2024. február 20., kedd

Amíg Ócsa polgármestere lapít, addig más önkormányzatok vezetői tárgyalnak és megoldást keresnek

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szentendrei elnökségi ülésén Fülöp Zsolt polgármester (Szentendre) bejelentette, szerdától online kérdőíven várják az orvosi ügyelet működésével kapcsolatos tapasztalatokat. 


Mint ismert, nemrég városunkban járt Pomáz polgármestere az elvett orvosi ügyelet kapcsán, de a helyi városvezetés a meghívás ellenére elzárkózott a párbeszéd elől, és a lakosságot sem tisztelte meg a fórumon való részvételével. 
Nem így mások.

 Az orvosi ügyelettel kapcsolatos tapasztalatokat összegyűjti, és a jogalkotóhoz eljuttatja a Szentendrei önkormányzat.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Gémesi György elnök emlékeztetett, az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatosan az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsát tájékoztatták ugyan az egészségügyi rendszer tervezett átalakításáról, de érdemi egyeztetés addig nem történt, amíg azt kifejezetten nem kérték. Erre később sor került, ahol az önkormányzatok képviselői határozottan elutasították, hogy a járóbetegellátási intézményeket államosítsák.

A háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán jelezték, hogy nem szerencsés az idős, 30-40 éve ügyeletet nem adó háziorvosok bevonása a rendszerbe, de pozitívumként értékelték, hogy az új rendszer igyekszik megszüntetni a párhuzamosságokat. – Ugyanakkor a derült égből villámcsapásként ért bennünket, hogy az 52 Pest megyei ügyeleti pont helyett február elsejétől alig 18 várja a betegellátásra szorulókat. Ez a szolgáltatás keresztmetszetének jelentős szűkülését jelenti, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy gyermekorvosi ügyelet az egész megyében csak Vácon, Cegléden és Érden maradt. A polgármesterek úgy vélik, a harmadakkora kapacitással lehetetlen ugyanolyan színvonalon ellátni a betegeket, és ez ellátásbiztonsági problémákat vet fel. Úgy látom, a már most látható problémák miatt ma elsősorban tűzoltás folyik – mondta Gémesi György.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése