2020. augusztus 18., kedd

Strandfórum a fakivágások engedélyezéséért - lakossági fórum a nem létező településfejlesztésről ( - hallgatás)

Ritkán tart a kötelezőn túl meghallgatást, vagy lakossági fórumot Ócsa városvezetése.

Ezen ritkaságok egyike a most meghirdetett.


Mindezek előzménye az egykori város strand területe, amit évek óta úgy adott ki az önkormányzat hasznosításra, hogy azért egyetlen fillért sem kért, csupán a terület rendbetartását.

Ezt azonban valahogy nem hozták a felek, és a hivatal sem kérte számon rajtuk.  Aztán volt, hogy a korábbi alpolgármester, Horváth Tomi rakatott le különböző hulladékot, összehordott avarféleségeket és ismerve korábbi "termőföldes szokásait", - amiből ugyebár építési hulladék lett, - ki tudja még mit nem.

A polgármester betöltött pozíciójának harmadik ciklusába érvén azonban egy képviselő indítvány után rádöbbent, hogy valami mást kéne kezdeni a strand területével, mintsem ingyen a méhek hordalékávé, vagy a hulladékok elburjánzó tárhelyévé tenni. 

Most, amikor végre ki szeretnék takarítani, akkor az ottani fák védelme érdekében fórumot hirdetett  a lakosság segítő közreműködését kérve. Azonban célt az önkormányzati ülésen pontosan nem határozta meg, csupán annyit közölt, hogy ez ügyben az itt élők véleményére is kíváncsi.

Bukodinál sokszor az sem igaz, ami írva vagyon - a történetek a legtöbb esetben másként alakulnak

Ezért hát a fórum, amit persze megint nem úgy és azon az egyenes ágon hirdették meg, amiből az átlagember is megérthetné, hogy miről van szó, hanem amolyan kacifántos hivatalossá tett bikkfanyelven amiből senki semmit nem tudhat meg valójában.

Az álságos közvélemény-kutatás itt akár meg is bukhat és a polgármesteri fondorlat győzedelmeskedhet, mely szerint az embereket nem érdekli a város fejlődése, az egykori strand sorsa és a meghirdetett fórum tárgyköre.
 
Érdekes, hogy a választások során megannyi a lakosság bizalmáért és kegyeiért küzdő újdonsült önkormányzati képviselő, no és a régiek sem képesek a folyamatos tájékoztatásra, az ülésen és a helyben történő dolgokról.  

*

1 megjegyzés: