2017. május 11., csütörtök

Miért csak az intézményesített közétkeztetőnek kell lennie sapkájának - miért nem látunk át a szitán ez esetben

Mottó: 
Ha van sapkája az a baj, hogy kilóg a haj alóla, meg ha nincs, akkor az.
Vannak azonban kivételek, ahol mindez nem számít. 
A hatóságok ezért (és jó pár dologért) nem marasztalják el a multikat nálunk.

http://cdn1.szon.hu/2011/07/04-mcdonalds-4-650x435.jpg
A Mc Donald's üzleteiben már rég levették a sapkát - a szakemberek valószínűleg szemellenzőben járnak

Nem tudom, ki mennyire jár mostanság a ma is divatos un.”gyorséttermekbe”, ami persze nem több egy franchise rendszerben működtetett hazai vállalkozásnál, egy szakadt büfé, vagy egy rosszabb piaci kifőzde színvonalánál, ha mostanság rájuk nézünk. 
Szemmel látható az a romlás, a lazulás, ami a háttérben zajlik.

Igenis állítom, sokat romlott a multi színvonala a hazai betelepítése és megjelenése óta. Ma már nem annyira fontos számára az egykori gyorsaság és a tisztaság. Bár korábban is megetették velünk a hidrogénezett olajban sült krumplit, meg a több órán át égetett zsiradékot, de hát ez már csak olyan, mint a McChicken-ben a nyesedékes bőrdarabkák préselése. Vagyis semmi sem 100 %-s.

http://image.elelmiszer.hu/original/81469.jpg
Hiába váltanak öltözéket, a ruhatárból valahogy mindig hiányzik avagy kimarad a hajfedő

A morzsás asztalok, a hajhálós nélküli üzemvitel és a koszos-vizes ronggyal törölve csíkozott pult, ugyanúgy részévé vált ennek a fogyasztási kultúrának, mint a sorban állás és a tegeződés. Ma már nem számít, hogy a gyorséttermi láncok hány perc alatt szolgálják ki a vevőt. Senki nem méri az időt úgy, mint a kezdés idején, amikor a pénztárgép azt is regisztrálta, hogy a beütés, a fizetés és a kiszolgálás hány perc alatt ment végbe.

Mára már mindent felülírtak. Mostanság a szakhatóságok is elfogadják azokat a hígult követelményeket, amit ezek az üzletláncok meghonosítottak. Itt, és ebben a közétkeztetési formában fele akkora szigort sem követelnek meg, mint például az önkormányzati étkeztetésben.

http://static.regon.hu/odp/al/ezimagecatalogue/catalogue/variations/8646-400x500.jpg
Az öltözet és az arculat bárhogy is változik, a haj fedetlenül hagyása marad - ez megengedett a multiknál

Ócsán a helyi közétkeztetésben sokkal szorosabb követelmények voltak tetten érhetők, mint például az ismert Kentucky FriedChicken, vagy Mc Donald's hálózataiban. Akár hogy, is, még a korábbi Hungast és a jelenlegi szolgáltató a Ts Gasztro is magasabb követelményt támaszt a konyha munkavégzés és a tálalás-kiszolgálás során, mint ezek a diákok által oly kedvelt egészségtelen táplálkozási kultúrát terjesztő üzlethálózatok.

A menü rendszerű közétkeztetésben például ma sem elhanyagolható követelmény a fejfedő használata, a haj lefogása, az alapvető higiénia biztosítása, az étkezők tisztán tartása és a személyi tisztaság. Értve ez alatt például az előírt és kifogástalan ruházatot, a fázisváltások közti kézmosást is.

https://www.hungast.hu/images/upload/hir/lead/342/0.w640.jpg
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 1700 közétkeztető főzőkonyhát vizsgált meg 2016 október óta - ebben nem voltak benne a gyorséttermi multik

Mostanság a magasabb minőségi szintet képviselő Spar áruházakban is képesek az eladók a csemegepultból átruccanni a húsos pultba és akár csirkemájat, vagy más hőkezelés nélküli véres, nyers húst kiszolgálni, majd viszont, és továbbrobogva a hidegkonyhai készítményekhez, vagy a süteményekhez foglalatoskodni. Ma már nem számít, hogy a kenyeret is egyazon pultsoron végigmenve fogdossa össze kézmosás nélkül az eladó. Vagy, hogy a kihelyezett fánkok védtelen felsorolása az eladótérben miként van kitéve a cseppfertőzésnek. A Tesco szintúgy képes az árufeltöltésből a földesurából a kenyeres részbe menni és polcot rendezni, vagy csengetésre a kasszába ülni, és viszont. Egyetlen pénztáros árufeltöltőt sem látni, hogy a munkafolyamatok váltása során kezet mosna. 

http://kokiterminal.hu/wp-content/uploads/2013/09/kfc.jpg
A Kentuck is hozza a formáját - hazánkban itt is találni hiányosságokat ( - nekik sincs sapkájuk)

A Mc Donald's-ban és a Kentucky Fried Chicken üzleteiben sem divat már elkülönítetten kezelni a pénzt és az élelmiszert. Akinél fizetsz, attól kapod a sült krumplit.

De nem csak a kiszolgálás, hanem a beszállítás is olyan, amilyen. Nem egyszer látni raklapon az üzlet előtt a földre helyezett félkész termékeket hűtés nélkül ott várakozni. Ez esetben és itt nem követelmény a hűtési láncolat megszakadása. Ez egy bevett szokás a hozott és a betelepült multikultúrával jár. Az ÁNTSZ és a NÉBIH, meg rendre csak más közétkeztetőket baszogat. 

http://szivderito.hu/images/600x/resize/img-7407_1j15a0rn.jpg?v=1
Hazánkban az akció élelmiszerbiztonsági célú vizsgálatait 2012 óta a NÉBIH koordinálja

Régen a kis élelmiszerboltokban is megkövetelték a kosármosót. Ma az üzletláncok a bevásárlókocsit a poros, koszos utcán tartják, amibe beleállíthatod a szaros talpú gyereket is, és a csupasz kenyeret, a zöldséget és a hypot, vagy más tisztítószerként árult vegyszert is. Itt nem számít a higiénia. Régebben még a konzerveket kínáló polc másik oldalára sem engedték kitenni a vegyi árut. Ma meg már egy kosárba és szalagon adhatják át a vásárlónak.

Korábban a fagyisoktól megkövetelték a kanálmosó beépítését, hogy az adagló kanálon ne találkozzon vanília a csokoládéval, vagy az eperrel. Ezt egy átfolyóvizes kis tárolótégellyel megoldották. Ott leöblítve a fagyis kanalat biztosítják a „tisztaságot”

 http://slideplayer.hu/slide/2043653/8/images/4/m%C3%BAlt+%E2%80%93+jelen+%E2%80%93+j%C3%B6v%C5%91+2007+2011+2012+N%C3%89BIH+MgSzH+(laborokkal)+MgSzH.jpg

A multiknál a pénztárszalagba nem követelmény a tisztítóberendezés beépítése. Oda nem kéri a szakhatóság a nedves kefés mosó-törlő beépítését, holott technikailag adott és megoldható lenne. Sőt nem kerülne annyiba sem, mint az on-line pénztárgépek cseréje. Mégis mindig a múlti sír, hogy bántják őket.

http://slideplayer.hu/slide/1972896/7/images/4/A+N%C3%89BIH-r%C5%91l+22/2012.+(II.+29.)+Korm.+r.+(2012.+m%C3%A1rcius+15.-t%C5%91l).jpg

Én meg pont azon panaszkodom, hogy a multi az, akinek túl sokat megengednek. Ő az, aki szabályokat hagy figyelmen kívül lép, vagy hág át, és ezzel formálja a közéletet, a szakhatóságokat és alakítja a közhangulatot az új népi morált. 

http://www.goditesz.hu/uploads/tartalom_22/god-felso-konyhak-88100234.jpeg
Az intézményesített közétkeztetésben nem csak kötelezően előírt, de használatos a fejfedő - a multiknál ez (is) erősen kifogásolható

Talán egyszer a szakhatóságok is ráébrednek, hogy nem csak a kis hazai cégeket és a helyi vállalkozásokat kell követelményekkel nyúzni, hanem az egységes és igazságos piaci verseny, az egyazon szabályozási elvek és azonos jogérvényesek szerint a multikultúrát terjesztő üzlethálózatokban is olyan sarkosan kéne a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal embereinek fellépni, ahogy teszik ezt az amúgy is kifilézett és politikai hadszíntérré tett intézményesített közétkeztetésben. Mondom, és vallom ezt annak ellenére, hogy ebben a szorosan szabályozott, feszes közegben is vannak anomáliák és belpolitikai érdekek rendesen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése