Kommunista kiálltvány a sajtószabadságról - a liberálisok a Népszava tulajdonosváltása okán húzzák a harangot

Puch László az a kommunista, aki 1980-ban lépett az MSZMP-be, majd legtöbb párttársával 1989-ben az MSZP-hez csatlakozott. Az elmúlt évek egyik legbefolyásosabb pártfigurája, az MSZP pénztárnoka, elnökségi tagja és országgyűlési képviselője. Az elmúlt 20 évben ő menedzselte a párt hátországát, médiáját, és pártközi kapcsolatait.

A Népszava a magyar szociáldemokrata mozgalom lapjaként indult 1877-ben; a háború után a kommunisták a szocdem párttal együtt benyelték a lapot is. A Népszava a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásától kezdve a Magyarországi Szocialista Párt reggeli lapjaként jelent meg. Egymás után közölte a kommunista vezetők cikkeit, több évtizedes ellenzéki hagyománnyal a háta mögött kormánypárti orgánummá lett. Az 1948 és 1989 közötti állami sajtó története meglehetősen bonyolult, mert sajtószabadság híján nehéz megítélni a szerkesztők, hírlapírók, külsős szerzők teljesítményét. Az államosításokat követően 1948-tól a Népszava a szakszervezetek lapja lett. A hierarchia csúcsán a pártlap állt (Pravda- Szabad Nép), aztán a szakszervezetek lapja (Trud-Népszava), végül az értelmiség lapja (Izvesztyija- Magyar Nemzet). A Rákosi-korszak- és a Kádár-korszak lehetetlenné tette az önálló lapkészítést, a politikai véleményalkotást. A lapok példányszáma nem a szerkesztőség teljesítményétől függött, hanem a legfelsőbb politikai vezetés döntésétől, amit indokolni sem kellett, mert a rotációspapír kiutalása központilag történt. 

Aztán odaadták az újságot a szakszervezeteknek, de de ettől még nem lett szabad, mert továbbra is a párt és a kormány felügyelte alatt álló "baráti" lapként működött. Ellenzéki sajtóról szó nem lehetett akkoriban.

A rendszerváltás után kisebb privatizációs turbulenciák után a fotósból lett sajtómágnás Fenyő János vette meg, a Vico csoport tagja lett. Fenyő meggyilkolása után kikerült a széteső kiadói csoportból, és fokozatosan az MSZP felé sodródott. Az elmúlt tíz évben a lap Puch László tulajdona és az MSZP nem hivatalos pártlapja volt, mielőtt a svájci TGD Intermedia SA  nevű cége 2016 februárjában  eladta a Szabad Földet és Vasárnapi Híreket (VH) is kiadó magyar Geomédiának.

A Puch-terv szerint a Geomédián belül egyesült volna a Szabad Föld-VH-Népszava baloldali médiabirodalom, de az elképzelés nem működött, így 2016 végén máris vevőt kellett találni az adósságban úszó lapra.  

A svájci Marquard Média a Népszabadság megszüntetése után elfordult a vételtől, mert számára a Népszabadság is lég veszteséget termelt, és a Fidesz erőnléte semmi reményt, anyagi hasznot nem prognosztizált számára a jövőt illetően.

Fél évvel később a Geomédiától vásárolta vissza a kiadót egy másik Puch-cég, a 70 ezer euró jegyzett tőkéjű osztrák Horizont Handels und Industrie AG. A Népszava újrapozícionálásának e szakaszában Németh Péter (elvtárs) fontos szerepet játszott. Azonban a hanyatlást nem tudta megállítani. 

A régi-új Puch-lap 2017 februárjában 17 újságírót vett át a régi népszabadságos stábból és 110 millióval megemelték a kiadó alaptőkéjét is. Ilyen nagyságrendű embermozgás nagyon ritka a magyar médiapiacon, és szokatlanul nagylelkű befektetés attól a Puchtól, aki korábban nem szívesen áldozott a Népszavára. 2012-ben a szerkesztőség egyenesen nyílt levélben kérte az újság eladását a csődközeli helyzet miatt, később szégyenszemre a Közgéptől is kénytelenek voltak befogadni hirdetéseket. 

A Népszava aztán éppen a Fidesz adta kormánynak köszönhetően menekült meg, mert nem csak az MVM és a Szerencsejáték Zrt. lett/volt a két legnagyobb hirdető a lapban. A kormány 100 millió forintért hirdette a Nemzeti Konzultációt a kiadónál, többért mint a Demokratában vagy a Figyelőben. A HVG szerint az állami hirdetések a teljes hirdetési bevétel 56, illetve 44 százalékát tették ki a Népszavában, illetve a VH-ban. A 24.hu legutóbbi kalkulációi szerint a Vasárnapi Hírek 70 milliós hirdetési bevételeinek több mint harmada, 26 millió forint származott állami forrásból.

A Népszavának valójában Simicska tett keresztbe akkor, amikor összeveszett Puch Lászlóval.  Puch és a volt APEH-elnök ezt követően beszélőviszonyban sem voltak. Simicska 2011-ben felrúgta az MSZP-vel kötött korábbi („70-30-as ”) megállapodást: nem engedte az állami cégeket hirdetni a Neo FM-en, így az csődbe is ment. A Népszavára is ezt hagyta hátra. 

Puch megvált a Szabad Földtől majd a népszavás üzleti vállalkozása sem volt már kifizetődő. Ezért most eladta azt is. Szinte ugyanúgy és majdnem csak egyazon érdekből vált meg tőle, Puch, mint ahogy az elveszett választásokat követően Simicska a HírTv-től. Emlékzetes, hogy akkor is milyen óbégatást rendezett a szociál-liberális tábor a Jobbik áthangolt maradványaival együtt. 

Most sincs ez másként. Hiába is tette közzé az MSZP-s vállalkozó Puch, hogy az adásvétel nem egy ötletszerű döntés, mert korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot. “Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van” – mondta Puch László.

A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. - közölte a Népszava saját oldalán.

Ezzel tehát újabb tulajdonosváltáson van túl a baloldali lap. Leisztinger szerint a Népszava megvásárlása értékválasztás is, és azt szeretnék,  „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást.”  A közlemény szerint a lap hangnemét és szerkesztőségét is megőriznék.

Ez azt jelenti, hogy a liberális baloldal nem veszítette el a kedvenc lapját.  

Mégis, ezzel kapcsolatban a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet hétfőn egy közleményt adott ki, amelyben azt írták, ez fenyegetést jelent a médiapluralizmus továbbélésére Magyarországon.

A szervezet a közleményében azt írta, rendkívüli módon aggódnak a múlt heti bejelentés miatt, és felidézik, hogy Orbán Viktor már jó ideje azon van, hogy a Fideszhez közeli oligarchák vegyék át a különböző médiumokat, hogy azok kormánypárti szerkesztői elvek mentén készüljenek. "Ez a legutóbbi fejlemény a gyakorlatban is lehetővé teszi számára, hogy a propagandáját egységes hangon terjessze rádiót, televízión és nyomtatott sajtón keresztül" - írják.

Leisztinger Tamás, milliárdos üzletember, élettársa Tüttő Katalin, MSZP-s politikus.
 

Leisztinger 1968-ban született Budapesten, édesapja villamosmérnök, édesanyja fogszakorvos. Egyetemi tanulmányait az ELTE Természettudományi Karának elméleti fizika szakán végezte.

A 90-es évek elején számítástechnikai cégeknél dolgozott, majd 1993-tól a kárpótlásijegy üzlet felé fordult. 1994-ben korábbi üzlettársaival megalapította a HB Westminster Kárpótlásijegy Befektető Rt.-t, 95-ben önnállósult, és létrehozta a HB Westminster II. Rt.-t, a mai Arago Rt. elődjét. Befektetései közé tartozik többek között a Hunguest Hotels Rt. és az Eravis Rt.

1997-ben már gyógyszer-nagykereskedelemmel is foglalkozott, több megyei gyógyszerkereskedelmi vállalat összevonásával megalapította a Westpharma Rt.-t, amelyet 1999-ben értékesített. Ugyanebben az évben szerzett részesedést a Zalakerámia Rt.-ben. 1998-ban részt vett a BÁV Rt. privatizációjában, részvényeit azonban rövid idő után tovább értékesítette. 1999-2001 között felvásárolta a Pick Szeged Rt.-t, amelytől 2005-ben vált meg. 1998 és 2005 között a Magyar Sakkszövetség elnöke.

2004-ben beszállt a XI. Kerület által a lágymányosi öböl fejlesztésére létrehozott Öböl XI. Kft.-be, részesedését 2007-ben értékesítette. Szintén 2007-ben röppent fel a hír, miszerint Leisztinger meghatározó részesedést szeretne szerezni a Bábolna Takarmányipari Kft.-ben. De Leisztinger más agrár-befektetéseiről és termőföldvásárlásairól is rendszeresen beszámol a sajtó.

Leisztinger Tamás becsült vagyona 80 milliárd Forint (2008).   - K Monitor

   

A vázoltak szerint azonban a Fideszt érő vádak nem valósak. Leisztinger nem a kormánypárt embere.  Sokkalta inkább a szocialisták vállalkozója, ahogy Puch is.   

Liberális társulatok azonban már akkor is hazug vinnyogásba kezdenek, ha az őskomcsik teszik pénzzé a sajátjukat. Ezt a nyugati libsik úgy tálalják, hogy a populista, jobboldali Fidesz térnyerése, ami egyben a szólás-szabadság és sajtószabadság visszaszorulása.  Ez azonban nem igaz, mert a szoci és a liberális média vezető helye és szerepe továbbra is adott.  

Az RSF (Riporterek Határok Nélkül) szerint nagyon komoly fenyegetést jelent a médiapluralizmusra és a néhány megmaradt független és ellenzéki médium számára, hogy az átnyergelt exkommunistákból lett kapitalista vállalkozók nem akarják folytatni üzelmeiket.  Hozzáteszik, a reklámbevételek megcsappanása miatt olyan médiumok, mint a Klubrádió, vagy az Index már így is évek óta nehézségekkel küzdenek.  Felróva ezt a kormánypártok számára, úgy is mint az ellenség eltartását. Holott ez abnormális. 

Nyugat valójában azt szeretné, hogy a hazai kormány sárkánytojásokat keltessen, majd az abból kibújó ivadékokat dédelgetve táplálja fel, hogy végül elpusztíthassa a gondozóját.  Ennek érdekében mindent megtesznek és képesek is aljasságokra.  

Nem véletlen, hogy a minősítőket elfogultsággal terhelten fogadjuk. Olyan ez is, mint az a különbözőség, ami a nyugat-európai termékek és a keleti piacra dobott márkázott áruk sorában tapasztalható.  A lenézés, a hülyére vétel és a lesilányítás eleve a másodrendűségünkre utalások kifejezője.  Ezt űzik velünk szemben a politikában is.  Ezért mást sem hazudnak, mint hogy rosszak, antiszemiták, idegengyűlölők, bevándorlásellenesek és szemben állók vagyunk. Holott csak nem hagyjuk magunkat eltiporni. 

Máris a tavalyihoz képest 14 hellyel került lejjebb a rangsorban a magyar sajtószabadság, hogy ezzel is támadhassák a kormányt. Nem egyedüli jelenség ez. Szlovákiát is alább sorolták.   

Felmérésük szerint Szlovákia egyre mélyebbre süllyed a sajtószabadság terén.  Egy év alatt nyolc helyet veszítve, a 35. helyre esett vissza az ottani sajtószabadság megítélése terén.  Míg őket csak jelzés szerűen, addig minket mondhatni jobba alábecsültek. Hazánkat a hamis kimutatásukkal elkaszálták. Mindez természetesen kedvezett az ellenzék számára, hiszen erre hivatkozva újabb nagyszájú provokációba kezdhetnek a sajátos sajtószabadságuk visszaállítása érdekében.

Vagyis az exkommunista pénzhajhászok etetése a nyugati liberálisok érdeke. A kommunistából átvedlett szocialisták az új térhódító szövetségesei a nyugatnak. Ők azok a mostani kapitalisták, akik a liberálisok táplálékát és fennmaradását hivatottak szolgálni.  Ami számukra korábban Moszkva volt, az most Brüsszelt jelenti. Amíg a Szovjetunió eszmerendszerének mézeskalácsházában éltek, addig oda nyaltak. Most, hogy az Európai unió és Brüsszel adja a tápot és biztosítja számukra a nyugati kapitalisták kizsákmányolásból szerzett jólétét, hát így hozzájuk idomulnak.  Ez a mai liberális felvilágosultság. 

Valójában tehát nem a nép szaváról, hanem a magul haszonszerzéséről és ennek fenntarthatóságáról van itt szó. Ennek pedig semmi köze a szólás- és a sajtószabadsághoz.

*

Nagy Blanka ízléstelensége és a DK ölelése - amikor a piszokság és a trágárság közös mocskot képez

Az utóbbi években a politikai közbeszéd része lett a trágárság, a mocskolódás és a pornográf-stílusú szószövés.

Mindez nem csupán az ellenzéki oldalon álló Jobbikhoz köthető Simicska személyes gecizése, hanem az ezt követ spermium központú össz-ellenzéki politizálás nyilvános megjelenése hozta felszínre.

A politikai palettán megerősödött és második erőként számontartott Jobbik volt a választások nagy esélyese, akár még kormányváltó pártként is előtérbe kerülve. Nem véletlen tehát, hogy a Fidesztől - akár személyes sértődöttség okán - eltávolodott Simicska Lajos tűzet-békát szórva nyergelt át a Jobbik táborába. A Fidesz-ellenes mocskolódáson alapuló hadjárat, Orbán Viktor gecizése ekkor vette kezdetét.  Ezzel egyidejűleg a Vona vezette Jobbik radikális vonulata is megváltozott. A Jobbik irányváltása megkezdődött. A mögöttes jobboldaliság az eddig elutasított politikai baloldal és a liberális közép irányába fordult, amolyan népi középpontot keresve az korábbi radikális szembehelyezkedéssel ellentétesen.  Mindezt a kifordulást a Simicska pénzelte mögöttes támogatás és erkölcsi fertő hozta létre.

A politikai hullámvölgyben alulmaradt baloldal, és a velük harcoló DK, valamint az összes többi szatelit-párt kapva ugrott a Jobbikból kiáradó Fidesz- és Orbán-ellenes gyűlölködésre.  Ezt a vonalat felkapva azonnal olyan mocskos politikai közösséget alkottak, mellyel sikerült közel az ország lakosságának jelentős részét egy pornográf szövegű kampányba vinni.  Ők azok, akik magukra is öltötték a jelet. Ezzel sikerült úgy kettéválasztani az országot, hogy a kialakult vesztes helyzetből maga Simicska Lajos és Vona Gábor is kimenekült.  

A hátrahagyott és ebben már összefogásra hajlamos közös ellenzék, azóta sem képes a felemelkedésre. Ma is ugyanott tartanak, ahol Simicska hátrahagyott örökítési anyaga a falra csapódott.

Gyurcsány Ferenc a leginkább erőszakba hajló és arra hajlamos pártvezér, azonnal aktivizálásra szólított. Országos tüntetéssorozatokat hirdetett, utcai politizálásra buzdított és börtönnel fenyegette meg a választásokon nyert politikai ellenfeleit. Mindezek mentén az olyan kis bolygópártok, mint a Momentum, a Párbeszéd, majd a korábban jobb sorsra érdemesnek tartott LMP is beállt a gyűlölködésben és a trágár mocskolódásban közös pártideológia mögé. Ez pedig nem más, mint a Jobbiktól a Gyurcsányon átvezetett Orbán-ellenes gecizésre alapuló politizálás. Ezt követve állt bele az MSZP is. 

Mindezen sorozatos műbalhék során egyre másra kerültek felszínre ismeretlen szónokok, akik egymást túllicitálva azon versengtek, hogy ki tud még mocskosabbat, vagy a korábbi trágárságnál is lealacsonyítóbb kifejezést használni.  Ennek a versengésnek nagy befutói lettek a liberális eszméket vallók. Többek közt Fekete-Győr András, Tordai Bence, Jakab Péter, Gréczy Zsolt, vagy a lófaszozó Hadházy Ákos, de beállt a sorba a polgárőrség vidéki elnökségének egy ismert tagja is és számos olyan kisember, akiről korábban azt sem tudtuk, hogy a világon van.

A pálmát azonban mégis csak egy ismeretlen gimnazista, bizonyos Nagy Blanka vitte a bajszos fasz és a szarral való párhuzamos szóhasználatával jellemezve a jogállami személyeket. Mindez akkora tetszést váltott ki a baloldali liberálisok táborában, hogy ezzel  a pornográf közszereplést vállaló diáklánnyal azonnali közösséget vállaltak. Gyurcsány Ferenc és vele pártja fel is kapta és magához is ölelte ezt a mocskos ajkú szájával faszozó leányt. Még a böszme felesége Gyurcsányné D. Klárika is szimpatikusnak és vállalhatónak vélte a faszt és a szart kifejező leányzót.  A mocskolódást mindig is magukénak érző DK-soknak a közbeszéd eldurvulása nem okoz gondot, hiszen a kurvaság, ("kurva ország") az elbaszás ("elbasztuk") valamint a hazugság ("hazudtunk reggel, éjjel meg este") nem okozott gondot. Ebbe illeszthetően a bajszos faszt kifejező Nagy Blanka egy üdvösség volt a számukra. Nem véletlen, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára is elismerő jóérzését kifejezően közeledett a lányhoz. Pártfogásába vette és pódiumra emelte férjével karöltve.

Így került  Nagy Blanka egy MSZP-s pártügyvéd (Dr. Litresits András) ingyenes védelmét élvező haszonlesőként a DK kampányindító nagygyűlésére úgy, mint meghívott szónok. (Ebből is látszik, hogy az ellenzéki sorokat az MSZP-től a Jobbikig bezárólag Gyurcsány igazgatja.)

A nagyvárosi és a politikai nyüzsgésbe hirtelen bekerülő, még képzetlen diáklány azonnal hozta a maga primitív formáját. Teljes testbedobással állt ki a szónoki emelvényre, abba a szűk zsákruhába, ami nem csak, hogy előnytelenül testhez feszülő volt számára, de még provokatívan rövid is ahhoz, hogy az alkalomhoz illő legyen. Csupán  Nagy Blanka önkifejezésének belső és külső megjelenésének ki- és bemutatása mindez a külcsín. Ilyesmi ruhákban sok némbert látni  a 4 főút ceglédi szakaszán, vagy az ötös mentén Örkény téréségében. Azonban ilyenben nem szokás kongresszusra menni. Illetlenség. Akár a csúnya beszéd. Különösen az egy magára valamit adó nőtől. Nagy Blanka erre nem sokat ad.  Nem véletlen hogy a széksorok mentén ülve a combjai közt kitárulkozva a mocskos szőrzetéig be lehetett látni.  Ezt nem lehetett nem észrevenni. Csupán csak kitakarni, vagy kivágni a képből.  Nem a fotós a hibás, aki láthatóan nem is a szeméremdombra, ha nem az alakra fókuszált. A kitárulkozó látványt maga a nőszemély produkálta, illetlen megjelenésével és kitárulkozásával.  A döbbenet csupán a kép megjelenítése és képernyős látványa során tárult a fotós elé. Akkor látta meg Blanka csúnyájának lezárásaként a bugyiját. Ez közel sem volt olyan színvonalas, mint az Elemi ösztönből ismert Sharon Stone biztosította látvány.

Aztán miért is ne tehetné fel oda, ahol a faszozó beszédéről elhíresült diáklány maga választotta stílusa már bejárta a világhálót? Oda, ahol a faszos és szaros beszéde olyan sikert aratott, hogy azzal a saját állítása szerint is arcon baszta a másikat. Nagy Blanka vállalhatatlanul ocsmány, vulgáris és egyes esetekben már pornográf elemeket megjelenítő szóbeszédével egy európai értékeket valló párt nem adja össze magát vele. Nagy Blankával nem csókolódzunk, nem fekszünk össze és nem ülünk egy asztalhoz, mert annyira nem tudunk vele egy közösséget alkotni. Aki ezt megteszi, maga is bemocskolódik és felvállalhatatlanná lesz.

Még saját gimnáziuma is elhatárolódott ettől a mocskos megnyilatkozástól. Sikert csak a gyurcsányi politikában ért el.  A házaspár kéz a kézben állt a pornográf jeleneteket megszégyenítő szájaló mellé. 

Nagy Blanka a példaképük, a liberális szabadság politikai kurtizánja aki amolyan akciófilmekben nem látható előszopóként kerül bevetésre.  Ő az, aki felkelti az érdeklődést, megadja a hangulatot ezzel is fokozva az aktivitást a tárgybeli eseményhez. A politikai aktus Nagy Blanka pornográf  stílusú munkássága nélkül nem lenne élvezetes.  Hiszen kit hoz már lázba az elkurvult Gyurcsány böszme beszéde vagy az öregecskedő Klára asszonyság szó-szót követő hülyesége?  

A mocskos fertő, és a trágár fiatal az, aki pezsdülést hozhat korosodó pártfunkcionáriusok számára.  

“A kialakult helyzetben mindenkinek megvan - saját magát Gyurcsány Ferencet is beleértve - a felelőssége.”

*

Még szerencse, hogy az elnökhelyettes nem olyan vállalhatatlan - csak polgári jogokat sért ( - elhatárolódás)

Az Országos Polgárőr Szövetség elhatárolódik bűnbe eset társától, akitől a bevett módszerek szerint is meg is váltak.

A szövetség ki is jelentette, hogy a feltételezett bűnelkövető (már) nem tagja a polgárőrségnek.

A felmerülő kérdés, hogy mely bűn az, mely még elviselhető a polgárőr személyétől, s mely az, ami hatért szab és azt jelenti, ennyi volt, s ne tovább?   Vagy a szövetség biztosításával, a jogsértést elismerőn közzétevő, a polgári peres eljárásokon elbukott polgárőr mégis csak felvállalható a OPSZ feletessek takargatásával? 

Valójában mikor, és hol bukik el egy polgárőr? Mennyire lehet a szabályzatba, a szövetségi etikába olvasottan elviselni egy jogsértésben vétkes polgárőrt?  Másképpen fogalmazva meddig lehet szabályzatellenes, azaz meddig gázolhat a jogsértésekben egy tisztes polgárőr? 

Miként engedhető meg és hogy maradhat következmények nélkül a jogsértés a polgárőrszövetség egyes (bizonyos) tagjainál? 

*

Megrázó érzés - gondolkodjunk

Mindig megrázó egy balsors átélése. Különösen az magyarként, részvéttel átélni, amikor ez a franciákat éri. Nem csak azért, mert nemzeti tragédiánk analógiája kerül rögtön előtérbe, hanem azért a viszonválasz nyomán, amit a magyarok a franciáknak adnak.

Európa a Habsburgok uralmát követően mintha nem tartaná sokra, vagy éppen méltónak a magyarokat azon nemzetek sorában akik mégis csak előrébb valók annál a seggnyaló balkáni országnál, akiknek nyelvezete állítólag valahol rokoni szálakat ápol a gallokkal. 

Mégis a magyarok táborából tört elő az a közösségi kezdeményezés, mely a Facebook-profilokat a francia trikolórral festette pusztán azért, mert a Bataclan koncertteremnél 112 emberrel végeztek a kalasnyikovos terroristák, holott ez a nagyhatalmi hódító és világbefolyásoló politikájuk egyenes következménye volt. Amerika után jól tudjuk, hogy az a nemzet, aki idegen földre, távoli földrészekre jár csatázni, azt mostanság a saját otthonában keresik fel és csapják arcul. Ezen arculcsapások egyike lehetett az amerikai Word Trade Center elleni merénylet és a Bataclan, a Stade de France stadion bejáratainál, illetve egy McDonald’s-nál elkövetett robbantások. De öt másik helyszínen is támadtak a terroristák: a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en is, itt – úgy tudni – 38 ember vesztette életét.

Ekkor szükségállapotot vezetett be a francia elnök és terrorellenes háborút hirdetve, nagy erőkkel kerestek minden esetleg életben maradt elkövetőt. Viszont Franciaországban az algériai háború óta, vagyis több mint 50 éve nem kellett szükségállapotot elrendelni. És még nem teljes a sor, mert a provokatív Charlie Hebdo szerkesztősége elleni és a  Nizzai terrortámadást sorba sem állítva, mondhatjuk el magunkról, hogy több együttérzés és szolidaritás szorult belénk, mint görcs a franciákat hallva, pusztán azért, mert Trianont soha nem fedhetjük. Ezt semmi nem írhatja felül. És lám, mégis a mieink közül kerültek ki, és voltak azok, akik a profiljukat francia színekre váltották, akkor, amikor tudva tudhatták, hogy a franciák afrikai és más államokbeli katonai fellépései nem vezetnek jóra. Ami tudva ismert volt, hogy az amerikaiak idegen földön vívott imperialista háborúinak is meg lett a következménye, úgy a franciák nagyhatalmi törekvéseinek is megszületik a maga véráldozata. Ebben a nagyhatalmi vérengzésben azonban én nem kívánok szolidáris lenni.  Különösen nem azokkal a franciákkal, akik igaztalanul és jogtalanul elszakították a családom az ősöktől, egy olyan mondvacsinált ítélkezéssel, ami a társult Habsburgok franciákkal beházasított birodalmát nem sújtotta. Ezekkel a franciákkal az igaz magyar nem közösül. Még akkor sem, ha térdre rogyva sírnak. Nem azért, mert a guillotine teremtette liberalizmus velük ért partot, hanem ezzel együtt az összes velünk szembeni cselekedetükért.   

Lássuk be, más emberek tudnak ebben is különben lenni nálunk. Bár az elsők közt voltunk, akik adományokat gyűjtve tett felajánlások sorát vállalva üzentük és fejeztük ki együttérzésünket. Budapest, Székesfehérvár és számtalan más hely is gesztusszerű felajánlásokat téve a franciáknak a Notre-Dame pokolba jutása kapcsán.  Bár Párizs és a francia városok lángra lobbanása nem ismeretlen jelenség a liberalizmus vezető országában, a Notre-Dame lángjait szemlélve magamnak is elszomorítónak tartottam a jelenséget. 

Azonban mégis csak meg kellett őriznem a rideg gondolkodásom, akár mennyire is ingeret fel a dolog.  És lám mára bebizonyosodott az igazam, a Vatikán és a Pápa által. 

Akkor, amikor Ferenc pápa nagykedden délben pénz helyett üzenetet küldött Michel Aupetit párizsi érseknek a Notre Dame-székesegyházat pusztító tűzvésze kapcsán.  „A Notre Dame-székesegyház nagy részét elpusztító tűzvész után szomorúságotokhoz társulok és egyházmegyétek híveihez, Párizs lakóihoz fordulok és mindenkihez Franciaországban. Ezekben a nagyheti napokban, amikor Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk, lelki közelségemről és imádságomról biztosítalak benneteket.  ...  Ezzel a reménnyel szívből adom apostoli áldásomat a francai püspökökre, az egyházmegye híveire, továbbá Isten áldását kérem Párizs és Franciaország lakóira."

Ezzel a pápai áldással magam is megnyugodtam, hogy jó úton járok.  Hogy nem tévesek a gondolataim, és én nem a bűnben égek, mint ahogy azok a hatalmasságok, akik saját hazájuk keretein határait átlépve mások országát szabják át fegyvereik tűzével.  És lássuk be, ez a tűz Isteni csapásként lobbantotta szemünk elé az igazságot. Azt, amit már az Eiffel toronynál is egy golyóálló üvegfallal próbálnak leplezni.

  

Ma azonban további együttérzésre is leletem a szomszédból. Onnan, ahonnan ezt nem is vártam volna.  Mert történt az a csoda, hogy Szlovákia is képes volt kiállni a maga igazáért akkor, amikor mások és köztünk mi is inkább a seggnyalásunkat és a behódoltságunkat próbáltuk kifejezni.

 

A párizsi Notre Dame hétfői katasztrófája után egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az egyes vállalatok, vállalkozók, országok, városok felajánlják pénzbeli segítségüket a katedrális helyrehozatalához.

Az első, azonnali felajánlások szinte elképesztő, lélegzetelállító összegekről szóltak. Franciaország leggazdagabb embere, Bernard Arnault 200 millió eurót, egy másik milliárdos és a Total energiavállalat 100-100 milliót, Párizs 50 milliót, a régiós kormány 10 milliót…  A Notre-Dame még füstölgött, a por és a hamu még ki sem hűlt, amikor kedd estére már 750 millió eurós felajánlásáról szóltak a híradások, mely mára, a kisemberek adományainak köszönhetően valahol egy milliárd eurónál tarthat.

A francia erdők harmadik legnagyobb magántulajdonosa tette azt a nemes gesztust, hogy 1300 normadiai tölgyet ajánlott fel a Notre-Dame gerendázatának helyreállításához.


Salma Hayek férje, a francia luxusmárkákat összefogó Kering tulajdonosa megduplázta korábban felajánlott 100 millió eurós adományát.

Aztán Székesfehérvár is csatlakozott Szegedhez a Notre-Dame újjáépítésére tett tízezer eurós felajánláshoz. 

Mint hírül adták, Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére, jelentette be Cser-Palkovics András fideszes polgármester kedden a közösségi oldalán. "Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár" – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható – írja az Index.

A tűzeset kellően fel is rázta a franciákat. A migránspolitika kezelése miatt jogosan lesajnált francia nép saját történelme, keresztény megmaradása érdekében soha nem látott össznemzeti gyűjtést hirdetett. Odahaza és szerte a nagyvilágban.

Erre a szomszédunk válaszul, nem hogy behajolt volna, hanem jelzésértékű kifejezést hozott nyilvánosságra.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő is nyilatkozott az ügyben. 

Pellegrini szerint Szlovákia a katedrális tűzesetével kapcsolatban arra vár, hogy az egész ügyet miként vállalja magár Franciaország, és “ott, ahol tudunk, segítünk”. Pellegrini azt is kiemelte, hogy nem szívesen kelne versenyre abban, hogy melyik ország segít többet, vagy kevesebbet.

“Nem szívesen tennék ma olcsó gesztusokat és hangoztatnám, hogy ilyen vagy olyan összeget küldünk”  -  nyilatkozta a kormányfő azzal, hogy Szlovákia segít, ha azt Franciaország kérni fogja. 

“Nem fogok most ebből reklámot vagy valamilyen olcsó kampányt csinálni” - mondta, majd hozzátette, hogy a méltányosan kell megközelíteni a problémát, hogy végső soron ne sértsük meg a másik felet azzal, hogy “nem bízunk abban, hogy maguk és képesek gondoskodni a problémáról.” 

“Mégiscsak egy világhatalomról van szó, amely képes megbirkózni az ilyen problémákkal”

Pellegrini azt is kijelentette, hogy   “Abban az esetben, ha megkérnének bennünket és hajlandóak leszünk valamilyen összeggel támogatni a párizsi rekonstrukciót, úgy azon leszek, hogy legalább a háromszorosát küldjük a mi leégett Krasznahorkánkra”  A kormányfő szerint a szlovákiai lakosoknak érezniük kellene, hogy “nem csak külföldre küldünk pénzt, hanem a megfelelő összeggel a szlovákiai műemlékekre is áldozunk”.

És most ugorjunk vissza az időben 2012. március 10-ig, a krasznahorkai vár leégésének napjáig. 

A felvidéki magyarság körében szintén páratlan eszmei és szimbolikus értékkel bíró vár tetőszerkezete, Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye, a reneszánsz palota egy része vált a helyi cigánygyerek cigarettázása miatt a tűz martalékává. Kiégett a legrégebbi, gótikus palota-rész, megrongálódott a harangtorony.

A felújítás költségeit a Notre-Dam-i károkhoz képest “elenyésző”, 15 millió euróra becsülik.

Mire voltunk mégis képesek az elmúlt hét évben Krasznahorka újbóli megnyitása érdekében? Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra? Például a felvidéki magyar közösség lerohasztásából meggazdagodott újkori földesurak, akik Csallóköz, és az egyes régiók uraiként szinte élet – halál fölött döntenek? Vagy politikusaink? Mert a kisemberek nálunk is megmozdultak, több segélykoncertet, jótékonysági gálát szerveztek.

A vár bezárásával gömöri egzisztenciák mentek tönkre, a környékbeliek végső elkeseredettségükben a túl lassú felújítási munkálatok miatt tüntettek. Miközben egy olyan párt ül végig a parlamentben magyar szavazatokból, akik azóta a magyar himnuszt is betiltották, csicskásaikat gyalázatos döntéseikkel pedig a mai napig némán tűrjük. 

„Krasznahorka égő várának fényénél meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk a legnagyobb kérdést: elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik” (-hvg)

Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született. A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így ezek szerint akkor a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy az eredményt felmutassák.

 Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit. 

Egy Szlovákiánál 12-szer nagyobb ország két nap alatt az ötvenszeresét szedte össze annak, mint amennyibe a krasznahorkai vár felújítása kerül. És vállalták, hogy öt év alatt helyre is állítják. Miközben mi nyolcadik éve a bezárt Krasznahorkát kerülgetjük. 

A hazai magyarjaink is előbb áldoznak a "nagy" franciáknak, mintsem a kisebbségben élő magyarság egykor dicső, de máig leégésben romos fellegvárának.  Még szerencse, hogy a szlovákokban és a felvidéki magyarságban van annyi tartás és gerincesség, hogy fenntartott tekintetükkel meglássák azt, amit a hazaik nem.

Úgyhogy mielőtt lenézzük és lesajnáljuk a franciákat az egyébként valóban vállalhatatlan migránspolitikájuk miatt, jó, ha saját magunk felett is elgondolkozunk.

Hivatkozás: Internet, Körkép.sk sajtóhíradások

*