A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hír24. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hír24. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 23., szerda

Rettegés és rendőrségi tehetetlenség az egyik oldalon - TEK és a drogosok a másikon ( - halál mindezeken túl)

Ők tartják rettegésben a környéket - írja a Hír 24, miközben a Készenléti rendőrség a túlsarkon dekkol. De nem csak ez a gond, mert a hátuk mögötti lepratelep az egyik legismertebb drogos helyszín, amolyan no go zóna Budapesten

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_3-800x534.jpg
Nem egy biztonságos környék - nem csak az aluljáró és a metro a gond ( - a rossz tervezés egyfajta sötét lyukká változtatta a helyet, de segítő- , vagy tettre-kész rendőr kevés akad errefelé)

A Stadionok közlekedési csomópont környéke sosem számított elit vidéknek, az utóbbi egy-két évben azonban borzasztó állapotok alakultak ki – állítják egybehangzóan a területen dolgozó árusok.

Augusztus elején egy 25 éves nőre támadtak rá a semmiből az 1-es villamoson, pofon vágták, a haját tépték és összekarmolták az arcát. Az eset után sokan beszámoltak róla, hogy nap mint összeszorult gyomorral utaznak a Stadionok és a Népliget között, mert – ahogy a Magyar Nemzet írta – egy pillantás is könnyen agresszív reakciókat válthat ki az utazóközönség egyes tagjaiból. Néhány nap múlva egy kutyát rúgtak le a villamosról a gazdája mellől ugyanezen a szakaszon.

Aki az utóbbi időben megfordult a népligeti aluljáróban, annak bizonyára nem ismeretlen a herbálért gyülekező, vagy már annak hatása alatt kifeküdt fiatalok látványa, és persze ott van a Stadionoktól pár száz méterre fekvő Hős utca hírhedt X. kerületi szakasza, amit évek óta a főváros legpokolibb pontjaként és legnagyobb dizájnerdrog-tanyájaként írnak le a környék ismerői.

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_6-800x533.jpg
Nem csak itt tartják rettegésben a hétköznapi embereket - a közelben laktanyázó rendőri egységek sem nyújtanak biztonságot

Ócsáról is többen járnak erre. És nem csak a fradi meccsekre érkezők. Valójában migránsok nélkül sincs biztonságban itt a munkába igyekvő ember. És most nem az anyagi biztonságról illetve bizonytalanságról beszélünk. A közéletünk és a mindennapjaink során fellelhető élethelyzetekről. Arról, hogy ma már a rendőr sem biztos, hogy megvédi a járókelőt.

A környékbeliek elmondása szerint a fiatalok sokszor az aluljáróban állnak be, ilyenkor egy pillanat alatt „mintha lehúzták volna rolót, csorog a nyáluk, olyanok lesznek, akár a zombik”, de nagyjából konszenzus van abban, hogy inkább a Hős utcába járnak „szórakozni”, mert hiába van itt a szomszédban készenléti rendőrség és a TEK is, oda a rendőrök se nagyon teszik be a lábukat.

"Tehetetlen rendőrök"

Azóta sokkal gyakrabban tűnnek fel a rendőrök az állomáson, de árusok szerint ők is tehetetlenek, mert meg van kötve a kezük.  
„Mit tud csinálni velük? Igazoltatja, esetleg elküldi őket, vagy végső esetben beviszi fél napra. Nem számít, mert estére már megint itt vannak” – mondja az egyikük.

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/stadionok-hos-utca-fdm-20170822_9-800x533.jpg
Hős utcába a rendőrök se nagyon teszik be a lábukat - egyfajta no go zóna
„Néha direkt viccet csinálnak belőle, odaállnak a rendőr elé, hogy na, gyere, igazoltassál, és a szájába röhögnek. De olyat is láttam, hogy az egyik kapott valami büntetést a rendőrtől, aztán poénból abból sodorta meg a cigijét, és öt perc múlva már azt se tudta, hogy hol van” – teszi hozzá egy másik.

„Szerintem azért alakult ez így, mert belenőttek ebbe a világba azok a hülyegyerekek, akiknek már tényleg minden mindegy” – mondja egy harmadik.

Közben az Interneten a normál ember a hétköznapi létével forgatja a fejét és értetlenkedik, hogy mi zajlik ebben az országban.

"Ez elég jó, hogy a Készenléti Rendőrséggel átellenben sem tudnak rendet csinálni, de nap szinten megy a hergelés a menekültek ellen."

"Térdhajlatába rúgva a földre teperni"

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1800/18006/180064/18006403_999907b6ce08b97b5bf22002627e6806_wm.jpg
Helyszínelők a IV. ker.-ben ahol intézkedés közben életét vesztette egy férfi
Aztán a hírforrások egymást követve számoltak be arról az érthetetlen rendőri intézkedésről, aminek során egy nem körözött, rendes mérnök meghalt 2017. augusztus 4-én.

Szemtanú szerint a rendőröknek nem tetszett, hogy a férfi nem a megfelelően reagált a rendőrök felszólítására, folyamatosan vitatkoztak, miközben a rendőrök a ruháját is átvizsgálták a férfinak, majd felszólították, hogy tegye kezét a kocsi motorháztetejére.

A szemtanú elbeszéléséből úgy tudjuk, hogy ezután a férfi rendőr megpróbálta Á. Istvánt a térdhajlatába rúgva a földre teperni, ami először nem sikerült neki, így még kétszer belerúgott, Á. István ekkor esett a földre, és elvesztette az eszméletét. Többé már nem is tért magához. Ennek ellenére a férfit megbilincselték és a hasára fordították.

A szemtanú szerint a kiérkező rendőri erősítés egyik tagja mondta, hogy le kellene venni a bilincset a földön fekvő férfiról, de a BRFK mostani válasza szerint az eredetileg igazoltatást végző rendőrök vették le a bilincset.

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1799/17998/179984/17998451_ba5037645961a523c920c1fa99d28179_wm.jpg
Van aki rendőri hibákat emleget, van aki az eljárása panaszkodik - nagy a baj
A lapok szerint erre, illetve a többi ellentmondásra választ adhat a közeli térfigyelő kamera felvétele, már amennyiben értékelhető felvételt készített.

Erről azonban azóta sem jelent meg sehol semmi. 

"Bárkit igazoltathatnak"

A törvény szerint a rendőr igazoltathatja azt, akinek személyazonosságát meg kell állapítania. Ám az arányosság elvére oda kell figyelnie minden esetben. Azaz a kényszerítő eszközök közül azt kell választania, amely eredményes, de a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

http://68.media.tumblr.com/37e5dbc4022d7e53df29f1037982ecdf/tumblr_ov52ngdsIz1r4r4t3o1_1280.jpg
 A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított megelőzően kokaint fogyasztott

Más oldalakon pedig azt nem értik a neten élők, hogy miért csak most lett gyanúsított a gyilkos gázoló, aki már rég nem ismeretlen a rendőrség előtt?

M. Richárd nevére ma valószínűleg senki nem kapná fel a fejét, ha a férfi idén május 15-én, a Dózsa György úton fehér Mercedesével haladva nem ütközik össze egy Citroënnel, amelynek két utasa életét vesztette. A férfi akkor vétlennek tartotta magát a balesetben.

Szakértői vélemények fényében M. Richárd gyanúsítottá válásának elhúzódása érthetetlennek tűnik több, az Átlátszó által megkérdezett rendőr és volt nyomozó számára.

Forrásaink szerint ennek már akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a vállalkozó drogot fogyasztott. Sőt, a férfinek már a baleset után őrizetbe kellett volna kerülnie, hiszen jogosítvány nélkül vezetett. Érthetetlen, hogy mégsem így jártak el M. Richárddal szemben.

Az RTL Klub Híradójának adott interjújában a baleset után M. Richárd azt mondta, boszorkányüldözés zajlik vele szemben. Hozzátette még, hogy a szerencsétlenségben eltört a bokája és több ujja – mintha ez a történtek miatti esetleges felelősségét kisebbítené.

Az is kiderült róla, hogy a kecskeméti maffiaperben, és a kilencvenes évek legnagyobb olajügyében elítélt, és jelenleg is börtönben ülő Radnai Lászlónak az üzlettársa volt. Radnai azt követően szabadult egy időre a rácsok mögül, hogy rávallott a több ember meggyilkolására megbízást adó Portik Tamásra. 

http://68.media.tumblr.com/9cfa2ccc1407643ed93cf83ad072291d/tumblr_ov4wq55sOQ1tbp6ruo1_1280.jpg
Bezzeg  M.Richard lábát nem rúgták ki a rendőrök
"Nyílt titok volt, hogy kokainozik"

Szerkesztőségünkkel már a balesetet követően több olvasó, köztük M. Richárd ismeretségi körébe tartozó személy is megosztotta azt a véleményét, hogy a férfi kokainozhatott, mielőtt a luxusautó volánja mögé ült. Akadt olyan, aki tudni vélte azt is, hogy a vállalkozó a balesetben összetört, több tízmillió forintos csodajárgányt engesztelésnek szánta a barátnőjének, akivel állítólag éppen mosolyszünetet tartottak. A pár azonban a balesetet követő napokban – a facebookos bejegyzéseik alapján – kibékült.

Az őrizetbe vételre végül csak augusztus 19-én került sor: M. Richárdot a Seychelle-szigeteki nyaralásáról való visszaérkezése után „elfogták”, és a Fővárosi Főügyészség a Budai Központi Kerületi Bíróságnál kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését. Hiába hivatkozott az ügyészség bűnismétlésre, a vállalkozót mégsem tartóztatták le, így ha csak az ügyészségi fellebbezés eredménye más nem lesz, egyelőre házi őrizetben várhatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.

"Kesztyűs kézzel bánt vele a hatóság"

A szakértői vélemények fényében M. Richárd gyanúsítottá válásának elhúzódása érthetetlennek tűnik több, az Átlátszó által megkérdezett rendőr és volt nyomozó számára is. Akadt, aki szerint ennek már akkor meg kellett volna történnie, amikor kiderült, hogy a vállalkozó drogot fogyasztott. Volt, aki annak adott hangot, hogy a férfinek már a baleset után őrizetbe kellett volna kerülnie, hiszen jogosítvány nélkül vezetett. Érthetetlen, hogy mégsem így jártak el M. Richárddal szemben.

Ehhez egy fővárosi, kábítószeres ügyekben eljáró volt nyomozó azt fűzte hozzá, hogy a protokoll szerint egy személyes sérüléses vagy halálos kimenetelű közúti balesetnél alapvető a vizelet vizsgálata mellett a vér elemzését is elvégeztetni mind a véralkoholra, mind a tudatmódosító szerekre.

„Ha ez nem történt meg, akkor annak vélhetően oka volt: vagy szakmai hanyagság, vagy szándékosság. Ezzel együtt az eljárás elhúzódását az ügyészség hibájának is tartom, hiszen a nyomozás felügyeletének ellátása közben számon kérhette volna a rendőrséget a szakértői vélemények elkészítésének elhúzódása miatt, és utasításba adhatta volna számukra azok mielőbbi beszerzését.”
  
Mert a bűnüldözők, a hatóságok emberei már csak ilyenek.

*

2015. július 8., szerda

2015. február 3., kedd

Ócsán is félreverhetik a harangokat - reformáció a tájékoztatásban ( - egyházi segedelemmel a közért)

A múlt héten jelentette be a rendőrség, hogy megyei "közúti-razziát", központosított nevén fokozott ellenőrzést, közlekedésbiztonsági "akciót" tartanak, melynek "keretében a rendőrök igazoltathatnak embereket, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják".

Mivel a lakosság nem szívesen veszi ezeket a "rendkívüli eseményeket", ezért a középkorból ismert népi véd-eszközt, az egyházi harangozást kívánják bevetni egyes esetekben és helyeken az ilyen-olyan  különleges események okán.

Erre élő példát is szolgáltat a református egyház.

http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/01/20/felhivas.jpg
Egy helyi presbiter hirdetménye szerint másképpen harangoznak, ha adóhivatali ellenőrzést tapasztalnak, máshogy, ha az ÁNTSZ és a munkaügyi hatóság tart ellenőrzést, és megint más harangozással hívják fel a lakosság figyelmét, ha több hatóság együttes ellenőrzése zajlik a településen; - áll a közleményben.

Mivel Ócsa egy Árpád-kori település, - bár ennek beköszöntő tábláit a Bukodi vezette önkormányzat beszedette, majd egy felirat nélküli bálnyára cserélte, - és mivel a helyi testületben és a vezető pártban nem csak egy nagytiszteletű, hanem egy presbiter is helyet kapott, így látszólag itt sincs akadálya annak, hogy nálunk is félreverjék a harangokat.

Ajánlott példaként:

"Rendőrség ellenőrzése esetén, mind a három harangot félreverjük, majd a nagyharangot kongatjuk 5 percig az ellenőrzés alatt, a processzust félóránként ismételjük, minden óra negyedkor, és háromnegyedkor" - olvasható a tájékoztatón, amit a 444.hu szúrt ki (a szövegből vett idézeteket eredeti helyesírás szerint közöljük - a szerk.).

A presbiter hirdetménye szerint másképpen harangoznak, ha adóhivatali ellenőrzést tapasztalnak, máshogy, ha az ÁNTSZ és a munkaügyi hatóság tart ellenőrzést, és megint más harangozással hívják fel a lakosság figyelmét, ha több hatóság együttes ellenőrzése zajlik a településen.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgV7ihOhZJ016HK6fXnyO5sVnWGmBrOr6BXqo_fbaznSQgFvS8GUyWlvEIpJsNTnOBHainspJRPFsk0VF2QmssDfkdEtbsyUBk1RBKd3ra66VerAXKC8gOIUfcTmJ6XXxnBnSnqatoJuzY/s1600/DSCF1175.JPG
Ezért is lehetne kongatni - örökségvédelem alatt elhagyatottan és a tulajdonló reformátusok által magára hagyottan 

A presbiter a figyelmeztető harangozást azzal indokolja, hogy "a Török-Tatár időkre emlékeztető Rendőrségi, és egyéb Hatósági prédálások zajlottak le a faluban". A falragasz lesben állva traffipaxozó rendőröket és a kisboltok megbüntetését említi. Ezért nyúlnak vissza "nagyszüleink eszközeihez, hogy megvédhessük magunkat". 


"Te magad okoztad ezt magadnak, 
mert elhagytad Istenedet, 
az Urat, 
amikor a helyes úton akart vezetni."
(Jeremiás próféta könyve 2,17.)
Tehát ezek szerint Ócsán is lehet élni ezzel a lehetőséggel. Például akkor, amikor a rendőrség a Bajcsyn a forgalommal szemben leáll traffipaxozni, vagy  akkor, amikor ismeretlen arcok, netán adóellenőrök közelítik meg az esti órákban a Halászy Károly iskola bérleményét, netán egy hűsítő fröccsre vagy kávéra szomjaznának a Culture Club Café tájékán. De lehetne húzni a harangot a Széchenyi zugkimerésének ismeretlen személyek általi megközelítése esetén is, vagy akkor, amikor a blog tényfeltáró írása hozza zavarba az önkormányzat testületében helyet foglalókat. Sőt akkor sem ártana meghúzni a vészharangot, amikor egy (egyházi tulajdonú) védett épület haláltusáját bevégezve dől össze a semmittevés közepette úgy, hogy a református egyházat és alapítványát, a templomuk világítását nem kis pénzzel támogatja a város.

Az új harangozási rend akkor is megjelenhetne, ha a képviselő-testület összeül, vagy ha olyan határozatot hoz, mely anyagilag előnyben részesíti a bennfenteseket, netán megkárosítja az itt élőket. Persze az, hogy mindez miként hozható össze Ócsán a nagytiszteletű uraság, a presbiter és a képviselői tevékenységben érintett tagok akaratával, valamint a lakosság szolgálatával, bizony fogas kérdés. Mindenesetre a református jelenségről az országos média már hírfoszlányokat közölt.

Hogy az új harangozási rendet melyik településen alkalmazzák, nem derül ki sem a hirdetményből, sem az ismertetett cikkből.  

Így akár Ócsa lehetne az első, aki jó példával szolgáltatna az által, hogy itt a reformátusoknak nincs okuk miért félreverniük a harangokat. 
Forrás: Hír24
*

2014. július 14., hétfő

Még mindig nem sikerült benépesíteni Alsópakonyt - a hely örzésével azonban van aki jól jár ( - meddig még)

Az elmúlt három év nem hozott sem áttörést, sem változás az ócsaiak  és a szomszédos alsópakonyiak életében. Ahogy a devizahitelesek csapdája sem pattant ki, úgy az itt élők körülményei sem nagyon változtak.

Még mindig jó pár ház üresen áll a méregdrágán épített Ócsa melletti kormányzati lakónegyedben, pedig már nem csak devizahiteles családok költözhetnek be az eddigi  bérlakásokba.

Bár 2011-ben a lakásukat elvesztő devizahiteleseknek tervezték a lakóparkot, az újonnan beköltözőknek sem devizahitele, sem saját ingatlana nem volt. - számolt be korábban az RTL híradója.

A mostani beharangozás szerint nyár végére most már tényleg megtelik az ócsai lakópark. A legutóbb frissen érkezők már szociális alapon költözhetnek be a házakba, nem feltétel a devizahitel, sőt az sem, hogy az illető családnak volt-e korábban saját ingatlana. Ez a lazulás azonban nem a devizacsapdában rekedtek enyhülését, vagy a már korábban kiköltözöttek sorsjavulását hozta. Alsópakony közlekedése továbbra is az elmúlt évek gyakorlatát mutatóan siralmas. Több lakossal nem jár többletszolgáltatás. A helyzet nemigen változik.

http://i1.ytimg.com/vi/93mRf7xoT5w/maxresdefault.jpg

A Napi.hu 2013 februárjában még azt publikálta, hogy közel 600 devizahiteles költözne Ócsára. Mint azóta tudjuk, ez nem vált valóra. Máig sok ház üresen áll, és már szociális alapon is költözhetnének, valahogy mégsem akar benépesülni a telep. Az elmúlt évben sokat enyhíztettek a jelentkezési feltételeken. Valahogy azonban nem egy jól csengő helységnév lett Ócsa, Alsópakony városrésze.

Az ellenzéki Jobbik szintén 2013-ban már kihangsúlyozta: semmilyen gazdasági fellendülés nem képzelhető el a hitelkárosultak helyzetének rendezése nélkül, mert csak ez tudná felpörgetni a fogyasztást, ezért is lenne kiemelten fontos a probléma átfogó és minél gyorsabb megoldása.  Azóta több mint egy év telt el. Többel sorsa visszafordíthatatlanná vált. A kormány pedig csak látszatintézkedéseket tett, és csupán tovább ígérget.

Ócsa város fideszes vezetése sem áll jobban ezzel a sarkalatos problémával. Ma sem vagyunk előrébb Alsóakony és a devizahiteles kapcsán, mint voltunk egy, vagy két évvel korábban. A beígért kerékpárút előzetes vizsgálati eljárása után sem valósult meg Ócsa központjáig. 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/546/5461/54617/5461730_acb95bb3735ec55d356616fed21b3f4a_wm.jpgAlsópakonyon a helyzet alig változott. A hiányos településrész fejlődése megállt ott, ahol a kormányprogram. Semmi lényegi változás nem történt. Hacsak az nem, hogy már nem csak devizahitelesek mehetnek az ócsai lakóparkba. A lakótelepet azonban a korábbi ígéretek ellenére is közpénzből őrzik. Arra hivatkoznak, hogy az üres házakat óvni és védeni kell. Erre szerződtek az önkormányzat városüzemeltetési cégén keresztül. Mint a polgármester beismerte, az Uniform-team kapta a megbízatást.

Sokáig titkolták, hogy ezt a munkát is ugyanaz a kedvezményezett kisvállalkozás kapta, aki a korábbi szeméttelepet is őrizhette évekig a rekultiváció előtt és után. Most ezzel is elvannak egy ideje.

Az őrző-védő személyzetben a szomszédos városka, a pár kilométerre eső "belsőrész", a belterületi Ócsa egyes lakóinak profilja ismerhető fel. Köztük az egyik a nagyhangú Misi, aki amolyan kiegészítésként vállal csak munkát, éjszakánként. Kismotorral érkezik, és ételt is hoz magával a "nyúlós műszakra". Állítólag szereti ezt a maszekot, mert nyugis itt lenni és közben pihenni is tud, nem zavarja senki.  Korábban többen is kaptak munkát, de mára megfogyatkoztak. Mindenesetre jól jön neki a kiegészítés, és nem bánja, ha továbbra is fenntartja az önkormányzat ezt az állapotot.

Buzáné Icsó Zsuzsanna is jól járt az új teleppel, mert az ezzel járó többletmunkára való hivatkozással emelték meg havi 60 ezerrel a fizetését.
Bár korábban a városvezetés azt hantázta, hogy egy fillérébe nem fog a városnak kerülnie Alsópakony szociális lakónegyede, ez egyre több esetben bizonyul valótlannak. És itt nem csupán a városüzemeltetés "nagyasszonyának" a bérbeli többletjuttatásaira, hanem számos más egyéb kiadásra is értendő.

Bukodi Károly és Horváth Tamás szavahihetőségének vesztésével a velük szembeni bizalom is oda lett.
Alsópakony vonatkozásában és a terveket illetően ugyanúgy nem valósultak meg az általuk hangoztatottak, ahogy az anyagi vonatkozást és a terheket illetően sem. Ócsa a letelepített devizahitelesekkel együtt nem jött ki jól ebből a projektből.  Ma már a telep felhígulásáról, az etnikai betelepítésekről hallani.  Immáron semmi nem számít alapon egyetlen cél, hogy valahogy betöltsék az üresen álló házakat. Ez nem más, mink a kudarc leplezése, az eredeti cél tévesztése és egyben a kormánypolitika, a város és a vezetés kudarca. Az Alsópakonyban elhelyezett bérlők sem tudhatják, hogy mi vár még rájuk. Már most hallani olyan hangokat, és tapasztalni olyan cselekedeteket, ami a békés együttélés szabályait felrúgva egy különös kolónia kialakulására és egyben a környék várható lepusztulására utal.


Az Orbán-kormány "szociális érzéketlenségének, ostobaságának, pazarlásának és hozzá nem értésének" jelképe. Így jellemezte Szabó Rebeka, az Együtt-PM politikusa a 2,7 milliárd forintból felépült "szegénység-rezervátumot", az ócsai lakóparkot. Ami irreális összegből épült meg, munkahelyektől távol van, és naponta csak kétszer jár busz Ócsára. Ezt már Bakó Krisztina tette hozzá, aki a dabasi választókörzetben indult az Együtt-PM jelöltjeként az országgyűlési választásokon.

Bakó úgy vélte, hogy a projekt lezárásának kimondásával a beköltözött 43 családot magukra hagyják, nem fog megépülni a lakópark második üteme, nem lesz óvoda, bolt sem. Mint mondta, az eredeti tervek szerint a lakópark házait 160 ezer forintos négyzetméteráron tervezték megépíteni, ehhez képest a 2,7 milliárdból visszaszámolva több mint félmillió forintra jön ki egy négyzetméter ára. A 2,7 milliárd forintból akár kétszáz panellakást is vásárolhattak volna - jegyezte meg.

Ócsán azonban szintén nem beszélnek a továbbépítésről és a fejlesztésről.  A "régi pakony" víz ellátása és csatornázatlansága továbbra is nagy probléma.  Ezt mindaddig nem felejthető, amíg az új telepítésű városrész gondjairól beszélünk. Elvégre ott is élnek jó páran, akikről szinte soha nem beszél senki.

Az új telepen az év első hónapjában még vagy huszonöt olyan ház volt amelyre nem kötöttek bérleti szerződést, de a terület egyesek szerint a nyár végig mások szerint az őszig benépesülhet.

Ternyák Edit a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szóvivője elmondta azt is, hogy nem tudnak a program folytatásáról, ám ez nem jelenti azt, hogy nem épül több lakás.

http://tajepiteszek.hu/sites/default/files/_egyeb/_cikk/ocsa/img_7747.jpg

Az ócsai lakópark épületei 2013. júniusában, - alig egy éve - kerültek átadásra. A lakók a nyár folyamán fokozatosan költöztek be. Mára a telepen megjelentek az otthonosságra törekvés első jelei, az egyedi kialakítások. A lakók díszítik a kapujukat, virágokat ültetnek. Számolt be  Dr. Dömötör Tamás, a BM Területrendezési és Településügyi Főosztály vezető tanácsosa.

A zöldfelület még további fejlesztésre szorul, hiszen a szél elleni védelem, illetve a talaj megőrzése, a porképződés csökkentése nagyban segíti a megfelelő életminőség biztosítását, az egészség megőrzését, és a közérzet javítását.

A növényállomány telepítése nem csak az otthonosság megteremtésében segíti egy újonnan kialakított lakópark közösségét, hanem a megfelelő mikroklíma kialakításában is elengedhetetlen szerepe van. Az épületek megépítését követően ezért a Belügyminisztérium fontosnak tartotta, hogy a zöldfelületi rendszer kialakítása mielőbb megkezdődjön. Az épületek műszaki átadását követően, nem sokkal az építők levonulása után meg is kezdődött a növényültetés első üteme. Ezt a feladatot tájépítészek kapták.

 http://tajepiteszek.hu/sites/default/files/_egyeb/_cikk/ocsa/img_7763.jpg

Nagy segítséget jelentett a Silvanus faiskola felajánlása. A cég ingyenes felajánlásával olyan méretes növényeket biztosított, amelyek azonnali takarást és számottevő zöldfelületi megjelenést biztosítanak. Emellett jelentős számban ajánlott fel gyorsan növő sövénynövényeket, amelyek a szél elleni védelmet biztosítják. Ez különösen fontos az ócsai sík, homokos területen. A felajánlás segítségével közel 600 növényt sikerült elültetni a településrész közterületein, az utak-árkok mentén és a központi közösségi tér területén.

A közhasznú foglalkoztatottak az utógondozást folyamatosan végzik a helyi városüzemeltetés irányítása alatt. 
Amennyiben a település vezetése szándékozik folytatni a zöldfelületi fejlesztést, a Belügyminisztérium továbbra is minden segítséget megad az ügy előrehaladása érdekében.

http://mandiner.hu/attachment/0091/90926_ocsai_lakopark.jpg

Alsópakony az állam és az önkormányzat állatorvosi lova, amit sem boncolgatni, sem gyógyítani nem lehet.
A vezetők által várt és ígért fejlesztések, beruházások elmaradtak és így további munkahelyek sem létesültek.
 Még az ezzel kapcsolatos kérdez-felelek is olyan tabu, amit az önkormányzat városüzemeltetési cége fedez.

alap: Mandíner.hu/RTL; Hír24 / Index fotó & Internet
*

2014. május 29., csütörtök

A város, ahol nagyon megverték a Fideszt - Nyírbátor lehet a szocialisták fellegvára ( - az EP választás nyomán)

Egyetlen városban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban győzték le a Fideszt a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzJElzUEDDZYoM9nLoNrBa4WYWK3B6pXD8VMO-nwrGUendk_8qBwwHpSIWTaqxFIBOUFTthQgAx64D7fP2h4URvrv2gQ8ke9y7EbHRDLkxyHcDvc87ESCFVHe4Qp_W5co9DHy_RoNbCScP/s1600/B%C3%ADr%C3%B3+Mih%C3%A1ly,+Bitangok+ezt+akart%C3%A1tok,+Tan%C3%A1csk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gi+plak%C3%A1t.jpg

Nagyon nehéz  Magyarországon ma politikáról nyíltan beszélni. Annak ellenére nehéz, hogy a mindennapi életünk legapróbb részleteit is átszövi és behálózza a politika. Ez a háló egyeseknek védelmet, másoknak lekötöttséget, vagy éppen korlátoltságot jelent, netán éppen béklyóba köti.  Erről érdemben beszélni, ezzel kapcsolatban kérdést felvetni, véleményt alkotni, pláne kritizálni nagyon nehéz.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a voksok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján Nyírbátorban az MSZP 1645 (51,12 százalék), a Fidesz-KDNP 1041 (32,35 százalék), a Jobbik pedig 385 szavazatot (11,96 százalék) szerzett.

A megyében egyébként már fölényesen győzött a Fidesz-KDNP (56,63 százalék - 62.376 szavazat) a Jobbik (16,71 százalék - 18.407 szavazat) és az MSZP (14,55 százalék - 16.030 szavazat) előtt.

*

2014. január 22., szerda

Rengeteg pénzt von el Ócsa - propagandafilm a "máltaiak" főszereplésével ( - milliók mentek el népszerűsítésre)

14 millióba fájt a vállalhatatlan ócsai propagandaműsor, ami epizódonként 2,425 millió forintot fizetett a köztévé az Újrakezdők Ócsán című kisfilmért. Hatrészesre tervezték, de a fellelhető információk szerint csak 5 készült el.  A főcím 1,6 millióba került, ez így együtt majdnem 14 millió forintot jelent.





Vállalhatatlan propagandaműsorral isteníti a köztévé az ócsai adósparkot - írtuk korábban az Újrakezdők Ócsán című riportsorozatról, melyben torzított valósággal, lassított emberekkel, díszletszerű szentekkel, negédes zenével és hatásvadász mondatokkal találkozhattak a nézők.

 Erről a műsorról van szó:

 
Hogy megtudjuk, mennyibe került mindez az adófizetőknek, az Átlátszó Kimittud adatigénylő rendszerén keresztül kikértük az MTVA és a Dextramédia között megkötött szerződést, amit ezen a linken nézhet meg.

Ebből kiderül, az MTVA epizódonként nettó 2,425 millió forintot adott a hatrészesre tervezett műsorra, amelyből eddig az interneten fellelhető információk szerint 5 rész készült el. (Kerestük a műsort az MTV videótárában, hogy megtudjuk, végül a hatodik rész is elkészült-e, de nem találtuk.) Ez alapján maga a műsor 12,125 millió forintba került, ám nem ez volt az egyetlen költség: a főcímre, a főcímzenére, és a műsorban megjelenő grafikai elemekre további 1,6 millió forint ment el. A sorozat teljes költsége tehát 13,725 millió forint.

Amint arról korábban mi is beszámoltuk, a Dextramedia az a cég, amelyik feltételezhetően nemrég még az N1 TV híradóját csinálta, ahol többek közt Hitler születésnapjáról is megemlékeztek. Ezt az információt a cég azóta sem cáfolta.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBhluHX9PIOXZ8YEmKTGBzao4h_U6W2lTnlHfmWFVNqZMnXMpwIaLClEDonYrXDi4nvSVkKOib1BGleWxgWyhTVUt9SuIGsqefbKVhr-iOTUbodkE-yBR55Srpa-2D8aB-z_KSZ-Co-dA/s1600/SZT-6.jpg

Érdekesség, hogy az MTVA, bár kikértük a Dextramedia összes szerződését, első adatigénylésünkre csupán három szerződést küldött el, és épp az ócsait nem. Ezt a közmédia azzal magyarázta, hogy "az informatikai rendszerben bekövetkezett adatszolgáltatási hiba miatt küldték meg hiányosan a jelzett gazdasági társasághoz kapcsolódó szerződéseket".

A végleges válaszból pedig az derült ki, hogy a hiba miatt furcsa módon elég sok szerződés lemaradt. Az MTVA és a Dextramedia között ugyanis nem három és nem is négy, hanem összesen 16 szerződés köttetett meg. Ezeket a szerződéseket is hamarosan bemutatjuk, egy újabb cikkben.
*