2020. szeptember 21., hétfő

Ócsán is elmenne - bringaváros várja a csepeli ovisokat ( - erre most másodikok lettek)

Még 2018 októberében adták át a felújított KRESZ-parkot Csepelen az Iskola térnél. 

Mini utak, mini zebrák, mini jelzőlámpák, mini jelzőtáblák mutatják mikor szabad átmenni az úttesten, hol kinek van elsőbbsége, melyik az a tábla, ahol meg kell állni, nem hajthatunk be és hogyan használhatjuk a körforgalmat.

 

A pályára gyalogos átkelőhellyel kombinált jelzőlámpás kereszteződés és vasúti lámpás átjárót építettek, emellett útjelző- és tájékoztató táblákat raktak ki. A gyerekeket kísérő szülők számára pedig pihenőpadokat létesítettek, mellettük szemeteseket helyeztek ki, valamint köztéri kerékpárpumpát, ivókutat, kerékpártárolót és játék benzinkutat telepítettek. A vasúti átkelőhelynél áthaladó sínre játék mozdony került.

A felújítás során a pálya közvilágítása is bővült és a növényállománya megújult. A Csepeli Városgazda munkatársai tették széppé környezetét, egynyári növényeket, alacsony cserjéket és talajtakaró növényeket ültettek, valamint közel 3000 négyzetméter területet újrafüvesítettek. A zöldfelületeket automata öntözőberendezésekkel látták el. A megfelelő árnyékoltság érdekében új fákkal gazdagodik majd a park – írja a csepel.hu.

https://21.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/7/21.kresz-park2.jpg?itok=wRDNBMbn&slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elastic

Most második lett a csepeli Bringaváros az év KRESZ-parkja pályázaton

 „Közlekedési kultúránk értékei” címmel idén tavasszal indított pályázatot a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, a Közlekedéstudományi Intézet, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, és a Közlekedéstudományi Egyesület. A projekt alapvető célja, a gyermekek biztonságtudatos közlekedésre nevelése, a KRESZ-parkok tevékenységének népszerűsítése, a parkokat működtető óvodák, iskolák, települési önkormányzatok, alapítványok, egyesületek tevékenységének elismerése volt.

A Bringavárost a Csepeli Városgazda nevezte be a pályázatra idén áprilisban. Bár a Közlekedési Kultúra Napját május 11-én ünnepeljük a járványhelyzet miatt a hivatalos díjátadó ünnepségre csak most, szeptember 10-én kerülhetett sor az Új Városháza dísztermében.

A főszervezők döntése alapján a csepeli KRESZ-park második helyezést ért el a versenyben. A díjjal járó oklevelet Morovik Attila alpolgármester vehette át. 

A csepel.hu-nak elmondta: „A csepeli KRESZ-park felújítása 2018 januárjában kezdődött. A munkálatok önerőből, közel 36 millió forintból valósultak meg, a Városgazda és az önkormányzat kivitelezésében zajlottak. Ez teljes rekonstrukciót jelentett, hisz a korábbi rossz állapotú park minden szempontból korszerűsítésre szorult. Bringavárost 2018. szeptemberében adtuk át, ekkor került sor az önkormányzat közlekedésbiztonsági programjának bemutatójára is.”

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése