Ezzel a fenti címszóval indul az a
petíció, amely egy internetes oldal felhasználásával készült, és amin már
tegnap 242 beküldött aláírás szerepelt. Mindez Jarábik Klára asszony érdekében
és foglalkoztatásáért zajlik, amit az ócsai városvezető indoklás nélkül úgy
függesztett fel, hogy a pozícióba máris egy új üdvöskét jelölt.Erre számos bejegyzés, kiállás és bírálat jelent meg, aminek során a polgármester is kénytelen volt szólni a dologról.
Ezt követően úgyszintén több vélekedés született, aminek során a polgármestert és gyermekét említő bejegyzést követően sértve, valamint felháborodva reagált, amit a kedves felesége sem hagyott már szó nélkül és eléggé rossz gondolatmenettel az állásából kirakott személyt hibáztatta mindezért. Erre az asszonyság tiszteletes férje a helyi református lelkész is belevetette magát a Facebook ingoványába hites felesége oldalán.
A kialakult perpatvar ezzel egyfajta családi viszonnyá, pontosabban viszállyá fajult, ami bizony rendesen megosztotta Ócsa lakosságát.
Jelenleg ott tartunk, hogy a
rendkívül feszes és szűkös költségvetésből milliókat fizetünk azért, mert a
polgármester bekeményített, és a korábban favorizált igazgatóját kitessékelte
állásából, hogy új üdvöskéjének egy jobban illő foglalkoztatást
biztosítson.Némi átfedéssel akár azt is mondhatjuk, hogy a polgármester szórakozása (a mostani kulturális irányváltás) ismét egy autó árát viszi el. Ebből a pénzből már biztosan nem lesz közösségi járda, közút, vagy más városi létesítmény. A pénzt az állásából felfüggesztett, vagyis elküldött Jarábik Klára asszony viheti haza a lelkész hitvesének. (Ebből akár a presbiteri házat is el lehetne kezdeni rendbe szedni.)
Talán átgondoltabb városvezetésre,
és több szerénységre lenne szüksége Ócsának a visszatérőn ismerős nőügyek
helyett.
A petíciót itt (ide kattintva) írhatja alá.
246 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjék az 500 aláírást.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése