2014. május 10., szombat

Programajánlat - szomszédolás ( - például)

Mostanában az Ócsaiak egymás közt is sokan emlegetik Bugyi községet, annak jó és előnyös dolgai kapcsán. 
Több helybéli is szívesen megy át a rendezett szomszédos kistelepülésre családostul, vagy éppen a gyerekekkel játszani, kikapcsolódni, vagy éppen csak körülnézni és megcsodálni azt, hogy mire volt képes egy hely mellettünk, amire Ócsa nem.

http://www.bugyi.hu/text/images/newswf21006311191072/HPIM1081.JPG
Bugyi nagyközség látképe, a csobogóval  - Ócsa is megirigyelhetné

http://www.bugyimuvhaz.hu/img/picture/465/plakat.jpgHolnapra egy érdekes és könnyű programot ajánlanék, ami egyben példa is lehetne, hiszen Bugyi község immár 5. alkalommal csatlakozik a Születés Hetéhez

Május 11.-én, (vasárnap) 10 órakor Születésfát avatnak a Születés Hete rendezvény idei, jubileumi alkalmával Bugyin. 

Mostani nyitányként a 2013-ban született gyermekek nevével ellátott kerámia falevelek elhelyezésére kerül sor a „Születésfán”, az érintett családok közreműködésével. A tavalyi évben született községi gyermekek nevét kerámia táblára írják, majd ezeket a névtáblákat elhelyezik a Beleznay téren álló fán. 
A fát Somogyi Béla polgármester avatja fel. A fa állítással emlékőrző hagyományt kívánnak teremteni, ami helyszeretetre, büszkeségre és tartásra ösztönzi majd az itt élő, innen származó, felnövekvő nemzedéket, egyben kötődve a helyhez és a szülőföldhöz; - gyermekként ismert alakjává válva a településnek

https://www.google.hu/maps/vt/data=VLHX1wd2Cgu8wR6jwyh-km8JBWAkEzU4,aj0gAwcVxusmavD1seDq4a-fKyOkbXkYSzs5YhPatTAnfS8musw_svmjijMg-is4_mxk_KLwEbUKQMnerv3_3Ze0kwpEYPQivaLGNyreg-MxOeLYuAUy1jKaPj7uRHlZX8BEenqYxK1M0EKwpMfJVDhq6FnLh0a7z9VpAkuK0dBI8xAh-0C5Y0J8nDzKUQphAqHzoQA_mv6v3TXCJ5bvklUiEzzel a Születés Hetét megnyitja és a kerámia leveleket átadja Somogyi Béla polgármester.

A Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár részbeni közreműködésével megvalósuló rendezvény visszatérő és immár hagyománnyá váló törekvéssé alakult. Az átadásra kerülő fa jelképesen az elmúlt öt év alatt erősödött akkorává, hogy Bugyi közterületen megállja a helyét.

A községben élők nagy örömére szolgál, hogy évről évre egyre több érdeklődőt vonz ez a helyi rendezvény. Remélik idén is sok érdekes programmal, előadással tudnak majd szolgálni az érdeklődőknek.

Érdemes átlátogatni.

*

8 megjegyzés:

  1. Kis szerencsével nem mos el minket az eső.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik ez a születésfa dolog.
    Gratula érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Bugyi fejlődésének irányvonala és az egésze tetszik. Rendezett közterület, jó utak, megfeleő utcák, elkülönített személyforgalom, elkerülő út, kerékpáros nyomvonal. Bugyi vezetés kiváló eredményekkel rendelkezik. Híre nincs a korrupciónak, az önzésnek, vagy az öncélú harácsolásnak. Ott tudják a hivatalban a dolgukat.
      Sajnos Ócsán érezhetően nagy a lemaradás. Óriási a különbség. Nem csak külcsinben, hanem a fejekben és a vezetésben egyaránt. Amíg itt nincs rendtétel, addig ez a város mit sem fog változni.

      Törlés
    2. kit érdekelnek a sikerek a fejlődés meg az utak Ócsának 40 millás Bunkódi stadionja van ennek a micropöcsnek ez a legfontosabb

      Törlés
    3. Nekem, hasonlóan névtelen 7:31-hez Bugyi fejlődésének irányvonala tetszik! Főleg a megfelelő utcák /!?/, az elkülönített személyforgalom /?!/ és a többi baromság, amit a hozzászóló leírt. Remélem, csak egy kevésbé sikerült poén ez a hozzászólás!

      Törlés
    4. Hol élsz ember? Nem látod a különbséget a két hely között, vagy melyiket nem ismered? Vak csak nem lehetsz, ha olvasni és írni tudsz. Más baj lehet veled.

      Törlés

    5. Focipálya extrákkal. Szükséges volt, mint egy falat kenyér. Minden más már rendben, csak ez hiányzott. Na és persze a sikeres helyi csapatban is benne a kis intelligencia bajnok keze, mert amihez ő nyúl a kiemelkedő tudásával, az arannyá válik.




      Törlés
  3. Így kell kinéznie egy térnek. Egybefüggő nagy szabad terület, ízlésesen fűszerezve virágokkal, fákkal.
    Ócsának még egy rendes tere sincs. Ami van, az is zsebkendőnyi, átgondolatlanul teletűzdelve padokkal, és félméterenként fákkal.
    Bugyinak szép terek, nekünk Makovecz tanítvány. Igazságtalan az élet.

    VálaszTörlés