2014. március 5., szerda

Nyugdijas találkozó lett Pánczél Károly fórumából - a választási rezsiharc egyik epizódját Ócsán láthatták

Hétfőn Pánczél Károly ismét fellépett Ócsán az Egressy Gábor Szabadidőközpont nagyszínpada előtt, ott ahol korábban a gyerekfarsangot tartották.

Szűcs Lajos vezeti be Ócsán a helyébe lépő fideszes cserejátékos Pánczél Károlyt, aki Gyálról az alpolgármesteri székből érkezik a körzet élére. Szűcsért cserébe Pánczél Károly, Gyál és környékére kalauzólója lesz az aki az Ócsán levitézlett politikust váltja. 

Hétfőn azonban még egy olyan közös műsorral léptek fel a helyi kulturális központnak nevezett létesítményben, ahol megjelent Budai Gyula képviselőtársuk is. Így hármasban tartottak választási fórumot a népnek. Csakhogy rájuk szavazzunk, vagyis őket válasszuk.

A helyi Fidesz is mutatott képet az ismert közéleti szereplői részéről. Ők a megszokott helyükön az első sorban bal szélen foglaltak helyett a nyugdíjasok előtt.

A rendezvény maga szóra nem érdemes, mert ugyanazok a sablonok hangzottak el, amiket már annyiszor hallottunk. Fő csapásirány a rezsicsökkentés és a szocialistákkal való fenyegetettség rémképe.

A lényegről azonban nem esett szó. A helyi víz- és csatornadíjat utoljára a Fidesz vezette helyi képviselő-testület emelte meg.

A kormány rezsi intézkedéseinek ellensúlyozására a szolgáltató meg elvonta a locsolási díjkedvezményt, amivel drágította a szolgáltatást. Ócsa város fideszes vezetése ezzel szemben semmit nem tett, hiába van tagsági érdekeltség Horváth Tamás személyében a vízszolgáltatónál.

Figyelembe véve, hogy Tatárszentgyörgy önkormányzata a kormány és annak propagandája nélkül saját hatáskörben csökkentette a helyiek vízszolgáltatási díjait, akkor elmondhatjuk, hogy Pánczél Károly és Szűcs Lajos mostani fóruma csak egy képmutató, alantas választási csalogató.

Valós és tényleges tartalom nélkül, mert a helyi emberek fizetendő díjat nem hogy csökkentették volna, hanem az elvonásokkal még emelték is.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/t1/1795642_632846853437352_1600308424_n.jpg
Pánczél Károly magyaráz mögötte Szűcs Lajos. A nuggerek előtt a bal első sorban Horváth, Gallai, Bukodiné (- szép kompánia)

A megjelent többségében nyugdíjas alkotta közönségnek persze a megjeletek által szolgáltatott hamis  politikai kápráztatás is elegséges.

Ennyi tellik tőlük.
*

23 megjegyzés:

  1. Egy apró észrevétel: Gallai és Bukodiné, ahogyan a szerző jelen sem volt, a Horváth pedig az ajtó mellett állt végig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A semmitmondásról, és az öntömjénezésről beszélj inkább, ami ott elhangzott, de az kényelmetlen lenne. Igaz?

      Törlés
    2. Pánczél egy megfáradt öregember benyomását kelti, a cinkosa meg még mindig éhes.
      Senki sem vitt neki egy kis disznótorost.

      Törlés
    3. Majd olvashatja a nagyérdemű a Kisbíróban, mennyire sikeres volt a fórum, és lesz fotó is mellékelve arról a két nyugdijasról, akik nem bóbiskoltak el.

      Törlés
    4. Ha disznótorost nem is, de az egyik helytartója, - a butább - még malackodhatott a happening után.

      Törlés
    5. Mi ez a szemét szöveg, hogy a nyuggerek előtt ültek az ott sem lévő személyek? Vegyél már vissza egy cseppet mert ezzel a nyuggerezéssel és még sok minden mással a becsületes embereket taposod lépten - nyomon a sárba. Meddig kell még ezeket a hiteltelen, hazug, másokat gyalázó szövegeket eltűrni? Miből gondolod, hogy a te véleményed a tuti? Elég legyen már ebből a sok rosszindulatból!!!!!

      Törlés
    6. Pisztolyt tartottak a fejedhez, vagy kötlező olvasmány lett a blog, hogy kénytelen vagy eltűrni?

      Törlés
  2. Nem értem! Tényleg nem zavar senkit, hogy az igazságtól teljesen távolálló bejegyzés attól a folaktól származik, aki a közelben sem volt? És vannak akik még mindig hitelesnek tekintik ezt a blogot?! Ocsmány! De főleg azok a hozzászólók, akiknek a tények teljesen érdektelenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne kínlódj már baszki.
      A laptopok lenyúlása is ocsmány dolog volt, mint ahogy az Azori útazás is, de ha gondolod sorolom tovább a barátaid nemes cselekedeteit.
      Egyébként meg olvasd a kisbírót, az a hiteles, igaz kiadvány számodra.

      Törlés
    2. Honnan veszed, hogy ki hol volt? Kit ismersz itt Ócsán?

      Törlés
    3. Válasz a 16:14-es bejegyzésre! De igen, engem és még rajtam kívül sok embert nagyon is zavar, de a probléma ott kezdődik, hogy ezt a "gyártó" nem veszi észre. Képes éjszakákat ezzel a sok rosszindulatú irománnyal tölteni. Nincs ennek családja? Hát tudjátok, ha van akkor nagyon sajnálom Őket. Szánalmas!

      Törlés
  3. Met én ott voltam, ellentétben a szerzővel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pánczél Károlyt láttad? Magyar Petit, és Bukodit? De minek mentél oda? Mozizni? Ismerkedni? Azért mert nem találsz valakit a tömegben, még ott lehet. Ha felismered fel a szerzőt, akkor miért nem beszéltél vele erről? Ha meg nem ismered, akkor nem kell mélyenható következményeket levonni. Az alkoholistát megismered? Honnan tudod, hogy ki, kicsoda? Miért nem a fórum témája a fontos? Mikor kérdezted, meg, a nagy rezsicsökkentőt, hogy miért nem ennek megfelelően csökkentik Ócsán a vízdíjat? Mert ezt nem hallottam. Pedig figyeltem.

      Törlés
  4. Nem a Horváth volt az ajtónálló. Amikor ott voltam akkor pont a szódáját hörpintette le és azután ment be a színházterembe. A két Károly akkor már a pulpituson ült. Barnabi a jobb oldalon középtájon foglat helyett. Valakivel beszélgetett. Ez hiteles, mert láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ajtóban Tótha Kati fogadja a vendégeket a két helyi jegyző társaságában. Az egyikük az alvégen, a másik alszegen, a harmadik, meg álszakállban.

      Törlés
  5. Úgy látom a droidok körében is népszerűbb a blog, minta a helyi propaganda kiadvány.
    A gazdáitok mit szólnának hozzá, ha megtudnák, hogy itt trollkodtok ahelyett, hogy a Kisbírót nyálaznátok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne álmodozzál!!! Egyáltalán nem népszerű ez a sok szemétség, csak már minden normális embernek elege van belőle!!!! A blogger írója is és a kommentelők többsége is kb. egy tucat rosszindulatú, tájékozatlan, hiteltelen,becsületsértő gyalázkodó ember. Be kellene már fejezni!!!! EZ A VÉLEMÉNYEM, A VÁLASZOD NEM ÉRDEKEL!!!!!!

      Törlés
    2. Jah még csak annyit, hogy én nem kötődöm senkihez. nekem nincs gazdám, sem politikailag sem egyéb módon nem vagyok elkötelezett semmilyen formában,én csak egy jóérzésű ócsai állampolgár vagyok, akinek elege van ebből a pár megmondó emberből. Én itt nőttem fel, és nagyon sértő számomra a betelepült firkászok gyalázkodása!!! A Fodor " úr" meg vegyen egy tükröt és nézegesse magát. Minket ócsaiakat meg hagyjon már békén!!! MEGISMÉTLEM, A VÉLEMÉNYED NEM ÉRDEKEL!!!!!!

      Törlés
    3. Ki a megváltó vagy, hogy egyedül veszed magadra Ócsa képviseletét?

      Törlés
    4. Szegény annyira buta, hogy már sajnálom

      Törlés
    5. Nyolcosztályos bagoly! Szegény verebeket sajnálom.

      Törlés
  6. Végül mennyivel csökkentették a vízdíjat Ócsán? Mert ez valahogy elsikkadt, mint a locsolási kedvezmény. Karcsikáék bolondjai regélhetnétek erről.

    VálaszTörlés