2020. augusztus 28., péntek

Éves csúszással rohamtempóban kezdik az elbontott játszótér újjáépítését - nem a legkissebeket szolgálja

Megannyi önkormányzati hazugság, és polgármesteri bejelentés után, úgy tűnik, most rohamtempóban kezdik visszaépíteni azt, amit a választások hevében elbontottak.  Mégpedig a játszóteret.

Ócsa város blogja: Továbbra is tisztázatlan a játszótér átalakitása -  ellentmondó és átgondolatlan mesteri nyilatkozatok ( - ámítás)
2019 szeptemberében szétbarmolták, tönkretették
Csakhogy ez nem az, és nem azoké lesz, akiket korábban megcéloztak vele.  A polgármesterhez köthető közösségi bejegyzésben bemutatott látványterv szerint a létesítendő játszótér kialakítása nem 3-6 éves korosztályt, hanem az ennél idősebb gyerekeket célozza meg.

Sajnos a közzétett propaganda anyagon kívül sem a polgármester, sem pedig a képviselők nem beszélnek a létesítendő játszótér tervezett megvalósításáról, az ott kialakítandó játékok és a felszereltség korosztályos meghatározásáról.

2020 augusztus végén ismét csak ígérgetnek
A számítógépes grafikából nézve, valószínűsíthető, hogy ez a tér már nem a legkisebbeket célozza meg, hanem vélhetőleg az egyel nagyobb "felsős" korosztály számára lett tervezve.  

A baj ezzel az, hogy megint azok az otthon levő kisgyermekes szülők nem jutnak egy olyan közösségi játszótérhez, ahol a legkisebbek nyugodtan és biztonságban játszhatnának.  

Az új tervezetben sem homokozót, sem csúszdát, vagy éppenséggel a kisebb korcsoport számára kialakítandó játékot, beleülős hintát nem találni.  Mindebből az következik, hogy a korábbi vegyes kialakítású játszótér helyett, ahol a kicsik és a közepes korosztály is találhatott magának játékot, mászókát, itt bizony a kicsik hátrányt szenvednek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmG2r13daNb6qx4EYrSBkrUGja3M1J_OhdeI1Zrc0Qr7MHUupp2gGQEa7p93aBj7-akzw6v2ehAita_Nr959qnK77mD4d0kxRUO9Gy3_MgqfRMU6R9D3NjT2YF5PmCfBeBKJ4n6qbBMq8/s640/Milleniumi+j%25C3%25A1tsz%25C5%2591t%25C3%25A9r.jpg
Ez volt a választási fogás vagy inkább átverés
Nem tudni a polgármester és a mögöttes testület elképzelését, de ahogy az önkormányzati üléseken történteket tekintjük, ezek a mostani képviselők semmi érdemit nem tesznek a választóikért. Ugyanis semmi nyoma azoknak a képviselői hozzászólásoknak, indítványoknak, vagy kinyilatkoztatásoknak, amely a most létesítendő játszótér-beruházást formálta volna. 

Úgy tűnik, ez is csak a polgármester és a vele közösködő vállalkozói elképzelések szüleménye, az előzetes egyeztetés és tervelőkészítés közösségi áttekintése, megbeszélése nélkül.  

Végül is lesz ami lesz alapon, "ha már játszóteret akartatok, akkor itt van és örüljetek" ugyanúgy gondolkodhattak, mint az átadott-átvett  hullámos út kapcsán, amikor is a polgármester képes volt azt nyilatkozni, hogy egyesek ennek sem tudnak örülni.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése