15 éve a nyugati unióban - elhagyott szocializmus ( - uniós történelem)

Az 1989-s évektől kezdve új irányzatok láttak napvilágot a világpolitikában. Ennek alapjai nem csak gazdasági- katonai, hanem nemzeti érdekalapokon zajló politikai folyamatokat indított, mely Európán is túlmutatott. 

Számunkra azonban mégis a hazai események a lényegesek, ami alapján elhagytuk azt az uniót, amihez hosszú évek pártmunkássága kötötte az országot.  

1986. május 1.-én még a szocialista felvonulás volt a társadalomra jellemző fő esemény.  Aztán kiderült, hogy a vezető szocialista párt eltitkolta az ukrajnai  Csernobilban bekövetkezett atomerőmű balesetét, így a hazánkat is elért káros sugárzás nem csak a fogyasztásra kínált zöldségeket, hanem az embereket is szennyezte. 

Ugyanebben az évben, októberben Ronald Reagan USA-elnök találkozott Gorbacsovval Reykjavíkban, ahol az Európába telepített közepes hatótávolságú nukleáris rakéták leszerelésről tárgyaltak. 

1988. április 14-én aláírták a szerződést a szovjet csapatok afganisztáni kivonásáról: május 15-től folyamatosan vonultak ki a szovjetek. Május 29. és június 6. között újabb Gorbacsov–Reagan csúcstalálkozót tartottak. Októberben meghalt Andrej Gromiko, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke (1985–88), s Gorbacsov lett az államfő is. 

Horn és Kádár

1988 tavaszán Kádár János, a kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára egy amerikai televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. Kádár azonban, akinek uralmához Nagy Imre kivégzése kötődött, még megélte a néhai mártír miniszterelnök, hatalmas tömeget megmozgató újratemetését, amely a budapesti Hősök terén tartott ünnepélyes megemlékezéssel indult.  

Kádár János, Grósz Károly és Németh Miklós május 1.-n

Közben az MSZMP politikai bizottsága 1989. február 28-i ülésén elfogadta az EJR nevezetű határzárat, (vasfüggöny) megszüntetését. Március 3-án Németh Miklós miniszterelnök egy találkozón kérdezte meg Gorbacsovtól, hogy mit fog tenni, ha Magyarország elbontja a vasfüggönyt, de a szovjet pártfőtitkárt ez a kérdés nem érdekelte, és hozzátette, hogy 1956 nem ismétlődik meg. 

A bontást Rajkánál kezdték meg, mert ott az osztrákok és a közelben állomásozó szovjet hadseregcsoport is jól látták, hogy mi történik. Május 2-án több tucat nyugati újságírónak jelentették be a helyszínen, hogy Magyarország elkezdi lebontani a határzárat.

 1989. május 2-án a magyar-osztrák határon megkezdődött a műszaki határzár, az ún. vasfüggöny lebontása, ezt követően több száz keletnémet állampolgár szökött át a zöld határon Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba. Miután Berlin nem korlátozta a szocialista táborba történő utazásokat, sok Nyugatra vágyó keletnémet az NSZK budapesti, varsói és prágai nagykövetségein kért menedéket. Budapesten eleinte a viszonylag kicsi nyugatnémet követségen tartózkodtak a menekülők, de számuk hamarosan több ezerre duzzadt, így táborokban helyezték el őket: az első nagyobb csoportot annak a zugligeti Szarvas Gábor utcai templomnak a kertjében, amelynek papja Kozma Imre atya volt.

Orbán Viktor (1989-06-16) Nagy Imre újratemetésén a Fidesz képviseletében a szovjet csapatok haladéktalan kivonásáról és a hatodik koporsóban fekvő húsz évünkről beszélt. 

Június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter a kamerák előtt vágta át az egyik utolsó szakaszt. Erről már a New York Times is beszámolt. Az augusztus 19-i páneurópai piknik volt az utolsó lépés a teljes határnyitás előtt, de mivel a több száz kelet-német állampolgár átszökésére sem érkezett semmilyen reakció a szovjet vezetéstől, szeptember 10-én a magyar kormány hivatalosan is megnyitotta a határt.

December 7-én az ENSZ-közgyűlésen Gorbacsov félmillió katona leszerelését ígérte meg. 1990–91-ben kivonták a páncélos hadosztályokat Magyarországról, valamint Csehszlovákiából és az NDK-ból. 

1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.

A Szovjetunió felbomlása után a keleti blokk országainak nagy része (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária, a volt jugoszláv tagköztársaságok) az Európai Unió (akkori nevén: Európai Gazdasági Közösség) érdekkörébe kerültek, majd később csatlakoztak is hozzá.

A Szovjetunió keleti iszlám többségű köztársaságai egyre inkább Irán befolyása alá kerülnek.

A korábbi kétpólusú világrend helyét átvette az egypólusú, ahol az Amerikai Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom.

Az Európai Gazdasági Közösség (rövidítve EGK, angol (és magyar) nyelvterületen Közös Piac-ként is ismert) egy nemzetközi szervezet volt. 1957-ben a római szerződéssel alapította az ESZAK-ot létrehozó hat állam: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, az NSZK és Olaszország. Az egyesítő szerződést követően közös intézményrendszere volt az ESZAK-kal és az Euratommal. A maastrichti szerződés 1993-as hatálybalépésével a szervezet neve megváltozott, Európai Közösség (EK) lett, a három pillér közül a legelsőnek, az Európai Közösségeknek a része, annak 2009-es, lisszaboni szerződésben történő megszüntetéséig.  

Az Európai Unió (röviden EU) gazdasági és politikai egyesülés, tagállamok szervezete, melyet 28 európai ország alkot. A regionális integráció iránt elkötelezett szervezet 1993. november 1-jével jött létre az 1992. február 7-én aláírt maastrichti szerződéssel az Európai Gazdasági Közösség 12 tagországából.

Az Európai Unió gyökerei a hat állam által 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösségig, illetve az 1957-es Római szerződésig nyúlnak vissza. 

Az EU elődjének is tekinthető 1951-ben alakult Európai Szén -és Acélközösség intézményeinek az alapító 6 ország (Benelux államok, NSZK, Franciaország, Olaszország) megegyezése szerint és egymás között kialkudott kompromisszum eredményeként lett Brüsszel az Európai Unió intézményeinek székhelye. Az Európai Parlament elődjének tekinthető. A közgyűlés székhelye Strasbourg lett. A történelem során kialakult ellentétek és szövetségek miatt is olyan megoldáshoz akartak jutni az alapító országok akkori vezetői, hogy a későbbiek folyamán ebből ne legyen konfliktus. Ezen kívül számos uniós ügynökség székhelye található más uniós tagállamban. 

 

Az EU egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlását. Közös politikát folytat a kereskedelem, mezőgazdaság, halászat, valamint a regionális fejlesztés területén. 19 tagállamban közös fizetőeszközt is bevezettek, az eurót; ezek az országok alkotják az eurózónát. Az EU egy korlátozott külpolitikai szerepre is szert tett; képviselete van a Kereskedelmi Világszervezetnél, a G8-nál, a G20-nál és az ENSZ-nél. 

Igazságügyi és belügyi területen is alkot szabályokat, beleértve a schengeni övezetet alkotó tagállamok között a határőrizet felszámolását.

Nemzetközi szervezetként az unió működésében a nemzetekfölöttiség és a kormányköziség jegyei keverednek. A döntéseket egyes területeken a tagállamok közötti tárgyalások alapján hozzák, míg más területek független, nemzetek feletti intézmények felelősségi körébe tartoznak, ahol nem szükséges a tagállamok teljes egyetértése. Az EU fontos intézményei és szervei között található az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Tanács, az Európai Bíróság és az Európai Központi Bank. Az Európai Parlament tagjait öt évre választják a tagállamok állampolgárai, akik egyben európai uniós polgárok is.

Azóta területileg jelentősen kibővült, és intézményeinek hatáskörét is fokozatosan kiterjesztették. Magyarország 2004. május 1-jén vált az Unió tagjává.  

Az EU-tagság a rendszerváltás óta a magyar kormányok kiemelt célja volt és maradt. Horn Gyula NATO-tagságot sürgető felvetését 1990 januárjában még a Németh-kormány külügyminisztereként tette meg, ami a geopolitikai korlátok leomlását jelezte. Antall József kormányának egyik első kezdeményezése az európai megállapodásnak is nevezett társulási egyezmény megkötése volt 1991 végén, még a maastrichti szerződést megelőzően. Ekkortájt a kilencvenes évek közepére várták a teljes jogú EU-tagságot, és később időnként úgy tűnt, hogy az unió „mindig” épp ötévnyire van tőlünk. 

Magyarország 1994. április 1-jén nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Uniónak, a többi kelet-közép-európai ország ezután hasonlóan tett. A kilencvenes évek közepének nagy kérdése volt, hogy az Unió politikai és szervezeti értelemben tudja-e fogadni az újonnan jelentkező államokat, illetve milyen körű lesz a bővülés. Az Unió, és az uniós tagállamok álláspontja végig hullámzó volt. Végül az 1997-re elkészülő országjelentések nyomán, 1998. március 30-án hat jelentkező állammal, köztük Magyarországgal (külön-külön) kezdte meg az Unió a tárgyalásokat, melyek később további jelölt államokra is kiterjedtek.

A 2004-es határidő kitűzését kitörő örömmel fogadta a tagjelölt országok közvéleménye, és a fentiek miatt némi joggal. Ugyanakkor kevés szó esett arról, hogy a határidő kitűzését az EU motorjának számító német és francia kormány ellenezte. Arról sem esett sok szó, hogy bár egyre nagyobb elfogadottságra tett szert a francia külügyminiszter tízes bővítésről szóló gondolatkísérlete (Big Bang), az 1999-ben kialakított pénzügyi kereteket nem változtatták meg. Ez pedig csak öt-hat, nem nagy ország felvételére elégséges, föltéve, hogy ezek az agrártámogatások csak egy részét kapják meg. Végül, de nem utolsósorban, az ír népszavazás 2001 márciusában elutasította a nagycsoportos bővítést intézményi oldalról megalapozni hivatott Nizzai Szerződést, így jogilag se lehet ötnél több országot a mai föltételek mellett befogadni.

Gyakorlatilag természetesen „szinte mindenre” van megoldás az EU-ban. 

Például az íreket – 2002 novemberében – új népszavazásra hívják, miután az EU ma még legkisebb tagállamát a többiek Göteborgban megdorgálták. Ha esetleg ismét elutasítanák a Nizzai Szerződést, akkor mód van arra, hogy a kétoldalú csatlakozási jegyzőkönyveket – illetve azok jóváhagyásakor az EU-szerződést – úgy alakítsák, hogy azok „leképezzék” a nizzai megoldásokat. Szó sincs tehát arról, hogy az írek megtorpedózhatnák a keleti bővítést. 

A rendszerváltás egész folyamatának az uniós csatlakozás törekvése volt a hajtóereje. Magyarország 1998-as luxemburgi csúcstalálkozó óta folytatott csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, melyek 2002-re fejeződtek be. A csatlakozás időpontjára kiépült a működő piacgazdaság, komoly jogharmonizáció ment végbe és megszilárdultak a demokratikus struktúrák. Az ügydöntő népszavazást 2003. április 12-én tartották meg 45,62 százalékos részvétellel. A szavazatok 83,76%-a támogatta a belépést, a népszavazás eredményes volt.

A tárgyalásokra a felek a 2002. decemberi koppenhágai Európai Tanácson tettek pontot. Tíz új állam, köztük Magyarország csatlakozásáról szóló szerződést 2003. április 16-án Athénban írták alá a felek. Miután minden tagállam és csatlakozó állam, valamint az Európai Parlament az egyezményt megerősítette, az 2004. május 1-jén hatályba lépett, egyben az 1991-es társulási egyezmény hatályát vesztette.

Magyarország mellett Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia írta alá a Csatlakozási Szerződést; - ezzel pedig több mint 100 millió polgárral gazdagodott az EU.

Orbán Viktor miniszterelnök (elöl, b2) az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok, valamint az azóta belépett Románia, Bulgária és Horvátország varsói csúcstalálkozóján 2019. május 1-jén. Középen a házigazda Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

15 év elteltével most sorsfordító időszakban van az öreg kontinens legfontosabb intézménye.

15 évvel az Eu történetének legnagyobb, tíz állammal történő bővítése után az Európai Unióban vita folyik a közösség jövőjéről és a szükséges reformokról.

Napjainkban Kelet- és Nyugat-Európa megosztottsága miatt Közép-Európa, és azon belül pedig a visegrádi négyek lett a húzóereje az európai gazdaságnak. Ez azért lehet, mert ez egy homogénebb terület az Európai Unióban, illetve ezekben az országban pénzügyi, politikai, egzisztenciális és gazdasági stabilitás van.

Az eltelt idő alatt valamelyest közeledtünk a közösséghez, de sok tekintetben nem tudtunk előrelépni. A hvg.hu összeállítása szerint az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2006 és 2013 között – az unió GDP-jéhez viszonyítva – 61 százalékról 67 százalékra emelkedett, azóta viszont 67-68 százalék között áll.

A magyar dolgozók munkavégzésének hatékonysága 2005 és 2011 között 66,8 százalékról 74 százalékra emelkedett ugyan, azóta viszont visszaesett csaknem a kiindulási szintre, hiszen 2017-ben 67,3 százalékon állt a mutató.

Jelentősen csökkent a szegények száma, a 2005-ös 32,1 százalékról 19,6 százalékra esett vissza arányuk 2018-ra a teljes népességhez viszonyítva.

Lassan ugyan, de mozgásban van az Európai Unió.

Az elmúlt évtizedekben az európai demokrácia kiépítésére tett kísérletek mind ellenkező hatást értek el, több példa is azt mutatja, hogy a demokrácia védelmére hivatkozva valójában a demokráciának, ami a többségi elvet jelenti, az aláásása történik.
 
A végletekig átpolitizált belpolitikai diskurzusok azonban nemhogy segítenék, hanem tovább nehezítik az EU jövőjével kapcsolatos irányok megértését.

Nekünk is tennünk kell azért, hogy az Eu közössége a tagok egyik legmeghatározóbb szövetsége maradhasson úgy, hogy benne minden nemzet megőrizhesse identitását, függetlenségét és erejét.

Az első ilyen megmérettetés az EP-választások után az uniós csúcsposztok elosztása lesz.

Nem mindegy tehát a jövőnket illetően, hogy milyen eredményre jutunk.

*