Mint ismert, a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalta városunk polgármesterének zavaros sajtóügyeit valamint Horváth Tamás alpolgármester vélt sajtósérelmeit, amiket mindvégig az Ács & Ecsedi Ügyvédi Iroda berkeiben eljáró Ács Balázs ügyvéd képviselt.
Erről a Népszava és más internetes portál is beszámolt. Csak a helyi és a környékbeli sajtó hallgatta el az ügyet. Pedig immáron 2013 óta tudjuk, és írva vagyon, hogy Ócsa polgármestere sem tűri a kritikát. De az alpolgármester sem áll jobban ezen a téren.

Nem hiába nem érdektelen mindannyiunk számára, hogy a helyi, és az egyéni hatalomgyakorlást itt helyben és az igazság házában miként jogkövetik vagy következtetik. Tehát nem érdektelen és nem véletlen, hogy a felek számára fontos az, kik és miként törvénykeznek, azaz döntenek az elvileg makulátlan testületben. Akár a közéletben és a közszereplést vállalók, így Ócsa ismeret emberei körében, akár a blogunk - a városi blog - megítélésben a bírói széken. A törvényszéken.
Ennek a Budapest Környéki Törvényszéknek egyik, a romagyilkosságok ügyében első fokon eljáró és döntő bírónő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész üzletszerű lopással összefüggésben.
A Bors Online értesülése szerint a romagyilkosságok sokáig
elhúzódó, nagy figyelmet kiváltó ügye megviselte az egész testületet. A
bírónő lopásai néhány hónappal az első fokú ítélet után kezdődtek.
A bírónő, aki a romagyilkosságok első fokú bírói tanácsának tagjaként is dolgozott, fogkefét, parfümöt, körömlakkot lopott. Kollégái kifejezetten jó képességű, köztiszteletben álló szakembernek tartják.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozást. Az üggyel összefüggésben Polt Péter legfőbb ügyész a Budapest Környéki Törvényszék egyik bírája mentelmi jogának felfüggesztését kérte.
Áder János köztársasági elnök dönthet arról, felfüggesszék-e a mentelmi jogát annak a bírónőnek, aki több alkalommal lopott egy Drogerie Markt üzletből kisebb értékű tárgyakat. Tavaly decemberben érték tetten a dm-ben - írta a Bors Online.
Amíg a gyanúsítottat mentelmi jog védi,
ki sem hallgathatják. Üzletszerű lopásért egyébként két év börtön is
kiróható.
Mivel
a bírákat jól fizetik, mindenki értetlenül áll a lopássorozat előtt.
Ami mindezt összeköti Ócsával és annak városvezetésével, az a Budapest Környéki Törvényszéken sorozatosan indított perek, és azok elhúzódása, a felek ebbéli megviseltetése valamint az ott dolgozó bírónő ebbéli mentális és pszichés "levezetése" az ami összehozza az esetet. Ha ugyanis egy ilyen felkészült, több évig folyamatosan tanuló, felkészült emberre ilyen hatással lehet egy elhúzódó persorozat, akkor a külső kereskedelmi, kis bolti, vagy üzleti szférából a polgármesteri székbe kerülő személy esetében vaj' milyen zavarokat okozhat, ha a stresszben edzettebbek látszani akaró alpolgármester sem viselő könnyen a perbeli sikertelenséget?
Mivel ők is hivatalból jól keresnek, akár csak az érintett bírónő, így az sem kitétel, hogy mindez a pénz kompenzálná azt a terhet, amit közhivatali vállalásukkal (esetleg a személyiségükben) magukkal hordoznak, és viselnek.
Mindezzel nem állítjuk, hogy a felek rossz emberek lennének, esetleg lopnának. Erre még csak célozni sem szeretnénk, ahogy arra sem miszerint bármiféle bűncselekmény elkövetése amolyan levezetésként elfogadható indok lenne. A bírónő és egyben a Budapest Környéki Törvényszék kapcsolódó esete helyi döntéshozók vonatkozásában lehet csupán a véletlen és lehet a maguk adta perkapcsolás hatása, de hogy ez is összefügg valamivel, az kétségtelen. Az esetösszefüggés azonban soha nem jelenthet ügybeli azonosságot.
(Ámbár a blog elleni hadjárat részeként folyó peres eljárásokat mi is értetlenül szemléljük amolyan kívülállóként. Kívülállóként, mert soha nem a blog doménjét vagy jegyzet felével szemben járnak el, hanem mindig csak egy kívül álló személy ellen járnak el, akinek végeredményben semmi köze az egészhez.
A többek által ismert személy nevét most azért sem kívánnánk felhozni, mert a számos kikezdés, perbefogás, és meghallgatás okán megkért minket, hogy nevének előhozatalától tartózkodjunk, hogy még véletlenül se higgyék, vagy értsék úgy az emberek, hogy a blog és a személye egy szálon fusson vagy azonosuljon a bloggal. A történet közreadása mindenki számára fontos mert valós közéleti- társadalmi problémát mutat be és tár fel akár kimondatlanul is. Értsük ez alatt a bűnbeesés kialakulását, a bűnelkövetést, a látszatot, társadalmi megítélést és a valós alapokat is. Ezért kimondottan jelentős erkölcsi tanulságtétel mindannyiunk számára.)
Az érintett felek vonatkozásában az ártatlanság vélelme miatt a blognak nem is áll szándékában messzemenő következtetéseket levonni. Sőt még a lezárt perek kapcsán sem, ha maguk az ügyben érintettek, maguk a felek nem számolnak be erről. A blog ahogy eddig is, úgy az elkövetkezendőkben is nyitott a közügyek, a közérdeklődésre számot tartó, vagyis a közérdekű dolgok iránt. Ennek mindig is lesz itt helye és aktualitása.
HVG és BorsOnline nyomán
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése