2020. szeptember 29., kedd

Kicsúcsott az időből a polgármester - nem készült el az általa megadottakra és WC sem lesz a játszótéren

 Nem sikerül tartani a megadott határidőt a polgármesternek és a játszótér felújítással ismét eljátssza azt, amit már egyszer megtett, vagyis nem valós időpontot és dátumot mondott be.

 Bukodi polgármestertől egyre inkább egymásnak ellentmondó, sokszor nem igaz, vagy eleve hamis, hazug bemondások, szavak, meghatározások látnak napvilágot. Szavahihetőséget nem hogy erősíteni, hanem tovább csorbítja az általa közzétett határidők be nem tartása, vagy a városban végzett munkák teljesülése.

Így volt ez a Damjanich-Székesi utca felújításával is, amikor is szegélyt, és teljes felújítás ígért a lakosságnak, valamint ezt propagálta az önkormányzatban és azon kívül is.  

Ez sem vált igazzá - nem a teljes szakaszát újították fel a Damjanich utcának (- közmeghallgatás jkv.)

 Aztán közút-vasút kereszteződésének tárgyában a két vasúti átjáró korszerűsítése és ígért biztonságossá tétele, a gyalogos közlekedés átvezetése ügyében sem tett, vagy hozott semmi érdemi előrelépést az elmúlt évek során gyakorolt városvezetése. Máig nem valós meg a gyorsforgalom átkötése és biztonságos rávezetése. A polgármester ez esetben is évről évre mással jön elő, csak az igazsággal nem.

Ugyancsak tartozik még több beígért gyalogátkelőhely kiépítésével és az Alsópakony-Ócsa vasútállomás kerékpárútjának kiépítésével is. 

Mindezek vonatkozásában a maga által tett be nem váltatlan szövegelés az, ami egyre inkább hiteltelen hazudozóvá minősíti. 

Most a Köztársaság téri, más néven a Millenniumi-játszótérrel kapcsolatosan sem járt el másként. Mint korábban írtuk, "éves csúszással rohamtempóban kezdik az elbontott játszótér újjáépítését" aztán ezzel is elbóklásztak, most pedig már vasárnap is dolgoztak rajta, de már sehogy nem férnek bele a polgármester által megadott egy hónapos intervallumba

Ezt a gyereknek készült játszóteret még a választások előtti hajrában, vagyis a kampány során kapatta szét egy hirtelen jött sugallat hatására, amivel a saját befolyását próbálta erősíteni, vagy magát népszerűsíteni a bukástól megrettenő polgármester azzal az álságos ígérettel, hogy ott a felújítás keretében egy szebb, jobb korszerűbb játszótér kerül kialakításra az őszre.  Mindezt az önkormányzat ki is plakátolta, csak éppen a polgármester arcképét nem rakták hozzá.   Aztán amikor megnyerte a választásokat Bukodi, akkor valahogy elfelejtette, vagy dobta az egészet

Lassan egy éves csúszásban van a választáskor kikalapálthoz képest a "felújítás"

Aztán amikor megnyerte a választásokat Bukodi, akkor valahogy elfelejtette, vagy dobta az egészet. Ezzel az is kiderült, hogy mindez csak egy újabb be nem váltott ígéret, vagyis hazugság volt. Nem hogy tavaly októberére, de az idei tavasszal és a nyáron sem valósult meg az amit a választások alkalmával ígért Bukodi. Mindezzel gyerekek tucatjaitól vette el a lehetőséget azzal, hogy az elrendelt bontással felszámolta  az akkori egyetlen játszóteret és ezzel kizárta őket. Végül nem hogy 2019 őszére, hanem 2020 őszének beálltára sem jött össze az immáron harmadszorra bejelentett új időpontban való átadás. 

Az önkormányzat közösségi oldalán augusztus 27.-én tették közzé az újabb bejelentést, mely szerint 1 hónap múlva egy rajzos vázlat szerint gyönyörű játszótér lesz a több mint egy évvel korábban bezárt helyén.

A silány számítógépes grafikán kívül semmit nem nyújt az önkormányzat - még WC sem lesz a téren

 Igaz, ez sem jött össze, mivel már több mint egy hónap eltelt a bejelentett ígéretet követően, és még senki nem ment ki szalagot vágni az átadásra.  

De nem is az átadás és a velejáró magamutogató önfényezésre kíváncsi az ócsai ember, mert valójában letolja, hogy kivel miként jelenik meg a polgármester egy ilyen elcseszett beruházás nyomán.  

Sokkal inkább azt foglalkoztatja az érintetteket, a gyermekeseket, hogy mikor lesz már végre egy normális játszótere az itt élőknek, a kisgyermekeknek, ahol nem csak biztonságban és jól lehet kikapcsolódni, játszani, de közben lehet e majd itt illemhelyre menni vagy átpelenkázni a gyereket. 

Igen, a probléma.  

Ugyanis ma a 21. században már alapvető követelmény, hogy legyen hulladékgyűjtő, ivókút, vagy valamilyen vízforrás ehhez, legyen árnyas rész és árnyékszék, vagyis illemhely, a játszótérhez kapcsolódóan, ahol nem a bokrot kell megtisztelni azzal, ami nem oda való. 

Mert ha már szétszedünk egy korábban agyondicsért és a városvezetés szerint jónak tartott játszóteret a felújítás megnevezésével, és azt valójában teljesen átépítjük, akkor a józan ész szerint mindezt azért teszik, hogy a változással korszerűbbet, szebbet és környezetbarátabbat hozzanak létre. Ebbe pedig igen csak helye van annak a mellékhelyiségnek, ahova vissza lehet vonulni, ha szükség úgy hozza.  

Most erre is adott lett volna a lehetőség, egy a mai követelménynek megfelelő pelenkázós illemhely létestésével de úgy tűnik a polgármesternek és a lakosságot képviselőinknek ez nem jutott ez az eszébe. 

A városvezetés úgy tűnik megint adott egy pofont a szarnak. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése