2024. május 21., kedd

B hosszútávú közlekedésfejlesztése Ócsán - produktum nulla ( - maga sem hiszi, beleszakálasodott a "maistro")

Bukodi polgármesterként is érzékeli, hogy valami baj van a rábízott városka fejlődésével,
azzal az infrastrukturális fejlesztői munkával, amit a városi önkormányzat élén kifejt.
Ezért, ahogy jön(nek) a választások, mindig a fejéhez kap és eszébe jut valami, ami a
lakossági célokat lenne hivatott kiszolgálni, de maga még mindig képtelen volt
megvalósítani, hiába van rábízva hosszú évek óta város irányítása.

Bukodi nem olyan hülye, hogy ne tudná, mik az itt élők elvárása. Maga is látja, hogy a városon áthaladó vasút és annak kereszteződése rettentően korszerűtlen, ócska, elavult és gondozatlan.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjb1xrIwm_9hOgLAo0EQiuOulygGTKfz8LjzufEg-PVhC0ASR2VRJdLK26zbKFYdGjMsrTBjXzhVl-c9jz0p9w6xWMKPDoK7Vej9ULsslkK_EQiA_HtKvumjDSYtJGFkgjQOcoqBCFAwR8/s1600/SSA41006.JPG

Így van ez már azóta, hogy hivatalba lépett. Ennek balesetveszélyes mivolta az egy keskeny nyomtávon átvezetett közút, gyalogátjáró hiányában rettentően balesetveszélyes. Nem véletlenül vette fel választási ígérvényei közé, a teljesítendő feladatként 2014-ben ennek kiépítését. Aztán eltelt egy választási ciklus, de Bukodi nem teljesített. Majd jött még 2019, és továbbra sem valósult meg ígért vállalása. Erre érkezett 2024 és máig nem sikerült megvalósítani azt, amit 10 éve beígért.


 Bukodinak nem volt elég több mint 10 év ahhoz, hogy a megöröklőt város méltóságát, rangját  megőrizze. Hiába ígért egyik, vagy másik ciklusa elején ilyen, meg olyan fejlesztéseket, fejlődést az egészből nem lett semmi. Polgármesterként, kormánypárti támogatott Fidesz adta pártpolitikusként sem állta meg helyét, mert képtelen volt tenni az itt élő közösségért. Szavahihetősége, megbízhatósága rég oda lett. Hihetetlenné, elfogadhatatlanná, végül nevetségessé tette magát a facebookos polgármesteri oldalán közzétett városvezetői posztjaival.

A korábbi időszakban megígért gyalogátkelőhelyek nem jöttek létre. Az évekkel ezelőtt beígért kerékpárút nem valósult meg. A közlekedés nem javult, a fővárosba való eljutás továbbra is egy távolsági körutazással ér fel. A vasúti közlekedés ugyanolyan megbízhatatlan és lassú, mint tízen évekkel ezelőtt. Dabasra az szakrendelőbe való bejutás a naponta adott buszpárral felér egy Canossa-járással akkor, amikor a szomszédok községből több járatot biztosít, mint Ócsa városa.

Most tízen évek múltával, a harmadik polgármesteri ciklusa választási estéjén jön elő ismét a zebra-festéssel, amihez ismét hosszú évek „gondos előkészítésével” áll neki. És lássuk be, van olyan, akit még képes ezzel megvezetni, akkor, amikor a Damjanich utca felújítása során kiírt járdarekonstrukcióból is csupán becsapás lett. Sőt maga a polgármester maga jelentette ki decemberi lakossági fórumán, hogy nem tartja önkormányzati feladatnak a járdaépítést.

Már eleve ez a nyilatkozata megérne egy seggberúgást.

Sajnálatos mód ez elmaradt, és legutóbb is bizalmat biankó kapott, de az elmúlt évek során ismét nem teljesített. Alsópakonyban élőket, a gazdasági major lakosságát magára hagyta a település ezen részének nyomorúságán nem javított. Felsőbabád lakót azok közlekedését ugyanúgy elhanyagolta, ahogy tette ezt másutt is. Míg magának a város kasszájából akkori áron vagy 7 millióért szolgálati autót rakatott a segge alá, addig külső részen élőknek egy kerékpársávot sem adott, nem hogy normális buszjáratot, vagy biztonságot jelentő eljutást, járdát a megállóhoz.

Bukodi hosszútávú városfejlesztése, közlekedésfejlesztési koncepciója nem más, mint a jövőbe ígérgetés. Egy távolba kiállott szó, ami eddig rendre nem teljesült. ma sem képes többre és jobbra, az aki évekig lódítva hitegette az embereket.A város előtti körforgalom sem lett vonzóbb, hiába is volt a tervezgetés.

 A várost elkerülő út sem épült ki, és ma is úgy száguldanak át a nehézgépjárművek a Bajcsy adta főúton az iskola előtt, hogy a gyerekek biztonságává sem törődik senki.

Mindez nem maradhat ennyiben.  

Bezzeg arra volt esze, hogy a kommunális adó bevezetésével úgy megfejje az itt élőket, hogy azért semmit nem kapnak vissza. Bukodi számára csak a foci élvez prioritást. Az, amire milliókat költ, úgy, hogy a pályát, amire az egyesületen kívüliek, a városi többség nem léphet, az önkormányzat által ingyen és bérmentve használhatja. 

Összességében mindez nem csak elszomorító, hanem felháborító is egyben, de még mindig van olyan, aki hisz a mesékben, az ámításban és a változásban, ami Bukodival lehetetlen. 

Ahhoz, hogy a város közlekedése javuljon, hogy a település szebbé, jobbá váljon és élhetőbb legyen, változásra van szükség. Bukodi polgármesterként leszerepelt. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgk-xkKwjWEeYMY8RavcPAW2PL8DRm1_Ao-5sp2Lk14zkN2RRcvvuwg9T0ytxjRs7n09E0GvuznQdNv_sxJxFLh-Rf_lVlwHeMGhfi81b7rQMvnfCn4VRHmxA3HbvZcn3tAvqXL_XXLouE/w640-h591/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s+sajt%25C3%25B3anyag.png 

Karcsi belefáradt, elvesztette önkontrollját és józanságát. Bukod Károly polgármesterként leszerepelt. Ő a múlt embere. A fejlődés gátja. A jövő egy új felállásban, egy önkormányzat létrejöttében és megvalósításában lakozik. Megújuló, párttagoktól mentes független, de elkötelezett képviselőkre, új polgármesterre van szüksége Ócsának.

Olyanra, aki nem csak tízéves távlatokban ígérget, hanem aki a hétköznapokon, a mindennapok során teljesít.

Erről szól Ócsa közlekedésfejlesztése, erről dönt a nép, tehát erről is szól a mostani választás, Miszerint ki akarunk törni a Buksi-féle béklyóból, és jobb irány véve a felzárkóztatásunkkal a fejlesztések útjára lépünk, vagy maradunk ott, ahol a jelenlegi elfásult polgármester adta vezetés züllesztette a várost.

*

Nincsenek megjegyzések: