2024. február 22., csütörtök

Máris van eredménye a BÉKE peticiójának - előjött Ócsa polgármestere közölni a "jó hírt" a semmiről

 Ócsa polgármestere nem mindig a valóságról beszél. Mondhatnák azt is, hogy nem az igazat mondja. Mások szerint pedig nyíltan hazudik.

Emlékezhetünk arra, amikor a vasúti átjáró biztonságossá alakításáról volt szó. Amikor a lakosság az oda vezető járdát és a gyalogos átvezetést kérte. Ennek már az előző ciklusban meg kellett volna valósulnia. Erre csak az ezzel való foglalkozást fejezte a Bukodi polgármester. Holott azt állította, még akkoriban, hogy hetente egyeztet a MÁV illetékesével.  

Ócsa Pató Pálja
 Persze erről sem adott számot és nem mutatott be semmit. Természetesen Ócsa Pató Páljaként "Ej, ráérünk arra még!"   Vagyis nem lett belőle semmi.

Most itt van ez az áramkimaradás, amire nagyon berágott a lakosság, hiszen ez a probléma is olyan hosszú és végtelen, mint Bukodi vasúti története, vagy a városi kerékpárút, netán a járdahálózat kiépítetlensége. 

Amikor a közösségi oldalak tele vannak az áramkimaradásos felháborodásokkal a következő elhalás találgatásaival, és amikor a BÉKE  kezdeményezésére megszületett a petíció, akkor érdekes mód előbukkant az a Bukodi, akit ez a legkevésbé sem érdekelt az elmúlt 10 éves regnálása során. 

Ócsa polgármestereként a saját stábja előtt tetszelegve sem tudott ez ügyben mást hazudni, mondani, minthogy rajta van az ügyön, ahogy a MÁV átjáró esetében is ezt hazudta, hangoztatta.  Aztán abból sem lett semmi. (Elvégre a 2014.-évi választási kampányának célkitűzése volt.)

    

Látjuk, tapasztaljuk mindennapjainkban Bukodi Károly városvezetését. Azt a semmit, amit az itt élők érdekében, képviseletében eljárva véghez visz.

Semmi konkrétum, de itt van
Így sikerült elérnie, hogy az Inárcsi maszek naperőmű távvezetékei ne az önkormányzati tulajdonú közút mentén, hanem a gazdálkodót földjeit erőszakosan kettévágva  érje el az ócsai transzformátorállomást, az ELMŰ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság - ócsai elosztóját.  (Területi illetékesség.)

Ennek ellenére Bukodi azt már nem intézte el, hogy vezető helyi tisztségviselőként az áramellátás a városban zavarmentes és folyamatos legyen.  Nem, erre ugyanúgy nem volt képes, mint a vasúti sínekig a járda megépítésére, vagy az utat keresztező síneken történő biztonságos áthaladást megvalósíttassa. 

Akkor is azt állította, hogy egyeztet az illetékessel. Most áram ügyben is ezt állítja, minden eredményesség nélkül. 

Bukodi azt mondja, hazudja, hogy csak akkor jön és szólal meg, ha konkrétumokról tud beszámolni. Eddig azonban semmi konkrét dolog nem történt azon kívül, hogy állítólag egyeztet. 

Bukodi egyeztetései a MÁV átjáró, a Volán járatai és az áramkimaradások esetében ismerten sikertelenek voltak eddig.  

Most éppen ezt jelentette be, mint kézzel fogható konkrét információt, hogy semmit sem tud. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése