2024. február 18., vasárnap

Ócsát is foglalkoztaja az új orvosi ügyeleti rendszer, amit a város polgármestere feladott - Bukodi nem orvosolja

 Pomáz Város polgármestere Leidinger István volt a BÉKE (Barátságos Élhető Kisvárosi Egyesület) februári tájékoztatóján, amit a kormány által bevezetett új orvosi ügyeleti ellátással kapcsolatosan Bukodi Károly nélkül és végül helyett tartottak meg.

Ócsa polgármestere távol tartotta magát az eseménytől, ami éppen azért jött létre, mert városunk vezetése mindezt elmulasztotta és a lakossági tájékoztatást nem érezte magáénak.


Mint ismert, az új ellátási rendszer nem kedvez a helyben élőknek, mivel az távolra került az otthonuktól.  Nem vagyunk egyedül ezzel a érzéssel, és a született problémával.   Dunaharaszti polgármestere sem elégedett, ahogy Pomáz választott vezetője sem. LeindingerIstván vette a fáradtságot és ellátogatott városunkba, Paul Tamás elnök meghívására és elmondta azt ami ma már a sajtót is foglalkoztatja.


 

Ócsa polgármestere mindezt nem tette meg. Számára mindez közömbös, hiszen lapít.  Nem így Dunaharasztin és Pomázon.

 Nem békélnek meg az új ügyeleti rendszerrel Pomázon, kifizetnék a saját ügyeletes orvost – számol be erről az Index

 https://lh3.googleusercontent.com/p/AF1QipPbY4IDXMb1u__-YPOvT1ZdiNUiuWmHQ8tKlUxP=s680-w680-h510

A pomáziak sajátos rendszerrel oldhatják meg, hogy háziorvosi ügyelet működjön városukban. A helyiek kifogásolták, hogy az új ügyeleti rendszer értelmében a szomszédos településre kell utazniuk sürgős orvosi ellátásért, így inkább kifizetik egy helyi orvosnak a szolgáltatást.

https://pilisborosjeno.hu/wp-content/uploads/2024/01/orvosi-ugyeleti-ellatas_page-0001-scaled.jpg 

Mint megírtuk, nemrég mérföldkőhöz érkezett az alapellátási ügyeleti rendszer átalakítása. Február 1-jén ugyanis Pest és Fejér vármegye is átváltott az egy évvel ezelőtt bevezetett új koncepcióra. Ezzel a teljes vidéken megtörtént az átállás, és már csak a főváros maradt hátra.

Az új rendszer értelmében több településen is megszűnt a háziorvosi ügyelet, ami miatt több alkalommal is  panaszkodtak a helyiek.

A pomáziak kedden tiltakozóakciót is szerveztek, miután nincs helyben ügyeleti pontjuk, hanem Szentendrére kell utazniuk orvosi ellátásért. Hozzátették, ezentúl hiába hívták a 1830-as ügyeleti hívószámot, nem kaptak érdemi segítséget a diszpécsertől, ha egyáltalán el tudták őt érni.

A tiltakozások után, egy pomázi háziorvos Csiba-Tóth Csaba felajánlotta, hogy igény esetén rendelkezésre állási időt biztosít.

 https://pilisborosjeno.hu/wp-content/uploads/2024/01/orvosi-ugyeleti-ellatas_page-0002-scaled.jpg

Ez azt jelentené, hogy az orvos a kötelező állami munkaidő lejárta után, vagyis 16 órától további 4-6 órán keresztül ellátja a sürgős eseteket – tudta meg az ATV. A portál hozzátette, a szolgáltatásért azonban fizetnie is kellene a lakosságnak.

Leidinger István polgármester ugyanis elmondta, hogy a jogszabályok alapján a háziorvos magánrendelésben nem láthatja el az ügyeletet, így Csiba-Tóth Csaba egészségklubot szervezne, ahová tagsági díj ellenében lehetne csatlakozni. Amennyiben az orvos megszerzi az engedélyt, az önkormányzat rendelkezésére bocsátja a pomázi orvosi rendelőt, ahol eddig is működött az ügyelet.

 Csiba-Tóth Csaba kifejtette, ha megszerzi a praxisjogokat, ami körülbelül egy-két hónapot vesz igénybe, már el is indulhat az úgynevezett pomázi modell, vagyis a rendelkezési idő kiterjesztése.

Mint mondta, a finanszírozás megoldására létrehoz egy alapítványt az egészségklub működtetésére, ami tudná finanszírozni a munkaidejét és költségeit. Az ATV szerint az orvos nem árulta el a szolgáltatás díját, de elmondása szerint az töredéke lenne egy magánorvos vizitdíjának, ami sok helyen 35 ezer forint alkalmanként.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője Győrfi Pál, nemrég arról beszélt, hogy Pest vármegyében jelentős hívásözönt tapasztalt a szervezet február első hétvégéjén, ami megnövelte a hívásidőt.

Hozzátette, hogy mivel a  rendszer február elsején indult el Pest vármegyében, sokan csak azért hívták a 1830-as számot, hogy kipróbálják, valóban működik-e. A szóvivő azt is megjegyezte, hogy most már jól működik a rendszer, a hívásvárakozási idő is minimálisra csökkent.


Mi mást is mondhatott volna.

Ócsa azonban ennél többet érdemel. És nem csak a polgármester, hanem az ellátás tekintetében is.

Béke veletek.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése