A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 5., kedd

Ócsa adóssága - eltitkolt adatok ( - mindenki nyugodtan fordulhat a NAIH-hoz)

Ócsa közéletének és közpénzeinek sorsa minden téveszme ellenére az egyének kezében van.
Ez az állítás még akkor is igaz, ha a sokan nem így látják.

A demokratikus berendezkedés helyi apparátusa az önkormányzat, ahol a népképviselet a képviselők által valósul(hat) meg.  A képviselők az időközi választások útján a nép szavazati alapján kerülnek a testületbe. Ez a testület hivatott képviselni és gyakorolni a népakaratot.

Az évek során azonban a nép gyermeke nem egyszer és nem egy esetben élte már meg, hogy ez a mondhatni demokratikus választással létrehozott képviseleti társulás elhajlik bizonyos értelemben és hol a párt, hol pedig az önös érdek, vagy más kötelék alapján felejtődik el az alaptézis, benne a választópolgár és az adott hely (település) érdeke.

Ezért is trükköznek sokan az adatokkal.  Elvégre az önkormányzat is a mögöttes emberekből tevődik össze. Előfordul(hat) bizonyos esetekben, hogy képviselőként a személyek szoros kötelékbe, vagy érdekeltségbe, netán viszonyba kerülnek, illetve állnak egymással. Ez lehet akár egy párt (érdek)szövetsége, vagy más közös dolog, avagy viszony. Amennyiben ez így alakul, akkor szintén előfordulhat, hogy a legjobb szándék és a népakarat ellenére más (értsd rossz) irányt vesznek a dolgok.

http://blog.atlatszo.hu/wp-content/uploads/sites/2/2015/04/naihkb.jpg
Itt is ellenálltak, titkolóznak, aztán mégis kötelezték őket
Így a vezető tisztségviselők néha elfeledkezhetnek, vagy éppenséggel eltitkolhatnak bizonyos közérdekű információkat adatokat a választók elől. 

Ekkor, és ezzel gyakorlatilag kizárják őket a személyüket, sorsukat érintő döntések nyíltságából, azaz a közügyek kontrolljából, az átláthatóságból.

Pedig a közérdekű adatokkal, a közpénzekkel a nyilvánosság előtt is el kell tudni számolni. Főleg a korrupció és más visszaélések megelőzése, a demokrácia adta követelmények teljesítése érdekében. Ezt hazánkban törvény határozza meg.

1992 óta van lehetősége az állampolgároknak közérdekűadat-igényléseket benyújtani, de igazán 2012 óta terjedt el az állampolgárok között a demokrácia eme remek eszköze. Ma már az adatokat kezelő állami és önkormányzati szervek és cégek is teljesen természetesnek veszik, ha valaki információkéréssel fordul hozzájuk, elenyésző azon adatgazdák száma, akik a törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyva banális indokokkal megtagadnak, vagy épp megválaszolatlanul hagynak egy-egy igénylést. De erre is van hatékony megoldás.

Először a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény garantálta, hogy a közpénzből gazdálkodó intézmények által kezelt közérdekű adatokat mindenki megismerhesse. A jogszabályban garantált lehetőség értelmében már 23 éve bárki közadatigénylést nyújthat be gazdálkodási vagy döntési információk után érdeklődve, ez pedig a demokráciának egy nagyon fontos eleme, a hatalom kontrollja. A szabályozás fokozatosan pozitív irányba változott – a közérdekű adatok nyilvánosságát jelenleg az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (röviden Infotörvény) szabályozza- , a megismerhető adatok egyre szélesebb körét tette megismerhetővé, és mára eljutottunk odáig, hogy az adatkezelő állami és önkormányzati szerveknek és cégeknek egyes adataikat (pl. a nettó 5 millió forintot elérő szerződések, és a vezetők juttatásai) kötelezően közzé kell tenniük.

A KiMitTud 2012-es indulása tette tömegessé az adatigénylések beadását, hisz korábban sokan nem
is tudtak arról, hogy egyszerű állampolgárként adatokat van joguk kérni “A” hivataltól, minisztériumtól, vagy akár vagyonkezelő cégtől. Míg korábban jellemzően jogászi segítséggel rendelkező értelmiségiek igényeltek postai levélben vagy privát emailben közérdekű adatokat, 2012 óta egy gyors regisztráció után bárki könnyedén megteheti ezt egy nyilvános online felületen, ahol a jogi hivatkozásokat tartalmazó formalevélbe csak bele kell illesztenie, hogy mire is kíváncsi.

Az Átlátszó fellépése a közérdekű adatokat nyilvánosságáért persze nem keltett nagy sikert kormányzati körökben: a Fidesz “visszaélésszerű adatigénylésekre” hivatkozva 2013-ban szűkítette a megismerhető adatok körét az infotörvény Lex Átlátszó néven elhíresült módosításával. Az adatgazdák azonban dicséretesen alkalmazkodtak az új időkhöz, és egy-két kivételtől eltekintve érdemben és határidőben megválaszolják az állampolgároktól kapott különböző közérdekűadat-igényléseket. Vannak, akik extra erőfeszítések árán (DVD-n, pendrive-on, vagy postán) is kiadják a kért adatokat, és olyanok is, akik a nem szokványos (zsiráfborjú ellátásának költségei, önkormányzati atombunker) adatigénylésekre is korrekten válaszolnak.

Már csak nagyon-nagyon kevés adatkezelő veszi félvállról az infotörvény szerinti kötelezettségét, még az igénylők ellen testületi ülésen kikelő Kocsis Máté által vezetett józsefvárosi önkormányzat is megküld minden adatot. Bezzeg Kazincbarcika. A borsodi városnak már számtalan igénylést nyújtottunk be, de ezek közül nagyon kevésre kaptunk választ “simán”, vagyis a jogszabályban megszabott 15 napon belül, mindenféle plusz körök nélkül. A kazincbarcikai önkormányzat és az annak tulajdonában lévő cégek ugyanis már több alkalommal eljátszották azt, hogy vagy egyszerűen nem válaszoltak egy közadatigénylésre, vagy üzleti titokra hivatkozva megtagadják a választ. Ezekben az esetekben minden alkalommal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, mert a polgári per indítása mellett ez az adatigénylő másik lehetősége hasonló esetekben.

Eddig kivétel nélkül minden esetben nekünk adott igazat a NAIH, és az általunk kért közérdekű adatok kiadására kötelezte Kazincbarcikát, ám az még most, a sokadik ilyen alkalom után sem tekinti természetesnek az adatigénylések megválaszolását.

2014.július 19-én kikértük az önkormányzat által kötött, nettó 5 millió forintot elérő szerződések listáját, amelyet kivételesen korrekten és határidőben megküldtek – és a válasszal egyidőben feltöltöttek a település honlapjára, ahol egyébként is kötelező lenne közzétenniük. De tragikomikus módon azóta, tehát a tavalyi adatigénylésünk óta nem frissült a “szerződések” menüpont a város honlapján, csakis amiatt teljesítették már akkor is a törvényi kötelezettségüket. Sebaj, idén januárban megint kikértük a szerződéslistát. Viszont erre az igénylésre egyáltalán nem kaptunk választ.

Ahogy arra az adatigénylésre sem, amiben azt kértük, hogy küldjék el az önkormányzatnál tanácsadói szerződéssel foglalkoztatottakra vonatkozó adatokat. Pedig ez jól indult, dr. Buza Orsolya, a Kazincbarcikát képviselő ügyvéd először pontosítást kért, mert szerinte nem volt egyértelmű az adatigénylésünk megfogalmazása. Még az ügyvédnő kérésének napján elküldtük a pontosított szöveget – aztán csak vártuk a választ, hiába.

Ezért aztán panaszt tettünk a NAIH-nál, beadványunkra pedig néhány napja meg is érkezett a pozitív válasz, amiben az olvasható, hogy a hatóság vizsgálata megállapította, hogy Kazincbarcika jogellenesen nem teljesítette az adatigényléseket, és most a NAIH felszólítására haladéktalanaul meg kell ezt tennie.

Vagyis ha nem kapunk (érdemi) választ egy közadatigénylésünkre, nem kell azonnal polgári pert indítanunk, egy NAIH-beadvány ugyanolyan hasznos lehet, ráadásul általában sokkal gyorsabb is.
*

2015. január 3., szombat

Csúszik a tanévkezdés - szervezési problémák és különös körülmények nehezitik a projektet ( - csőbe megyünk)

Nem tudja megkezdeni időben a második félévet az Ócsai Bolyai János Gimnázium, mivel az önkormányzat energetikai pályázatának munkálatai ezt nem teszik lehetővé. 

http://www.bogim.hu/images/stories/felkialtojel.jpgMinderre a helyi oktatási intézmény (iskola) vezetése hivatkozik közleményében, amit a gimi netes honlapján, valamint Facebook oldalán, majd az Ócsaiak Közössége oldalon is megismétel.

Mindez előre nem tervezett afférként jelentkezett az iskola ügymenetében, mert erre sem a tanárok, sem a diákság nem készült.  

Nem véletlenül kéri a tegnap felkerült felhívás az értesítést vevőket, hogy megosztásokkal, (telefonon, sms-ben, e-mailen, közösségi oldalakon keresztül) terjesszék a hírt.  
 
 A helyi önkormányzat hivatalos oldalán elérhető sajtóanyag szerint:  "A projekt alapvető célja egy egészséges, motiváló környezet megteremtése. A projekt keretében nyílászárócserére, kazáncserére valamint utólagos külső hőszigetelésre kerül sor."

Azonban ennek a beruházásnak tavaly ősszel be kellett volna fejeződnie, ahogy a közzétett kiírásban olvasható: 

http://www.ocsa.hu/image/left_uj_szechenyi_terv_keop550_g.jpgÚj Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-5.5.0/A
                             Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása
Projekt neve: „A Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola energetikai fejlesztése”
Projekt azonosító: KEOP-5.5.0/A/12-2013-0144
Projekt időtartalma:
   A Projekt megvalósítási időszakának tervezett kezdő időpontja: 2014.02.15
   A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2014.09.15

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/p526x296/10906479_378241282350445_5642565842647515249_n.jpg?oh=c796158b5c8053f0e5e47035b0d281b1&oe=5540FF76&__gda__=1430442640_1b1da313ce5e2e9483c29342b7759519

Azonban a fényképek és a tanévkezdés csúszása azt támasztják alá, hogy mindez a fejlesztés még nem valósult meg. Feltehetőleg a fűtés beüzemelése és a hőszigetelés hiányosságai végett van a csúszás. 

De nem csak ez terheli a Bolyai életét, hanem egy másik pályázat is, ami szintén ezzel van összefüggésben, illetve ehhez kapcsolódik. Ez pedig nem más, mint az iskola tetőszerkezetén  naprendszeres hőbefogás kialakítása.

http://www.ocsa.hu/image/left_uj_szechenyi_terv_kmop333_g.jpgÓcsa Város Önkormányzata célul tűzte ki, hogy egy napelemes kiserőmű létesítésével csökkenti a villamos energiára fordított kiadásait.
A projekt célja, napelemes rendszer kialakítása a Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskolában.

Ez azonban csak februári kezdéssel van betervezve. Ami ugyebár azt feltételezi, hogy a most folyó beruházás és kialakítás után kerül majd sor a tetőn és az épületen belül munkálatok folytatására, illetve a most beüzemelésre kerülő (kazáncsere utáni) fűtési rendszerhez (elektromosan) kapcsolásra.  Hogy ez mennyire ésszerű és jó megoldás, arra talán csak Horváth Zoltán főépítész esetleg Bukodi Károly tudna választ adni. Bár utóbbi ennek nem szakértője, de mint az első számú városvezető, így felelőse és beszámolója kell, hogy legyen.  Ő azonban nem sokat árul el a történésekről. Annyira nem , hogy a legutóbb már zárt ülések sorát rendelte el a testület elé vitelkor is. 
Ezzel azonban nem a közvéleményt és nem az átláthatóságot, vagy a nyíltságot szolgálja. Ez a projekt 45 és egynegyed millióba kerül előreláthatólag.  A többletköltségek jelenleg nem ismertek a lakosság számára.

A most folyó munkálatok közel 200 milliót tesznek ki. Számos járulékos költségeket itt sem ismerni, mert azokról összefoglaló és áttekinthető anyag egyben nem érhető el. Bár ezeknek a folyamatoknak nyilvánosan és átláthatóan kéne zajlaniuk, a valóságban azonban a részletek nem ismertek, ahogy a kimutatások sem. 

Nyilvános beszámolók nincsenek, a valós híradások pedig elmaradnak. Ahogy a tanév második felének oktatáskezdési időpontjának csúszását sem határozták meg pontosan a munkálatok miben létével, úgy máskor sem szokták azt nyilvánossá tenni,  miért is a késlekedés, vagy a túlköltekezés. 

Mindenesetre nem is tényszerűség, hanem a jelenség a fontos. A lényeg mégis csak az, hogy sem a beruházás nincs időben, sem az iskolakezdés nem lesz a hivatalosan meghirdetettek szerint.

A miértek, meg a részletek pedig ne foglalkoztassák az egyszerű por népet - vélekedhetnek a fejesek. 
Mert Ócsán már csak így és - a kormány kamikaze politikáját tapasztalva, - lassan már országosan is ekként mennek a dolgok. 
Csupán az a kérdés, ki mikor csődöl be. 

*

2013. december 28., szombat

(M)ennyire kilátástalan a helyzet Ócsa - Alsópakony kapcsán ( - katasztrófák károsultjait költöztethetik ide)

Nagyberuházásnak indult Több száz házról volt szó. Óvoda, iskola,  (munkahely,) álláslehetőség, körforgalom, buszközlekedés,kerékpárút és önállóság. Mind, s mint szép remény.

A Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester által aláírt, az ócsai honlapon olvasható (volt) közlemény a Belügyminisztériummal 2011. augusztus 11-én kötött megállapodás részletei között említi, hogy az építkezés két ütemben folyik majd az alsópakonyi városrészben. - számolt be a nagy hírről számos média.

Az első ütemben 80 családi ház épül, a másodikban - az igényekhez igazodva - további 80-as blokkokban 420 lakóház.  Ez volt a beetetés bevezetés.


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBhluHX9PIOXZ8YEmKTGBzao4h_U6W2lTnlHfmWFVNqZMnXMpwIaLClEDonYrXDi4nvSVkKOib1BGleWxgWyhTVUt9SuIGsqefbKVhr-iOTUbodkE-yBR55Srpa-2D8aB-z_KSZ-Co-dA/s1600/SZT-6.jpg
A tervekben itt még szerepel a körforgalom kialakítása - aztán sikerült ezt is leküzdeni ( - nem is népszerű)

Ócsa önkormányzata és a beruházást lebonyolító Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.), valamint az Urbanitas Tervező és Tanácsadó Kft. között két településrendezési szerződést kötnek, amelyek tartalmazzák az ütemezésekkel járó fejlesztéseket is - áll a városvezetők közleményében.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBUq__R-ot37CH68VM82kcVlJUA94pApUGms_B_ahiJsiypQppoaCIzdKI5LJBVEMiphyphenhyphen7AlS9wSFmsbQf6pAcZligCP1N0jQ5UUWn07556xwWPas4HGFuRUHNu3P1Irozey4x6tlG87I/s1600/SSA41420.JPG
Alsópakony az ígéret földje - kevés valósult meg az egészből
Az első 80 ház megépítéséhez a kormány által kijelölt beruházó vállalja a szükséges infrastruktúra kialakítását (közművek, utak), Alsópakony és Ócsa-vasútállomás között kerékpárút létesítését, valamint egy két kilométer hosszúságú út és egy buszforduló építését Alsópakony településrészen. Segíti továbbá - akár EU-s pályázati forrás felhasználásával - bölcsőde építését és a Baross utcai óvoda bővítését.

Az első ütemben várható gyermeklétszámot az általános iskola fogadni tudja, így az intézményt a szükségleteknek megfelelően a második ütemben bővítik - olvasható a www.ocsa.hu honlapon.

A város polgármesterének és alpolgármesterének tájékoztatása szerint a beruházás várhatóan októberben kezdődik, az első ütemben megépülő házakat a tervek szerint 2012 tavaszán adják át.

http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/90022934.jpg
Alsópakony kettőssége - a kétarcú telep ( - egy útsávnyi különbség)

"Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk, amely nagymértékben megerősítheti szerepünket a leendő járásban, sőt a megyében", utat nyitva új vállalkozásoknak, munkahelyteremtő beruházásoknak - írják Ócsa vezetői, kérve a lakosságot, hogy támogatásukkal segítsék a nemzeti ügyek kormánya és Ócsa önkormányzatának munkáját.


Aztán egyre lejjebb adták. A beharangozott ütemezés nem valósult meg. A határidőket nem tartották, a projekt egyre tolódott és soványodott. Az autonómfalu elképzelést átírták. A házak energiatakarékos mivoltát feladták. A gázt a telepre be sem vezették. Az egészet Ócsa köldökzsinórjára kötötték. A régi majorban élő pakonyiaknak a kivezetett hálózati vizet már nem biztosították.  A mentőötlet ekkora már csupán egy csonka váz lett.  A tervezett tömeges beköltözés nem valósult meg. A házakat ismételten - immáron könnyített feltételek mellett - hirdették, de így sem sikerült a telepet feltölteni.


"Alsópakonyon ma is élnek emberek, úgy 150-en, és soha senki nem emelt szót amiatt, hogy ott nincs gyógyszertár, és csak napjában háromszor megy oda a helyi busz" - nyilatkozza Bukodi Károly.  "Ha a telepre beköltözik nyolcvan család, a helyi járatot sűrítenünk kell a vasútállomásra vagy a Volán-buszokra hangolva." - mondata  a Heti Válasznak áprilisban a polgármester.

A kormányzati telep azonban nem lett megfelelőn integrálva, az elszigeteltség adott, így a szegregáció létrejött. Az külső telepen elkülönítve élők minden szempontból Ócsához kötöttek. Helyben szinte semmi lehetőség vásárlásra, villany-, víz- feltöltőkártya vételezésre. Az önellátás nem tudni, miként jöhet létre ott, ahol erre alig van remény. Legutoljára fáskamrát és fát biztosítottak a továbblétre. A fűtéshez villany szükségeltetik, mert keringtetőszivattyú nélkül egyetlen szobát sem lehet befűteni. A villany a feltöltőkártya függvényében korlátozott.  Nem egy vágyálom az élet ott a prérin. Most is őrség vigyázza a helyet. Sok az üres ház. És a gyerek. Orvos, iskola, posta a távolban. A közlekedés sem egyszerű a széljárta lakóhelyen, ahol a sötétedést követően minden mozgás idegen. A telepen élőket személy szerint és autó alapján is felismerik már az őrök.

http://galeria.nlcafe.hu/files/427/065/000/65427/65427_523173_1000x700.jpg
Reggelente három, napközben már csak két kisbusz jön, ezen kívül marad a bicikli és a szívességkérés azoktól, akiknek van kocsijuk.  Ma csak kisbusz jön, mert nem kell iskolásokat, óvodásokat szállítani. Volán busz egyelőre nincs, talán ha a többi házba is beköltöznek. A szállítást az ócsai önkormányzat különjárata biztosítja, az út 180 forint oda-vissza.
Kies a táj.
Nem véletlen, hogy immár többszöri próbálkozásra sem voltak képesek a felépült 80 lakóház megtöltésére a mentésre gondolók. Ócsa infrastruktúrája alig változott. A kormányzati program a városmagban élőknek nem hozott látható előrelépést, az ígért fellendülést elmaradt.  Nem jöttek befektetők, nem létesült ipari park és nem létesült tömegével új munkahely sem Ócsát illetően. Szerepünk semmilyen mértékben nem erősödött meg a járásban, sőt a megyében sem. Ócsa  láthatólag alig változott. A új településrészt nem köti össze kerékpárút, a külterületi rész rendszeres buszjáratát az önkormányzat biztosítja, a Volán továbbra sem indít több járatot, mint korábban. Alsópakony településrészen egyetlen új bolt nem létesült. A vázolt, majd megvalósult kormányzati elképzelés  nem hozta el várva várt történelmi fejlesztést Ócsa polgárságának. Az elgondolás, az ígéret és a tényleges állapot között jelentős különbség mutatkozott.  Nem véletlen, hogy az ígért Kánaán helyett egy benépesítésre képtelen torzó lett, mely amúgy is jellemző Ócsára.  Az üres házak védelme milliókba kerül a költségvetésnek.

A sikertelenség kézzelfogható, a hiányosság jól érzékelhető. Ez nem olyan mint egy valós lakópark. A különbség jól látható. Az ebbéli beismerést a jövőévi választások sem fogják kihozni a vezetésből.

http://magyarnarancs.hu/data/cikk/8/48/48/cikk_84848/ocsa10.jpg
Alsópakony buszmegálló - mit sem javult a közlekedés
Erre most a kormányközeli sajtó - keddi cikkében írta a Magyar Hírlap - beszámol, hogy tartalékstátusba kerülnek az ócsai (alsópakonyi) házak.

Az év végén lezárul az ócsai szociális bérlakásokra kiírt újabb pályázat is. Biztos, hogy nem sikerült a feltöltés. Az eddig felépült nyolcvanból harmincöt ingatlan továbbra is üresen áll. A korábbi pályázati feltételeket pedig úgy módosították, hogy nemcsak csődbe jutott devizahitelesek, hanem egyéb tartozások miatt kilátástalan helyzetbe került családok is jelentkezhetnek már. Mégsem szaporodott tovább a "kintre vágyok" tábora. 

A programban közreműködő Magyar Máltai Szeretetszolgálat a sajtót arról tájékoztatta, hogy a bérlő nélkül maradt házak egy nemrég benyújtott törvénymódosítás alapján a Nemzeti Eszközkezelő tartalékingatlan-állományába kerülnek, a tartalék ingatlanok hasznosítására vonatkozó szabályok pedig kiegészülnek a veszélyhelyzet következtében lakóingatlanukat elveszítő emberek átmeneti elhelyezésének biztosításával.

http://galeria.nlcafe.hu/files/427/065/000/65427/65427_523196_1000x700.jpg
Az üres házakra őrök vigyáznak. A házak környezetét az  városüzemeltetés közmunkásai tartják rendben.  Bár Ócsán is ezt tennék.
 
A kormány által elrendelt veszélyhelyzet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség, illetve az ezek következményeinek elhárítása érdekében hirdetett rendkívüli állapot lehet. Ezzel gyakorlatilag katasztrófák károsultjait költözteti a kormány Ócsa -Alsópakonyra -szükség szerint.
Az ebbili ingatlanok hasznosítására vonatkozó részleteket kormányrendelet tartalmazza majd.

http://galeria.nlcafe.hu/files/427/065/000/65427/65427_523177_1000x700.jpg
A fatárolót az önkormányzat intézte megrendelésre. A kutya az elkél, mert nagy az üresség. A házak újak a  gáz nincs ide vezetve, mindenki gázpalackkal főz, vagy ha nincs villany, vagy fa, akkor fűt. 

Ez viszont előre vázolja a telep további sorsát, esetleges őrzését, bár ennek pénzügyi feltételeiről senki nem beszél. Az őrzésre vonatkozó szerződést Ócsa Város Önkormányzata nem hozta nyilvánosságra, a honlapján nem elérhető. A blog birtokába került városházi irat szerint a 100 %-ban önkormányzati tulajdonú Városüzemeltetési Nonprofit Kft ügyvezetője állítólag a "titokgazda", aki egy jegyzői átirat szerint Ő nem hozza nyilvánosságra az adatokat állítólag üzleti titokra hivatkozva.  A kft ügyvezetőjeként dolgozó volt polgármester asszony azzal az önkormányzattal szemben aki havi 320 ezerről, 384 ezer forintra emelte a fizetségét, nem fog szembehelyezkedni. Ezért elképzelhetetlen, hogy B.né Icsó Zsuzsanna személyes akció keretében tartaná vissza azokat az adatokat, amit törvényi kötelezettség szerint nyilvánosságra kell hoznia.

Az Avtv. 19. §-a ugyanis kimondja: az önkormányzati feladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. Az önkormányzatnak lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot bárki megismerhesse.

Ezt azonban a város előjárói mintha sorra mulasztanák. És nem csak Alsópakony, vagy az ottani őrzés-védelem, terén. A helyi adatvédelmi felelős Kertészné Molnár Anna, önkormányzati munkája mellé az Ócsai Kisbíró szerkesztőségi feladatait kapta megbízatásként, bár erre testületi felhatalmazással nem bír. Nos Ő sem adott még tájékoztatást a mostani felvetésekre, holott ahogy mondják a városi honlapon közzé tett dolgokért is felelősséggel tartozik. A közérdekű adatok felelőse azonban nagyon lojális a vezetés titkolódzásához. Adatbőségben nem szenved a lakosság. Erről a közérdekű változásról is inkább a sajtóból, mintsem a kommunikációért felelős személytől értesülhet a lakosság.

Az esetleges katasztrófahelyzeti készenlét bizonyos előírásokat és követelményrendszert támaszthat majd a városra. Bizonyos alapfeltételeket, alapszintű berendezési tárgyakat, vizet, fűtést, áramot élelmiszert ilyen esetekben szinte azonnal kell biztosítani. Ez alapvetően egy rendelkezésre állást, azaz készletet feltételez, hiszen a lakók ilyen esetben akár órán belül is tömegesen érkezhetnek.

http://galeria.nlcafe.hu/files/427/065/000/65427/65427_523185_1000x700.jpg
Hiába adták a tárolót, ha az érkező fa elázik benne. A fészer tetejét fedni, az oldalát valami borítással kell ellátni .   (Szerződés szerint  a tárolók ára: 87.283,-Ft+ÁFA/db, azaz nyolcvanhétezer-kettőszáznyolcvanhárom forint+ÁFA/darab.)  Sok a simítani való a házkörül.


A tél csak most kezdődik. A rendkívüli helyzet az utakra is értendő. Ha netán még egy olyan téli helyzet alakul ki, vagy jön létre, mint volt akkor, amikor autópályát kellett lezárni, katonai segítséget kellett igénybe venni, akkor bizony aktiválódhat a telep.

Ilyenkor bizony nem csak Alsópakony, hanem Ócsa és környéke is mozgalmassá válik. Télen forró italt, takarót, nyáron hűsítőt, alapélelmiszert biztosítania kell. A legközelebbi település Ócsa. Az ellátást valószínűleg innen kell majd megoldani. Tehát nem mindegy, hogy ismét miben és miként lesz érintett az a városka, ahol az eddigi ígérvények sem váltak valóvá. Egy újabb teher, pedig nem szükségeltetik az itt élőknek.

http://galeria.nlcafe.hu/files/427/065/000/65427/65427_523181_1000x700.jpg
Gréti a legkisebb, vásárolásból tart hazafelé. A lakóparkkal szembeni kisbolt, - amire itt szükség van, - járótávolságon belül az egyetlen. Bár a távolság a házaktól nem túl nagy, elnézve az utat azért a helyzet télen nehezebb lesz.

Bukodi Károly és Horváth Tamás évekkel ezelőtti nyilatkozata, (felhívása) annyiban mégis csak igazzá válik, hogy a legújabbkori (hazai) történelembe valóban jól beírják magukat ezekkel a dolgokkal, és az ötletszerű ad-hoc programokkal.

*

2013. augusztus 10., szombat

Kiverte ki a biztosítékot - kalandos lakóparki történet Ócsáról ( - Mszp versus Fidesz és a kalandpark)

Kiverte a biztosítékot a Fidesznél, hogy kalandparknak hívták Ócsát - számolt be a HVG.
Ócsa már nem lakópark, hanem kalandpark, ahol a nyolcvan lakásból huszonháromban laknak, és ötmillió forintért őrzi egy biztonsági cég. 

Öt kilométerre van a posta, közel hat kilométerre van az első ABC-áruház, s azt sem tudni hogyan jutnak majd be a gyerekek az iskolába. Egyetlen egy devizahitelest sem akar a kormány megmenteni, ez csak a kormányzati propaganda része – tette hozzá a szocialista Korózs Lajos csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.


Ócsán Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester együtt őrzi a titkot, hogy valójában ki és mennyiért őrzi a védett alsópakonyi kormányrészt.  A két fideszes vezető úgy ül az információkon, hogy lassan adatvédelmi biztos kell hozzá, hogy kihúzza alóluk, avagy belőlük. Ezért nem ismert a híradásokból sem, hogy valójában a szeméttelepi locsolásból ismert helyi cég végzi-e a tevékenységet és hogy mennyiért. 

Az MSZP is csak annyit tud, amit helyben lát. Azonban a Fidesz abszolút nem könnyíti meg az emberek dolgát. Amit csak lehet, azt kiszínez vagy magában tart. A nyilvánosság kizárásával történnek intézkedések. Sokszor csak a külső híradásokból, elszólásokból értesülni arról, amiről hivatalból kéne.

A város fideszes politikusai az Ócsai többség kihasználásával támogatja a kormány elfuserált projektjét. A kisváros lakóinak városi költségvetéséből kerül pénz a városüzemeltetésbe, ahol az alsópakonyi ügyeket és az ahhoz kapcsolódó szerződéseket kötik a város (önkormányzat) nevében. Ezek a szerződések azonban nem kapnak publicitást. A polgármester egy időben még azt is kikérte magának, hogy a képviselője az érkező gyereklétszám felől érdeklődött, miközben a bíráló-döntőbizottság tagjaként ismerte az adatokat.   

Bukodi Károly részese volt a beköltöző családok kiválasztásának, és tudta a várható és az érkező gyereklétszámot. A város polgármestere a testületi ülésen  önkormányzati képviselő munkatárást mégis lehurrogta, tagadva a magas gyereklétszámot. Azóta tudjuk, hogy mennyivel (90) számolnak, és azt is, hogy a város első embere miként viszonyul a dolgokhoz.

Alsópakony (új-telep)  -  kalandpark

Cinikus és felháborító – jelentette ki Zsigó Róbert a Fidesz szóvivője, hogy éppen a devizahitelesek helyzetéért felelős "bukott baloldal" űz gúnyt a kormány szociális családiház-építési programjának keretében kialakított ócsai lakóparkból, mely az adósságaik miatt otthonaikat elvesztett embereken segít.  

Zsigó Róbert hangsúlyozta: a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nevével fémjelzett "bukott baloldal" a bankok mellé állt, és hagyta, hogy a pénzintézetek "kaszáljanak" – mondta. Hozzátette, az Orbán-kormány ezzel szemben az ócsai lakópark építésével éppen azoknak segít, akiknek erre a leginkább szükségük van: akik devizaadósságuk miatt elveszítették otthonukat.

A szóvivő szerint igazi kalandba a Gyurcsány–Bajnai-kormányok bocsátkoztak akkor, amikor a magyar embereket hagyták devizában eladósodni. Éppen ezért cinikus és felháborító, hogy egyedül a "bukott baloldalnak" jut eszébe a kárvallottak segítségére sietők munkáján élcelődni – mondta Zsigó Róbert.

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/c/48/00000.jpgSzanyi Tibor egy helyben szervezett tüntetés után elmondta, hogy még fészert sem látott a fatüzelésre beállított házaknál, majd elmagyarázta, hogy miért került ennyibe, és hogy ment el a pénz. 

Az interneten markáns vélemények olvashatók az ilyen hírek hallatán, többen kifogásolva azt, ami itt zajlik.
Ócsán és kormányszinten még senki nem kért evégett helyreigazítást.   

Közben a Máltai Szeretetszolgálatosok, mint valami különös hatalmi ág veszik át az önkormányzatól az olyan feladatköröket, mint a Lakossági Fórum. Az ebbéli jelenség előtt több képviselő értetlenül áll, hiszen ők a Szervezeti és Működési Szabályzatból dolgoznak, míg a szolgálatosok képesek spontán csak a polgármesterrel és az alpolgármesterrel megegyezve "akciózni".

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT5w1-6E917lNz0c6eoIZrS8EbOUVr6jnjiTeApzYAnjRV9ndaANem véletlen, hogy Ócsán a kormány rezsicsökkentési törekvéseinek következményeként a vízszolgáltató DPMV megvonta a nyári locsolási kedvezményt, ami összességében nem csak a lakónegyedben élők gazdálkodását drágította és nehezítette meg, hanem minden helybéli és szociálisan rászoruló locsolóét Alsópakonyban is.

Jelenleg nem tudni, hogy a tapasztalható működési zavar(ok)nak mi a valós története, és mi a jogi alapja, de az is előfordulhat, hogy valaki azt mellőzve, az előírások ellenére  hatáskörét túllépve járt el. 

Az MSZP lényegében ezeket a túlzó dolgokat kifogásolja akkor, amikor Ócsa-Alsópakony kapcsán a problémákat sorolva, az egészet egy kalandparknak titulálja.

*