2016. december 27., kedd

Polgárőrök továbbképzése - X. Polgárőr Akadémia a Lakitelki Népfőiskolán ( - egy ócsai az eddigi 320 között)

Az Országos Polgárőr Szövetség és a Rendészettudományi Kar közötti együttműködés keretében immáron tízedik alkalommal rendezték meg a polgárőr egyesületi vezetők egyhetes, 40 órás továbbképzését. A Polgárőr Akadémia elnevezésű tanfolyam helyszíne ezúttal Lakiteleken, a Népfőiskolán volt.

http://nepfoiskola.lakitelek.hu/images/stories/keptar/2016/2016-12-17-polgarorakademia/18.jpg
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke  elmondta, hogy a Lakiteleki Népfőiskola lehetőségeihez mérten segíteni fogja a jövőben a Polgárőr Szövetség működtetését

2016. december 12-16.-a között került megszervezésre a 10. kurzus, melyre a meghirdetettek szerint azon egyesületek vezetőit várták akik részt vesznek a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programban, illetve azokat a megyei vezetőket, járási koordinátorokat, akik az előző tanfolyamokon még nem vettek részt, illetve azokat a polgárőr vezetőket, akik úgy érzik, hogy szeretnék ezt a képzést elvégezni. 
 
Ócsáról más nem lévén, - hiszen Tihanyi Attila, majd Gacsal István távozása, valamint a szétesőben levő helyi elnökség soraiban és a megmaradt tagságban megfelelő jelentkező híján - az ifjú Valóczki Melinda került előtérbe úgyis, mint aki vállalja ezt az oktatást.  Így lett a kiválasztott.

Tihanyi Attila fényképe.
2014 augusztusában még mindannyian egy csapat tagjai voltak - mára Melinda, és Fruzsina maradt az induló tagságból

Mint ismert, Tihanyi Attila kilépése után Valóczki Melinda örökölte/kapta meg a lovastagozat vezetői tisztét. Melinda volt az a polgárőr, aki  Boros elnöksége (azóta már lemondott) alatt, őt a nyaralása alatt helyettesítve nem mert adásba nyilatkozni a tévéseknek az Ócsán (önkormányzati területen) történt környezetszennyezésről. A stábot - állítólag Tibor felhívását követően - átirányította illetve máshoz küldte. A polgármester, az alpolgármester mismásolása és a polgárőrség érintettsége ekkor állhatott össze egységes képpé a nézőben a közreadott híranyagban bemutatottak alapján. Azonban az ügyről azóta is mélyen hallgatnak az érintett személyek. 

A kurzus megnyitása 2016. december 12-én a Lakitelek Népfőiskolán volt. (6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.) Ennek a mostani (tizedik) alkalommal tartandó képzésnek azzal kívántak hangsúlyt adni, hogy Lezsák Sándor közreműködésével a Népfőiskola és az OPSZ között létrejövő együttműködési megállapodás keretében maga a Népfőiskola Alapítvány igyekszik a jövőben segíteni az önkéntes bűnmegelőzők tevékenységét.  Ehhez kívánt lehetőséget biztosítani és segítséget nyújtani a Lezsák nevéhez köthető lakitelki alapítvány(iskola).

http://nepfoiskola.lakitelek.hu/images/stories/keptar/2016/2016-12-17-polgarorakademia/05.jpg
Valóczki Melinda a lakitelki tanfolyamon, ahol a jelentkezők éppen egy feladatlapot töltenek - fotó: Sebestyén Jenő

"A tizedik kurzus több szempontból is rendhagyó volt, egyrészt a folyamatos érdeklődésre tekintettel a hallgatóság létszáma 37 főre duzzadt, másrészt az új helyszín nem csupán alkalmi választás volt, hanem valószínűsíthetően az OPSZ és a Lakiteleki Népfőiskola között egy hosszú távú együttműködés kezdete. Harmadrészt az egy hetes kurzust négy napba kellett besűríteni, figyelemmel az ünnepi készülődés időszakára, így a hallgatóság különösen nagy terhelést kapott" – hangsúlyozta Dr. Major Róbert r. ezredes, egyetemi docens, a Közbiztonsági Tanszék vezetője, akitől átvették a hallgatók a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt.

http://nepfoiskola.lakitelek.hu/images/stories/keptar/2016/2016-12-17-polgarorakademia/09.jpg
Melindának a 4. nap végén Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke gratulál - a képzés végén minden résztvevő, egy vizsga keretén belül adott számot a szerzett ismeretekről ( - végül ez mindenkinek sikerült)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x395/15589540_1196482787110381_1970144606590119492_n.jpg?oh=16fa58f96870b634129ae01b8a38c876&oe=58DE3EE9A 4 napos képzés végén minden résztvevő, egy vizsga keretén belül számot tett tudásáról, amiről egy Tanúsítványt kapott kézhez.
Idén az összes résztvevő, vagyis mintegy 60 fő sikeresen tette le a záró vizsgát. 

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy mostanra már 320 polgárőr kaphatta meg a Polgárőr Akadémia Tanúsítványát.

Az OPSZ elnöke hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a Lakiteleki Népfőiskolának olyan üzenete, kisugárzása és szellemisége van, amely találkozik a polgárőrség eszméjével: azzal a hazafisággal, a nemzethez való tartozással vagy a határon túli magyarokkal való szolidaritással amelyet tulajdonképpen a polgárőrök is képviselnek. Ezért elmondta, hogy külön öröm volt számára, hogy a X. Polgárőr Akadémiát a Lakiteleki Népfőiskolán tarthatták meg.

Blogunk ezzel kíván gratulálni a tanúsítványhoz Melindának. 

1 megjegyzés:

  1. Hát ezt is rosszul tudod Hajnika! Melinda már a második volt, aki az ócsaiak közül elvégezte ezt az akadémiát. Minek írsz, ha ennyire tájékozatlan vagy? Mellesleg ezeknek a fiataloknak a kisujjukban több tudás van, mint amit el tudnál képzelni! Apropó! Megvolt már a rabosításod? Ha igen, milyen érzés volt? :)

    VálaszTörlés