2020. augusztus 3., hétfő

Hazugságot terjesztve gyűlölködik Hont András - a sok gonoszlelkű meg ugrik rá ( - ebből is per lesz)

Hont András egy volt fideszes, aki most újságíró, de történésznek vallja magát, miközben kígyó módjára spricceli magából a gyűlöletet.  Kedvenc területe az amúgy is szennyes Facebook.


A mocskos-szájú Hont a napokban a győri alpolgármesteren élcelődik gonoszan és olyan valótlan állítást közzétéve, ami egyben sértő a másikra vonatkoztatva.  Hont ugyanis amolyan nagyblankásan azt állítja, hogy Győr alpolgármestere, a fideszes Radnóti Ákos "tényleg fasz".

Hont egy aljas publicista, aki amolyan sértődött félként szapulja a Fideszt és az egykori volt pártjának politikai társait. Így és ennek alapján kezdte most ki a győri alpolgármestert annak ellenére, hogy éppen ezen állítás kapcsán indított személyiségi jogi pert Radnóti Ákos.  Hont András pedig ezzel él vissza úgy, hogy az ismételt trágársággal, trágárságával próbál úgy élni és visszaélni, mintha az jogos felvetés, vagy felfedezés lenne. A teremtett látszat azonban csal.

Hont egy meghekkelt, photoshoppolt Wikipédia alapú képpel próbálja igazolni állítását. Azonban az általa is belinkelt montázs, egy hamisítvány, így maga a Facebookon Hont-féle állítás és a mögöttes "igazolás" is hamis.

Valójában Hont jól tudja, hogy hazudik és ezzel hangulatot gerjesztve gyűlölködik, miközben a másik fél személyiségi jogait is sérti.   Azonban Hont már csak ilyen amióta a nem fideszes. 

Azóta a baloldal hátsófertályában lapátol és abból a mélységből szórja az általa kimunkált trágyát. Most sem tett mást, mint ezt a fekáliát szórta szét a közösségi oldalán amire úgy repültek rá a vele azonos nívón álló szimpatizánsok, mint döglegyek a friss trágyára.
     
Az ingatlan beruházások kapcsán elhíresült a „spanyol modell” saját hazájában és Európában is származású újságíró, aki jelenleg a HVG rovatvezetője. Nagyapja Hont (Holczer) Ferenc színházi rendező. Apja IIII/III-as besúgó volt, aki később az SZDSZ-ben lelt otthonra. Tanulmányai során - többek között - a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek is volt a hallgatója.

Hont András nem először hazudik és rágalmazza meg a másikat. A HVG rovatvezetőjeként már lebukott egyszer. Akkor a saját követői is számonkérték az aljas húzásáért, amiről a DK-hoz köthető Nyugati fény is beszámolt.

 Igen Hont most is rendesen odapiszkított, ahonnan korábban étkezett. Nem új jelenség ez azoktól, akik nem képesek kulturáltan viselkedni. Hont Andrásból ez utóbbi hiányzik. Hont már ugyanolyan mocsok, mint a gyurcsányista liberális-baloldal. 

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése