A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlesztések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlesztések. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 18., kedd

Ócsa még mindig alszik - a polgármester a város azon Csipkerózsikája akit még senki nem csókolt homlokon

Évek óta hangoztatjuk, hogy Ócsa lemarad is kimarad a fejlődésből. Nem pályázik és nem nyer elég állami pénzt azokhoz a beruházásokhoz, amik szükségesek lennének a város fejlődéséhez.

Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „Újabb pályázati siker: Még több kamera és sorompó az illegális szemetelők ellen”
13,5 millió forintot nyert Gyömrő önkormányzata az illegális hulladéklerakás ellen kiírt pályázaton - Az elnyert összegből kamerákat és sorompókat vásárolhatnak, így lehetőségük lesz lezárni és megfigyelni azokat a külterületi/mezőgazdasági utakat/erdőket, ahová a felelőtlen és jogsértő szemetelők előszeretettel hordják a sokszor veszélyesnek is minősülő hulladékukat.

Sokak szerint a polgármestert túlságosan is leköti a foci és a haverok táplálása, mintsem a város valós problémáival foglalkozna. 

Ócsa szégyene, hogy két országgyűlési képviselői is érintett a város sorsának alakulásában, mégis az utolsók közt kullogunk.  Hiába lakik itt a kormányzó párt világot látott gyöngyeszme, az országgyűlés  egyik jegyzője, a Magyar Tenisz Szövetség volt elnöke, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke, a volt megyei elnök, és Azori-szigeteki utazó, amikor az iskola tornaterme évek óta beázik, és a szomszédos Inárcson épül kézilabdacsarnok. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/178417798_3981774255195141_629017414903431490_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=90uhvrXick8AX8SB_Zr&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=14613941b6f21ab23e917bc2e627c370&oe=60C8A8F5
Az ócsai Szűcs Lajos április végén adta át a ünnepélyes átadót követően, Sportliget Lakóparkban a Szellőrózsa Bölcsőde 2 új csoportszobáját.

Mindezek mellett Ócsán az önkormányzati tulajdonú  focipályát  csak a polgármesterhez tartozó egyesületi tagok használhatják. Mégis Szűcs Lajos ingatlana előtt létesít a városvezetés közpénzből járdát, míg a város főútvonalának Pestre vezető és más a Polgármesteri Hivataltól távolabb eső részeire semmiféle kiépített gyalogútra nem futja.  A Szűcs Lajos előtti járdaszakasz térköves kiépítése megelőzte a vasúti átjáróhoz vezető járdaszakasz fontosságát is. A központtól távolabb eső részeken ezt kimondottan a a lakosság nyakába tolja inkább a városvezetés. A helybeliek az önkormányzatnál pályázhatnak arra, hogy maguk előtt járdát létesíthessenek.  És ezt még kajolják is sokan.

Igaz, más kisebb településeken, községekben már rég összefüggő járdahálózat áll a gyalogforgalom zavartalan és biztonságos lebonyolítására, de Ócsa még nem jutott el idáig.  Mert ahogy erről már annyit cikkeztünk, - mind Bugyi, Alsónémedi és távolabbi kistelepülések - rendre pályázati forrásokból újulnak, fejlődnek, addig Ócsán szinte megállt az élet. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/180706985_2860710334203808_5331228358595883694_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=lG4tryl89TEAX80rIPY&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=21ac9a25aba2f885153b4f27d6fc1b09&oe=60CA8024
Lajosmizsén új, modern piac létesül - a zöldváros projekt keretében megvalósuló piaccsarnok már átadásra kész állapotban látható

Olyan, mintha valaki elaludt volna. A polgármester eltelt 10 éve egyfajta álomvilágban telt el, aminek során a mások által befogott és megnyert pályázati források az alvajárásunk során elmaradottságunkban nyoma vész. Elmaradottságunkban nincs senki, aki felébresztené a városvezetést.  A bágyadt városlakók arra sem képesek, hogy egységet, összefogást tanúsítva egy hangos üzenettel felébresszék az álomvilágban élő városvezetést.

Ócsán évek óta gond a kisdedek elellenzése.  Az elcseszett bölcsődeberuházást követően a Városházán nem álltak elő jobb elképzeléssel, minthogy majd ráépítenek és pár csoportszobával bővítik a régen rosszul kalibrált létesítmény.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/182560296_3961061327282538_1576926741982641018_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=g7zaKVZ8yRwAX-p_atK&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=91b7557dc17cb5307061b9c3a3a48e52&oe=60C75EA4
Kiskunlacházán letettük a bölcsőde alapkövét Dr. Répás József polgármesterrel, Tóth Imre alpolgármesterrel és Dr. Galambos Eszterrel a Pest megyei közgyűlés tagjával közösen - 240 millió forint kormányzati támogatással elindult a kétcsoportos bölcsőde építése.

Ócsa városvezetése nem is gondolkodik egy a mostani és a jövőbeli igényeket is kielégítő korszerű új létesítményben úgy, mint mások. A Dózsa telepi óvoda nagy udvarán nagyobb hely és több adottság biztosíthatná a kisdedek intézményesített ellátást egy ottani újonnan felépíthető bölcsődében.  Pedig ott erre volna hely. Az igény meg máris adott.  Mindez azt jelzi, hogy a jövőbeni két csoportszobás bővítési elképzelést már rég kinőtte a város.

A gyerekvállalási kedv növekedésével, a szociális támogatások sokaságával, nem csak a lélekszám, hanem a gyermekvállalás is növekedést mutat.  Ócsa mindezt nem követi le fejlődésben.

Holott a kormány számos pályázatot nyitott, írt ki az óvodai- és bölcsődei férőhely-kapacitás növelésére. 

Cegléden az épülő óvoda 150 férőhelyes, illetve 6 csoportos lesz, hasznos alapterülete 1430 m2, két szinten.

A környéken és azon túl több település is élt ezzel a lehetőséggel, s kezdett bölcsőde-, óvodaépítésbe.  Ócsa természetesen ez esetben szintén képes volt átaludni a folyamatot.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/188356599_831208044159659_429820280320423843_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=wzuaMi-SVUgAX8cRfqK&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=dcf929e4f7a2a2c1b9e22eb0aecc3c8d&oe=60C8E7BD
Az elmúlt két év bölcsődefejlesztései régiónkban - Fidesz Pest megye 11. választókerület ( - Ócsa sehol nincs)

Minderre Pánczél Károly a Fidesz 11. számú országgyűlési választói körzetének kormánypárti képviselője mutat rá a most megjelentetett ábrás kimutatásban.

Hiába számolt be blogunk korábban is a város tunya szuszakolásairól, senki nem ébreszti fel a polgármestert.  A vele együtt álmatag testület a polgármester békés álmát őrzi, a cselekvésre ösztönző lakossági érdekképviselet helyett.  

A polgármesteri ágyék őrzőinek mihasznasága annyit ér, mint eunuch potenciája a basa háremében.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és álló
Szűcs Lajos piacot adott át Üllőn - Az új piac a Városháza mögötti és melletti önkormányzati tulajdonú területen található. A korszerű és modern létesítmény 796 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkezik, amely 40 elárusító helyet, 12 darab üzlethelyiséget, szabvány szerinti illemhelyeket, irodákat és ügyfélteret foglal majd magába. 

Az átaludt pályázatokból nem lesz kerékpárút, nem nyílik sportpálya, nem épül sportcsarnok, nem lesz új piac, és nem lesz elég férőhely a jövői nemzedékének.  Ha nem ébredünk, nem lépünk, nem indulunk, nem pályázunk időben és eleget, akkor sem bölcsőde, sem pedig elegendő és megfelelő óvodai férőhelye sem lesz az itt élőknek.

Vagy tíz átaludt év után valaki igazán a fejéhez kapva felébreszthetné a városvezetést, máskülönben az idő csak értelmetlen eljár felettünk.  

Ébresztő!

*

2020. július 24., péntek

Nemzeti haderőfejlesztés - csak éppen a polgárőrség (OPSZ) ócsai emberének nem tetszik ( - "valami szart")


A politikai érdek mindenhol meghatározza a haderőbeszerzéseket, nálunk sincs ez másként. 
Azonban ne feledjük, két dolgot. Azt, hogy a Honvédséget kik amortizálták és züllesztették le, valamint azt a kötelezettséget, amit Nato-ba lépésünkkel elvárásként velünk szemben támasztanak.

Gőzerővel zajlik a Honvédség fejlesztése, mivel a  költségvetésből bőven jut majd pénz a régi, szovjet haditechnikai eszközök lecserélésére és teljesen új szerepkörök kiépítésére is. Mivel 2020-ban várhatóan több, korábban megkezdett eszközbeszerzési tárgyalás is a végkifejletéhez ér, jó eséllyel idén is több olyan bejelentés érkezik majd, ami nagyon komoly honvédelmi fejlesztésekről szól. 

A Zrínyi-2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program az elmúlt harminc év legátfogóbb és legkomplexebb védelmi fejlesztési programja. A hivatalos közlemény szerint: „A kormány kiemelten fontos tényezőként számol a hazai védelmi ipar minél szélesebb körű, átgondolt fejlesztésével, valamint lehetséges bővítésével, annak gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatásaival együtt”.
   
Haderőfejlesztésünkben a NATO védelmi rendszere meghatározó szerepet játszik. A politikai döntéseket a NATO átteszi a gyakorlati megvalósítás asztalára. Erre egy példa: 2016-ban a NATO varsói csúcsértekezletén döntött a kibertér műveleti területté való nyilvánításáról. Ennek folyományaként idén a Magyar Honvédség Szentendrén MH kibervédelmi akadémiát létesített. Vagy: 1998-ban Magyarország – az akkori NATO-felfogást követve – egy könnyű felszerelésű dandárt ígért. Ebből a későbbiekben, 2014 után, amikor a NATO-gondolkodás e kérdésben megváltozott, egy nehézdandár lett, harckocsikkal, önjáró nehézlövegekkel, lánctalpas eszközökkel.

Míg a NATO-val Magyarország kapcsolatai rendben vannak, a magyar-EU biztonság- és védelempolitikai kapcsolatok csak az elmúlt évtől (strukturált védelmi együttműködés) kezdtek fejlődni. A magyarok teljesítik a NATO-ban a „három C”-vel jellemzett elvárásokat (Costs-Költségek, Capabilities-Képességek, Contributions-Hozzájárulások)

Korábban gyakran lehetett hallani: majd a NATO megvéd minket. Ezzel szemben a NATO-t megalapozó Washingtoni szerződés alap gondolata, hogy mindenki elsősorban saját védelméről gondoskodik, és ezzel járul hozzá a közös védelemhez. … 
A Honvédség hadrafoghatóságának jelenlegi színvonala – nézzék el nekem az egyenes beszédet – éppúgy sérti az Alkotmányt, mint a Washingtoni szerződést. A nemzeti együttműködés rendszerében a magyar érdek áll az első helyen, ezért a szövetségesinkkel is szigorúan nemzeti érdekeink mentén kell együttműködnünk, természetesen betartva a kölcsönös kötelezettségeket. … 
 Nem pusztán katonai, legalább annyira gazdasági érdeke Magyarországnak, hogy nekilássunk teljesen szétesett hadiiparunk újjáépítésének is. Alkalmassá kell tenni a magyar vállalkozásokat arra, hogy minőségi beszállítói lehessenek a Honvédségnek.

Magyarország a fegyver-rendszer modernizációja keretében cseh licenc alapján fog BREN 2-es gépkarabélyokat, Scorpion-3-as géppisztolyokat, illetve P-07 és P-09-es pisztolyokat fog gyártani, melyek a Honvédség fő fegyverzetét képezik majd.

Gyalogsági harcjárműveket feltétlenül vásárolnunk kell az orosz gyártmányú BTR-ek felváltására. 2028-ra fel kell, hogy álljon a megígért magyar nehézdandár, és ahhoz további nehéz haditechnika vásárlása kell.

 https://img2.hvg.hu/image.aspx?id=52c7ad6c-256c-4864-b92c-ec84965100cf&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

 A Komondor járművek megjelenése a magyar védelmi ipar új fejezetét nyithatja – közel negyven év után ismét hazai harcjármű tervezés folyik és sorozatgyártás folyhat, meghatározó alapeszközt biztosítva további hazai eszközgyártóknak is, termékeik integrálására, promótálására – "mutatható" magyar termékcsoport jöhet létre, mely hazai referencia birtokában külföldi piacokra is vihető.

 https://ocdn.eu/images/pulscms/NTA7MDA_/6b35a5b9f66f087a006ea6f17998cdf4.jpg

A fejlesztés célja egy a NATO alkalmazási elveinek és a MH alkalmazói és üzemben tartói igényeknek megfelelő, könnyű–páncélvédettségű, többcélú harcjármű család kialakítása, amely a lkalmas mind a könnyű-lövész, mind a többi fegyvernemi feladatokban való alkalmazásra. Ezzel egy olyan harcjármű család alapjai teremtődhetnek meg, amely az elkövetkezendő 20-30 évben a magyar védelmi ipar – s felhasználóként akár a Magyar Honvédség - egyik meghatározó technikai eszközévé is válhat.

 https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=802749e3-ca77-4ea5-909b-62c85f87f246&view=fc9eb537-14d3-47cf-a652-bb5b4c6aa8b6

 Idén májusban mutatkozott be két török 4x4-es páncélozott terepjáró a Honvédelem Napján; a Nurol Makina vállalat Ejder Yalcin és Yörük járművei sokaknak nagy meglepetést jelentettek, hiszen korábban magyar gyártmányú MRAP-ek rendszeresítéséről lehetett inkább pletykákat hallani. Rövidesen a kiállítás után a török sajtó beszámolt arról, hogy aláírásra került egy szerződés a harcjárművek megvásárlásáról, de hivatalos, minisztériumi bejelentés ezt azóta sem követte, így egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik típusból pontosan hány darabot vásárolt Magyarország.


A magyar haderő modernizációjának egyik célja a magyar hadiipar megújítása is, ami szintén nem könnyű feladat. 

 Az egyébként orosz gyártmányú helikoptereinket az oroszokkal újíttattuk fel – és kétségkívül ezt nem mindenütt nézték jó szemmel. Mert a NATO-ban 2014, a kelet-ukrajnai események, a Krím elcsatolása után a tagországok egységét jelentősen növelte az „orosz komponens”, a Moszkvával szembeni katonai erő demonstrálásának szükségessége.

Hosszú évtizedek helikopterbeszerzési csendjét megtörve nemcsak új típussal bővült légierőnk*, hanem mindez új gyártású gépek beszerzésével történt meg, melyre legutóbb 1990-ben került sor, amikor is rendszerbe álltak a Mi-17PP rádióelektronikai zavaróhelikopterek. Az eredeti rendeltetésükben tiszavirág életű 706 és 707 oldalszámú zavaró Mi-17-esek is szürke színűek voltak, csakúgy mint a most beszerzett H145M-ek, de ezzel ki is fulladtak a párhuzamok: ugyanis a H145-ösökre sokkal fényesebb jövő vár, sőt ezek a gépek egy új időszámítás első hírnökei is egyben.

 https://htka.hu/wp-content/uploads/2018/06/H145M-HForce-Bakony.jpg

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program koncepcióját képező helikopter képesség megerősítése több lépcsőben történik. Az első lépcső a 20 db H145M típusú helikopter beszerzése jelenti, a második fázis 16 db, közepes kategóriájú, többcélú helikopter beszerzésére fókuszál.

Nemcsak új típus állt hadrendbe, hanem egyúttal egy újabb évtizedbe léptünk be, melyről joggal feltételezhetjük már most, hogy meghatározó lesz a Magyar Légierő, de lényegében az egész Magyar Honvédség életében: több évtizedes technológiai lemaradásunkat hozzuk be ezen évtizedben, ami vonatkozik a szárazföldi technikára (kézifegyverek, harcjárművek), légvédelemre, helikopterekre és szállító repülőgépekre is, ezáltal egy új korszakba is léptünk be 2020-ban.

A magyar haderőfejlesztési program, a Zrínyi 2026 tervezése vélhetően már a németekkel egyeztetve történt. Márpedig a haditechnikai beszerzés 30-40 éves elköteleződést jelent, vagyis döntésével Magyarország a következő évtizedekben Németország „legjobb barátja” lesz – katonai vonalon mindenképpen.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában pénteken kihangsúlyozta, hogy az új eszközökkel a Magyar Honvédség megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését a 21. század követelményeinek megfelelően. Az új páncélosok a 40 éve rendszerben lévő orosz T-72-eseket váltják le.

A miniszter elmondta, szeptembertől év végéig havonta két Leopard 2A4HU érkezik Tatára, így 12 ilyen járművel rendelkezik majd a Magyar Honvédség. Hozzátette: 2023-tól már a legkorszerűbb, 2A7HU típusú páncélosokat használhatják a katonák.

 https://i2.wp.com/i.postimg.cc/FKvTGs3W/Leopard01.jpg?ssl=1

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka korszakváltó eseménynek nevezte a Krauss-Maffei Wegmann által felújított Leopardok Magyarországra érkezését, majd elmondta, a Magyar Honvédség célja, hogy a világ egyik legmodernebb eszközének számító Leopard 2A7HU harckocsival lássa el a 11. Harckocsi zászlóaljat.

Frank Haun, a KMW vezérigazgatója elmondta, az Európai Unió 15 országában rendszeresítették a Leopardokat. A három éven belül Tatára érkező 2A7HU páncélosokkal Magyarország Németországhoz és Dániához hasonló harckocsizó képességekkel rendelkezik majd.

A Leopard 2 német harckocsi a Bundeswehr fő harckocsitípusa, a Krauss-Maffei-Wegmann cég gyártja. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel.

A harckocsi fő fegyverzete a Rheinmetall 120 mm-es űrméretű, sima csövű harckocsiágyú, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el. A harckocsi két géppuskával rendelkezik, személyzete négy fő.
https://www.opsz.hu/storage/upload/piktogrammok/thumbs/300x300_opsz_logo_1000.jpg 
A baj mindezzel csak annyi, hogy az Országos Polgárőr Szövetség helyi emberének mindez nem tetszik.  Közreadott Facebook megosztásából kiderül,  hogy mindez szar.  

Még szerencse, hogy kisvárosunkban van egy ilyen jeles és nagy múltú képviselője és megszemélyesítője az Országos Polgárőr Szövetségnek, aki mindig képes megmondani a tutit.  

Nagy kár, hogy nem kötik le eléggé, nem foglalkoztatják ezt az embert és ráér a polgárőrség hátterével ilyen régimódi agitáció és propaganda tevékenységet kifejteni a nagy közönségnek.  


Az OPSZ gyöngyszeme szerint mindenkitől csak valami szart vesznek. 

*

2019. október 26., szombat

A környéken mindenki többet kapott kerékpárútra - Alsónémedi sokadszorra pályázik és sorra nyeri a pénzeket

Ócsán valahogy nagyon szerencsétlenül mennek a dolgok. Vagy a pályázatunk nem jó, vagy a pályázatíró, vagy pedig a városvezetés. 

Akárhogy is, de mégis csak a városvezetés hibáztatható ha nem jönnek és nem hoznak annyit a benyújtott pályázatok, más kis települések által elnyert  összegek, ugyanis nem dobta ki még azt a sikertelen háttér embereket (stábot), akiknek mindezt köszönhetjük.

Talán kevesen emlékeznek azokra a lehetőségekre, melyek közül semmit sem nyertünk.  Ilyen volt a világháborús emlékmű és a köztes tér felújításának kísérlete pályázati forrásból, ami aztán nem valósult meg. Szintén pályázati pénzek bevonásával akarták visszalapátolni a lóba a szart, amikor a bevásárolt romos Tsz-Iroda épületét akarták megújítani a szlovák alapból. Ez a pályázat sem sikerült.

Valahogy így vagyunk az út és a kerékpárút felújítási pályázatinkkal is. Igaz itt már sok évnyi lekörözés után eljutottunk odáig, hogy magunk is nyertünk egyet. Végre-valahára sikerült elindulni és nyerni. Mindez annak ellenére jött össze, hogy jobb elképzeléssel is előállhatott volna a városvezetés.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/67512913_2382242451831108_4904427866881523712_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_oc=AQk4dfM_RYNDqiTeyllNs3wcVeBx4NDGtl9eQxC9-D-ifud-M4J1ZZw7aYvyKYIhkyE&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=1383c844620ab619b9f31399e99e7341&oe=5E212FAE
A dolog szépséghibája pusztán annyi, hogy ez idő alatt Alsónémedi már a harmadikat zsákolja be. Bugyi ki tudja hol jár már, Dabasról nem is beszélve. Ráadásul Szűcs Lajos választási körzetében is rendesen kapnak erre fejlesztési összegeket.  Üllő 200 milliót, Felsőpakony 188,3 milliót, míg Ócsa csupán 151 milliónál megállt úgy, hogy az évekkel korábban félbehagyott Alsópakony-Ócsa vasútállomás közötti nyomvonalat be sem fejezik. 

Közben Alsónémedi a most nemrég átadott új fejlesztésű önálló vonalvezetésű északi kerékpárutat adott át, ami a község szívén át a vállalkozási területig (Penny) húzódik. Mindez annak a községi kerékpárút-hálózatnak a része, amivel Ócsa vezetése nem számol. Alsónémedi ezért ismét pályázott és újra nyert 109,46 milliót.  Ebből ott egy újabb szakaszt fognak megvalósítani.

Ezzel szemben Ócsa nem hogy az elkezdett és beígért kerékpárútját fejeztetné be a saját pártállású kormányával, hanem ahhoz nem kapcsolódó új, nyomvonalon a Falu Tamás utca vonalán kíván egy kapcsolat nélküli nyomsávot kialakítani. 

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/2B6ktkqTURBXy82OWZhOGNhOGI5NzMwN2Y0OTM0NTgwZDI2NTgzMWQwNy5qcGVnkpUDACTNCKfNBN2TBc0DIM0BwgIdén nyáron, Pest megye 29 települése nyert el támogatást kerékpárutak építésére, felújítására, összesen 4,2 milliárd forint értékben.

A 29 Pest megyei település megemelt keretből nyerte el a forrásokat, a fejlesztések révén kiegészítő tevékenységként zöldterület-építési, átalakítási munkák is megvalósulnak.

Mindez számunkra jó is lehet, mert ott ahol semmi nincs, bár mi jobb a jelenleginél, de azért ez is legalább annyira logikátlan, mint az eddig történtek közül a TSz-Iroda megvásárlása és elbontása, vagy az Oxy-fa ültetvényekbe fektetett milliók. Az arra elherdált  tízmilliók sem vezettek sehova. 

Ócsa így soha nem lesz kerékpárosbarát település.

*

2019. október 3., csütörtök

Átadások - új egészségházat, orvosi rendelőt, óvodát és mentőállomást adtak át másutt ( - átellenes fejlődések)

Szabó István megyei elnök Pánczél Károly társaságában új orvosi rendelőt adtak a szomszédos Alsónémedin októbert megelőzően.


Ócsán az utóbbi pár évben semmi új nem jött létre. Kerékpárutat is csak Alsónémediben láthattunk átadni utoljára, nem pedig Ócsán.

Kiskunlacházán szeptember végén Egészségházat avattak, amelynek a létrejöttét a magyar kormány 170 millió forinttal támogatta.


Ócsa ebből is kimaradt
Dabason "Térségi Térfigyelőközpontot” helyeztek üzembe látványos gyülekezett mellett, amiből tője, aki rendkívül pozitívan segítette a projekt létrejöttét, valamint Mikola Péter a kivitelező KEVENET Kft. vezetője. A beruházáshoz jelenleg Dabas, Bugyi, Gyál, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Hernád települések csatlakoztak.

Ócsa kimaradt.
Az eseményen jelen volt Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár és Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő is, akinek választókerületéből több település is érintett, valamint Horváth Lajos rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány-helyettes, Szandhofer János alpolgármester és Kocsis István rendőr alezredes, a Dabasi Rendőrkapitányság vezetője.

A képen a következők lehetnek: 6 ember, , mosolygó emberek, álló emberek és öltöny

Továbbá szeptember 20.-án Dabasi-Szőlőkben a Pest megyei fejlesztések előirányzatból támogatott és megvalósított új Egészségház került átadásra. Erre közel 90 milliót tudtak fordítani pályázati segítséggel. 



Ócsa szűkös Egészségházának tehermentesítéséről, a rendelések szétosztásáról, bővítéséről, a régi volt körzeti rendelő megújításáról, vagy annak helyén egy új létesítéséről nem is gondolkodtak még el a városházán. Holott nem csak erre az intézményre, hanem egy új bölcsődére is szüksége lenne a városnak. 
 
Dunaharaszti szeptember közepén Dr. Szalay László polgármesterrel és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős EMMI államtitkárral közösen átadták át a teljesen felújított Százszorszép Óvodát. A felújításhoz a Pest megyei kompenzációs keretből 44 millió forint pályázati támogatást biztosított a magyar kormány.


Augusztus végén Délegyházán átadtak át hazai forrásból kibővített óvodát, ami így további két csoportot indíthat. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/68863316_2415065285215491_1612763878960136192_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_oc=AQk_34s19XXpcKlr8vWOvMxv9zqDk3H_EYPAfXFIfIvKedWr2kyEUjGpLJzcQDR_7qg&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=9a4e08da4e93c72c22a1db6739688727&oe=5E215418

Szűcs Lajos pedig Felsőpakony településen adott át szintén szeptember végén egy új orvosi rendelőt.

Ócsára azonban nem jöttek hasonló szándékkal, mert itt nem volt mit ünnepelni és magukat mivel dicsőíteni.


Szeptember elején  Szűcs Lajosunk az új vecsési egészségügyi központ és mentőállomás átadási ünnepségén vett részt A beruházás a Magyar Kormány 400 millió forintos támogatásával, több, mint 1 milliárdos összértékben valósult meg. Az új központ nem csak Vecsésnek, de az egész régiónak fontos.


Ezzel szemben Ócsán még a 2014-ben beígérteket, köztük a tűzoltóságot és felszíni csapadékelvezetést, a csatornázást sem sikerült megvalósítania az önkormányzatunknak.  

A 2014-ben beígértek sem teljesítette - csapadékvíz elvezetés, biztonságos vasúti átjáró ígérete (- semmi fejlődés)

*

2018. március 1., csütörtök

Pánczél Károly tette közzé, hogy több mint 83 milliót számoltak el útfejlesztésre - Ócsára semmi nem jutott

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere már többször, több helyen  is bejelentette, hogy a város különböző pontjain milyen útfejlesztések történnek, amiből aztán az elmúlt évek során semmi nem lett.


Emlékezhetnek még az olvasók, hogy szeretett polgármesterünk az alfelével közösen milyen hatalmas történelmi jelentőségű fejlesztéseket ígért, iparosodással és mi-egyébbel az Ócsa-Alsópakonyi szociális lakónegyed beruházás elfogadásával.  Nos a nagy ígérgetésekből a fele sem lett igaz.  Az építkezés megkezdése is csúszott, az eredeti elképzelést pedig felváltotta egy torzó.  A régi Alsópakonyiak az elmúlt évek ígérgetései ellenére sem kaptak a városi vízből és a csatornából.

A városba pedig nem került bevezetésre az a kerékpárút, aminek tervezete és a nyomvonala is adott volt. A pusztába építette lakónegyed, meg nem más, mint egy különálló kolónia, ami szinte semmihez sem kapcsolódik. A normális közlekedés máig nem megoldott. Az ott élők a perifériára szorultan a városvezetés kiszolgáltatottjaivá váltak. 

Közben Ócsa belvárosában sem lett jobb a helyzet az ócsai lakópark beruházás fejlesztéseinek elmaradásával a város egyetlen kerékpárútja sem épült meg. Aztán a városvezetés azon elképzelései is lekerült a napirendről, mely a vasútállomástól a Fala Tamás utcán át egy biztonságos kerékpárnyomvonalat alakított volna ki. 

Sőt még az is elmaradt, amit a Bajcsyn kifelé menet az Árpád utca - Semmelrock, és a Dr. Bata Zrt nyomvonaláig épült volna ki.

A polgármester tavaly decemberében több évnyi városvezetői ténykedés után odáig jutott, hogy most a Dózsa telepi óvoda és a mellette álló Martinovics utcai buszmegálló összeköttetéséhez ígért egy járdakapcsolatot.

"A műszaki tartalmat természetesen bárki megismerheti, aki befárad az Ócsai Polgármesteri Hivatal Műszaki és Pályázatkezelő Irodájára. Gyakorlatilag a padkázás fog megtörténni, új aszfaltburkolatot kap az utca és a Dózsa György utca sarkától a Martinovics utcában található buszmegállóig kiépítésre kerül egy járda, hogy ne a füvön keresztül kelljen megközelíteni a megállót.
 
Egy nagyon pici előrelépés történt. A Belügyminisztérium államtitkárságán van egy költségvetéssel ellátott levél, mely megküldésre került Pánczél Károly országgyűlési képviselő és Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő számára is. Ebben a levélben a két vasúti átjáró kiépítésére és az oda vezető járdákra kérnének állami támogatást az év végi maradványösszegből. Reméli, hogy az idei évben Ócsa is részesül ebből a maradvány pénzből."

Igaz az elmúlt évek során odáig még nem jutott el, hogy a Bolyai Gimnázium előtti buszmegállót az önkormányzat városüzemeltetési cégével, vagy az ott foglalkoztatott közmunkásokkal legalább egy elfogadható megálló szintjére javítsa. Ide még nem hogy járda, de mégy csak járda sziget sem jutott a milliárdos költségvetésből és a polgármesteri elgondolásból.

A Széchenyi utca továbbra is kátyúkkal terhelt, a Damjanich találkozásánál pedig kimondottan rossz állapotban van. Ahogy Ócsa városvezetése már ezt is a vasúti parkolóberuházással egy időben beharangozva azt ígérte, hogy megújul és másik aszfaltrétegek kap, de ugyanúgy ebből sem lett semmi, mint más hasonlóképpen elhaló polgármesteri ígéretekből. 


Bukodi és Horváth vezetése a maga javadalmazásán túl alig volt képes a városért valamit is tenni, gondolva itt arra a számos úthálózati és közlekedési problémákra, amik az itt élőket sújtja.

A decemberi közmeghallgatáson az ismétlődő lakossági panaszokra válaszolva elmondta a városvezető, hogy a Pánczél Károly térségi országgyűlési képviselőhöz és Szűcs Lajos itt élő korábbi városi képviselőhöz, fejlesztési biztoshoz fordul segítségért, hogy esetleg némi pénzt, (maradványt) kapjon a város az úthálózatának javításához.

Csakhogy Bukodi mester arról nem beszélt, hogy a térségben volt erre kiírt pályázat, amin a város nem indult, mondván erre nincs megfelelő önrésze. Holott lett volna, ha a polgármesteri autó költségvetésbe iktatása helyett azt a hatmilliót az útalapba forgatják, vagy azt a 3 milliós összeget tekintjük, amit az év végén egymás közt szétosztottak, akkor máris érzékelhetővé válik, hogy ezzel, az összeggel, mint 10 %-nyi alappal mekkora összeg lett volna lehívható, illetve elnyerhető.

Pánczél Károly a minap arról számolt be, hogy a települési belterületi utak felújítására a tavalyi évben 83.539.249 Ft.-t nyertek és fordítottak Kiskunlacházán, amit a napokban adták át.


Vagyis ezzel Pánczél Károly rávilágított, hogy volt itt pénz és lehetőség a belterületi utak rendebhozatalára.  Csupán a városvezetőkön múlott, hogy az erre kiírt pályázati lehetőséget mennyire tartják fontosnak és kiemeltnek a saját településüket elletőien.  

Pánczél és Szűcs ma is szívesen jönne Ócsára pózolni egy-egy beruházás átadására, ha lenne rá alkalma és lehetősége, de itt valahogy semmi nem jön össze. Ugyanis Ócsán a nagyrészt Eu-s forrásokból épült P+R parkolót sem sikerült úgy befejezni és átadni, mint másutt.  Az mai is csak egy befejezetlen mű, ahol még a közvilágítás sem funkcionál.  Ahogy az ott parkoló vállalkozó mondta, még a telephelyére bejutást sem biztosítják a számára, amit korábban megígértek neki. Ezért is áll demonstratív a nyerges vontatójával a személygépjárműveknek fenntartott parkolóhelyre keresztbe, vagy ha a kedve úgy tarja, annak kellős közepére.  És hogy mennyire igaza lehet, más sem igazolja vissza, mint az évek óta fenntartott állapot és az, hogy ezért még egyszer sem büntették meg.

Ócsa változatlanul fejletlen és elavult úthálózatával a két jól fizetett városvezető nem képes mit tenni.

Útfelújításokra alig költenek, a pályázatokkal nem tudnak élni és a város nem képesek sikeresen felvárakoztatni másokhoz képest.

Ócsa továbbra is a térség elmaradott és jobb sorsa érdemes kisvárosa, akinek félzárkóztatását, fejlődést maga a városvezetés gátolja. 

*

2017. július 11., kedd

Pályázat: Csapadékvízelvezetésre és egészségügyi intézmények fejlesztésére - Ócsán mindkettőre szükség lenne

A két felhívás keretében a Pest megyei települési önkormányzatok számára 4 milliárd forint lesz elérhető a felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, további közel 5 milliárd forint pedig egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiG7AJvMU9BYTTZBlrVfMP2ophYniVRbMjtQzq7Fw-6QHLkT3it0l1eEAqGnho4xxcXEVlTv28Bbq_6chHDeW4pVUpcspCyANvmcAgij4xPF8KluQYPOPMYkVrEHczbpIiygp9q_n7PJJI/s640/SSA40165.JPG
Ócsa önkormányzata évek óta ül a problémán - Bukodiék semmit nem tettek a csapadékelvezetés javítása érdekében

 
A kiépített utak egy részének burkolata felújításra szorul. A város rendkívül jelentős közúti környezeti terheit együttesen okozza a jelentős átmeneti és helyi forgalom. A helyi közúti áruszállítással foglalkozó gazdálkodó szervezeteknek minden esetben telephellyel kellene
rendelkezni a tehergépjárművek tárolása céljából. Pillanatnyilag ez nem minden esetben valósul meg, ezért esetenként akadályozzák a biztonságos közlekedést.
 
A felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy elősegítse a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetését vagy helyben hasznosítását, a települések árvíz-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettség csökkentését. A pályázat keretében elnyerhető támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a további környezeti káresemények megelőzése érdekében Pest megye településeinek önkormányzati tulajdonban lévő belterületi csapadékvíz elvezetési, csapadékvíz-gazdálkodási rendszere tovább bővüljön, korszerűsödjön, a belterületen áthúzódó vízfolyások és belvízcsatornák, belvíz-elvezető rendszerek rendezésre kerüljenek. A konstrukció támogatja a települések belterületének védelmét a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól. A rendelkezésre álló 4 milliárd forint támogatási keretből egyenként 40-300 millió forintos támogatásra pályázhatnak a Pest megyei települések.

http://www.pestmegye.hu/images/friss_hirek/csapadekviz_elvezetes.jpg
Egy megvalósítható példa, mire lehetne pályázni - Ócsán megoldatlan a felszíni vízelvezetés ( - Bukodi önkormányzatának ez nem fontos)

Az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy elősegítse az önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátó-rendszer infrastrukturális fejlesztését, az intézmények szolgáltatásainak és infrastrukturális feltételeinek korszerűsítését, a hozzáférés egyenlőtlenségeinek mérséklését. Az alapellátáshoz sorolt szolgáltatások fejlesztésének keretében a háziorvosi szolgálatnak (felnőtt, gyermek, vegyes praxis), a fogorvosi szolgálatnak, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásnak és a védőnői szolgálatnak helyt adó épületek, épületrészek fejlesztésére, új épület építésére, továbbá a működő iskolaorvosi rendelők infrastruktúra fejlesztésére is lehetőség van. A rendelkezésre álló 4,8 milliárd forint támogatási keretből egyenként 10-200 millió forintos támogatásra pályázhatnak a Pest megyei települések.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s640/SSA40911.JPG
Felszíni vízelvezetés és buszmegálló Ócsán - kettő az egyben megoldás ( - a város polgármestere erre nem igen költ)

A pályázati felhívások és a hozzájuk kapcsolódó részletes útmutatók elektronikusan elérhetők a Nemzetgazdasági Minisztérium, és a Magyar Államkincstár honlapján.

Az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére irányuló felhívásra 30 napos felkészülési időszak után, 2017. július 28-tól adhatók be a pályázatok. A felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére irányuló felhívásra 45 napos felkészülési időszakot követő első munkanaptól, várhatóan 2017. augusztus 14-től nyújthatók be a pályázatok.

Ócsa Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §. (1) bekezdésében meghatározott kötelező, és az egészségügyi alapellátás körébe tartozó feladatainak részben Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye, részben egészségügyi feladat-ellátási szerződések útján látja el.
Az előző vezetés alatt új, intézmény létrehozására került sor, mely részben akadálymentesített, azonban számos szakellátás nem vehető igénybe. Így Ócsán a helyben elérhető szakellátások fejlesztésre szorulnak. Ócsa városvezetése azonban ennek érdekében az elmúlt évek során nem sokat tett. Ezért a mostani pályázat erre is lehetőséget nyújtana.
  
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxaohHoarDthY8vhM_0dnFVVwIB722hw9Q09ZjjSMDFKpN5ib6dErqEtD9DXoRI3krWz7lDSwO_yo5w3Qlt4Y4H2hHrszwkV5XccCAL90Z8K9-oiDgicmjPHXqfptV2cqgO2jWFREkUtM/s1600/%C3%A1tad%C3%A1s.jpg
Az Egészségház átadása Ócsán - Dönti Károly polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő érintettségével ( - Bukodiék azóta sem fejlesztették)

A Kormány 2016 júniusában döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire. A hazai forrásból finanszírozott támogatási programmal a Kormány azt kívánja ellensúlyozni, hogy a Közép-Magyarország régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá a 2014-2020 közötti időszakban. A Kormány már korábban döntött a Közép-Magyarország régió kettéválasztásáról, így 2020 után Pest megye már valós fejlettségének megfelelő mértékben, a konvergencia régiókkal azonos feltételek mellett férhet majd hozzá az európai uniós forrásokhoz.

Ócsa városában élők számos egészségügyi ellátást csak másutt tudnak elérni. Adott pályázattal kiváltható lenne a távolabbi településekre utazás, mivel helyben is lehetne biztosítani több szakellátást.

*

2017. február 28., kedd

Monoron is a fejlesztések mentén halad előre az önkormányzat - Ócsán bezzeg nem így van ( - ez is elmarad)

Míg más városokban igen sokat foglalkoznak önkormányzati szinten a helyi fejlesztésekkel a lakható környezet, az élhetőbb városok kialakítása érdekében, addig Ócsán ezt a törekvést sem véljük felfedezni.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2017/02/monor.jpg
Monor látványosan fejlődik - Ócsa városvezetése nem képes rá, hogy felvirágoztassa a várost

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/15135825_2175568629335940_3683315168123990459_n.jpg?oh=1f0c9c0a6a2eafca37182e3894ce0411&oe=59706910
Ócsán ez sem sikerült szélesebbre
Monoron az elmúlt két évhez hasonlóan közel 20-20 millió forintot tervez költeni az önkormányzat a járdák építésére és az iskolai vizesblokkok felújítására. Az összeghatár megállapításánál idén is fontos szempont, hogy a kivitelezési munkákra helyi vállalkozók pályázhassanak. Korábbi döntés volt négy gyalogátkelőhely kialakítása a városban, ezek megvalósítására az idei év első felében lehet számítani.

Ócsáról mindez nem mondható el. Talán az elmúlt öt évben sem fordított ennyit a saját járdahálózat kiépítésre a helyi polgármester keze alatt az önkormányzat. Tavaly csupán egy rövid, és keskeny járdaszakaszt voltak képesek saját joguk alapján megvalósítani. Azt is egy kevésbé forgalmas helyen: a Bolyai téren.  

A közeli gimnázium buszmegállóját azonban hagyták az évtizedes múltjában úgy, mint egy ereklyét.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s1600/SSA40911.JPG
Ócsán az önkormányzati vezetés úgy ragaszkodik ehhez földbe vájt iskolai megállóhoz, mint valami ősi ereklyéhez - a város és a vezetés szégyene (- hány választás kell még a változáshoz)

A vasút menti felszíni átkelőkhöz sem voltak képesek az elmúlt évek során járdát létesíteni.  Talán majd az idén, vagy jövőre a választásokra készül pár méter önkormányzati beruházásban. Addig is a lakossággal építtetik meg azt, amit nekik kellene.

Mint ismert, az ócsai polgármester nem jár gyalog, így vélhetőleg nem hozza lázba az effajta nélkülözés, mert nem ő szenvedi el a járdázatlanság hátrányait. A hatmillió körül bevásárolt hivatali autó árából pedig pont kijött volna egy átvezető szakasz.  Csakhogy a saját célra vásárolt közpénzes autó fontosabb volt, mint a lakossági igény. Az autóból kinézve meg minden szebbnek tűnik. Még az is, ami nem adatik meg a lakosságnak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjb1xrIwm_9hOgLAo0EQiuOulygGTKfz8LjzufEg-PVhC0ASR2VRJdLK26zbKFYdGjMsrTBjXzhVl-c9jz0p9w6xWMKPDoK7Vej9ULsslkK_EQiA_HtKvumjDSYtJGFkgjQOcoqBCFAwR8/s1600/SSA41006.JPG
Ócsán évek óta nincs változás - hiába lett Bukodi Károly polgármester ( - maradt minden a régiben)

Pedig Ócsa elmaradott környezete fejlesztésért kiállt. 

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSuZ6CzszXWqsB4Nb9rZMkkWin3AWxTYsU3UPvY6rnCfKfr9dJ6agMonoron azonban nem csak a fejlesztések fontosak, hanem a fejlődés is. Az, hogy az emberek egy barátságosabb környezetben jobban és otthonosabban érezhessék magukat. Ezek mind közösségi célokat és érdekeket szolgálnak. Nem véletlenül foglalkoztatja a közvéleményt is a város elmúlt néhány évének legnagyobb építkezése, a monori sportcsarnok kivitelezése. Az idei év végére kell átadni ezt a kormány támogatásából épülő multifunkcionális épületet, melynek kivitelezési szerződését január utolsó napjaiban írták alá. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
Ez a vásárlás vitt el egy átjárónyi pénzt - azóta sem jó semmire

Ócsán ilyesmire ebben az érában gondolni sem lehet. Itt alapvető gondokkal szembesülnek az emberek. 

Nem így Bugyi település, ahol szintén egy sportlétesítményben látják a jövőt. Csakhogy a község már több kilométernyivel megelőzte Ócsát mind a járdahálózat, mind pedig a kerékpárút vonatkozásában. Itt még mindig a szocialista múlt városi hagyatékát őrzi a városvezetés. Ócsán nincs egy Tsz-Irodányi pénz sem a vasúti átjáróra, ami ugyebár nem éri el a 30 milliót. Mégis ez a romos épület megvásárlása élvezet előnyt a kiépítetlen kereszteződéssekkel szemben.  Mert Ócsa városvezetése így látta jónak. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtbzMNX0Zfi_P75BDxpZs9iSgBmAHWuXWdI5WOxvfBeyU4bfcmds3swYaadbC5cwTm2saYq-Ksf-KbsP_UkKieXJ0Mke06_qhXe49at4ODIdtXVosNsXUpfUdxmp1uRsx8cpyS2TIeBNU/s1600/SSA40442.JPG
Tavaly már a lakosság bevonásával elkezdődött a kátyúzás - a képen jól látható az önkormányzatot kisegítő házilagos módszer (- a városvezetés itt másra költi a pénzt)

Monoron azonban nem cicóznak bontásra váró létesítményekkel. Ott több mint egymilliárd forint értékű, - mondhatni jelentős beruházásokba - kezdtek. Így nem csak a városi sportcsarnok épül állami támogatásból, hanem  a Petőfi utcában is megújul az egykori kisegítőiskola épülete. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1ChFdb9xwOW1O7Iu3jqQcdXthdzlU5LT8uLfkRo4u7oXAUP6bbxFEezPpKKYwVpTzQJhSC-6EU-s2N8-M1OdV1Mvses8l__uwxKnIqcl8IYw8ws_aAKy3jE3lxlEDCfnOAqT4dJDRTRQ/s1600/SSA40446.JPG
Lakosság nélkül a városvezetés nem élne meg
Aztán a környező közterületek is megújulnak majd: a Petőfi Sándor utca Virág utca és Széchenyi utca közötti szakaszon, ahol díszkővel és térburkolattal ellátott, parkosított környezet kerül kialakításra. Jelenleg ez a cél. A támogatás további részét városszerte útépítésekre szeretné fordítani a városvezetés.

Ócsán ezzel szemben nem terveznek önkormányzati járdaépítést, csupán a lakosság munkába fogásával próbálnak javítani a romló helyzeten. Ez a helyi járdaépítési,- felújítási program. Ez azonban nem vezet el az állomásig. 

Több évnyi lakossági panaszokat követően jutott csak el a képviselőtestületünk odáig, hogy most már hajlandó volt előhozakodni ezzel a gondolattal.  Így talán a választások előtt az Üllői utcai vasúti átvezetéshez a temető és a Charlie-féle bazári épület között hajlandók lesznek egy nyomvonalon a járdát megépíteni. 

Ugyancsak az idén terveznek belefogni a Székesi, Vadvirág, és Damjanich utca egy-egy szakaszának javításába, valamint a Damjanich egy részének árkolásos vízelvezetésébe. 

A Damjanich utca útburkolatának felújítását két évvel ezelőtt belengette az önkormányzat a MÁV P+R beruházás kapcsán - de csak a szemetet sikerült önkormányzati ingatlanra helyeztetni ( - az útfelújítás Ócsán azonban már elmaradt)

Monor polgármestere, Zsombok László elmondta, hogy úgyszintén pályázatot nyújtottak be városuk által a Balassi Bálint utca aszfaltozására: a Klapka és a Lőcsei utca közötti szakasz az év második felében készülhet el. 
Ez már eleve több, mint amivel Ócsa az idén számol.

Zsombok László polgármester beszélt még egy, előkészítési szakaszban lévő tervről is. A 4-es számú gyorsforgalmi út építésének kezdetével, számítani lehet arra, hogy Monoron is megerősödik egy olyan vállalkozói érdeklődés, mely szükségessé teszi az üzleti infrastruktúra fejlesztését. Ez nem kimondottan egy ipari park terveit jelenti, hanem egy olyan üzleti park, üzleti terv összeállítását, mellyel meggyőzhetőek az érdeklődő befektetők, arról, hogy érdemes Monoron telephelyet kialakítaniuk.

A fenti tervek alapján is látható, hogy izgalmas, fejlődést mutató év áll Monor előtt, melynek hatásait közép- és hosszútávon is élvezheti majd a város lakossága.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEio6ZErSz663LjStCN-O0oRfT6MAMNesqQAECkn0ZVYU2SdjhBHiUjTTERHTe3zC_RaGsCbDavA0e8CFXBhvn8ueyNn1J9BG6NUc36KH0HjqZpjt4YF5w9kiIIzSW0pPLC9x9DAZHynfnY/s1600/SSA40358.JPG
Ócsán még ezt sem sikerült biztonságossá tenni és megfelelőn kiépíteni - kamion parkolóra bezzeg jutottak milliárdok (- no meg az ebből származó építési hulladéknak is biztosítottak aztán helyet önkormányzati segítséggel) 

Ócsán bezzeg ilyenekről nem hallani. Ócsa önkormányzata az alsópakonyi területet ugyanúgy nem volt képes kihasználni, ahogy az M5 autópálya és az M0 körgyűrű közelségét sem.

Mert míg azt látni, hogy mind Gyál. Alsónémedi, vagy Bugyi, aztán Vecsés, és Üllő, vagy éppenséggel Monor  is  fejlődni képes és jobb életkörülményeket tud teremteni az önkormányzata által, addig Ócsán a pitiáner vezetés öncélúsága, alantas kicsinyessége mentén haladnak csak a dolgok, ami valójában tapodtat sem viszi előrébb a helyiek életét.  

*

2017. február 22., szerda

Öt pályázat jelent meg: erre lehet pénzt nyerni - Ócsának azonban erre sem lesz önereje ( - visszafejlődés)

Ócsa fejlődése valahol megállt az Alsópakonynál kezdődő kerékpárút végén. 
Ott, ahol a buszjárat sem kapta meg a fordulópontot és a beígértek sem valósultak meg.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBhluHX9PIOXZ8YEmKTGBzao4h_U6W2lTnlHfmWFVNqZMnXMpwIaLClEDonYrXDi4nvSVkKOib1BGleWxgWyhTVUt9SuIGsqefbKVhr-iOTUbodkE-yBR55Srpa-2D8aB-z_KSZ-Co-dA/s1600/SZT-6.jpg

Ez a hely az, mely a fővároshoz oly közel, de fejlesztésekben oly távol áll, hogy az elmaradottságot már a helyközi választások ciklusaiban lehet mérni. 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2011/09/ocsa_lakossagi%20forum.jpgÓcsa az a kisváros, ahol nem a város, hanem sokkalta inkább annak vezetői gyarapodnak. Itt az közutakon olyan krátereket találni, amit a NASA a holdraszállás alkalmával sem vélt felfedezni. Mégsem, vagy talán pont ezért nem is szántak negyede annyit sem foglalkozni ezzel helyi szinten, mint ahogy arról a hírekben hallani/olvasni lehetett.

Hiába hazudta ígérete meg két városvezető a vasútállomásig érő kerékpárutat, majd a Falu Tamáson a Bajcsy-ig vezető második szakaszt, amikor egyikből sem lett semmi. Az alsópakonyi telepről kiinduló nyomsáv még az autópálya átvezetése előtt kifogyott a lendületből. Így nem, hogy az állomásig, de az ócsai oldalig sem ér el. Ezek után azt is elvetették, hogy a Vasútállomás és a Városháza előtti fő közlekedési útig egy ilyen összeköttetést létesítsenek. Így Ócsa lehet az egyetlen olyan kisváros, ahol nem csak a gyalogos közlekedéshez nélkülözhetetlen járdák sokasága hiányzik, hanem még egyetlen kilométernyi belterületi kerékpárúttal sem rendelkezik. Pedig lett volna lehetősége a városnak a megvalósításra, ahogy Bugyinak, Tatárszentgyörgynek, Dabasnak és másoknak. Csakhogy itt ez nem foglalkoztatta a képviselőinket, ahogy a lakosságot sem. Még azt sem érte el az önkormányzat, hogy a Bajcsy külső szakaszán, legalább az árpád utcától a sorban utolsó munkahelyig (Bata Ltd-ig) a cégek (Ócsai Malom, Semmelrock, stb) összefogásával kialakítsanak egy nyomvonalat a hozzájuk munkába járó dolgozók biztonsága érdekében. 

Ócsa városvezetése valahogy másként gondolta ezt. A polgármester számára a céges segítség, a támogatás valószínűleg kimerül a saját  maga elnökölte klubban.

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/20130802_sportpalya.jpg

Ha azonban nem lennénk ilyen szűk látókörűek és képesek lennénk a város valamint az itt élők érdekeit

Nem véletlenül hozzuk fel ezeket a hiányosságokat, mivel újabb öt, a helyi gazdaság- és turizmusfejlesztést, energetikai korszerűsítést és fenntartható városi környezet fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg. Ráadásul ezek összege emelkedett, és két nyitott felhívás - a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), -  összesen 92,9 milliárd forint értékben nőtt. Erről az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára tájékoztatta a sajtót.

Vecsésen máris bejelentették, hogy Mentőállomás és egy új Egészségügyi központ épül a városban. Nálunk meg azt tapasztalni, hogy még az önkéntes tűzoltóegyletet sem volt képes az erre hivatott felállítani. Az önkormányzatunk és a mögöttes személyek nem képesek még egy ilyen alapvető vállalást sem megvalósítani.

Ócsa önkormányzati vezetése azonban nem beszél erről. Sőt, valószínűleg nem is pályázik a gazdaságélénkítő- és a turizmusfejlesztést elősegítő programokra, hiszen még a helyi Tourinform irodát is visszafejlesztették és bezárták.

http://www.orszagkozepe.net/images/sampledata/design/iroda04.jpg

Hiába emelkedett a helyi gazdaságfejlesztést célzó felhívás keretösszege 2,1 milliárd forinttal, így 2,6 milliárd forint érhető el az önkormányzatok és többségi tulajdonú vállalkozásaik kisléptékű termék-előállításhoz kötődő logisztikai fejlesztéseinek támogatására, de Ócsa erre sem mozdul. 

Aztán szintén emelkedett a Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretösszege a rendelkezésre álló tervezett 8,8 milliárd forintról 9,9 milliárd forintra, ami a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítését szolgálja.

Látható, hogy a kormányzat próbál segíteni és lehetőségeket biztosítani,de ha a helyi vezetés nem foglalkozik a városlakók gondjaival, és nem pályázik, akkor egy elmaradott, hátrányos hellyé válik a település.

Szűcs Lajos o.gy képviselőként és ócsai lakosként sem kezelhetné közömbösen a helyi ügyeket. Míg a város képviseletét látta el, addig sem sok újat mutatott fel számunkra. Most, hogy a szomszédos körzet képviselőjével váltották egymást, máris több beruházásról számol be, mint egykoron.

http://images.slideplayer.hu/8/2089482/slides/slide_1.jpg

Alsónémedi már korábban lepipálta Ócsát. Inkubátorház, új szennyvíztisztító, ipari parkok, telephelyek sorát hozták létre az évek folyamán, miközben Ócsán semmi ilyen nem történt.
Illetve mégis. A pénteki sörfocikhoz készült egy műfüves pálya, ami kiegészült a járulékos perekkel. Bukodiék hivatalára már csak ez (ezek az ügyek,) és a hivatali visszaélések utáni nyomázások nyomják a bélyeget. Itt mintha mindenki csak ezzel foglalkozna, más teendője nem lévén. Talán pont ezért nem jut itt idő az odafigyelésre a normális városvezetésre és a fejlődésre. Mert míg önkormányzati ügyvédekre sorra futja, addig járdákra, normális vasúti átjáróra, megfelelő fejlesztésekre láthatóan nem.

Bezzeg másutt már az elmúlt években folyamatosan és  egyre újulnak meg a gyáli óvodák. Első lépésben a Gyáli Liliom Óvoda, ezt követte a Gyáli Tátika Óvoda Bartók Béla utcai tagóvodája, most pedig a Gyáli Tátika Óvoda épületét semmisítik meg, hogy a helyére egy korszerű, 21. századi intézményt hozzanak létre.
Mi meg itt nyögünk egy tetőcsere hitelének terhe alatt, és nem vagyunk képesek még a saját gyermekeink étkeztetési ellátására sem, mert azt is másra testálta az önkormányzat fura ura. 

De ezt látni más területeken is. Ócsa környezete, látképe annyira erodált, hogy az is megérne egy külön misét. Mert ott, ahol az örökségvédelem ellenére népi lakóépületek, házakat pusztulnak, ott lehet aztán magyarázkodni, csak azt nem lehet mondani, hogy törődik ezzel valaki.

Monor is tud élni a lehetőségekkel: - ott üzleti parkkal aknázzák ki az M4-essel megnyíló lehetőségeket.
Nekünk ez sem jött még össze az M5 közvetlen környezetében.

https://www.google.hu/maps/vt/data=RfCSdfNZ0LFPrHSm0ublXdzhdrDFhtmHhN1u-gM,LDBkAs_QI-KtAKbZJ8Q_lFkE34DA0X1mZc7nF5ZQDGArE84P2QpQ79AuJ6fSXITUxq-6yYZfOQfFmztcAmMvr0tNAOLvy06u-Ueeagj864TZFtuvPSKM4v9vsOeqDJmlF1qwEnIv-2cbHvIy0BfbWD8yaP5aL4_2gmplhosb9-7As5wOtnO9xyipMEY3QdxtfCg7ITMQSwiticIvFydNUtx4EdMqVGSsXezB8l4Io0-yCezK2F5OEl7zbmjPAg

Szégyen Ócsa városvezetésére, önkormányzatára és tisztségviselőire nézve ez a látlelet. Szégyen, hogy mindezek ellenére figyelmen kívül hagynak olyan lehetőségeket, amikkel a társadalmi környezetünket tehetnék jobbá, szebbé, vonzóvá és élhetőbbé.

A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztést célzó felhívás 20,4 milliárd forinttal támogatja elsősorban a kisléptékű, helyi, térségi jelentőségű turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására irányuló fejlesztéseket.

Ezt igazán ki tudná használni a város, csak ügyebár itt ehhez nincs alkalmas ember, avagy megfelelő vezető.

Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését célzó két felhívás 50,7 milliárd forinttal támogatja a meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiagazdálkodásának elősegítését.

A barnamezős területek rehabilitációját célzó felhívás célja 2,3 milliárd forint értékben a vállalkozások és befektetők, valamint a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható városi környezet, települési arculat kialakítása.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhf0AZes7rQIc8D9-pLCq887wLFKoBYmt8Z70sI7DdvhAPUrmGAop_K35Kv7yaH07JHLAJLenzzXePjWh15ods3hiSpT6fyWTOetjJSkM5Nych4g8wYy2uWGSispQ81vEmgw8EFARuA9sw/s1600/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.png

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNkG225VMQ2pKsNb6SNTtFR00bbycXmPVwsc0UyxfNKgtKLmPXHGeBywygn4sd-fKlhxlWLo4pgSL7kkCGaLMsuKI1MwgpAkGv2Cj72xaHgwVDfr6AgLsCADq5P7n5JOL4NoojGxS-jrU/s1600/SSA40319.JPGA Zöld város kialakítása című, 16,3 milliárd forint értékű felhívás olyan fejlesztéseket támogat, amelyek segítik a település fenntartható fejlődési pályára állítását - ismertette Rákossy Balázs.

Ócsa városvezetői a szlogen szintjén képesek felhívást közzé tenni a Zöld Ócsáért, miközben arra is képesek, hogy uralkodásuk alatt leszennyezzék az önkormányzati ingatlant. Így, és ezen vezetés alatt fordulhatott elő, hogy a városvezető(k) engedélyezte ingatlanhasznosítás keretében hosszú hónapokon át veszélyes építési hulladékot, betontörmeléket helyezhettek el, valamint áshattak be az önkormányzat által biztosított, de testületi felhatalmazással nem bíró, (önkényesen engedélyezett) városi területre.

Mi ez, ha nem Ócsa szemete, szégyene?

Szerintünk Ócsa többet érdemelne annál, amit a Bukodi-Horváth alkotta városvezetés itt produkál.

*