A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Átlátszó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Átlátszó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 23., szerda

Rettegés és rendőrségi tehetetlenség az egyik oldalon - TEK és a drogosok a másikon ( - halál mindezeken túl)

Ők tartják rettegésben a környéket - írja a Hír 24, miközben a Készenléti rendőrség a túlsarkon dekkol. De nem csak ez a gond, mert a hátuk mögötti lepratelep az egyik legismertebb drogos helyszín, amolyan no go zóna Budapesten

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_3-800x534.jpg
Nem egy biztonságos környék - nem csak az aluljáró és a metro a gond ( - a rossz tervezés egyfajta sötét lyukká változtatta a helyet, de segítő- , vagy tettre-kész rendőr kevés akad errefelé)

A Stadionok közlekedési csomópont környéke sosem számított elit vidéknek, az utóbbi egy-két évben azonban borzasztó állapotok alakultak ki – állítják egybehangzóan a területen dolgozó árusok.

Augusztus elején egy 25 éves nőre támadtak rá a semmiből az 1-es villamoson, pofon vágták, a haját tépték és összekarmolták az arcát. Az eset után sokan beszámoltak róla, hogy nap mint összeszorult gyomorral utaznak a Stadionok és a Népliget között, mert – ahogy a Magyar Nemzet írta – egy pillantás is könnyen agresszív reakciókat válthat ki az utazóközönség egyes tagjaiból. Néhány nap múlva egy kutyát rúgtak le a villamosról a gazdája mellől ugyanezen a szakaszon.

Aki az utóbbi időben megfordult a népligeti aluljáróban, annak bizonyára nem ismeretlen a herbálért gyülekező, vagy már annak hatása alatt kifeküdt fiatalok látványa, és persze ott van a Stadionoktól pár száz méterre fekvő Hős utca hírhedt X. kerületi szakasza, amit évek óta a főváros legpokolibb pontjaként és legnagyobb dizájnerdrog-tanyájaként írnak le a környék ismerői.

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_6-800x533.jpg
Nem csak itt tartják rettegésben a hétköznapi embereket - a közelben laktanyázó rendőri egységek sem nyújtanak biztonságot

Ócsáról is többen járnak erre. És nem csak a fradi meccsekre érkezők. Valójában migránsok nélkül sincs biztonságban itt a munkába igyekvő ember. És most nem az anyagi biztonságról illetve bizonytalanságról beszélünk. A közéletünk és a mindennapjaink során fellelhető élethelyzetekről. Arról, hogy ma már a rendőr sem biztos, hogy megvédi a járókelőt.

A környékbeliek elmondása szerint a fiatalok sokszor az aluljáróban állnak be, ilyenkor egy pillanat alatt „mintha lehúzták volna rolót, csorog a nyáluk, olyanok lesznek, akár a zombik”, de nagyjából konszenzus van abban, hogy inkább a Hős utcába járnak „szórakozni”, mert hiába van itt a szomszédban készenléti rendőrség és a TEK is, oda a rendőrök se nagyon teszik be a lábukat.

"Tehetetlen rendőrök"

Azóta sokkal gyakrabban tűnnek fel a rendőrök az állomáson, de árusok szerint ők is tehetetlenek, mert meg van kötve a kezük.  
„Mit tud csinálni velük? Igazoltatja, esetleg elküldi őket, vagy végső esetben beviszi fél napra. Nem számít, mert estére már megint itt vannak” – mondja az egyikük.

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_9-800x533.jpg
Hős utcába a rendőrök se nagyon teszik be a lábukat - egyfajta no go zóna
„Néha direkt viccet csinálnak belőle, odaállnak a rendőr elé, hogy na, gyere, igazoltassál, és a szájába röhögnek. De olyat is láttam, hogy az egyik kapott valami büntetést a rendőrtől, aztán poénból abból sodorta meg a cigijét, és öt perc múlva már azt se tudta, hogy hol van” – teszi hozzá egy másik.

„Szerintem azért alakult ez így, mert belenőttek ebbe a világba azok a hülyegyerekek, akiknek már tényleg minden mindegy” – mondja egy harmadik.

Közben az Interneten a normál ember a hétköznapi létével forgatja a fejét és értetlenkedik, hogy mi zajlik ebben az országban.

"Ez elég jó, hogy a Készenléti Rendőrséggel átellenben sem tudnak rendet csinálni, de nap szinten megy a hergelés a menekültek ellen."

"Térdhajlatába rúgva a földre teperni"

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1800/18006/180064/18006403_999907b6ce08b97b5bf22002627e6806_wm.jpg
Helyszínelők a IV. ker.-ben ahol intézkedés közben életét vesztette egy férfi
Aztán a hírforrások egymást követve számoltak be arról az érthetetlen rendőri intézkedésről, aminek során egy nem körözött, rendes mérnök meghalt 2017. augusztus 4-én.

Szemtanú szerint a rendőröknek nem tetszett, hogy a férfi nem a megfelelően reagált a rendőrök felszólítására, folyamatosan vitatkoztak, miközben a rendőrök a ruháját is átvizsgálták a férfinak, majd felszólították, hogy tegye kezét a kocsi motorháztetejére.

A szemtanú elbeszéléséből úgy tudjuk, hogy ezután a férfi rendőr megpróbálta Á. Istvánt a térdhajlatába rúgva a földre teperni, ami először nem sikerült neki, így még kétszer belerúgott, Á. István ekkor esett a földre, és elvesztette az eszméletét. Többé már nem is tért magához. Ennek ellenére a férfit megbilincselték és a hasára fordították.

A szemtanú szerint a kiérkező rendőri erősítés egyik tagja mondta, hogy le kellene venni a bilincset a földön fekvő férfiról, de a BRFK mostani válasza szerint az eredetileg igazoltatást végző rendőrök vették le a bilincset.

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1799/17998/179984/17998451_ba5037645961a523c920c1fa99d28179_wm.jpg
Van aki rendőri hibákat emleget, van aki az eljárása panaszkodik - nagy a baj
A lapok szerint erre, illetve a többi ellentmondásra választ adhat a közeli térfigyelő kamera felvétele, már amennyiben értékelhető felvételt készített.

Erről azonban azóta sem jelent meg sehol semmi. 

"Bárkit igazoltathatnak"

A törvény szerint a rendőr igazoltathatja azt, akinek személyazonosságát meg kell állapítania. Ám az arányosság elvére oda kell figyelnie minden esetben. Azaz a kényszerítő eszközök közül azt kell választania, amely eredményes, de a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

http://68.media.tumblr.com/37e5dbc4022d7e53df29f1037982ecdf/tumblr_ov52ngdsIz1r4r4t3o1_1280.jpg
 A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított megelőzően kokaint fogyasztott

Más oldalakon pedig azt nem értik a neten élők, hogy miért csak most lett gyanúsított a gyilkos gázoló, aki már rég nem ismeretlen a rendőrség előtt?

M. Richárd nevére ma valószínűleg senki nem kapná fel a fejét, ha a férfi idén május 15-én, a Dózsa György úton fehér Mercedesével haladva nem ütközik össze egy Citroënnel, amelynek két utasa életét vesztette. A férfi akkor vétlennek tartotta magát a balesetben.

Szakértői vélemények fényében M. Richárd gyanúsítottá válásának elhúzódása érthetetlennek tűnik több, az Átlátszó által megkérdezett rendőr és volt nyomozó számára.

Forrásaink szerint ennek már akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a vállalkozó drogot fogyasztott. Sőt, a férfinek már a baleset után őrizetbe kellett volna kerülnie, hiszen jogosítvány nélkül vezetett. Érthetetlen, hogy mégsem így jártak el M. Richárddal szemben.

Az RTL Klub Híradójának adott interjújában a baleset után M. Richárd azt mondta, boszorkányüldözés zajlik vele szemben. Hozzátette még, hogy a szerencsétlenségben eltört a bokája és több ujja – mintha ez a történtek miatti esetleges felelősségét kisebbítené.

Az is kiderült róla, hogy a kecskeméti maffiaperben, és a kilencvenes évek legnagyobb olajügyében elítélt, és jelenleg is börtönben ülő Radnai Lászlónak az üzlettársa volt. Radnai azt követően szabadult egy időre a rácsok mögül, hogy rávallott a több ember meggyilkolására megbízást adó Portik Tamásra. 

http://68.media.tumblr.com/9cfa2ccc1407643ed93cf83ad072291d/tumblr_ov4wq55sOQ1tbp6ruo1_1280.jpg
Bezzeg  M.Richard lábát nem rúgták ki a rendőrök
"Nyílt titok volt, hogy kokainozik"

Szerkesztőségünkkel már a balesetet követően több olvasó, köztük M. Richárd ismeretségi körébe tartozó személy is megosztotta azt a véleményét, hogy a férfi kokainozhatott, mielőtt a luxusautó volánja mögé ült. Akadt olyan, aki tudni vélte azt is, hogy a vállalkozó a balesetben összetört, több tízmillió forintos csodajárgányt engesztelésnek szánta a barátnőjének, akivel állítólag éppen mosolyszünetet tartottak. A pár azonban a balesetet követő napokban – a facebookos bejegyzéseik alapján – kibékült.

Az őrizetbe vételre végül csak augusztus 19-én került sor: M. Richárdot a Seychelle-szigeteki nyaralásáról való visszaérkezése után „elfogták”, és a Fővárosi Főügyészség a Budai Központi Kerületi Bíróságnál kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését. Hiába hivatkozott az ügyészség bűnismétlésre, a vállalkozót mégsem tartóztatták le, így ha csak az ügyészségi fellebbezés eredménye más nem lesz, egyelőre házi őrizetben várhatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.

"Kesztyűs kézzel bánt vele a hatóság"

A szakértői vélemények fényében M. Richárd gyanúsítottá válásának elhúzódása érthetetlennek tűnik több, az Átlátszó által megkérdezett rendőr és volt nyomozó számára is. Akadt, aki szerint ennek már akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a vállalkozó drogot fogyasztott. Volt, aki annak adott hangot, hogy a férfinek már a baleset után őrizetbe kellett volna kerülnie, hiszen jogosítvány nélkül vezetett. Érthetetlen, hogy mégsem így jártak el M. Richárddal szemben.

Ehhez egy fővárosi, kábítószeres ügyekben eljáró volt nyomozó azt fűzte hozzá, hogy a protokoll szerint egy személyes sérüléses vagy halálos kimenetelű közúti balesetnél alapvető a vizelet vizsgálata mellett a vér elemzését is elvégeztetni mind a véralkoholra, mind a tudatmódosító szerekre.

„Ha ez nem történt meg, akkor annak vélhetően oka volt: vagy szakmai hanyagság, vagy szándékosság. Ezzel együtt az eljárás elhúzódását az ügyészség hibájának is tartom, hiszen a nyomozás felügyeletének ellátása közben számon kérhette volna a rendőrséget a szakértői vélemények elkészítésének elhúzódása miatt, és utasításba adhatta volna számukra azok mielőbbi beszerzését.”
  
Mert a bűnüldözők, a hatóságok emberei már csak ilyenek.

*

2016. április 11., hétfő

Több milliárd forint Eu-s fejlesztés kapcsolódik városunkhoz - Ön vajon mit lát, mit érzékel mindebből ( - lista)

Az Átlátszó.hu interaktív térképen mutatja meg, hogy városunk mennyiben javadalmazott az Eu-s támogatásokból. 
Ennek kapcsán tesszük fel a kérdést:
Ismeretében van annak mennyi Uniós pénzhez Ócsa városa? Ön szerint ezért a kormánypárti polgármesterrel megindult a fejlődés? Az elmúlt évek során a támogatásoknak  köszönhetően javultak a közállapotok? Önök szerint sokat fejlődött a a város a pályázatoknak köszönhetően?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgV7ihOhZJ016HK6fXnyO5sVnWGmBrOr6BXqo_fbaznSQgFvS8GUyWlvEIpJsNTnOBHainspJRPFsk0VF2QmssDfkdEtbsyUBk1RBKd3ra66VerAXKC8gOIUfcTmJ6XXxnBnSnqatoJuzY/s1600/DSCF1175.JPG
A reformátusok presbiteri háza - műemlék épület, magárahagyottság, romokban - közvetlenül a templom közelében  ( - Hantos Péter lelkészsége idején)

http://nepszava.hu/image/?id=361273&ext=jpg&th=inline_main
Bukodi Károly a polgármester
Bukodi Károly Ócsa polgármester magát hordozva hirdeti, a pénz beszél (money talk). Mindez vajon csak  magán az emberen, vagy a városon is látszik? 

A nyilvántartás szerint  az első pályázati összegek 2005-ben érkeztek el Ócsára. Ekkor, február elején - Bukodi úr nem a jelenlegi posztján ült, a polgármesterséggel járó bizalmat később kapta meg a választóktól - az MSK Hungary Gépgyártó Bt  az "Integrált gyártástechnológia és mikróbatörzs fejlesztés növelt nitrogénkötést, fitostimulációt és tápanyagellátást biztosító, ultrasűrített talajoltóanyagok ipari előállításár" a  GVOP 3.1.1 Alkalmazott kutatás – fejlesztési program keretében jutott 100.000.000,- Ft támogatáshoz.

Majd szeptemberben a Dr. Bata Magyar-Kanadai Biotechnológiai Kutató Fejlesztő Zártkörű Részvénytársaság a "Takarmánygyártó üzem építése technológiai szereléssel és kiszolgáló út építésével együtt" címszó alatt 73.187.911 Ft-t zsákolhatott.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s1600/SSA40911.JPG
Buszmegálló a giminél - erre nem fordít az önkormányzat
A 2006. évet a REIN No.I. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyitotta "Vegyi áru nagykereskedelem bővítése új telephelyen, raktár és bemutatóterem építésével, valamint állvány és polcrendszer, anyagmozgatás gépeinek beszerzésével" címen, amire márciusban 12.439.964 Ft támogatást kaptak.

2006 októberében a Dunavölgyi Beruházó Szolgáltató és Kereskedelmi Vízgazdálkodási Társulat a "Ócsa XXVI. Árapasztó 0+000-1+059 km szelvények közötti szakaszának felújítása" címén 5.407.146,- Ft költhetett a projektre.

http://zcms.hu/drbatacom/img/tartalom/drbatakezdo.jpg
Itt van mit a tejbe aprítani - rengeteget kaptak
Közel két évet kellett várni aztán arra, hogy a városba újfent Eu-s támogatás érkezzen, Ekkor, vagyis 2008. júniusában ismét a Dr. Bata Magyar-Kanadai Biotechnológiai Kutató-Fejlesztő Zrt. jutott pénzhez. A "Környezetbarát, élelmiszer-biztonsági szempontból kifogástalan nyomelem premixek fejlesztése gazdasági haszonállatok részére" című pályázatára 97.500.000,- Ft-t fizettek.

2008. októberében azonban az önkormányzatunk is beindult. Ócsa Város településközpontjának kisléptékű fejlesztése címén a KMOP 5.2.1/A Kisléptékű megyei fejlesztések keretében  84.948.024 Ft-t fejlesztési forráshoz jutott a városka.
Két napra rá pedig  Ócsa Város Önkormányzatának, Polgármesteri Hivatalának és fenntartott intézményeinek szervezetfejlesztése és működésének racionalizálására további 19.760.680,- Ft segítség érkezett.

Nem egész egy évre rá, 2009 februárjában, a MH Ócsai üzemanyagraktár területén feltárt szénhidrogén szennyezettség kármentesítése címén 168.000.000,- Ft pályázati pénzt könyvelhettünk el a városhoz kapcsolódóan. (KEOP 7.2.4.0 Szennyezett területek kármentesítése.)

2009 májusában a Filó és Társai Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.technológiai korszerűsítésére (KMOP 1.2.1-09/A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése) kapott 10.031.420,- Ft-t.

Ők is jót szakítottak - meg sem látszik
Októberben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Ócsai Tájház és Turjánház a "Múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése az Ócsai Tájházban" címen ( TÁMOP 3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése keretében) 3.902.412,- Ft támogatást kapott.

Júliusban és szeptemberben viszont ismét a DR.BATA Magyar-Kanadai Biotechnológiai Kutató Fejlesztő Zrt. szakított nagyot. Előszór  a Komplex technológiai fejlesztés a Dr. Bata Zrt. ócsai telephelyén címen (KMOP 1.2.1-09/B Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára) 91.402.486,- Ft, majd "Gyógynövény kombináción alapú termékcsalád kifejlesztése a legfontosabb polifaktoriális sertés emésztőszervi betegségek ellen" megnevezéssel (KMOP 1.1.4-09 Vállalati innováció ösztönzése) 115.001.392,- Ft-t nyert a cég.  De ez év októberében a "Glycinoplex üzem átalakítása és bővítése" címszó alatt (KMOP 1.5.3/C Telephelyfejlesztés) 66.807.349,- Ft-t kapott.

A 2010-es évet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság nyitotta a "KMOP 3.2.1/A-09 Élőhelyek és élettelen természeti értékek megőrzését és helyreállítását szolgáló beruházások" címén, Ócsára könyvelve 596.635.322 Ft támogatással.

Aztán áprilisban ismét a DR. BATA Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyert a "A szerves anyagok bakteriális lebontása során keletkező biogáz termelési hatékonyságának növelése nagy hozzáadott értékű technológiával és termékkel" címszóval a KMOP 1.1.1-09/1 Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása során a 144.171.225 Ft-t.

http://www.bevezetem.hu/images/1106/NAGEV.jpg
A NAGÉV átadója  - Szűcs Lajos is megjelent

Ugyancsak áprilisban kapott támogatást a NAGÉV CINK Ipari-, Kereskedelmi- és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "Gyártó és szolgáltató vállalkozás telephelyi feltételeinek megteremtése, többletkapacitás kiépítése, munkahelyteremtés Ócsán" (KMOP 1.5.3/B-09 Ipartelepítés) címen 319.754. 774,- Ft értékben.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVVbrcr7uYKu3CPQ98Vtg7wzt4w57CukYafeHFv6Ko5E3TuZPRT6MPgHVEC-IjIh69tAP0BexU9Akc9-uyZ0UezZ3NjS62Crxv1qDJmWSPyxn5xynM-XRzh9rlQEbx-3PCWeM5avULK1s/s1600/DSCF7029.JPG


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWMHU1onW50f-bcE8wijlHPTXRbGPXUxmKfaG1owKM_QHh2xQUYM5GmqElRoLnlHf-hZHyMLLkvqtyG5fab0h6t095ksIHN66RHcZlfsEBC6Lp5UbwmMdtXbLTF9fPRydW4d2Q-SoShBw/s1600/DSCF7108.JPG
Évekig jó pénzért (milliókért) őriztették a semmit
2010-07-30.-án Ócsa Város Önkormányzata a sokat vitatott Hulladéklerakó rekultivációja Ócsa Városban címén (KMOP 3.3.2-09 Települési hulladéklerakók rekultivációja) kapott 95.811.650 Ft.-t.  

A rákövetkező évet a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal nyitotta a "Az MH ócsai üzemanyagraktár területén feltárt szénhidrogén szennyezettség kármentesítése" című pályamunkával, ami a KEOP 2.4.0/2F/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése keretében 2.266.511.440,- Ft-t ért.

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/hirek/2012/20120306_unnepelyes_atadas_3.jpg
A reklám helye
2011-05-30.-án ismét Ócsa Város Önkormányzata az "Ócsa Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése" elnevezéssel jutott 8.300.348,- Ft-hoz a KMOP 4.5.3-10-11 Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés).

Júniusban (15.-én) újra a DR. BATA Magyar-Kanadai Biotechnológiai Kutató Fejlesztő Zrt.nyert el az "Integrált gyártástechnológia fejlesztése fakultatív patogén mikroorganizmusok visszaszorítására" címszóval a KMOP 1.1.4-11/A Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása alatt 63.936.945,- Ft-t, majd rá pár napra (27.-én) Innovációs fejlesztés a Dr. Bata Zrt-nél címen KMOP 1.1.4-11/B Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére további 20.507.500,- Ft-t kapott.

Szeptemberben a R+R Műanyag és Papíripari Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft. a Papír csomagolóeszköz gyártásának fejlesztése az R+R Kft.-nél címen jutott a KMOP 1.2.1-11/A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése alatt 16.176.196,- Ft támogatáshoz.

2012  januárjában a METTEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság  telephelyfejlesztése a KMOP 1.5.3/C-11 alatt 32.531. 805,- Ft-t. Aztán márciusban a cég ezt megfejelte további 20.600.467,- Ft-al fejlesztés címén a KMOP 1.1.4-11/B Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére keretén belül. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKiVrd3dMEod1_0u3WFSa8wZZL2iZseQvr4fl0k-Zb5G0x0gkgaSGl6riTKX-MkGmpgUs04JtmQVc5OaHHHCFA5ZX7FHgsbw45ECNMAONzzrQLzqzEQvoAk2c1Hhv22taa7NOzaes9pUs/s1600/DSCF9372.JPG
Az óvodaudvartól vettek el a bölcsinek - szűkös lett
2012-05-22.-én már Ócsa Város Önkormányzata lépett elő a "Manóvár" nevű bölcsőde építése Ócsa Városban elnevezésű KMOP 4.5.2-11 Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztése és kapacitásának bővítése címszó alatt amit 160.375.817,- Ft-al honoráltak.

Júniusban a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság is pénzhez jutott a Régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztése a 4604. j. úton bejegyzéssel, (KMOP 2.1.1/A-11 A régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztése) a 210.819.707,- Ft-t ért.

2012-08-03.-án ismét Ócsa Város Önkormányzata alatt a Egészségfejlesztő programok megvalósítása az ócsai Halászy Károly Általános Iskolában néven jutott a TÁMOP 6.1.2/A-09/1-KMR Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok keretében 10 millióhoz. 

Aztán augusztusban ismét a METTEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a komplex technológiai fejlesztése alatt (KMOP 1.2.1-11/B Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára) jutott hozzá 17.149.000 forinthoz.

Milliárdok kerültek Ócsára  - Átlátszó.hu

2012 év vége előtt Ócsa Város Önkormányzata a Napsugár Óvoda bővítésére a KMOP 4.6.1-11 199.294.759 Ft-hoz.  
Nevelési intézmények fejlesztése keretében jutott

Erre rá félévre, 2013-07-25.-én  Ócsa Város Önkormányzata "Energetikai korszerűsítés a Nefelejcs Napközi Otthonos Óvodában" elnevezéssel (KEOP 5.5.0/A/12 Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása korszerűsítése) kapott 56.144.173,- Ft-t. Ugyancsak ezen a napon a Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola energetikai fejlesztése (KEOP 5.5.0/A/12 Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása korszerűsítése) kaptunk 165.485.533,- Ft-t.

Aztán a Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által "Napelemes rendszer kialakítása a Halászy Károly Általános Iskolában" címszóval a KMOP 3.3.3-13 Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése projekt keretében 43.180.000,- Ft érkezett a városba.

Szeptemberben már a R+R Műanyag és Papíripari Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft. kapott eszközbeszerzésre (KMOP 1.2.1-13/A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése) 16.275.000,- Ft-nyi tőkét.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
Ócsa Önkormányzatának hivatal - ennyi is elég
2013-10-22.-én azonban ismét Ócsa Város Önkormányzata Szervezetfejlesztés Ócsa Város Önkormányzat működésének optimalizálására szerzett (ÁROP 3.A.2-2013 Szervezetfejlesztés a Közép-magyarországi régióban lévő önkormányzatok számára) 21.963.380,- Ft összeget.

2014-03-11.-én megint csak Ócsa Város Önkormányzata az Egressy Gábor Szabadidőközpont Energetikai korszerűsítése néven (KEOP 5.5.0/A/12 Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása korszerűsítése) 76.936.322 Ft-t nyert.

Valamivel több, mint egy évre rá, 2014 áprilisában a C.S.O. Kereskedelmi és Gumifeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság eszközbeszerzésre a KMOP 1.2.1-13/B Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára keretében 17.316.570,- Ft tulajdonosává vált.

Ezzel egy időben a METTEX "Komplex vállalati technológia-fejlesztés a Mettex Kft.-nél" nevű pályázatával (KMOP 1.2.1-13/B Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára) 22.782.354 forintnyi összeget szerzett meg.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
Csak részletekben tudták kifizetni mégis drága tízmilliókat adtak érte a közösből - minek ha az állapota évek óta csak továbbromlik

Szintén 2014-04-02.-án Ócsa Város Önkormányzata a Halászy napelemes rendszerére (KMOP 3.3.3-13 Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése) 43.180.000,- Ft-t kapott, de a Bolyai napelemes rendszerének kialakítására is (KMOP 3.3.3-13 Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése) felmarkolt még 45.236130,- Ft-t. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhsmh0RzgYv0jz3bMrc2-CvSkvt6FK3gYHDRIRmXfWEy0hSb923sclEOFoiw9ErJSLh3e7ke6Iopj8wAbRN-0t2pVMsP_vZVteloQMc8JO7qfmErjCiie3S5EMBh1Eq2BJQbuzrLiCUJA4/s1600/012.jpg
Az átjáró az elmúlt évek alatt csak tovább romlott -elavult,és  nem biztonságos

2015 csendben telt csak a KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT kért az ócsai Halászy Károly Általános Iskola pedagógusainak továbbképzése címén - TÁMOP 3.1.5-09/A-1 Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) - pályázati pénzt, amire 12.milliót meg is kapott.  

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/77/Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_(J)_%E2%80%93_Heckansicht,_24._Juni_2011,_Velbert.jpg/800px-Opel_Astra_Sports_Tourer_1.6_Design_Edition_(J)_%E2%80%93_Heckansicht,_24._Juni_2011,_Velbert.jpg
A polgármesteri szolgálati autóra futotta a közpénzből - erre úgy 6 milliót költöttünk a költségvetésből a hitel mellett

Az ember első olvasatban is jól érzékeli, hogy az Eu-s pénzek nyertese a Batta Zrt.  Ócsa város Önkormányzata inkább az állami kötelező beruházásokhoz csatlakozott, mintsem a maga elképzelése alapján pályázott.  Az energetikai korszerűsítés amolyan kötelező kűr, ami nélkül nem lehet elképzelni az önkormányzati munkát. Ez az egész országban amolyan kormányprogramként futott végig.  A bölcsőde építése és a óvoda bővítése Alsópakonyhoz kapcsolódik.  Ezt a szociális lakónegyed felhúzásával párhuzamban hozták elő és már akkor is azt vallották, hogy ehhez kell ez a fejlesztés.  

http://m.cdn.blog.hu/oc/ocsa/image/sz%C3%A9kesi.JPG
A városon belüli csapadékvezetés nincs megoldva - ma is vannak helyek, ahol még árok sincs építve a víznek

A Föld órája keretében sem tisztították meg a területet.- ezzel akartak nyerni
Igazából 3 tanyafejlesztési pályázatot hagyott ki a város, aminek a kárát igencsak érezzük. Elmaradt Alsópakony öreg lakórészének bekötése a hálózatba, és ezt a lehetőségek ellenére is elhanyagolták.  A kerékpárút a két városrész között is ígérgetés maradt.  Más települések ebben is előttünk járnak, mert azok képesek voltak erre is időben pályázati forrást találni.  Alsónémedin látni, hogy ott mennyit fejlődött az infrastruktúra. Kis település létére képes volt egy új és korszerű szennyvíztisztítót létesíteni, míg mi a meglévő, "toldozott-foltozott" elavulttal küszködünk ma is. Pedig ha ott volt, akkor itt is lett volna lehetőség a fejlesztésre.  Sajnos a városvezetés nem elég szolidáris a lakossággal. Számos lehetőséget képes elszalasztani, pályázatokat kihagyni, fejlesztéseket szalasztani. Ócsát bezárják, és elszigetelik.  A lendületét vesztett város pedig szegregálódik és néptelenedik. Erre utal az évek óta fejlesztésre nem képes közlekedés, hivatkozásul az utasforgalomra, mint  kihasználatlanságra, és a számos eladó ingatlan. Ócsa hosszú évek óta járdázatlan, alapvető bekötések, átvezetések hiányoznak. A Városháza közvetlen környezete is rendezetlen, foltszerű és nem egységes. Ettől pár utcányira meg egyszerűen gondozatlan, gazdátlan és szeméttel terhelt. A vasútállomás és a piac környéke az egyik legforgalmasabb hely, mégis a legzüllöttebb része a településnek. 

A városüzemeltetés és a közterület-felügyeletet figyelme nem terjed idáig  - hónapok óta itt áll a szemét

A jelenlegi városvezetés a második ciklusából kifelé menet sem képes rendezni a városképet, jobb közérzetet teremve lakhatóbbá tenni Ócsát. Hiába áramlottak jelentős összegű támogatások ide, ha mindez nem köszön vissza a hétköznapokban. Valójában az ide könyvelt összegeknek nincs látszata.

Mindez pedig nem csupán Ócsa szégyene, hanem a városvezetésé is.

*

2015. szeptember 28., hétfő

Ma van az információszabadság világnapja - az önkormányzati cégek pénzügyeit is átláthatóvá kell tenni Ócsán

http://polopokol.hu/img/mintaalap/tb3/polopokol_atlatszo_logo-visszaelesszeru_adatigenylo_fekete_3306.jpg Átláthatóságot Ócsa közéletében !

2003 óta a világ minden táján szeptember 28-án rendezvényekkel és konferenciákkal ünneplik ezt a napot. Az angolul International Rigth to Know Day-nek nevezett világnapon az információszabadság támogatói megpróbálják felhívni az ember figyelmét arra mennyire fontos is egy demokratikus társadalomban a közhatalom átláthatósága és a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetősége. Mi most szeretnénk köszönetet mondani nektek azért, hogy itt lehetünk és azért, hogy egy átlátszóbb világ érdekében támogatjátok munkánkat.

*

2015. május 20., szerda

Legalizált korrupció - lesújtó felmérés a magyarországi helyzetről (- Ócsán ilyenről szó nem lehet)

Híradások szerint Brüsszel kifogásolta, mégis a haverok számára készül a közbeszerzési törvény.
Többek szerint legalizált korrupció zajlik az országban.

A kritika nem lehet jogtalan, ha belegondolunk bizonyos beruházások és beszerzések lebonyolításába. 

Ócsa persze kivétel. Itt ilyen szóba sem jöhet. A korrupció fel sem merül. Nálunk más a helyzet.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpVN4IEoOMV9XhiqNj4YZL6ob-r6zMH57dazC-HUzES1Cg6MFM2tZDsH3_t9yYwV1oullL98qiGpZavYfXhUA0c2ko-JcR8D__wg10dWJsPv2TekJ1LTBIGWEyn_fvLVZgYAb0jjZUsjA/s1600/DSCF5117.JPG
Műemlékvédelmi terület - tájkép az eltüntetett korabeli parasztház helyéről
 Bukodi Károly és Horváth Tamás önkormányzata és városvezetése alatt ismerté vált nem egy olyan eset, amikor zárt körben értesültek csupán az önkormányzat beszerzési szándékáról, mert az nem lett közhírré téve. Nem egy eset ismert, amikor meghirdetés helyett csupán a polgármester választása alapján érkeztek be (általában három helyről) árajánlatok. Ezek sem mindig kiírás szerint és azonos időben. Volt olyan is, hogy ad-hoc jelleggel érkezett bekérések különböző időpontokban lettek érkeztetve és nyitva.  Az esetleg így bejövő árajánlatok postabontása sem úgy történt, hogy az egy bizottság előtt jegyzőkönyvezve került nyitásra, hanem csupán a napi postával célirányos továbbításos iratkezelés történt. Ezt a helyi iktatás igazolja, de amúgy az önkormányzat hivatalában dolgozók elmondása alapján került felszínre. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitZQXX483_DqaW_yduHGR1XvxXl7YJjgYJPZc_ifi4LYQMA6XarlYZGb6qOt4bxpyX6y1NpGfuGKmSrvyQMpTEhdH277w4HuideEc4GvNHGqw_iPINMbHBThGiLhM4deS_Fk_YdiqeaN8/s1600/SSA41365.JPG
Példabeszéd -  a parasztház helyébe állva  (- műemlékvédelem helyett)
Utánanéztünk a korábbról ismert pár esetnek és az archívumban sehol sem található utalás arra, hogy a célberuházások, a kisebb és közepes munkák, az ilyesfajta önkormányzati beszerzések ismertetést nyilvánosságot, kihirdetést kapnának. A MÁV alúljáró árbekérései, a laptopok cseréjének beszerzése nem az önkormányzati tájékoztatás alapján látott napvilágot. A tájékoztatás ebből a szempontból rendre hiányos. A Lakatos-ház bontása sem került kiírásra, vagy nyíltszínű versenyeztetésre. Ott is csak egyszerűen megjelentek a vállalkozók.  Még az örökségvédelem ügyintézője sem tudott a bontás elrendeléséről. Ez esetben maguk a képviselők is meglepődtek, amikor utólag értesültek csak a cselekményről. Az ilyen, és áttekintett esetek során egyszer sem lelhető fel a nyílt kiírás. Arról viszont van jegyzőkönyv, mely azt tanúsítja, hogy a polgármester maga választ ki, vagy jelöl-, határoz meg esetleg kutat fel cégeket akiktől aztán árajánlatot kér, s kap. Ezután ezek a bekérések kerülnek a testület elé, amiből többnyire a "legolcsóbbat" választják. Mondhatni évek óta így jár el, és dönt a képviselő-testület, elfogadva ezzel a hatalomgyakorlás kevésbé nyilvános és átlátható módját, annak ellenére, hogy ezt sokszor és sok helyütt kifogásolják.  Az, hogy aztán itt van, s volt-e bizonyos esetekben kartelezés, arracsak a korábbi főépítész, vagy annak egyik levele utalhat. Az Ő  munkáját azonban köszönik, de nem kérik már tovább.

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT0Wok0Db1WxkbOKjkPTDYNY8mfsQxNMosXymqWhIvXvqBmQnJ1

Nem véletlen az a vélekedés, mely szerint mindez a folyamat nem hogy olcsóbbá, hanem pont fordítva drágábbá teszi a beruházásokat, hiszen a felkért cégek valós piaci helyzet és verseny kialakulása nélkül szinte zártan, vagy éppen egymást közt, akár maguk által szabadon és a tényleges (reális) piactól elszigetelten, szűkkörűen alakíthatják és szabhatják meg az áraikat. Ez pedig se nem jobb, se nem olcsóbb, mint a nyílt és átlátható kiírásos pályázat.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/10360709_1848685692024237_4700220181460737161_n.jpg?oh=d48285732e1a8aa24272922d852e3c97&oe=55C2C878
Ki tudja mi hasznunk származik ebből - Oxyfa üzlet (- a gomb)
Aztán az sem teljesen egészséges, és átlátható, hogy a polgármester egyszemélyében (még ha testületi felhatalmazással is), maga - miként - keres, vagy kutat fel cégeket akikkel aztán tárgyal, majd bevon akár az árajánlatba vagy - ezután - az üzletbe.  Még az is előfordulhat egyes esetekben majd a gombhoz keresnek kabátot. Mondjuk egy adott jelentkezőhöz munkát. Így akár számunkra értelmetlen, vagy kihasználatlan beruházások, pénzköltések is megvalósulhatnak.

A régi-új alpolgármester és az akkori új laptop - váltottak
A választási laptopok esete sem ismeretlen már,  amikor a képviselői gépeket a "házi beszállító" céggel értékeltetették fel, és  úgy árulták ki maguk közt bagóért azokat, hogy az ezt követő technikai űrt ugyanott  3,5 milliós vásárlással (beruházással) kárpótolták. A gond, hogy mindez a mi pénzünket, a közvagyont apasztotta.

Aztán az idegen tulajdonú MÁV alúljáró felújítása is jól példázza azt a pénzügyi- városfejlesztési mentalitást aminek haszna nem pont a lakosság összességét szolgálja. Már csak azért sem, mert az alúljáró az átjáróval szemben, közel sem bonyolít le érdemleges forgalmat: Mégis az előbbire futotta és az utóbbira nem.

http://m.cdn.blog.hu/oc/ocsa2011/image/k%C3%A9pek/o%CC%81csa-8.jpg
Nem önkormányzati víztorony - Alsópakony
Mostanság zajlott a szintén idegen érdekekhez köthető alsópakonyi víztorony feljavítása ismét közpénzből, hiszen önkormányzati hozzájárulással végezték, ami megint csak előhozza azt a másoknak kedvező érzést, mely nem annyira az itteniek ínyére való. Alsópakony azon részének rákötése városi víz- és a csatornahálózatra, régi restanciája a mostaniaknak. Mégis az alapítványi glóbusz kapott prioritás és közpénzt, nem pedig a vezetékes vízhálózat továbbfejlesztése.

http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/upload/1306/_csa2013617172454/img/n09.jpg
Házi őrző-védő - kiírás nélkül (- belső döntés)
Korábban sokáig titkolták az alsópakonyi őrzés-védés odaítélést is a közismert ezzel foglalkozó helyi cégnek. Aztán az is kiderült, hogy mennyit fizettek érte.

S lám, egyik esetben sem volt nyílt kiírás vagy közismert pályáztatás. Ezekhez a kivitelező kiválasztásának folyamata sem közismert. Az önkormányzat erről nagyon szűkmarkúan ad tájékoztatást.

Mindez egyfajta kételkedést, érthetetlenséget, vagy misztikumot ad a tervezet munkafolyamatok és a lebonyolítások körének. Nincs civil kontroll, rálátás és nyitottság. Zárt körben, személyek egymás közti megbeszélésein dőlhet el minden.

Nem hiába, hogy Brüsszel 2013 vége óta szolgalmazza:  a pályázatok elbírálását átláthatóvá és nyilvánossá kell tenni.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t31.0-8/11079532_384043898441722_1557904889400021433_o.jpg
Uniós finanszírozás - aránytalanság és visszásság
A kancelláriaminiszter ezt meg is ígérte, ám most egy olyan törvényjavaslat kerül az Országgyűlés plénuma elé, amely gyakorlatilag legalizálja a korrupciót - mondta lapunknak Varju László. A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselő többek között nem érti, pontosabban sejti, hogy mi az oka annak, hogy a meghívásos pályázatok összeghatárát miért emelték többszörösére.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a másik ellenzéki párt, az Együtt is. Juhász Péter szerint a kormánypártok úgy próbálják megváltoztatni a közbeszerzési törvényt, hogy a közbeszerzések minél bonyolultabbak és minél kevésbé átláthatóak legyenek, és egyre több kiskapu legyen a rendszerben.

http://www.ocsa.hu/image/left_szechenyi2020_kmop333_g.jpg
A városi főépítész áldozatvállalásával
Mindez Dunaharaszti képviselőtestületét is nyomasztja. Ott  Andrásik Sándor egy felszólalásában fel is vetette ennek a problémának a lényegét. 

"Miért nem lehet nyílt pályázatokat kiírni, amikor közismert, hogy a nyílt pályázatoknál igazi verseny, és így árverseny van a pályázók között, aminek az a hatása, hogy leviszi az árakat. Így pedig minimum 15-20 százalékot lehetne megtakarítani, és ezt is valamilyen fontos fejlesztésre, beruházásra költeni a városban. Számításaim szerint összességében így akár 100 millió forinttal kevesebbe kerülnének ezek a beszerzések, ha nyílt pályázatokon, valóban megversenyeztetnénk az indulókat. Igaz az önkormányzatnak sokkal több munkája lenne a pályázatok kiírásával, értékelésével, de megérné a városnak!

Ezzel szemben ha előre adott, hogy csak melyik cég indulhat, akkor az visszaélésekre is lehetőséget ad, ezt is mindenki tudja. Tisztában vagyok azzal, hogy jó rég ez a gyakorlat, és nem leszek népszerű ezzel a felvetésemmel."

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0-g4yAVs1GMQmO1EafyXAoQrRWh4ZBld8kj7BFkiXfu4hFpCRSW8JqQCsaVbiVrr_8F2p_btokO-2i1OMfVp0G6WwIn4t87pgkYaoFRc7PWbWVR70NeTlws7hzqUaA1xaft1udNCXveQ/s1600/DSCF1173.JPG
Évek óta roskadozik - erre nem jut már pénz
Ócsán azonban a Fideszes egyenuralom egyetlen tagja és az állítólagos független sem mert még ezzel előhuzakodni ebben a ciklusban. Bár korábban volt erről már szó és érte kritika a polgármestert az akkori "ellenzék" részéről, de az Isten adta nép a választások során ezt az egyszínűséget a színtelenséget választotta.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/11080312_1830009403891866_1956838687056292690_o.jpg
Elsőként körbeszigetelték, majd leszedték róla a tetőt - logikus ( - ketrecre futotta)










Így ne csodálkozzunk, ha minden beruházás kifordultan drága, vagy ha a város közterülete lepusztult ábrázatot mutat. Ha valóban másra költik a pénzt, akkor nem jut külcsínre, a város látható fejlesztésre. Ezért maradnak az évtizedekkel ezelőtti állapotok, az önálló és valós önkormányzati beruházások hiánya. Nem épülnek utak, járdák, és nem szépül a városi környezet. 


https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/p235x350/10659395_359030680960451_441757489431371033_n.jpg?oh=ea2ce284a5ef99340bee139a857d706c&oe=56013EC1
Közpénzes fesztiválozók - önkormányzati támogatással (- adóhátralékok rendben)
Mert a városi jólét nem a polgármester presztízsében, vagy az ismert haveri kör támogatásban a folyamatos fesztiválozásban mutatkozik meg. Ma már nem kell a népnek a cirkusz, főleg nem, ha a kenyérre valóra sem igazán futja.  A látvány nem más mint szemfényvesztés.  A költségvetés és az önkormányzatiság valójában nagyon rossz bőrben van. 

A nyíltságot és a demokráciát lassan átszövi a korrupció pókhálója.

Még volt a jegyző, amikor hivatali visszaélés gyanújával tett, (tettek szinte maguk ellen, de) ismeretlen személlyel szemben rendőrségi feljelentést, mikor kiderült, (nyilvánosságra került,) hogy egyeseknek jelentős hátralékot engedtek el. Ezek között ma ismert közéleti szerepet vállaló, önkormányzati támogatásban részesülő személyek voltak. Az így be nem szedett pénzek (milliók) sorsa hivatalosan ma sem ismert. Az eltörlés címszóval megszavazott pénzügyi kimutatás nagyságrendje milliós tételeket tett ki. A városvezetés máig nem nyilatkozott az ügyben.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/t31.0-8/11109623_1849736648585808_2158539726110229642_o.jpg
Fesztiválbirka - ócsai szimbólum
A hivatali visszaélő sem került elő. Akiket ez ügyben meghallgattak, azok egyike sem lehetett. Az önkormányzatból azonban csak egy tanúra voltak kíváncsiak. Aki így tanúként meghallgatást nyert, az nem más, mint maga a feljelentő, a jegyző volt. Mégsem ő szivárogtatott a közpénzes adósságtörlésről.  Hogy kiadta ki a titkot, ismeretlen. Hogy miért lehet titokként kezelni a városi közpénzt, szintén negatív. A hatóságok, a Kormányhivatal azonban láthatóan nem lép fel ez ellen. Ócsán sincs ez másként.

http://static.168ora.hu/db/04/76/korrupcio-asztal-folott-asztal-alatt-d0000E476f1b1157e94a2.jpg
Felszín és alvilág - szerződés és pénz

Ma a nyomozóhatóságok és a bíróságok sem képesek ezekkel a közügyekkel megküzdeni. Sokszor a nyilvános adatok után érdeklődőt, a kikérőt, vagy a megjelentetőt vegzálják, még akkor is ha ezzel pont az összefonódást az oligarchiát és a mögöttes érdekszférát, a korrupciót tárják fel. Azt mondják, azért, mert ezt a jelenséget nagyon nehéz bizonyítani.

Nem véletlen, hogy Brüsszel ismét elővette ezt a tárgykört. 

Elvégre Ócsán sem ismert, hogy a közvagyonból vásárolt polgármesteri autó 6 milliós ára miként és milyen árajánlatok mentén alakult és jött ki.  Hol és miként lettek bekérve ezek az ajánlatok, s hogy azokat ki(k) és miként bírálták el, majd végül hogy javasolták a testületnek azt, illetve vitték döntésre a dolgot. Az sem világos, hogy a több milliós hiány, és a polgármesternek fizetett térítések ellenére miért kellett a városnak más fejlesztéseket elhalsztva ebbe a drága és értelmetlen vásárlásba belevágnia. Az emberek kételkednek abban, hogy ez a város érdekében történt volna. Sokkal inkább vélik, és valják azt, hogy ez egyéni érdeket szolgál. A háttérintézkedések vélhetőleg ezek mentén zajlottak. Elvégre előzetes tájékoztatás, elvi hozzájárulás ez ügyben nem volt. Az autó csak úgy bekerült a költségvetésbe.

http://m.cdn.blog.hu/vi/vilagnezet/image/korrupcio_grafikon.jpgMert a turpisság itt, és ebben az esetben is fennáll.  Többen tudni vélik, hogy nem is volt ismert előzetesen a célzat. Az autó beszerzése csupán az idei költségvetés pénzügyi bemutatása során bukkant fel, úgymond aktív alkotó elemét, részét képezve annak. Mint egy beágyazott tétel, amolyan költségvetési kötelezvény.  Amikor a képviselők elfogadták a város költségvetését, akkor azzal az autó vásárlást is. Senki nem vetette ki onnan.

A város költségvetése jelentős deficittel küzd. Folyamatos (gördülő) a hitelfelvétel és a tartalékot is a hitelszámla háttere biztosítja csak a városnak. 
 
http://nol.hu/data/cikk/1/50/91/37/cikk_1509137/210-002_FA88B8D1305E01626B1094B8508E2A959FC6C789-nol.jpgÓcsán nincs az a veszély, hogy pénzügyi tartalék képződik és az esetleg egy kétes brókerház által vész el. Ócsa nem ér ebben Alsónémedi, vagy más ismert település hasonlatos sorsára.  Nálunk nincs erre pénz.  Inkább fizetnek ügyvédet, mintsem elfogadják a nyilvánosságot, vagy a jogos kritikát. 

A környező országokhoz képest is magas Magyarországon a gazdasági szereplők körében azoknak az aránya, akik úgy érzik, széleskörű a korrupció az országban - ez derült ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég megrendelésére készített felmérésből.

Összességében pedig nem mást mint az összefonódást és a korrupció látszatát erősíti az Ócsán is látható folyamat. Hát, persze, hogy már Brüsszel is az ilyenektől illetve ezektől hangos.

A minket ért kellemetlenségekért azonban senki nem kér elnézést.
Az esetleges retorziók a kiszabott büntetések is csak a lakosságot sújtják. Ócsán erre adott a példa.

Forrás: Népszava, MTI, Átlátszó.hu
*

2015. május 9., szombat

Nem fog fájni - nyissuk fel a korrupció gennyesét ( - együttműködés a hazai jogi szabályozás visszásságai ellen)

 Elindult a Bejelentővédelmi Együttműködés: Ne azoknak kelljen félniük, akik jelentik a korrupciót!

http://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2015/04/beved2-1024x538.png

A közérdekű bejelentők fenyegetett helyzetére válaszul korrupció-ellenes civil szervezetek bejelentővédelmi együttműködést indítottak el a mai napon. A civilek jogi segítséget nyújtanak majd azoknak, akik korrupciós ügyekre, vagy a közérdeket ért más sérelemre hívják fel a figyelmet. Hozzásegítik továbbá a bejelentőket a nyilvánosság előtti megjelenéshez és pszichológiai támogatást is biztosítanak a számukra. Céljuk, hogy megvédjék azokat, akik a retorziótól való félelmükben nem mertek eddig a nyilvánosság elé állni.

A hazai jogi szabályozás visszásságai, az állami bejelentővédelmi intézményrendszer gyengesége, és az elmúlt időszakban a bejelentőket ért vegzálások, és az ő ellenük indított perek okán látta szükségesnek egy védőháló kialakítását az Átlátszó.hu, a K-Monitor, a Transparency International Magyarország.

 http://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2015/04/IMG_0397-1024x768.jpg

Az általuk indított együttműködésről Léderer Sándor, a K-Monitor vezetője elmondta, hogy a jelenlegi jogi és intézményi környezet nem védi, hanem éppen hogy veszélyezteti a közérdekű bejelentőket. Ezen szeretnének változtatni, és amíg ez nem sikerül, addig közvetlenül is segíteni azokon a bátor embereken, akik minden kockázat ellenére vállalják, hogy harcolnak a korrupció ellen.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója ismertette a TI ide vonatkozó kutatásainak és szakmai anyagainak eredményeit. Többek között azt, hogy európai összehasonlításban Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik jelentenék, ha korrupciót tapasztalnak. Abban, hogy Magyarországon 100 polgárból csak 30 jelentené, ha korrupciót észlel, nagy szerepet játszik az, hogy a potenciális bejelentők félnek az őket fenyegető veszélyektől és attól, hogy káruk keletkezik.


Ligeti ismertette a hatályos törvényi szabályozásról szóló elemzésüket is, melyből azt a következtetést vonta le, hogy a közérdekű bejelentők védelme Magyarországon csak látszatmegoldás. A civilek és az oknyomozó újságírók együttműködésére éppen azért van szükség, hogy
„Ne azoknak kelljen félniük, akik hajlandóak nyilvánosan is fellépni a korrupció, meg a hatalommal való visszaélés ellen”
Az Átlátszó.hu tényfeltáró portál főszerkesztője Bodoky Tamás szerint a magyar ugaron jellemzően a közérdekű bejelentőn verik el a port az ügyben érintett felek.
„A bejelentővédelmi együttműködés azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ezentúl jó helyre menjenek a pofonok”
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgC8vnZn6HBtPvEKAEBznSRlLXYSTU6fRRWofb-87MnSxU-GFqmfqgjkc35cDPpizu7rGnvEXw7s00hWGD1-86ZqlzrNe2ztkMJDXcOznn48cGdkbcUvIVPpbD1WoTD9ye-x2PLX8MD_Hw_/s1600/kepek+(44).jpgEddig is létezett anonim módja az információk szivárogtatásának a magyarleaks.atlatszo.hu platformon keresztül, mostantól azoknak sem kell félnie, akik névvel és arccal vállalják azt, ha korrupciós üzelmekre derítenek fényt.

Vágó Gábor, az együttműködésben létrejött BeVéd projekt koordinátora kifejtette, hogy a NAV botrány bejelentőit ért zaklatások adták meg a kezdőlökést a civilek együttműködéséhez. A hozzájuk jelentkező bejelentők ügyeit minden esetben kivizsgálják. A nyilvánosság elé lépésben kommunikációs segítséget és pszichológiai támogatást adnak, illetve amennyiben szükséges jogi védelmet garantálnak a bejelentőknek.
*