2014. május 27., kedd

Ócsán is kötelező lesz mentési tervet készíteni a nagyobb rendezvényekre - búcsú, fesztivál és vígság

A kisebb rendezvényekre is kötelező lesz mentési tervet készíteni egy minisztériumi rendelettervezet  alapján; a hatályos szabályozás szerint ez jelenleg az 50 ezer főnél nagyobb rendezvényekre kötelező, de a szaktárca ezt 5 ezerre csökkentené -  a rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett tervezet több egészségügyi és egészségbiztosítási jogszabályt is módosít, ezek körébe tartozik a mentésről szóló, 2006-ban hozott egészségügyi miniszteri rendelet módosítása.
Rendezvény mentési biztosítását továbbra is mentési engedéllyel rendelkező szervezet láthatja el. 

http://honlapom.hu/pages/federalmed/contents/static/5/1366639605_600x500.jpg
Szakképzett mentőegységre lesz majd szükség a Városi Vígság és a szokásos búcsú esetében is

 

1000 fő feletti rendezvény biztosítása csak olyan mentőegységgel látható el, ahol a személyzet minden tagja 6 havi átlagban legalább havi 24 óra kivonuló szolgálatot teljesít, OMSZ által irányított mentőegység tagjaként. 

 

A rendezvény egészségügyi biztosításával megbízott mentőszervezet jelenleg a rendezvény kezdete előtt 3 nappal köteles értesíteni a helyileg illetékes egészségügyi államigazgatási szervezetet valamint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) illetékes mentőszervezetét. Ez a határidő a tervezetben 5 napra nő, ennyivel előbb kell megtenni a bejelentést.


Jelenleg a rendezvény megfelelő egészségügyi biztosításáért a rendezvény szervezője és a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezet egyetemlegesen felelős. A jövőben ezért csak a rendezvény szervezője felel.

Amennyiben feladat hárul az OMSZ-re, akkor az igazolt többletköltségét a rendezvény szervezője és a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezet köteles megtéríteni a jelenlegi szabályok szerint, a tervezet ezt is egyedül a szervezőre hárítja. Ez alól csak a katasztrófahelyzet kivétel.
A módosítások várhatóan július elsején lépnek hatályba.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVVsB4m-JNDHXOrwNhBvkFwUuf0Ckw_bOibf34LHiskERRV6Kz-CVln1f3JZHb_VHQPgIAgf8dcPfBXIRtPdU19gqKaNDyHhpRu-WkeATEm8uZCGJaxtOXJg2DqVOq5yTX0P8mp80_DBg/s1600/2012.jun.3+006.JPG
Az ócsai búcsúhoz nem csak egy hely hanem jól képzett rendezvényszervező, és elégséges illemhely is kéne - hugyosok

 Továbbra is változatlan az az előírás, hogy az állami rendezvények, valamint a nemzeti ünnepek és a kiemelkedő fontosságú rendezvények egészségügyi biztosítását az OMSZ látja el.

*

8 megjegyzés:

  1. Buksi a király.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A porondon a bohocok közt

      Törlés
    2. Hugyos Józsi meg ott matyizik a közönségnek. Ezt kajolják tömkelege Ócsán.

      Törlés
    3. Na az ilyen tahóknak kell a polgármesteri szervezés. Ez célközönség. hugyós Józs és markec Béla egy társaságban. Ez aztán a jó szórakozás. Még illemhely sem kell hozzá.

      Törlés
  2. Micsoda színvonal! Valóban erre van szüksége a városnak? Miért nincs erre megfelelő hely? Mit tesz ezek után a két városvezető? Búcsúzik?

    VálaszTörlés
  3. És ez így megy évről évre.
    A szüreti felvonulás alkalmával is otthagyták az eldobált sörösdobozokat, műanyagpoharakat maguk után, ahol csak megálltak.
    Még az sem számított, hogy az egyik szekéren ott ült a Polgármester.
    Így kell ezt csinálni intelligencia bajnokok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És teleszórták a várost lócitrommal. Tihanyi Attila is csak legénykedett, de szart nem szedte össze maga és a lovai után. Ez kultúra.:

      Törlés
  4. Amilyen a király, olyan a nép. Megérdemlik egymást.

    VálaszTörlés