oc=AdpEWD-zEhilz6Y3ormWu5D13YoyPC624YJGRkAEAZSCC5GfsCf8uxKTb4hlBQDYfKwIPHRuLJhf10iOkXK5WGrL&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=Al7_h3YjX1GI0ixBTMXLog&_nc_ss=782a8&oh=00_AQJu9dkltSgtpTPjg0-lrYaUD3Ia6oGssWzdARNFPv4I_Q&oe=6AAF6544

Mindez azt demonstrálja, hogy ott, ahogy másutt is, van élő, aktív érdekközösség, létezik olyan képviselő, aki képes ellátni a választói érdekképviseletet és valamit tenni, fellépni a helyiek céljaiért.

Ócsán sajnos ilyen aktivitást nem látni. Mintha vidámparki alvó óriás szuszogna az előtte elcsónakázókkal mit sem törődve. Holott Ócsa a környező kisebb települések egykori gócpontja volt.  Ma már csak egy népesebb helye a térségnek, ahonnan még a bankfiókok is kivonulnak.  Ma ez is csak a kisebb szomszédban érhető el.  

És így vagyunk az összes problémánkkal a közös ügyeinkkel. Amolyan közösségi érdektelenség övezi ez a szunnyadó várost.  Mintha a városvezetésnek is az lenne az érdeke, hogy mindenki kussoljon.  Aki panaszkodik, arra a facebookos siserehad úgy ugrik rá, mint sivatagi hiéna falkában az kiszemeltre.  Aztán a polgármesteri hangadó bejegyzés, fenyegetés, elrettentés, jogi eszközök, üzengetés, perek és mi kell még?  Ahogy említette még ma is zajlanak olyan eljárások, ahol a korábbi vezetés dolgait érintő ügyek vannak.  Legyen az a magasfeszültségű oszlopok átvezetési ügye, vagy a települést érintő korábbi kártékony akár szennyezések, káresetek dolga. 

Ezzel szemben azt látjuk, hogy van egy párt, ami jelenleg is kisebb, mint a Fidesz és képes fellépni, felszólalni az ócsai szennyvíztelep sorsát illetően.  Ez a Mi Hazánk.  És ők azok, akik többet tettek, mint a Fidesz, vagy Magyar Péter szolgálja együttvéve.  Az ismert szövegelés mellett, vagy helyett.

Mint beszámolnak róla: Ócsa problémáit ellenzékből sem hagyjuk magukra!

 

Az Országgyűlés elé került a Mi Hazánk módosító javaslata az Ócsát, Inárcsot és Felsőpakonyt kiszolgáló közös szennyvíztisztító telep bővítésére és korszerűsítésére.

A probléma nem új keletű. A térség az elmúlt években jelentősen növekedett, a jelenlegi szennyvíztisztító pedig már évekkel ezelőtt kinőtte a kapacitását. Miközben a telep engedélyezett kapacitása 14 ezer lakosegyenérték, a tényleges terhelés már 2018-ban meghaladta a 22 ezret. Ez egy olyan probléma, amelynek rendezését nem lehet tovább halogatni.


 A kezdeményezést Kardos Alexandra, a Mi Hazánk Dabas Város Önkormányzatának képviselője karolta fel, Dóra Gavló-Pirk inárcsi Szervezetünk elnökének kezdeményezésére, mindannyiunk nevében, akik felelősséget vállalunk ezért a térségért és az itt élő emberekért. A parlamenti módosító javaslatot pedig Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője nyújtotta be, így az ügy immár az Országgyűlés előtt van.

Tassi Róbert, önkormányzati képviselő, választókerületi elnök írta szerint:  Nem csak beszélünk a helyi problémákról – visszük őket oda, ahol dönteni lehet róluk.

 És nincs ez másként a szomszédos Bugyi települést érintően. Ott is van képviselő, aki képes cselekvésre és  képes az embereket képviselve, összefogást kovácsolni, hogy a szennyezés, a zaj és a forgalomcsillapítás valóság legyen. 

   

Kár, hogy Ócsán mindezt az érdekképviseletet, ezt a fejlődést szolgáló törekvést, az irányt nem lelni. 

Itt, mintha a városvezetés mással lenne elfoglalva.

*

NYÍLT LEVÉL DR. BILISICS ZITA ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ ASSZONY RÉSZÉRE

Tisztelt Dr. Bilisics Zita Országgyűlési Képviselő Asszony!

📌Mi, bugyi lakosok, örömmel vettük tudomásul, hogy Tisztelt Képviselő Asszony csütörtökön településünkre látogat lakossági fórum megtartása céljából. Engedje meg, hogy mint a legtöbb szavazatot kapott képviselő, a mögöttem álló demokratikus felhatalmazással élve néhány gondolatot közvetítsek Önnek Bugyi polgárai nevében.

📌Márciusban, a választókörzetében egyedülálló módon tüntetést tartottunk az elkerülő út megépítése érdekében. A tüntetésen településünk főterén mintegy ezer ember vett részt, a demonstrációnk az RTL csatorna Híradójába is bekerült, valamint az ATV reggeli műsorában is téma volt. Ön a választási szórólapjában ígéretet tett az elkerülő út megépítésére, így sokan ebben a reményben szavaztak Önre.

📌A jó hangulatú, júliusi megbeszélésünkön tájékoztattam Önt arról, hogy a Közmeghallgatáson egyértelműen azt tapasztaltam, hogy az emberek a tüntetések folytatását szeretnék. A kormányalakítás miatt azonban vártunk tavasszal, majd időt hagytunk nyáron is, azonban júliusban tisztelettel jeleztem Önnek, hogy legyen szíves mielőbb előmozdítani ügyünket, ugyanis legkésőbb ősz elejéig tudunk várni arra, hogy végre konkrétumokat kapjunk az új kormánytól az elkerülő út kivitelezését illetően. Arról beszélgettünk, hogy ősszel egy lakossági fórum remek lehetőséget nyújtana arra, hogy végre konkrétumokkal szolgálhasson nekünk a várva várt utunk kapcsán.

📌Ezért engedje meg, hogy tolmácsoljam Önnek a bugyi lakosok kérését a szeptember 17-én, 17 óra 30 perckor a Bugyi Tájházban tartandó lakossági fórum kapcsán: azt szeretnénk kérni Öntől, hogy kellő részletességgel számoljon be arról, hogy eddig milyen lépéseket tett a projekt előmozdítása érdekében. Szeretnénk tudni, hogy felszólalt-e a Parlamentben az ügyünkben, írt-e bármilyen írásos beadványt valamilyen fórumhoz címezve vagy legalább szóban, informális úton folytatott-e egyeztetéseket a legfontosabb helyi ügyünkben.

📌Továbbá arra kérem, ismertesse a kormány, illetve Vitézy Dávid Miniszter Úr álláspontját a bugyi elkerülő út megépítése kapcsán: mikorra tervezik az építkezés megkezdését, milyen határidőn belül kívánják befejezni az elkerülő út kivitelezését, valamint mi a garancia arra, hogy ez valóban meg is fog történni. Tájékoztatom Önt, hogy különösen az ezekre adott válaszok fognak sokunkban dönteni arról, hogy folytatjuk-e ősszel a tüntetéseket. Kérem, legyen szíves beszámolni arról is, hogy a nyáron elnyert uniós források felhasználásra kerülnek-e az elkerülő út megépítésére.

📌Bízunk benne, hogy a beszámolójából azt fogjuk érezni, hogy az új kormány valóban törekszik az igazságosságra, ezért igazságot szolgáltatnak annak a településnek, amelynek kavicsából a fél ország épül, és amelynek lakóit mindezek ellenére harminc éve semmibe veszi a mindenkori kormány. Ezért arra szeretném kérni, hogy az elkerülő út legyen az első téma, amiről beszámol, hogy kellő idő jusson az első számú közügyünkre.

📌Ahogy azt a márciusi tüntetésen elhangzott beszédemben is elmondtam, Bugyi polgárai nem hajlandók tovább eltűrni a teherautók döbbenetes zajterhelését és porszennyezését, vagy hogy repedeznek a házfalak és ezért elértéktelenednek az ingatlanok! Úgy csörögnek a kamionoktól a konyhákban a tányérok, poharak, mintha az ott lakók folyamatos földrengést élnének át. A lakosok nem viselik tovább el a folytonos kialvatlanságot! A szülőknek elegük van abból, hogy aggódva kell hazavárniuk gyermekeiket az iskolákból, ahol ráadásul tanítani sem lehet rendesen a beszűrődő zaj és por miatt!

📌Tisztelt Képviselő Asszony! Csütörtökön szeretettel várjuk Tájházunkban, bízva abban, hogy végre konkrétumokat hallunk az elkerülő út megépítése kapcsán. Remélhetőleg telt ház fogja várni Önt!

Bugyi, 2026. szeptember 13.

Tisztelettel:

Dr. Szadai Szilárd

Bugyi Nagyközség önkormányzati képviselője

2021. március 16., kedd

Még a nehéz szókészséggel bíró Szűcs Lajos is képes volt 2 perces önálló ünnepi beszédre a szabadban - ki nem

 Köztudott mennyire képtelen egybefüggő értelmes közbeszédre Szűcs Lajos. Nemzeti Ünnepünk alkalmával azonban mégis szóra fakadt.


Ebben nagyon hasonlít Bukodi polgármester felszólalói képességéhez, aki szintén akadozva, és hangsúlytalanul, rossz taglalással szónokol. 

Szűcs azonban mindezek ellenére képes volt március 15.-ei ünnep alkalmával nyílt téren a koszorúzás helyszínén egy kétperces (120 mp) beszédre, nem úgy mint ócsai társa, aki lakhelyének polgármestere és mindezt előre felvett, (90 mp,) majd a koszorúzással egy időben közvetített mód leadott formában tette közzé.  

 Bukodi Károly ez alkalommal is alul maradt, egy nem éppen színvonalas közszereplés során. 

*

2021. február 15., hétfő

Ócsán ássák alá az Orbán-kormányt - a helyiek által piedesztált fideszes polgármester és társai a párt sírásói

 Érdekes látni azt az aknamunkát, amit pont a helyi fideszes brancs végez, gyengítve a kormánypárt népszerűségét, Ócsa polgármestere és mentora által. A pártszimpatizánsok ezek szerint nem érzik a káros hatását annak az árulkodó ténykedésnek, amit Bukodi Károly és Szűcs Lajos végez.

Bukodi Károly Ócsa fideszes polgármestereként mondhatni folyamatos károkozásban és vagyonvesztésben áll a várost illetően.  Polgármestersége alatt már vagy 100 milliós  vagyonvesztést okozott a városi költségvetésnek, a sajátos elgondolásaival.

Csak az oxyfa-ültetvények kétéves programjával vagy 40 milliós kár keletkezett a beruházás indítása és elvesztése kapcsán, hozzátéve az általa beígért és elmaradt haszont is ez akár többre is rúghat.  A pontos pénzügyi veszteséget nem tudjuk, mivel hivatalos elszámolást ezzel kapcsolatban a polgármester nem mutatott be a képviselő-testületnek, és a polgármester sem számolt be az erre fordított költségekről az ültetéstől a kerítésépítésen át a visszatelepítésen, a fizetett őrzésien át az elvesztésig.  

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember

Ugyancsak a hiányos, valamint nem nyilvános a Tsz-Iroda vétele utáni elbontásának végleges költségelszámolása, ami szintúgy közel 40 milliós károkozással, másrészt vagyonvesztéssel járt. 

A Lakatos-ház eltüntetése nyomán ért vagyonvesztés és eszmei kár is 20 millióra saccolható, különös tekintettel arra, hogy az ezzel okozott tájbeli sebhely ma is ott csúfolkodik a műemléki környezetben.

Szintúgy tartozik még a polgármester a városnak az Eu-s támogatással létesített MÁV-parkolóberuházásból származó építési törmelék Ócsa területére helyezésének költségvonzatainak bemutatásával, az elszámolással, hogy ez mekkora haszonnal, vagy kártétellel járt az engedményezett  vállalkozás és a városi lakosságot érintően, ami, ugyebár a költségvetési ráfordításokat jelenti. Egyes elgondolások szerint ez is okozhatott 20 milliós kártételt a városnak.  Bukodi Károly ezzel az elszámolással is tartozik még.

Nincs szükség tovább sorolni az elmúlt évek értékvesztő városvezetését, mert ez is bőven elég ahhoz, hogy ne válasszák újra ezt a fideszes bagázst.

Erre látszik ráerősíteni Szűcs Lajos helyi lakos, aki hátrahagyva az átrajzolt egykori körzetét, mostanság csak érintőlegesen szórja ártalmait.  

Ott volt a FÉG átjátszása során Bukodival az MPF-csoport főrészvényese, Felcsúti Zsolt mellett akkor, amikor nem kellett volna, mert akkor sem a munkások védelméért álltak ki, hiába is mondtak bármit, számos helybéli vesztette el az állását akkor.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqN16-_suMf5_tmXYtYhMAJCja4v3g5zXsC4N9dFfETdXROyAZDE4F7ucGJ3RmSEThyphenhyphenz48DOcK4d2-wR7tCk30sy3C2hpUcMhee9KKrnZX5fDcVdAiMVnOeh_Aw5_RfnjHImO7kVNK694/s1600/feg+gy%25C3%25BCl%25C3%25A9s.jpg

 

 

Szűcs Lajos volt az, aki Pest megye közgyűlésének elnökeként a télvíz idején, amikor hatalmas hiánnyal küzdött a Pest megyei Önkormányzati Hivatal és nem volt képes fizetni számos intézmény fűtés számláját, akkor volt olyan kegyes és melegebb éghajlatra távozott.  Ez volt az a távoli Azori-szigetekre történő kiruccanása, amiből országos sajtóvisszhang keletkezett, jól megtépázva a Fidesz jó hírét. 

 Ennek hozadékaként az akkori étkeztetést végző szolgáltató, a Hungast is bedobta a törülközőt, mivel a megye képtelen volt a felhalmozott iskolai étkeztetési számlatartozását rendezni.  Erre nem volt pénz, az óceáni utazásra azonban sikerült forrást biztosítani. A botrány akkor nem mosta el Szűcs Lajost, de a soros választások alkalmával már nem kapta meg a megyei elnökségi tisztséget. 

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3301/33011/330114/33011452_0925e2b845064c300a0bddc9f8ddc1c7_wm.jpg

Ugyancsak Szűcs Lajos nevéhez köthető egy ősi szakma, a halászat elsorvasztása, amit a saját törvényjavaslata kapcsán a halászat reformjával és horgásztársadalmat érintő átalakítással ért el. Mindez a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökségben betöltött szerepvállalásának köszönhető.

Hasonmód fejtette ki áldásos tevékenységét Szűcs Lajos a  Magyar Tenisz Szövetség élén, ahol először a tenisz iskolai oktatását, pályák építését és a sport fejlődését ígérte, majd sikerült elérnie, hogy a tenisz élvonalába tartozó játékosok intettek be neki és a szövetségnek, és nem voltak hajlandók a játékukat és a nevüket adni a Szűcs elnökölte szövetségnek.  

Szűcs tovább bulizott, parádézott és gálázott a szövetségben. A Valentin-napi baráti páros-teniszezések, a legdrágább szállodákba szervezett partik, mind a fényűző pénzszórást mutatták.

Szűcs mindezek mellett még (10 milliárdért) a Margitszigetre is úgy fogadtatott el egy botrányos stadionépítési tervet, hogy azt sem a fővárosi önkormányzattal, sem a  kormánnyal,  nem egyeztetve a kormányfő távollétében indítványozva szavaztatott meg. Engedély nélkül bontották le a szigeten álló, régi UTE-tenisz-stadiont. Az V. kerületi kormányhivatal ezért bírságot szabott ki a Nemzeti Sportközpontra. Az ezt követő balhé után sem sokat vesztett a Fideszben Szűcs Lajos. A kormánypárt máig nem köpte ki magából ezt a kártékony embert. Pedig kis munkán is lehet sokat nyerni.

Mindezek után kiderült, hogy 3,5 milliárd forintos költségvetési hiányt hozott össze a szövetség Szűcs Lajos elnöksége alatt.  Ezt Szűcs az állami pénzből akarta "konszolidálni", amit már nem tudott lenyeletni a költségvetéssel. Szűcs a Szabó Tünde államtitkárnak küldött levelével bukott meg.

A szövetség visszás gazdálkodásáról sok hír megjelent, a borsodi tagszervezet már 2018 októberben feljelentést is tett a rendőrségen, a NAV is vizsgálódott. Offshore-hátterű céghez került ugyanis állami pénz, ami jogsértés gyanúját veti fel.

Ezek nyomán lemondott a  teniszszövetség teljes elnöksége, végül Szűcs is távozott ennek éléről.

Lajosunk még sem bukott el pártpolitikailag és maradhatott az országgyűlésben jegyzőként, és a Fideszben párttagként úgy, hogy a sajtó sem szedte darabokra az ismert politikai előélete és tisztségeiben betöltött káros tevékenysége ellenére. 

Szűcs Lajos ma is Ócsán él háborítatlanul és osztja az észt, adja a mögöttes tanácsokat, vagy éppen szórja a fenyegetéseit a fideszes alattvalók, a képviselők és még ki tudja kinek. Inárcs napelemparki beruházása során is az ócsaiak ellen szól be az erre fogékony képviselőknek.  Mit képzel ez az alja ember?

Áldásosnak nem nevezhető tevékenységéért Ócsa városvezetése az önkormányzata jóvoltából a városban ritka nagy kincsnek számító térkövezet járdával, és a háza előtti útszakasz felújító aszfaltozásával hálálja meg azt a szemfényvesztést, amit pártos munkájával végez itt. 

Ócsa népe nem sok hasznát látja Szűcs Lajos kormánypártiságának, még úgy sem, hogy a polgármesterrel egy pártcsoport tagjaként és volt területi országgyűlési képviselőként évekig jelen volt helyi közéleteben. Szűcs Lajos sem a helyi önkormányzatban, sem a városban nem hagy maga után hasznos és jelentős nyomot.

Legutóbbi értesülések szerint a Zsíros-féle napelem-park és a hozzá kapcsolódó nagyfeszültségű vezetékhálózat kiépítése és a város határában levő földeken történő átvezetése mellett szólalt fel egy a polgármesterrel közös találkozón, ahol állítólag volt pofája azt hazudni, hogy amennyiben nem támogatják a helyi képviselők a vezeték jelenleg ismert és tiltakozásokkal terhelt nyomvonalát, akkor elesünk a támogatásoktól.


 Szűcs nem mond igazat, de a Bukodi is vele hazudik. A város érdekei helyett egy bizonyos csoport egy mögöttes érdekeltségi kör és egy stróman érdekeit helyezik előtérbe azzal, amikor ilyesmiket állítanak. 

Bukodi az online fogadóórán azt hangoztatta, hogy az önkormányzatnak ezzel a vezetéképítéssel nincs dolga. Pedig a jkv tanúsága szerint rengeteget tárgyaltak és alkudoztak a beruházóval, az ellenérdekelt felek és a jogosan felháborodott gazdák kihagyásával.  Egyedül Horváth Mihályt fűzték meg, hogy a többek nélkül beadta a derekát, ahogy Bukodi mondta.  Ezért ők azok akik nem csak Ócsa és a Fidesz sírját, hanem saját jólétüknek továbbvitelét is aláássák. Ócsán a helyzet változatlan.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/121911705_3210764875718035_7832366982903599371_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=3&_nc_sid=ad6a45&_nc_ohc=0iDXzCmXuMoAX8W6pvi&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=be5d46a2590af4b92bfc27c1f37b70f9&oe=604E2D2C

Ócsa amúgy sem a jelentős pályázók közt ismert. A pályázati pénzek hiányát nem Szűcs elmélete, hanem a város rossz gazdálkodása és jelentős vagyonvesztése okán abban leljük, hogy a Bukodi adta vezetés nem képes a pályamunkákhoz szükséges önrészt biztosítani. Ezért hagy ki pályázatokon való indulást Ócsa. Így nem épül járda, kerékpárút és nem újul meg a szennyvíztisztítómű, továbbá sok minden egyéb. Nem marad hát más, csak a mutyizás, és a helyi érdekek kiszolgáltatása. Ebben az esetben a pártérdek és a kormány szándéka sem számít. Az árulók, a sírásók láthatóan itt vannak. Bukodiék kudarca Ócsa lemaradása másokhoz viszonyítva a fejlesztésekben, az valójában a helyi fejlődésbeli elmaradottsága, a városvezetés anomáliája, és a polgármester alkalmatlansága, az amit a helyi fideszes  hagy örökül majd a választókra.

Ócsa vesztesége jelentős. A helyi Fidesz Bukodi Károly, Szűcs Lajos, Horváth Tamás és társai nyomán való elutasítottsága van, és lesz olyan jelentős, hogy az itt elvezessen a helyi kormánypárti bukáshoz. 

A pártos sírások munkája nem múlik el nyom nélkül. 

*

2019. augusztus 25., vasárnap

Ócsa városképe egyre romlik - közpénzes cola és pogácsa volt a cél a kúria előterében ( - ünnepi leépülés)

Az éves kerékpártúrákról készült képek alapján érdemi különbség látható a három évvel ezelőtti és az idei fogadtatás közt.


Mint bevett szokás lett, augusztus 20-a alkalmával kerékpározni hívja az ócsaiakat a polgármester. Ezen esemény alkalmából a polgárőség kísérete alkotta biztosítás mellett zajlik le az esemény, hiszen Ócsán erre nincs megfelelő létesítmény. Azért ez elég veszélyes.  

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, motorkerékpár, fa és túra/szabadtéri

Érdekes azonban azt meglátni, hogy a polgármester véletlenül sem oda szervezi az utat, ahol biztonságos, kerékpározásra kijelöl és védett útvonalak vannak. Nem is a városon belüli kőrre hívja a népet, hanem olyan szomszédos település felé, ahova nem vezet jelölt kerékpárút. 

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, kerékpár, fa, égbolt, túra/szabadtéri és természet

Idén a Bodrogi Kúria volt a cél, ahol előkészített frissítővel vendégelték a beérkezőket, Ez azért fontos mert számos helyi lakos van, aki még nem járt ebben a zárt birodalomban. Számukra jelenthetett bejutást, és élményt ez a tekerés.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/68589460_1108670312855650_6759459383446339584_o.jpg?_nc_cat=104&_nc_oc=AQlF9L6CWkUEWnoR1DL63cYDwn-Q0-YJLBZ5HFtTh3v-HI-xuU2B6bUH9Encr8B73Xw&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=6bcc4e2d401d3d871a1d375362c5d2cc&oe=5E03D2B1

Ami pedig az esemény ócsai fogadtatását illeti, elmondhatjuk, hogy a kisvárosi színvonal sokat romlott az elmúlt évek alatt.  Mert míg három éve a Városháza előtti fák alatt székek és asztalok előtt lehetett hűsölni, addig az idén már se árnyékot adó fák, sem pedig odakészített bútorzat nem fogadta az indulókat. Csak a foltokban gazos, Városháza előtti központi rész a lepusztult elhanyagoltságában volt látható.


Ócsa városkája nagyon különböző képet fest magáról.  A polgármesteri háttér mindig igyekszik színesíteni a környezetet, de a valóság ennek ellenére mást mutat.  Már a külső szemlélő, a fotós háttérmunkája is azt ábrázolja, hogy a polgármesteri évek előrehaladtával a városkép nem hogy javulna, hanem romlik.   Még akkor is, ha a részvevők számára biztosított "ingyen" cola és a pogácsa az inárcsi Bodrogi kúriában egy olyan dolog, ami Ócsa számára csak álom lehet.


Ezt illusztrálta az idei polgármesteri kerékpárostúra.

*

2016. december 10., szombat

Már petíció is van - Pánczél Károly országgyűlési képviselő számára ( - Jarábik Klára asszony állása ügyében)


http://www.citizengo.org/sites/default/files/styles/large/public/images/12440445_428013860728799_3291450223612021653_o.jpg?itok=nsWXJOV5Ezzel a fenti címszóval indul az a petíció, amely egy internetes oldal felhasználásával készült, és amin már tegnap 242 beküldött aláírás szerepelt. Mindez Jarábik Klára asszony érdekében és foglalkoztatásáért zajlik, amit az ócsai városvezető indoklás nélkül úgy függesztett fel, hogy a pozícióba máris egy új üdvöskét jelölt.

http://nepszava.hu/image/?id=361273&ext=jpg&th=inline_main

Mindez felborzolta és megosztotta Ócsa lakosságának nyugodt világát, hiszen a nép mit sem sejtve, minden előzmény és közéleti jelenség nélkül szembesült a történettel Jarábik asszonyság közösségi oldalán közzétett megosztás által. 

Erre számos bejegyzés, kiállás és bírálat jelent meg, aminek során a polgármester is kénytelen volt szólni a dologról. 

Ezt követően úgyszintén több vélekedés született, aminek során a polgármestert és gyermekét említő bejegyzést követően sértve, valamint felháborodva reagált, amit a kedves felesége sem hagyott már szó nélkül és eléggé rossz gondolatmenettel az állásából kirakott személyt hibáztatta mindezért. Erre az asszonyság tiszteletes férje a helyi református lelkész is belevetette magát a Facebook ingoványába hites felesége oldalán.  
 
A kialakult perpatvar ezzel egyfajta családi viszonnyá, pontosabban viszállyá fajult, ami bizony rendesen megosztotta Ócsa lakosságát.  

Jelenleg ott tartunk, hogy a rendkívül feszes és szűkös költségvetésből milliókat fizetünk azért, mert a polgármester bekeményített, és a korábban favorizált igazgatóját kitessékelte állásából, hogy új üdvöskéjének egy jobban illő foglalkoztatást biztosítson.

https://i1.sndcdn.com/avatars-000176566293-8g14pj-t500x500.jpg

A dolog szépséghibája, hogy ezt a karriert egy korábban ebben a pozícióba kerülő fiatalasszony már bejárta. Ez pár év után kenyértöréssel végződött. A jelen kakaskodás azonban máris túlmutat a múltbeli történéseken, mert több milliós költségvetési terhet ró a városra és az itt élő lakosságra, ami ügyebár bizonyos elvonásokkal jár. 

Némi átfedéssel akár azt is mondhatjuk, hogy a polgármester szórakozása (a mostani kulturális irányváltás) ismét egy autó árát viszi el. Ebből a pénzből már biztosan nem lesz közösségi járda, közút, vagy más városi létesítmény. A pénzt az állásából felfüggesztett, vagyis elküldött Jarábik Klára asszony viheti haza a lelkész hitvesének. (Ebből akár a presbiteri házat is el lehetne kezdeni rendbe szedni.)

Talán átgondoltabb városvezetésre, és több szerénységre lenne szüksége Ócsának a visszatérőn ismerős nőügyek helyett.

A petíciót itt (ide kattintva) írhatja alá.
246 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjék az 500 aláírást. 

*

2016. október 31., hétfő

Mit tehetnék még a helyi önkéntes tűzoltóság lérejöttéért - ha rajtam múlna, megvalósulna ( - például a kiállás)

2014 augusztusában a meghirdetett toborzást követően bíztam benne, hogy valóban sikerül létrehozni egy önkéntes alapon működő helyi tűzoltóságot. Bíztam ebben, azért, mert az önkormányzat hivatalos honlapján tették közzé ezt. Akkoriban ezt civil kezdeményezésként aposztrofálták, de ez Ócsán csupán egy jelentéktelen mellébeszélésnek tűnik, hiszen ebben a városban az valósul meg amit a polgármester akar. Vagyis, akkoriban úgy tűnt ezt a városvezetés akarja, ezért teszi fel a honlapjára és csak amolyan mögöttesként jelöli meg a civil kezdeményezést.

http://images.slideplayer.hu/9/2671468/slides/slide_2.jpg

Miért is gondolna mást az ember, amikor más magán (civil) kezdeményezéssel megvalósuló fesztiválokat - úgy mint a Juhfesztivál, a Bor- és pinceünnepi mulatság, vagy más bulikat pénzbeli juttatással, vagy (és akár) közmunkások bevonásával támogatnak az önkormányzat által, - most más egyesületek megsegítéséről nem beszélve - akkor miért gondolnánk azt, hogy pont az önkéntes tűzoltóság létrejöttében nem működne közre a polgármester vezette önkormányzat és a mögöttes hivatal.

http://www.ocsaportal.hu/images/ocsa/header_ocsa.jpgMert odáig érthető, hogy a város hivatalos honlapja segítségével propagálták a létrejövetel érdekében a toborzást. Az is stimmel, hogy a feladatot a városi polgárőrséghez csapva, annak kötelékében képzelték el. 
Bár a blog mögött állók ezt mindig is kétkedve fogadták, mivel az elmúlt évek során rossz tapasztalok sora vált ismertté a helyi polgárőrvezetést illetően. Ezért nem is feltételeztem, hogy a Boros Tibor személyéhez köthető csoportosulás alatt élet- és akcióképes egység jöhet létre. Tibor közéleti szerepvállalásai, ismeretsége és személyi alapozottsága nem számomra nem tette alkalmassá valamint hitelessé egy ilyen komoly feladat megvalósítására. Ezek a kétségek aztán az idő múlásával  visszaigazoltakká és teljességgel megalapozottá váltak. Boros úr alatt a kezdeményezés elsorvadt. A 2014 augusztusa óta eltelt 2 és negyedév távlatában beigazolta azt, amit vázoltan véltem. Vagyis, Boros Tibor megbízatása alatt a városi önkéntes tűzoltóság nem lesz életképes. 


Ma már nem is az számít, hogy a megbízott személy erre a feladatra mennyire alkalmas, vagy sem. Ez olyannyira mellékes már, a sikertelenség árnyékában, hogy kár is latolgatni. A lényeg az, hogy ebből az egészből (a 2014-es kezdeményezésből) 2016 év végére sem lesz semmi. Vagyis az ócsai önkéntes tűzoltóság az idén már biztos nem fog működőképessé válni. 

http://www.katasztrofavedelem.hu/images/szervezet/egyenruha_jelveny_igazolvany/igazolvany_onkentes_tuo.jpg

Ócsai bloggerként talán 2015-ben kezdtem el foglalkozni a helyi tűzoltóság megalakulásával, látva az eredménytelenséget. Akkoriban vetettem fel az időmúlást, mert Ócsán évente (átlagos szinten kétszeresen is) visszatérő jelenség a tűz. A hivatásos segítség pedig túl messze van egy időbeni és hatékony közbeavatkozáshoz. Ugyanez elmondható az Ócsához köthető közúti balesetekre is. Az autópálya közelsége, a városon átmenő nehézgépjárműforgalom, és a környék baleseti statisztikája szintén azt támasztja alá, hogy itt bizony szükség lenne egy beavatkozásra képes egységre. Dabasról, vagy más településekről a kiérkezési idő meghaladja a negyed órát. Ez egy baleset, vagy tűz esetén roppant kritikus idő. Itt minden perc számít. Ezért szólok, és állok ki az egység megalakulása mellett.

Ezzel Ócsa és a környéken élő, valamint az itt közlekedők sokasága érdekében kívánom a közvélemény figyelmét felhívni a helyi készenléti állomás szükségességére. Ez Boros Tibor, és Bukodi Károly szövetsége alatt több mint két éve nem jött létre. Az egész toborzás egy ámítás, egyfajta parasztvakítás volt, amivel gyakorlatilag átverték az embereket. 

http://profitline.hu/ny/irattar/2015-03-01/21681_S6EiRb2Z_2.jpg2014-ben egy tűzeset után merült fel a létesítés gondolta. Azóta több hasonló eset történt, de a toborzást hirdetők egyetlen esetet követően nem szóltak arról, hogy hol és miben akadt el a folyamat. Sőt, a Boros Tibor vezette polgárőregyesület az önkormányzati éves beszámolói során sem tett említést erről. Az önkormányzatot pedig nem is foglalkoztatja ez, mert senki nem kérdezett rá, hogy mit végzett ez ügyben a polgárőség és a megbízott elnökség. 

Mindez azt támasztja alá, hogy sem Boros Tibort, sem Bukodi Károlyt nem foglalkoztatja a tűzoltóság létrejöttének gondolata. Mindkettőjük több időt töltenek a focival, mint a városi segélyszervezettel, hiszen a heti labdarúgófordulók során a pályán többet lelni őket, mintsem a tűzoltóság körül forgolódni. Vagyis inkább azt látni, hogy inkább a focival foglalatoskodnak, mintsem a helyi tűzoltó egységgel. Azzal, hogy a toborzott állomány szervezeti egységgé és bevethető alakulattá váljék. Ez valahogy kimaradt az erre hivatottak közszolgálatiságából. 

http://iszkaszentgyorgy.hu/wp-content/uploads/2011/11/20111104_cimer.pngÓcsán jelenleg csak a blog az egyetlen eszköz arra, hogy ébren tartsa az urak által a feledés homályába taszított önkéntes alapú tűzoltóság esetét. Jelenleg személyemen túl alig akad olyan ember, ki itt, vagy másutt szót emelne az egység létrejötte és megalakulása érdekében. 

Tudom és tapasztalom, hogy mindez mennyire hálátlan és ki nem fizetődő tevékenység. Nem is kárhoztatok érte senkit, mert az önkéntesen vállalt feladat, mint elkötelezettség nem lehet nyereségérdekelt. Talán ezért sem foglalkoznak vele azok, akiknek kéne. 

Szóval nem hálát, hanem feladatot és segítséget várna el inkább az ember, aki erre vetemedik. Hitvallás, lelkesedés és önzetlenség nélkül nincs és nem létezik önkéntesség. Itt nincs cserekereskedelem, nincs hálapénz. Önfeláldozás, és felelősségtudat van. 

Ócsán sokakból ez hiányzik.

„Elsődleges célom, hogy egy összeszokott, minden helyzetben bevethető csapatot alakítsak ki”

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/p160x160/968795_501611409892836_1709355359_n.jpg?oh=81c7f1c2db0aea32b39eecc8d908b955&oe=589A468BA Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek jelenleg tizennyolc aktív tagja van. Mostani parancsnokuk, Kovács Róbert tűzoltó törzsőrmester tíz éve szerelt fel a nyíregyházi hivatásos tűzoltó-parancsnokságra, ahol jelenleg különlegesszer-kezelő beosztásban dolgozik, szabadidejében pedig az önkéntes tevékenységnek szenteli az életét.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/l/t31.0-8/14917139_1109698162417488_1659070499679942736_o.jpg
A fényképet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Dóka Imre tűzoltó főhadnagy készítette.

A lendületes parancsnokról készített riportot a Katasztrófavédelem magazin legújabb elektronikus lapszámában olvashatják el:
http://www.katasztrofavedelem.hu/…/2016-…/mobile/index.html…
  
Közreadta: László Zoltán
*

2016. január 9., szombat

Ismételten tűzeset a közelben - segítség azonban a távolban ( - Ócsa nem képes kiállni és segítségetnyújtani)

Mint korábban is szóba hoztuk, a tél ezen időszakában a statisztikák szerint felszaporodnak a tűzesetek.
Ócsán az utóbbi időben is több lakástűz keletkezett és nem egy hajlék vált már használhatatlanná a bekövetkező tragédiák során. 

http://langlovagok.hu/logo/langlovagok_fb.jpg

Azonban hiába a gyakori esetek, a rossz példák, és az igény, a kisvárosi önkéntesekből álló, toborzott tűzőrség máig nem képes a cselekvésre.  Ez nem a jelentkezőkön és nem az ő hibájukból, adódik, hanem valami rejtélyes cselekvésen múlik, ami egyenlőre nem segíti az alakulat létrejöttét.

Az üggyel megbízott Boros Tibor helyi polgárőrvezető az elmúlt esztendő múltával sem adott hírt, vagy tett közzé beszámolót a hozzá rendelt önkéntes tűzoltóság felállításának alakulásáról, vagy várható létrejöttéről.  Így a város gyakorlatilag semmit nem tud a 2014-es indulási szándék és a toborzást követő gátló, vagy akadályozó körülményekről.
A polgárőrség és annak megbízott vezetője a polgármesterrel karöltve nem ad tájékoztatás az ócsai önkéntes csapat bevethetőségének alakulásáról. Valójában semmi hír afelől, hogy az idén lesz-e ebből a képzeletbeli egységből valós és tettre kész, bevethető tűzoltó csapat a városban.

http://www.demotivalo.net/pic/1337984835.5996-tuzolto-f.jpg?1016

Szükség volna rá, az ismert és már korábban taglalt körülmények, valamint a városunk frekventált elhelyezkedése - a Budapest-Dabas tengely - voltában. 

Számtalan esetben kaptunk már segítséget más városok, települések tűzoltóságától a nálunk, vagy a körzetünkben előforduló esetek kapcsán.  Így jártak nálunk segítségnyújtásra a nyáregyházi tűzoltók, a délegyháziak, az üllőiek, a gyáliak,  a fővárosiak és természetesen a dabasiak rendszeresen.

Most is ég egy ház a járási központban Gyálon. A lángba borult  száz négyzetméteres családi ház Gyálon, a Wesselényi utcában okoz gondot. Mi azonban nem tudunk menni és a segítségükre lenni. Ócsa nem tudja viszonozni a számos segítséget, amit már kapott, igénybe vett a saját bajos esetei során. A tüzet a gyáli önkéntes és a fővárosi hivatásos tűzoltók öt vízsugárral, együttes erővel oltják, az önkéntesek emellett elzárták az épületbe vezető közműveket. A tűz továbbterjedését ezekben a percekben sikerült megakadályozniuk. A rendelkezésre álló információk alapján a tűzben több ember sérült meg, köztük volt, aki un. könnyű égési sérüléseket szenvedett.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2016/01/gy%C3%A1li-t%C5%B1z1-e1452346401980.jpg
Hét ember, köztük három gyerek szenvedett füstmérgezést, ill. égési sérülést a gyáli tűzben

A blog együttérzésén és felvetésén túl azonban tehetetlen azon túlmenően, hogy felhívja a figyelmet az itteni állapotokra a vezetők felelősségére.

Elvégre a tájékoztatás nem a mi kötelességünk. A blog ezt magától értetődően, hiánypótló tevékenység keretében teszi.
(Ócsán nincs segítség.)
*

2014. október 24., péntek

A gátlástalanság mintaképe - pornográf és adóscsaló előéletű polgármester mellett állt-e ki a párt ( - elítélve)

Szűcs Lajos azori-utazó megítélése felől nincs kétségünk. 
A társadalmi közélet és a blog is már számtalanszor kifejtette hatalmi attitűdjeit. 

Most azonban ismét maga bizonyítja kiállásával azt a jogos kételyt, mely a tisztesség, az erkölcs és a morál szavak kapcsán és értelmezésével összefüggésben merülnek fel vele kapcsolatosan. 

Egyesek szerint Szűcs Lajos csak pörén gátlástalan, mint egy érett érintett politikus. Ezért is áll ki látható mód Gyömrő polgármestere Gyenes Levente mellett támogatólag. 

https://scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/s552x414/10350403_609110652545234_4877784237789387674_n.jpg?oh=3ce98d45488df30980cc33a0badea8e3&oe=54F6CD14
Gyömrőn is megalakult a képviselői-testület Gyenes Levente vezetésével. Jó munkát, Gyömrő!

http://video.mno.hu/data/videos/final/11/101102/images/3.jpgGyenes Levente elítélt adócsalóként, őrző védőként és pornográf tartalmú cselekedetei lévén valamint választott polgármesterként vált ismertté.  Mindez úgy látszik belefér Szűcs Lajos elképzeléseibe és vállalásaiba. Ezért is áll ki mellette és mutatkozik vele.

Nézzük hát, akkor, hogy miként ír erről a Magyar Polgármester Online.


Adócsalás miatt elítélték Gyömrő polgármesterét
Gyenes Levente 6,3 millió forint kárt okozott a költségvetésnek

Adócsalás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen kilenc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék Gyenes Levente hetedrendű vádlottat, Gyömrő polgármesterét egy 32 vádlott ellen indított per 2014. október 22-én kihirdetett ítéletében.

A törvényszék folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a polgármestert, viszont a bűnszervezetben, folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének vádja alól felmentette.

Gyenes Levente bűnszervezet által kibocsátott fiktív számlák felhasználásával nyújtott be 2007-ben adóbevallást több hónapon keresztül, az áfa jogellenes csökkentésével mintegy 6,3 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Fodor Endre tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta, hogy a vádlott megtérítette az okozott kárt.

Gyenes Leventét, a Gyömrő 2000 Kör jelöltjét az október 12-i önkormányzati választáson újraválasztották Gyömrő polgármesterévé.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt emelt vádat 2011-ben a vádlottak ellen, akik papíron működtetett gazdasági társaságok nevében több milliárd forint összegben bocsátottak ki valótlan tartalmú számlákat.

Az ítélet indoklása szerint a bűnszervezet fiktív gazdasági társaságokat hozott létre. A bűnszervezet irányítója, az elsőrendű vádlott semmilyen gazdasági tevékenységet nem végző társaságok nevében számlákat bocsátott ki. A megrendelők a számlákat beállították a könyvelésükbe, és ennek alapján kevesebb áfát fizettek be a központi költségvetésbe, illetve jogtalanul igényeltek vissza áfát, ez utóbbi összege mintegy 300 millió forint.

A megrendelők többsége Bács-Kiskun megyei volt, a kapott számlák összegének meghatározott százalékát fizették a „számlagyárnak”. 

A vádhatóság szerint a bűnszervezetet hét ember alkotta – köztük a gyömrői polgármester –, további 25-en pedig a fiktív számlák vásárlói voltak. A per kezdete óta két vádlott meghalt.

Hat vádlottra bűnszervezetben elkövetett adócsalás miatt egy évtől hét évig terjedő börtönbüntetést szabott ki Fodor Endre tanácsvezető bíró, ők feltételesen nem bocsáthatóak szabadlábra. A vádlottak büntetésbe beszámította a bíróság az előzetes letartóztatásban eltöltött időt, ennek alapján a hatodrendű vádlott már letöltötte a büntetését. Egy további vádlott is letöltendő börtönbüntetést kapott, de büntetése háromnegyede után szabadlábra helyezhető.

Hét vádlottat különböző idejű, felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, többen pénzbüntetést kaptak, míg öt embert felmentett a törvényszék.

Az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága elődjének feljelentése alapján indult 2009-ben. A nyomozást a Kecskeméti Városi Ügyészség felügyelete mellett folytatták le, majd a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emelt vádat.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak többsége enyhítésért nyújtott be fellebbezést, a gyömrői polgármester védője is három nap gondolkodási időt kért. Többen elfogadták az ítéletet.

http://www.depiend.hu/productimages/270/F47.jpgVisszatérve a Gyenes Levente mellett feltűnő és vele együtt szereplő Szűcs Lajosra.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimo-6HFBGA75L7P0zaIjk_FoTyA3RGMxvQFgn2MsbkARZjjiTAbDfub8yt1jPJ5zYEmac4lQ0YOwfkXVoTrS_fZhIcWm0hfYeidmufUeMajpTVIl_wcRkjpzn-Ipqe9yMEPa_Lai4vTyM/s1600/Sz%C5%B1cs+a+pinc%C3%A9r.jpg2011 márciusában a Pest megyei közétkeztetés azért állt le, mert az általa vezetett megyei önkormányzat nem fizette a költségeket. A szolgáltató Hungast többszöri figyelmeztetés után leállította a főzést a legtöbb helyen, de a szociális intézményekben augusztusig folytatta önköltségén a szolgáltatást. Ekkor náluk is betelt a pohár, hiszen az önkormányzati tartozás egymilliárd forint fölé nőtt. Válaszként a megyei önkormányzat tárgyalás helyett feltörte a szolgáltató cég konyháját…




http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/44/40/cikk_2074440/2ofaxi_blikk_allo.jpg

Dőzsölő fideszesek, éhező gyermekek

A gyermekek étkeztetéséről kellett volna döntenie a Pest megyei közgyűlésnek akkor is, amikor vezetőjük, Szűcs Lajos és kísérője éppen az Atlanti-óceán közepén fekvő Azori szigetekre utazott konferenciára a nehéz anyagi helyzetben lévő megye költségén – feltehetően nem a trópusi üdülőhelyeken zajló konferenciák finanszírozására vállalta át a megyei adósságot az állam. Eközben a megyei intézményekben pénzhiány miatt nem volt fűtés: Pécelen, Ráckevén, Monoron, vagy éppen Gyömrőn volt olyan nap 2011-ben, amikor 13 fok sem volt az iskolákban! A megye adóssága pedig 600 millióról 800-ra, majd 1 milliárdra kúszott fel.

 Látszik,hogy itt is kéz-kezet mos alapon mennek a dolgok.

De ezzel még nincs vége a hasonló ügyeknek. 

Sajtóhírek szerint egyébként sem idegen fideszes közszereplőktől a közpénzen való utazgatás. A pocsaji polgármester a Fekete-tengerhez ment, állítólag abból a pénzből, amelyet a helyi román nemzetiségi önkormányzat nyert el feladatalapú támogatás keretében. Nyírlugos város képviselő-testülete Olaszországban nyaralt, közel 2,4 millió forintért.

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/5/52/40000.jpg
1000 euro, további utazási költségek
Ócsa sem akart lemaradni és lemondani a lehetőségekről. Ócsa Város Polgármestere az ojtozi utazó sem ment el egyedül. Bukodi Károly szintén egy kisebb kísérettel (küldöttséggel) ment a szomszédba, amikor átruccant Jenei Jankához és ott az ócsai adófizetők pénzéből ajánlott, majd adományozott a vendéglátás oltárán, a hősöknek.  Az akkori utazásról a blog több hírt adott. Az út önkormányzati jkv "beszámolója" üzletinek nevezte a célt, aminek haszna majd egy ide érkező vállalkozás (pékség, sütöde) formájában jelentkezik. Ennek viszont nyoma nincs. Az üzleti élet, a vállalkozások nem lendültek fel. Munkahelyteremtés nem történt az út nyomán. Ócsa ugyan ott tart, ahol évekkel korábban, csupán a likviditási gondokról hallani többet.

Így, ahogy Szűcs Lajos kilengő utazásainak hasznát nem látni, úgy Bukodi Károly és kíséretének útjával  hasonlóképpen érzünk: - ezzel sem jártunk jobban.

Mindezekből a történetekből látható, hogy jelen körülmények közt a közerkölcs és a közmorál olyan magas szinten van, hogy azt a választópolgár fel sem éri. Ezért is ad bizalmat és választja újra azt, aki önmagát képezi le a politika és a helyközi életben.

Nem véletlen a párt(-elit) kiemelten magas támogatottsága.

*