2015. március 11., szerda

Ismételt közúti ellenőrzést tartanak a területen - rendőrségi akció ( - helyi bringás csak teker tova)

A rendőrség internetes oldalán arról értesít minket, hogy Pest megyében ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tart.

Sajnos a híradásból nem derül ki, hogy ez mely területeken, milyen időszakban és a közlekedésben részvevők közül kiket érintően zajlik.  Ugyanis Ócsán a számos ilyen-olyan meghirdetett akció ellenére sem csökken a beleset veszélyes helyzetet teremtő, kivilágítatlan kerékpárosok száma.

http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2014/11/2214.jpg

Ma hajnalban is, - mint napjában rendesen,  - 5 óra tájt kezdenek kirajzani a fénytelen kamikazék Ócsa közútjaira.  Ők a városon belül és azon túl két irányba csoportosulva árnyként foglalják el a sáv egy részét. Kelet felé a Nagév, vagy éppenséggel pont ellenkezőleg útban a Bata felé. Kora reggel is három idétlen biciklis kavirnyált az úttesten Alsópakony irányába. Még jó, hogy az egyiken volt egy 300 forintos fényvisszaverő mellény, ami megmentette a mellette tekerő másik zanzabár életét. A harmadik hülyén csak a kabát és a sapka volt, alatta a drótszamár. Fénylő mellény, vagy világítás a bringán már nem.  Minek a vakondnak lámpa, - véli az okoskodó, - ha úgyis átér a túlpartra. Még szerencse, hogy nem mindenki ennyire vak. A másik pedig, hogy rendőr sem jár hajnaltájt arra felé, mert máris írhatná a jelentést az intézkedésről, valamint a súlyos pénzbírság kiszabásáról.  Jó hír azonban, hogy a helyiek nem erre és nem a bevételre utaznak. A ma hajnalban nem a rendőrség meghirdetett akciótervei alapján kelt fel a nap. Elmondhatjuk, hogy ma is sikerült úgy átmenni átmenni pirkadatba, hogy nem gázoltak el senkit. Ócsán hál' Istennek ma reggelre sem kellett emiatt intézkedni. Kerékpáros gázolás folytán különösen nem kívánom ezt senkinek.

 http://szabolcsvonulas.hu/sites/default/files/korizsj/2014/20140305_halalos_kerekparos_gazolas/halalos_kerekparos_gazolas_halott_holttest.jpg

Persze Ócsa városában kerékpárút nincs, annak ellenére, hogy az alsópakonyi lakótelep kiépítése kapcsán tett hazug ígéret ezt prognosztizálta. De még a városi pártvezetés választási ígérete sem teljesült be. A jelen hiányosokkal túlfűtött költségvetés pedig nem állja ezt a problémát. Fontosabb ma az egyéni Astra 5,7 millióért a polgármesternek, mintsem a városi közlekedés biztonsága, avagy összessége. Mert itt is, vagy ebben is csak az egyén számít. Hiába is túrázunk most ezen.

Rajtunk kívül csak a rendőrség erőlködik akcióterveivel az alábbiakban olvashatók szerint:

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2011/01/11/m1-35396/m1-35396-14231800.jpgA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2015. március 13-án 13 órától 2015. március 15-én 24 óráig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV.  törvény 30. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2015. március 13-án 13 órától 2015. március 15-én 24 óráig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A fokozott ellenőrzés célja a megye területén történő balesetek (halálos kimenetelű és személyi sérüléssel járó) megelőzése érdekében az ittas vagy bódult állapotban vezető személyek kiszűrése, a szabályszegő járművezetők intézkedés alá vonása, a gyalogosok és a kerékpárosok közúti közlekedésére vonatkozó közlekedési szabályok betartása, a passzív biztonsági eszközök használatának, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzése.

http://criticalmass.hu/files/sotetvagy_gmailkicsi.jpgAz ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása. - Írja a police.hu

Aztán, hogy ez Ócsa sötétben tekergő fénytelen kerékpárosaira miként hat, azt csak a statisztika, vagy a jó ég tudja megmondani.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése