A következő címkéjű bejegyzések mutatása: abnormális. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: abnormális. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 28., hétfő

Ünnepet követően - szomorú karácsony ( - Tibi a polgárőrség elnökségi tagjaként tovább osztja a gyűlölködést)

 Az ünnep tisztelete mindenki számára fontos.  Különösen igaz ez a vallási események megemlékezésére, azok méltóságteljes megtartására.

Az ünnepeit mindenki úgy tiszteli, mint a saját hagyományait.  A vallási szokások ugyanúgy nem kivételek ez alól, mint az ateista, vagy politikai hagyományok. 

Az OPSZ munkatárásának, a PMPSZ elnökségi tagjának egyik hitvallása - korábban a külhoni magyarokat utasította el és zárta ki szemlélete szerinti magyarságból

Természetesen mindenkinek meg van a saját ünnepe és a társult szokása, de ezzel soha nem feledheti, vagy sértheti mások ebbéli hagyományait.

Karácsony kiforgatása és a fény ünnepeként való eredeteztetése egy hamis és hibás felfogás osztása - a helyi polgárőr sem sajátíthatja ki azt, ami nem az övé
Ezért, és így adunk tiszteletet az iszlám vallás előtt, amikor a muszlim mecsetbe mezítelen lábbal lépünk be. Ugyancsak ezt tesszük, amikor az izraeliták imaházába, a zsinagógába nem lépünk be fejfedő nélkül. 

Sorolhatnánk mindazokat a kulturális és vallási szokásokat, amiket tiszteletbe tartunk amikor ezekkel találkozunk ugyanúgy, mint az esküvői, vagy a temetési, temetkezési szokásokat.  

Ezek alapvető emberi együttérzésből fakadó szokásjogok.  Akár követői, akár tagadói vagyunk, a tisztelet és az emberi tartás, a másik megbecsülése ezt erkölcsből adódóan leköveti.

A polgárőrnek és az elnökség tagjainak sem kötelező vallásosnak lenni, azonban gyürködni, másokat hergelni, uszítani, vallási önérzetében megbántani, kigúnyolni nem megengedett - karácsonyi megosztás

Így vagyunk ezzel mi magunk többségében keresztények és mások is határokon innen és túl. 

Különösen igaz ez a nagy európai ünnepekre, így a karácsonyra.   

Ennek is meg van a maga szokása. Mindez társadalmi rendszereken, állami berendezkedési formákon túlmutatóan.  Még az olyan ateista rendszerek mint a bolsevik típusú kommunista uralom alatt, ami közismerten vallásellenes volt is megmaradtak az olyan egyházi alapú ünnepi megemlékezések, mint a karácsony, vagy a húsvét.  Ezek a keresztény hazánkban eltörölhetetlenek volt és azzá vált.

Próbálták ezt a szocializmusban átkeresztelni úgy mint ahogy a Mikulást télapóra, úgy a Karácsonyt is fenyő ünnepre.  Csak hát ez sem élte túl azt a diktatórikus elnyomó rendszert, aminek egyes maradvány tagjai még mostanság is képesek ezen rombolást eszmei alapon tovább vinni.

Amikor európai iszlamizációja zajlik, különösen fontos a keresztény hagyományok megőrzése.

Nem véletlen, hogy éppen ennek kapcsán kellett kiemelni és nevesíteni a keresztény országunkat, mint közös hitvallásunkat.  

Ez nem is gond az itt élő lakosságra nézve, amikor többségében keresztények alkotják a lakosság nagy részét. Ezzel együtt hazánkban a más vallásúak is békében és szokásaik tiszteletben-tartása mellett élhetnek, gyakorolhatják vallási szokásaikat. 

Mert elfogadjuk és tiszteletlen tartjuk egymást.

Legalábbis így volt ez idáig.  

Jelen alkalommal azonban olyan politikai alapú ellenállás és gyűlölködés vetette fel a fejét, mely egyes vallásellenes ateista pártállású személyhez köthetően öntötte el a közösségi oldalakat, mint valami felvett propaganda.

Nem akartam ezzel foglalkozni az ünnepek alatt, mert úgy véltem, ha hozzátenni nem tudok a meghitt hangulathoz, akkor azt lehangolni, attól elvonni sem szeretném azzal, hogy mindezt a mocskot elővegyem.  

Most azonban az ünnep lecsengésével nem tudom szó nélkül hagyni azokat a szirénhangokat, amiket ezek a gyűlölködő ellenlábasok fejtette ki a szentestét és a karácsony hangulatát sem kímélve. 

Azért az is jelent és üzen valamit, amikor szenteste a polgárőr ilyeneket oszt a közösségi oldalán

Ócsán nem tudok más példát előhozni, mint azt a negatív polgárőrt, aki a szövetség elnökségi tagjaként és a keresztény kormány ellenlábasaként a szent ünnep alatt sem volt képes elengedni Borkai nemi-szervét, mert képes volt azt is elővenni és még meghúzgálni. Úgy ahogy, képes volt mindez mellett pedofilként kaletázni, majd Szájer végbelében maszatolni.  

A PMPSZ zászlaja előtt felszólaló elnökségi tag karácsony másnapi közösségi üzenete

 De ez a polgárőr a nőket sem kíméli. Nem volt elég a fideszribancozós bejegyzése, most még az ünnepek során Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterbe is belerúg egy két megosztásnyit.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhO04X54PggxiSPJw27IYArK7Vw5xy2vYYM1VH3tvJ26nz3swqV3keKn-jXO5kq9NDg3kEiDEqoTN3rMli-UreB272TrPZm6RNcC3QtCq_qlLowxdzm9vjY7w1BC3oGKe4UwP9XosoC_-M/s482/B.+fideszribanc.png
Boros Tibor polgárőr, elnökségi tag simán fideszribancozik a Facebookon

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjnRtvli1TUw501eiESG3GFlgfg8UlipRkHtPygZShBeSHlTCe8UkHXQGXiDZHwR-rzmZbezUeJtwrID-XCafYYD1Klyxc_mxML5lpsssD9Frg5pBl9fRbO3wezFCFxz8AIoAxvl6-uAc0/w244-h400/PMPSZ+B..png

Mindezt a polgárőség tagjaként teszi a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagjaként követi el. Szabadon és következmények nélkül, a tagság tudtával.   

 Nevezzük nevén a dolgot.  Boros Tibor nem magánemberként hergeli a jobb-érzésű embereket és nem magán személyként uszít a Facebook oldalain, hanem profilján keresztül az ott szereplő polgárőrség tagjaként, azon belül pedig az ott feltüntetett és munkahelyként megnevezett Országos Polgárőr Szövetség - OPSZ tagjaként teszi. 

Mindez pedig nem csak tűrhetetlen, hanem elfogadhatatlan is. Nem csak azért, mert mindezt olyan személyekkel közéleti, vagy társadalmi szereplők ellen teszi, akik ezzel szemben kiszolgáltatottak és védtelenek, hanem azért is, mert az emberi tisztességtelenségén túl az ünnepre és a meghittségre sincs tekintettel. 

Nem is az a baj, hogy a karácsonyt nem becsüli, vagy azt a saját felfogása szerint a fény ünnepeként próbálja értelmezni, hanem sokkal inkább azért, mert a szent este sem volt képe elrugaszkodni a politikai gyalázkodástól és mások becstelenítésétől.  

Akkor, amikor nem csak a vallásos keresztények, hanem a vallásukat nem gyakorló embereket is a családi szeretetet, a másik iránti megbocsájtást és tiszteletet gyakorolják. 

Ilyenkor nem a másik nemiségével, szexuális szokásaival, politikai hitvallásával, vagy nézeteivel van elfoglalva a normális ember. A polgárőségnek sem ez a dolga, ahogy a hétköznapok során sem, nem hogy még az ünnepek során.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDHYvguZUthacwLHV5cTEy6JuOMoNI-5dMSo84MvvwIrCsQevlyswVln5LLvj0pfH4T23fieWBwVBbLb1VC9nQOjkN7XUXFymekomHH6t9MN6xpabWR_wU2Oho3-Rj_XSZ5vWwmn1cyGw/s881/B.+%25C3%25BCss%25C3%25A9tek%252C+m%25C3%25ADg+meleg.png
Boros Tibor a megyei polgárőrség elnökségi tagjaként azt írja a volt Eu-s képviselő fényképes megosztása fölé, hogy: "Üssétek amíg meleg!" - abnormális és polgárőrtől különösen elfogadhatatlan

Boros Tibornak azonban nem volt jobb dolga, sem jobb érzése, mint az, hogy a fenyőfa alá, gyermekei orra és az általuk világra hozott unokáinak ezt mutassa be karácsony alkalmával. 

A karácsony nem szólhat a gyűlölködésről - még a polgárőrség ócsai elnökségi tagja sem utasíthatja el ennyire az ünnepet és gyűlölködheti végig a napokat

Itt már nem arról van szó, hogy nem érti, vagy nem foglalkoztatja a jobb-érzésű embert mindez. Itt azért kel már szót emelni, mert ez megengedhetetlenül gyalázatos. 

Márpedig ezzel a gyalázattal a polgárőség és a karácsony sem teljesülhet be, mert mindez túllép azon tűrési határon, ami szolidaritási alapon elnézné azt a sorozatot, amit ez a politikai-megélhetési szélhámos az OPSZ a PMPSZ munkásságának elnöksége, a polgárőrvezetés védelme  alatt kifejt. 

Ezt már a tagság, a szövetség és maga a felső vezetés sem nézheti tovább tétlenül. Az ünnep során neki nem tetsző személyek, apolitikusok folyamatos gyalázása, a karácsony ez által történő polgárőri-, politikai-, vallási bemocskolása elfogadhatatlan.  


 Tűrhetetlen és tarthatatlan mindaz a gyűlölködés, amit a polgárőrszövetség tagjaként Boros Tibor művelés űz nagy nyilvánosság előtt ámokfutóként a világhálón.  Ez már nem csak a szövetségen kívüli "civileket", hanem a napi utcai szolgálatot teljesítő önkénteseket is irritálja. Nem azért, mert politikailag másként gondolkodnak, vagy vallásilag hitben, vagy hitetlenként élik a mindennapjaikat, hanem azért, mert emberileg mind különbek fölette valók annál az alja tagnál, akit az OPSZ a PMPSZ vezetése Túrós András és Bilisics Péter tudtával, vagy anélkül, de elnökségi tagságának megtiszteltetésében tart mindmáig. 

 És ez már túl mutat Boros Tibor egyéni felelősségén. Azon a képmutató másságon, amit a közösségi oldalán az OPSZ munkásságának feltüntetése mellett kifejt. 

Mindez nem válhat a polgárőrség vezetőségének elfogadott megjelenítéseként.  Nem lehet az elnökségi tag egyéni megnyilatkozásának tekinteni azt a visszatérő és folyamatos gyalázkodást, amit egyfajta politikai hadjáratként űz a neki nem tetsző kormányzati pártállású egyének ellen. 

*

2019. július 8., hétfő

Értékelés a Gay Pride-ról

Igazából az embereke nem foglalkoznak a másokkal, ha nincsen köztük kontaktus. Valójában a kutyát nem érdekli a nem indentitásod, ha nem akarod azt másokra erőltetni.

A ferde hajlamú magamutogató bácsit is azért viszik be, mert zavarja a környezetét és a normális emberek életvitelét.

A nudista, vagy naturalista is a saját környezetében tárulkozik ki, ha nyaral, mert erre is adott strandok, kempingek állnak rendelkezésre.  Azonban ezek zárt területek.

Ahogy a műsorszolgáltatókat a média más látható felületét is ki kell takarni, meg kell határozni, és figyelmeztetni a közönséget, hogy ez szexuális tartalom, nem nyomhatom az arcodba, úgy a kéretlen buzikat, transzvesztiket és egyéb elhajlott nemiségű egyéneket sem volna szabad ránk erőltetni.

https://nepszava.hu/i/16/9/1/344643.jpg

A szexuálisan abnormális, deviáns kategóriát ugyanúgy zártan és magában kéne kezelni, ahogy (az amúgy normális) nudisták és a műsorszolgáltatók teszik. A rájuk vonatkozó kötelezettségeket  nem szabadna az nyílt téren, az utcán egy fesztivál, vagy parádé formájában feloldani.

A buzi parádé, vagy divatos nevén a Gay Pride egy olyan erkölcsi fertő, amihez normális ember nem csatlakozik, még akkor sem ha ennek vannak hívei.

Isten állatkertjében minden jószágnak meg van a maga helye. A halak a vízben, a madaraknak a légtérben, az emlősöknek a szárazföldön. Azonban a természetben a hidegvérűek nem keverednek a melegvérű emlősökkel, mert az fajidegen. Vagyis természetellenes, abnormális. 

Erre most van az ember, a fejlődés csúcsán, aki kifordul természetes lényéből, önmagából és olyannal párosodik akivel normális körülmények és állapotok esetén nem tenné. Mindez egy zsákutca, amiből természetes egyed, folytatás, vagyis utánpótlás nem származhat. Az elszaporodás lehetséges útja a liberális társadalmi közeg, mely divattá, amolyan különc életformává teszi mindezt a propagandája által. Ez az elfogadtatási kényszer amolyan arcunkba vágott kihívás, mint a szembeköpés. 

https://azonnali.hu/attachment/0009/8260_copy_1_pride_politikusok_lmbtqi.jpg

Az LMBTQ egy fajtalan közösség, aki a maga extremitását, kifordultságát hirdeti amolyan szivárványos színekben. Ezzel a jelképpel igyekeznek a tudtunkra adni, hogy ők mennyire színesek. Azonban ez a látszólagos keveredés nem más, mint a fajelmélet át/újraértelmezése, hiszen már nem csak férfiról és nőről beszélünk, hanem különböző más (ön)meghatározású (új) fajokról.  Ezt nem a normális (hetero) emberek (faj) állítja fel, hanem az ettől elfajzott, elkorcsosult és ezért eltérő, vagyis kieső emberfajta állítja elő. Ez a fajta közösség egy, a normálistól eltérő, tehát abnormális fajtát alkot, amit saját meghatározása Ez egy olyan irányultság, aminek aktivitása döntően a párkapcsolatban jelentkezik úgy is, minthogy a társkereső aktivitása döntően milyen partnerre (elsősorban, melyik nem, vagy eltorzult faji alakzat képviselőire) irányul. Mert míg a normális férfi a nőt akarja úgymond levadászni és a nő a férfi vágyaiban termékenyül, addig ez a deviáns létforma már annyira más, hogy akár az ördög patájával is nemi próbát tenni.  Mindez a kifordultság a beteg elme magamutogatása. 

Egyfajta nem erőszak. Ez valójában a Pride, amit úgy hirdetnek, és erőltetnek ránk.

Nem elég, hogy buzi, leszbikus, vagy ki tudja milyen deviáns de még csoportba verődve keveredni is képes aki nem ilyenkor nekivetkőzve kimegy az utcára és premier plán bemutatja, mennyire gusztustalan, szennyes és primitíven hülye.  

*

2018. szeptember 5., szerda

Gerda asszony leste meg és fülelte le az ócsai szatirt - megnyugodhat a város, ismét jobb lett a közbiztonság

Ócsa számos rémtörténetet produkált már. Olyat amit kitalálni sem lehetne. Az élet furcsaságait semmi és senki nem múlja felül ebben a városban.

Itt, ahol külön Facebook csoport alakult a város negatívumairól, és ahol önmagától roskadozik a műemlék, ott van egy asszonyság, aki mégis örömét fejezi a polgármester által prognosztizált (előrevetített/képzeletbeli) fejlődés kapcsán. 

Most azonban mégis csak Ő, vagyis K. Gerda a nap hőse, akit a pesti bulvár is név szerint (teljes nevén nevezve) szerepeltet.  Történik mindez napjainkban.

Kállai Gerda (35) az ablakon kipillantva látta meg az éppen önkielégítést végző szatírt. Az asszony nagyon megrémült - Fotó: Isza Ferenc ( - Blikk)
 
Mint a Blikkből megtudjuk jó ideje borzolta már az ócsaiak idegeit egy férfi, aki az elmondások szerint azzal szórakozik és szórakoztatja a rá figyelőket, hogy meztelenre vetkőzik a házak között,  közterületen és végül magához nyúl. Ahogy arról egyesek látni vélték, az utcán önkielégítést végzett.

Gerda is valahogy erre lett figyelmes. Aztán mindez eljutott a bulvárújsághoz ahol  felkeltette a szerkesztői érdeklődését és ahogy írják, lelátogattak ide, felkeresték a négy gyerekes asszonyt.

Itt "kiderült, a férfi évek óta rettegésben tartotta az ottani családokat."  

Érdekes ez, mert sem a legútobbi, sem pedig a korábbi polgárőrség általi beszámolókból nem lehet kiolvasni erre való utalást. Sőt, a legutóbbi közbiztonsági rendőri beszámolóból sem derült ki, hogy itt ilyen rémtettek is előfordultak volna az utóbbi években.

Állítólag sokan már azt fontolgatták, hogy a saját kezükbe veszik az egész ügyet. Ahogy előadták, a a maguk módján kívántak közbeavatkozni és elmondani a vetkőző embernek, hogy amit csinál, az bizony a legkevésbé sem szép dolog. Aztán mégis az újságot keresték fel és elmondták, ez a magátmutogató, láthatólag szexuálisan  aktív férfi keseríti meg a helybéli életüket. 

A rettegett szatír a beszámoló szerint a legnagyobb megdöbbenésre a Széchenyi utcai buszmegállónál is felbukkant, ott ahol a város egyetlen - szerencsére nem túl forgalmas játszótere van - és állt neki vetkőzni. Féltéssel szemlélték a dolgot. Végül ezt vették fel telefonnal. 

Mindebből azonban nem derül ki, hogy az illető valamilyen pszichotikus-, vagy tudatmódosító anyag hatására, netán tiszta tudatában állt neki cselekedetének. 

Az azonban ismert - a városüzemeltetés beszámolójából, hogy - nevezett játszótér már közel sem olyan tiszta, hogy az csupán az ártatlan gyerekek szórakozását biztosítaná. A városi térfigyelő kamerahálózatnak itt is van egysége, azonban annak felvételéről nincs információja az újságnak.

Június 18-án e-mailben tájékoztatott bennünket egy anyuka a Köztársaság téri játszótéren tapasztaltakról:
„sajnos   az utóbbi időben szomorúan tapasztalom, hogy egyre több a szemét, a cigicsikkek mellett ma egy óvszerrel is találkoztunk a homokban”

Nem kommentálom az anyuka tapasztalatait, azt hiszem minden jóérzésű ember fölhördült, milyen nevelést kapott, egyáltalán kapott-e nevelést az, aki játszótéren pöfékel és óvszert dobál szét. Azt hiszem ez nem önkormányzati probléma, lényegesen nagyobb  itt a baj. Egyébként a szemetet minden hétköznap összeszedjük a játszótéren és hetente 1-2 alkalommal összeseperjük a teret.


Az eset nem nevezhető egyedinek. Nem csak a szivárványos felvonulások és azok a mozgalmak amik ezeket a közösségbe tömörülteket  utóbbi időben már LMBTQ néven összefoglaló néven nevezik. Ők azok akik a másságukat felvállalják. A mozaik elnevezés Q a querre az eredetileg queer szóra utalás, ami "furcsát, különöst" jelent. A közterületi önmutogatás, vagy önkielégítés eléggé furcsa és mondhatni nem normális cselekedett a többség számára. 

A Blaha Lujza téri vetkőző asszony, a kőbányai sz.pófantom, és persze, utódja, a csepeli orálrém után újabb videót juttattak el hozzánk olvasóink azzal a kéréssel, hogy hívjuk fel a figyelmet a jelenségre. Egy vetkőző férfi keseríti meg az ócsaiak életét.



A baj csak az, ha a buzik és a más indentitásúak mocskos felvonulása, elferdült szexuális vonaglása és magamutogatása ellen szólunk, vagy lépünk fel, akkor azt a rendőrség kordonokkal határolja körbe. Vagyis egyik oldalról védi és támogatja  mozgalom csoportos magamutogatását, más részről pedig közösségellenesnek, szeméremsértőnek tartja és eljár az esetben.  

Valahogy így volt ez Ócsán.

Az egyik lakó, Kállai Gerda (35)egy évvel ezelőtt költözött Ócsára, ahol egy családi házban neveli négy gyermekét. 
Az asszony egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a szatír már a játszótér környékén is feltűnt, ugyanis áprilisban az ő otthona előtt is megjelent.

– Hétköznap délben vártam a gyermekeimet suli után haza, amikor az ablakból megláttam, hogy egy teljesen meztelen férfi állt a kapunkban, a ház felé nézett, miközben önkielégített – kezdte az asszony, akinek ekkor a legkisebb gyermeke épp a házban aludt. – Azonnal kiabálni kezdtem, de nem érdekelte, csinálta tovább. Végül egy lapáttal kergettem el a házunk elől – folytatta Gerda, majd hozzátette: az eset után rögtön rendőrt hívott. – Nagyon féltem, hogy a gyerekek bármelyik pillanatban hazaérnek, és meglátják ezt az embert. A házunk szerencsére fel van szerelve kamerával, ami az egész esetet rögzítette – mesélte az édesanya, aki azóta sem tud nyugalomban élni, hiszen a férfi szabadon garázdálkodik – mondta lapunknak. 

Az asszony azonnal feljelentést tett, akkor a rendőrség elfogta a szatírt, majd kivizsgálta az ügyet. Júniusban azonban már újra rémisztgette az ócsai lakosokat, legutóbb pár napja, a helyi játszótér közelében.

A tudomásra jutást követően a rendőrség kézbe vette a lakókörnyezetét látványos tetteivel irritáló férfi ügyét.

Miután a rendőrök a cselekményt követő napon tudomást szereztek az esetről, adatgyűjtést végeztek, majd rövid idő alatt azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit még aznap az esti órákban ócsai otthonában elfogtak.

A dabasi rendőrök egy 51 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Ócsán mutogatta magát szeméremsértő módon. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves férfi 2018. szeptember 3-án, 18 óra körüli időben egy Ócsán lévő játszótér közelében szeméremsértő módon mutogatta magát.

Köszönjük.

*

2014. augusztus 19., kedd

Elszabadult ló vágtázott a városban - gyorsan reagált a polgárőrség ( - pedig nem viccből szóltunk a lovakról)

Ócsán a kisvárosi polgárság védelmének szolgálatában áll a helyi polgári őrség. 

Ennek egyik gyors-reagálású tagozata az interneten érhető tetten. Most ebből szeretnénk egy igazi csemegét egy amolyan ízelítőt közzétenni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEior6iCNye_ORCM_-TKeQioIH2yhDK3wu7vUPGR_EITaDJ0qnqI79WcTySYUa4f1PBFSeFd0heN9VOPeHXeOYWGysihKP86CLW0fU1dMOh6njhm1TydDn5L_BVSMj0OTFY9dEFjUEnDhLrL/s320/Like+Finger.gif
valakinek nem hiányzik a lova? Most vágtatott erre az Epreskert utcában. Az Őrház utca felé nyargalt....bár nem hiszem, hogy a gazdája pont az fb előtt ül, de hátha...


Pedig hányszor írtuk, hogy kiszaladt a ló alóluk. És lám, megint igazunk van.  

http://www.demotivalo.net/pic/1321106200.6865-facebook1-f.jpg?1016

Ócsa Városi Polgárőrség gyors reagálása pedig a bemutatott like volt.
(Remélem, a ló és lovas végül egymásra talált, és senki nem sérült meg a városban.)

*

2014. július 11., péntek

Drága "Bolgár úr" végre lapáton - Mentális deficit Hakapeszi Mikitől ( - ATV sirató)

Elég gané dolog az, amikor a médiamunkást úgy baszarintják ki melóhelyéről, hogy már elköszönni se tud a rajongóktól. De ez egy igen-igen-igen kemény világ, az esélyét sem szabad megadni, hogy emberünk búcsú helyett még verbálisan jól picsán rúgja volt munkáltatóját élő adásban. Az ATV Újságíróklubjának csapata még jól is járt, 13 év után végre megy a műsor a lecsóba, de a hónap végéig tolhatják, megbíznak bennük annyira, hogy durci és ugatás nélkül tipliznek.

Drága Bolgár úr, Avar "köpök-krákogok" János, Mészáros "úgyisnekemvanigazam" Tamás és Németh "köpönyeg" Péter nézettsége egy olyan időszakban indult durva hanyatlásnak, amikor elvileg minden jó ízlésű embernek csüngenie kéne szavaikon. Alapvetően hálás feladat kellene hogy legyen a kiépülő fideszes maffiaállam kritikája, nagyon fontos, hogy a független média ellehetetlenítésének időszakában minél több helyen legyen elérhető a mocsok rendszer ekézése. De ez a pár vénember nagyon nem tudott élni a lehetőséggel.

Jómagam is része vagyok a zuhanó nézettségnek, egy darabig még érdekelt, mit mondanak, de hamar eljutottam odáig, hogy menten leakadjak a képernyőről, amikor megjelenik a négy rettegő sápadtarcú. Mert kell a fika, de nem így. Amikor fél órán keresztül mindenki mindenben egyetért, amikor semmi másról nincs szó, mint hogy hány centis az Orbán ördög patája, amikor előre kitalálható, hogy épp mely témákon kezdenek hosszas dögunalmas monológokban sápítozni, akkor az egy idő után fogyaszthatatlanná válik. Nem meglepő, ha a végére már csak az őskommerek és a gyurcsányista kisnyuggerek maradtak, miközben a naracstrollok röhögtek a markukba.
  
Olvasd tovább a dicséretet a Mentális deficiten
*

2014. június 27., péntek

Abnormálisok felvonulása - akinek helyén az esze, jobb az érzése, az kerülje el a környéket ( - vonagló másság)

Idén június 27. és július 6. között lesz a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja, a 19. Budapest Pride - jelentette be a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője szerdán. 

 

Egyesekben már a helyi búcsú, másokban az ócsai Juhfesztivál, vagy annak közpénzes támogatása veri ki a biztosítékot addig vannak köztünk olyanok is, akiket a városkában magára hagyott lócitrom sem hat, meg és  a birkák, no meg a bikák ürülékének házak közt terjengő szaga sem zavar.

Nos, a buziparádé is valami ilyen extrém abszurditás, mint ahogy a szarság elfogadása és viselése. A csendes többség, vagyis a normálisabbja meg csak tűrésre van kárhoztatva, mert szólni sem mer. 

Akkor hát lássuk, hát a másság magamutogatását. Nyeljük a szart, ahogy Ócsán a helyiek közül többen  teszik. (Csak panaszmenetesen - tovább.)

 Dominika a (Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekció titkára,) a budapesti sajtótájékoztatón közölte: a Budapest Pride felvonulást július 5-én szombaton 15 órától rendezik; a gyülekező a Kossuth Lajos téren lesz, majd a menet az Andrássy úton a Városligetbe vonul.

A fesztivál hatvan programmal, kiállításokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel huszonkét helyszínen várja az érdeklődőket - fűzte hozzá.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/1780897_675848802458276_764909677_n.jpgAz idei fesztivál jelmondata a következő: Budapest Pride 365: most és minden nap, ezzel azt akarják üzenni, hogy az LMBTQ emberek egyenjogúságának ünnepe nem korlátozódhat egy napra - ismertette.

Fontos hogy küzdjünk a közösséget fojtogató sztereotípiák ellen, annak érdekében, hogy az LMBTQ emberek az év minden napján felvállalhassák szexuális orientációjukat - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzeten csak az aktív kiállás változtathat, például nem nevetünk ostoba vicceken vagy nem hagyjuk szó nélkül az LMBTQ embereket érő inzultusokat.

A fesztivál megnyitója június 27-én 20 órától a Toldi moziban lesz. A Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Nagy Szilvia mellett felszólal Esterházy Péter író és Heller Ágnes filozófus. A megnyitóra meghívót küldtek valamennyi közjogi méltóságnak és a "demokratikus parlamenti pártok" frakcióvezetőinek - a Jobbiknak nem -, de még nem kaptak visszajelzést a meghívottaktól - mondta Milanovich Dominika.

A továbbiakban felidézte, hogy a tavalyi Budapest Pride felvonulás fordulópontot jelentett, hiszen 2012-höz képest megduplázódott a résztvevők száma, és kifejezte reményét, hogy ez a tendencia idén folytatódni fog

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t31.0-8/p180x540/10258025_10152464196708686_6002082098226771725_o.jpg

Fényképek Budapest Pride bejegyzésében (LMBTQ-barát zsidó istentisztelet csoport)- Facebook

Arra a kérdésre, hogy a Szivárvány Misszó kapott-e támogatást a Norvég Civil Alaptól, és hajlandó-e bemutatni az erről szóló elszámolást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) az alapítvány szóvivője azt válaszolta: 2013-ban, pályázat alapján mintegy 5 ezer eurónyi támogatást kaptak az alaptól az "Előbújás napja" elnevezésű projekt megvalósítására. Ennek keretében szóróanyagokkal, workshopok rendezésével és videoanyagokkal bátorították az LMBTQ embereket arra, hogy vállalják fel szexuális orientációjukat.
*