Ami nem biztos, hogy ismert volt - Lovas Istvánra emlékezünk a magunk módján ( - poszt-trauma)

Lovas István valódi patrióta és kétséget kizáróan az egyik legjobb elemző politológusa volt hazánknak. A Pesti Srácok szerint: Nemzeti Ikon.

LOVAS ISTVÁN - publicista, politológus, fordító - 1945-ben született Budapesten. A hatvanas években több évet töltött börtönben, mert középiskolás és egyetemista barátaival egy illegális Kereszténydemokrata Munkáspártot alapított. Az ország összes középiskolájából kizárták. „Erkölcsi bizonyítvány" hiányában Magyarországon nem járhatott egyetemre. Diplomáit - a politológia területén - a montreáli McGill, és a los angelesi UCLA-a kapta. Doktorátusát a párizsi Politikatudományi intézetben szerezte. Cikkei a Wall Street Journaltól kezdve a Demokratáig számos lapban jelentek meg. 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként dolgozott Münchenben, illetve new yorki tudósítójaként.

Azt biztosan tudták Lovas Istvánról, hogy politikai fogoly volt, de azt nem, hogy végignevette a komcsi börtönéveket. Állítólag már a magánzárkából is vigyorogva lépett ki. A börtön után névházassággal szabadult a vasfüggöny mögül. Egyenesen Kanadába utazott, aztán bejárta a világot. Beleszeretett egy félig indián nőbe, akitől két gyereke is született.

Neves külföldi egyetemeken tanult, de halálosan untatta a történelem, csak a politika hozta lázba. Harcos antikommunistaként öt évig dolgozott a Szabad Európa Rádióban.

New York-i lakásán megszállhatott minden külföldre szakadt magyar, aki gyűlölte a Kádárékat. 

Ingyen laktak nála a Soros-ösztöndíjasok is. Így a rendszerváltás előtt az akkori demokratikus ellenzék nagyjaival, Demszkyvel, Kőszeggel, Rajkkal borozgatott éjszakákon át, aztán amikor már hazatérve, Magyarországon egy konzervatív lapnak kezdett írni, ugyanők lenácizták.

Kőszeg Ferenc egykori,  Kádár-korszakbeli  tanár, majd ellenzéki politikus, az SZDSZ és a Magyar Helsinki Bizottság alapító tagja, aki még ma is kisebbségbe akarja szorítania a Fideszt,  az akkori liberális Beszélőben többször támadólag írt és vélekedett Lovas Istvánról: 

1965-ben összeesküvésben való részvétel és hazatérés megtagadása (az NDK-ba szökött, ott fogták el) 3 év és 2 hónap börtönre, továbbá 300 Ft vagyonelkobzásra ítélték. 1976-ban kivándorolt Kanadába. Az irat befejező mondata: „Nem utazhat be az MNK területére.”1975-ben feleségül vett egy kanadai nőt. Hiába hivatkozott azonban a frissen aláírt Helsinki Záróokmányra, kiutazását nem engedélyezték. Ekkor levélben tudatta egy külföldön élő barátjával, hogy elkeseredésében a kanadai követség előtt felgyújtja magát. Levele azokhoz került, akiknek szánta: két nap múlva megkapta az útlevelet. Kanadában és Franciaországban elvégezte az egyetemet, politológiából doktorált, túrázott a közép-amerikai dzsungelekben, hamis útlevéllel átutazott Magyarországon is, sőt egy alkalommal Manhattenből Brooklynba is ellátogatott. Ekkoriban már – Ferencz Zoltán néven – a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, 1985–86-ban egy évet a rádió New York-i szerkesztőségében töltött. 

1990-ben Lovas István Kaliforniában alapítványt hozott létre a „kommunizmus áldozataiért”, majd hazatért Magyarországra. (Pénzt gyűjtenie az alapítványra nem sikerült, az alapítvány javára rendezendő koncertet érdeklődés hiányában le kellett mondania.) Anyagiak helyett Lovas politikai eszközökkel akart tenni valamit az alapítványi célok érdekében. Német mintára eljárást próbált kezdeményezni azok ellen, akiknek a parancsára – a határőrizetről szóló 1974-es törvényerejű rendelet és a hozzá kapcsolódó belügyminiszteri utasítások alapján – a határon embereket lőttek agyon. A három belügyminiszter – Benkei András, Horváth István és Kamara János – ellen benyújtott feljelentését az ügyészség azzal utasította el, hogy a fegyverhasználat minden esetben jogszerű volt. A nyilatkozatokból annyi legalább kiderült, hogy 1974 és 1989 között tizenkét embert lőttek agyon a határon. A Belügyminisztériumban azzal nyugtatták meg Lovast, hogy a Zétényi–Takács-törvény elfogadása után majd mód nyílik a felelősségrevonásra. Holott a határon elkövetett gyilkosságok – ha azok voltak – még nem évültek el.

Közben már folyt Lovas újabb pere – az új Belügyminisztérium ellen. Már 1991-ben azt követelte a minisztériumtól, hogy betekinthessen azokba az iratokba, amelyeket az állambiztonsági szervezet készített és gyűjtött róla itthon vagy külföldön. Az ellenzéki sajtó, amelyet Báder Katalin ma oly hevesen támad, Lovas mellé állt, a Népszabadság (1991. július 12.) majd a Nap Tv foglalkozott az üggyel. A Beszélő három cikkben folyamatosan nyomon követte a – véleményünk szerint precedensértékű – per állását.

A belügyminiszter – most már Boross Péterről van szó – államtitokká nyilvánította a Lovasról keletkezett állambiztonsági iratokat: ezt a felperes, mint közigazgatási határozatot támadta meg. A Fővárosi Bíróság 1992. december 23-án kelt végzése szerint mérlegeléssel hozott államigazgatási határozatot csak akkor lehet megtámadni, ha a mérlegelés szempontjai jogszabályban rögzítettek. Az államtitokról szóló 1987. évi 5. tvr. ellenben – ez volt a bíróság álláspontja – korlátlan felhatalmazást ad a miniszternek arra, hogy felügyeleti körében bármit államtitokká nyilvánítson. A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra utasította. E jogerős végzés – a fellebbezéssel egybehangzóan – hivatkozik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényre. Az új eljárásban az első tárgyalást a Fővárosi Bíróság idén január 28-án tartotta meg. Bizonyosak lehetünk benne, hogy Lovas pere a következő kormány belügyminisztere ellen is folytatódni fog. 

"Lovas István nem vezette a nemzeti oldal hadait. Ő egymaga egy önálló sereg volt, aki a sajátjait jócskán megelőzve, senki segítségét nem kérve és nem várva, félelmet hírből sem ismerve harcolt – Dobó Istvánként a hazája romlására törő túlerő ellen. Felfoghatatlan munkabírása, utolérhetetlen olvasottsága és tárgyi tudása miatt féltek tőle a hazánkban állomásozó balliberális csapatok. 

Mikor a legtöbb belpesti firkász még csak ébredezett, ő addigra már rég leadta a külföldi lapszemléit több újságba. Fél tucat nyelven beszélt, és kétszer annyin olvasott gördülékenyen. Nem létezik olyan külföldi lap, amelynek eldugott mínuszos híre elkerülhette volna a figyelmét. Mindent (is) olvasott. Érvei súlyát, harctéri vértezetét az így szerzett tudás, ez az irgalmatlan tényanyag adta. A ballib skriblerek sem annyira hülyék, hogy ezzel ne lettek volna tisztában, így ha nagy ritkán kiálltak vele vitázni, a számukra biztos bukást jelentő tények helyett a szimbolikus térbe, az érzelmek felé terelték a beszélgetést."

Ha baloldali libsi lett volna, talkshow-kban mesél kalandjairól, főzőműsorokban értekezik a portugál konyha ízvilágáról, életéről több részes film készül állami támogatással, és rangos szakmai díjat neveznek el róla.

De jobboldali publicista volt, és hiába a legfelkészültebb, a legtájékozottabb, a fősodratú médiától (ahogy ő nevezte) nem, inkább csak olvasóitól kapott elismerést. Bár az sem volt kevés, hiszen könyveivel vezette a sikerlistákat, hetente hívták előadni, rádióban elhangzott jegyzeteit százezrek hallgatták.

2014.-ben még a bebörtönzését is kérte, utalva és figyelem-felkeltve a nyakunkon maradt posztkommunista bírók térnyerésére.

Közben persze még a jobboldalon is féltek tőle. „Lovas túl sok” – mondták róla a megfontoltak. Radikalizmusa többeket elijesztett. Pedig ha tudták volna, hogy még Horn Gyulának is meg akart bocsátani, nem tartják olyan megosztó személyiségnek. De rosszul ítélték meg, ezért is kértek tőle olyan kevés interjút.

Szerencsére tizennyolc évvel ezelőtt készült róla egy hosszabb portré, amelyben sok mindenről beszélt egy kis közösségi adó, a Civil Rádió akkori munkatársának, Maráczi Tamásnak (akinek külön köszönöm, hogy hozzájárult az utánközléshez). Lovas tabukat döntött, nem riadt vissza egyetlen témától sem, és ami leginkább rokonszenvessé tette: szorgalmasan oszlatta a neve köré szőtt legendát.

Már akkor is többet ért ez az interjú annál, minthogy egy kazettán rögzítve majdnem két évtizedig a szekrényem mélyen porosodjon, de Lovas Pista sajnálatos halálával még inkább felértékelődött.

Magyarságát más nemzetek szerzett állampolgárságával soha nem adta fel. 

Mindezekkel sokkalta inkább csak erősítette és hitelesítette.

Lovas István nem az a bealkuvó volt, aki világ-látta ismereteit és szerzett tudását a hazája ellen használtra és fordította volna, mint számos Moszkva emlőin szocializálódott, vagy/majd a kapitalista nyugaton liberalizálódott ismert pártpolitikus illetve bértollnok firkászunk.

Lovas István gerinces volt éltében és vált holtáig. Emlékezetünkben továbbra is így és ekként fog élni, míg posztumusz nemzetállami elismerésben nem részesül. 

Feltáró és elemző írásai, valós politológia munkák. A mögöttes szálak és az összeesküvések igazi leleplezőjének számított. Nem csak a holokauszt, a soá-t tárta elénk új megközelítésben, és viszonyításban, úgy is mint egyfajta összehasonlítást, hanem minden más társadalompolitikai folyamatot is.  (Összehasonlító véralgebra – egyedi-e a holocaust?)

Jobbegyenesei közül a holokauszt megítélésével foglalkozó, mondhatni leleplező Véralgebra fájhatott a legjobban sokaknak. A megjelent írás hatalmas hullámokat vert. Eötvös Pál azt írta, a tanulmány “meg is haladja azt a határt, amiért Európa bizonyos országaiban ma büntetőeljárást indítanak a szerző és a szerkesztő ellen is”. 

Többen, mint Halmai Gábor SZDSZ-es alkotmányjogász, szintén börtönért kiáltott.

Lovas István azonban magabiztos volt, tiszta és nyugodt maradt, aztán megválaszolt: - Majdnem két évvel később a Magyar Nemzetben hosszú cikkben lepleztem le a sztorit: a bevezető mondatokon kívül a véralgebrás cikk Alan S. Rosenbaum és Israel W. Charny szerkesztésében és ajánló előszavaikkal 1996-ban megjelent “Egyedi-e a holokauszt? Az összehasonlító népirtás távlatai” című kötetben megjelent “legmeredekebb” tanulmányok (Ian Hancock és David E Stannard professzoroké) tömörített fordításából állt.

Június 11.-én 73 évesen életerősen és ezért is váratlanul távozott az élők sorából Lovas István, a jobboldal egyik kiemelkedő politológus műfordító publicistája. Ó volt az, aki mindig felkészült, naprakész és megfelelő érvekkel felvértezett volt. Életkedvét, humorát az elnyomó állam, a szocializmus és a kizsákmányoló kapitalizmus ugyanúgy nem tudta elvenni, ahogy a liberális eszmeiség sem. Ahogy a világ és az ezt övező (globális) politika változott, Ő így lett egyre nemzetibb és maradt mindvégig magyar. Külhoni állampolgárként, a Szabad Európa Rádió alkalmazott szerkesztőjeként és hírcsatornák, újságok delegált tudósítójaként is honpolgár volt, s maradt. 
Saját magát liberálisnak vallotta, mások szerint radikális  nézeteket testesített meg. Valójában igazi patrióta, egy hazafi volt. Csurka István nézeteit befogadó és elismerő jobboldali személyiség. Olyan magyar, akiből csak kevés adatik meg a nemzetnek. Élete, munkássága, szellemisége, hagyatéka érték.

Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből.

1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt.

1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit. 1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben. 2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó.

2001 júniusától a Magyar ATV Sajtóklub című műsorát vezette, 2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt.

A halálát megelőző időszakban a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a KarcFM rádióban.

Jelen volt a világhálón, és amikor Facebook leállította idővonalát, akkor saját letilthatatlan internetes web-oldalt hozott létre. Lovas István megállíthatatlan volt.

Számunkra elképzelhetetlen volt, hogy Lovas István ne jelentkezzen be friss tartalommal, új hírekkel. Szomjaztuk a forrást, amit biztosított.

Hiányérzetem volt a tegnapesti Sajtóklub alatt, bár beszélgetőtársai sem értesültek akkor még haláláról, nélküle nem ugyanaz volt a vita, mint ővele.

Lovas István kiváló publicista volt, annak a nemzedéknek a tagja, amely még jól tudta, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Minden megnyilvánulása, írása, sajtószemléje tárgyilagos volt, széles rálátással bírt a világsajtóra, tökéletesen ismerte a manipulációkat. A sajtó hatalmi ággá vált, az információs hatalom ereje a pénzhatalommal vetekszik, s jól tudjuk, a kettő között széles átfedések vannak.

A tárgyilagos Lovas István soha nem rejtette véka alá véleményét. A Sajtóklubban olyan összefüggésekről rántotta le a leplet, amelyre az átlag hírfogyasztó nem nagyon gondolhatott. Ha szükségét érezte, a jelenlegi hazai politikai hatalmat is bírálta, véleményére még távozása után sem ártana figyelni! Felvetette, hogy S.György Magyarországon született milliárdost ne “György” néven említsük, hiszen “George”-ként vált azzá, amivé… Akik ma tájékozódni szeretnének a világ dolgairól, többé-kevésbé manipulációk célpontjai. A személytelen “közösségi háló” politikaformálóvá vált, kormányokat buktat, “forradalmakat” robbant ki, választásokat dönt el. A nyomtatott és elektronikus média sem marad le, – tisztelet a kivételnek – politikai és pénzhatalmak zsoldjában áll.

Ebben a médiakáoszban, Lovas Istvánhoz hasonló, a sajtótisztességet mindenek felett állónak tartó újságírók és véleményformálók hangja egyre halkul. Túl egy emberi élet befejeződése iránti fájdalmunkon, ezért is hagyott hatalmas űrt Lovas István halála.

“Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást. ” (Aristo)

Tavaly még leleplezett egy újabb zsidó összeesküvést, amiben a Magyarországnak rendszeresen nekirontó nyugati fősodratú lapok által bőségesen és rendszeresen idézett budapesti Political Capital hálózati beágyazódására figyelt fel, de érdemesnek talált egy pillantást vetnie partnereire és adományozóira is.

Amelyek között olyanok találhatók, mint - angol nevük szerint abc sorrendben - a szuper-transzatlantista Bertelsmann Alapítvány, a Holland Zsidó Humanitárius Alap, az Európai Bizottság, az Európai Zsidó Alap, az Európai Liberális Fórum, a Nemzetközi Holokauszt Emlékalap, a CIA egyik fedőszerveként is ismert amerikai Nemzeti Demokrácia Alapítvány, a Norvég Civil Ösztöndíj Alap és a Nyitott Társadalom Alapok.

Magánadakozóik pedig Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián.

Együttműködő hazai partnereik közül is említsünk néhányat, mint a 24.hu-t, az Eötvös Károly Intézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a TÁRKI vagy a ZRI Závecz Research.nem csak a háttérben található.

Az őrület polgárjoga címen megjelent írásában méltón kifejtve illusztrálja ahogy az amerikai háborús gépezet eszkalálja a feszültséget az adott világban.

Lovas István az utóbbi időkben - bekövetkezett haláláig - Bicskén élt és dolgozott.

Elhunyta pótolhatatlan veszteség a jobboldal számára.

*