2020. augusztus 25., kedd

Náci nyugat - nyugati nácik ( - miként egyesülnek a birodalom hívei a kommunista múlt örökítőivel az Eu-ban)

Mint a legtöbb és kitartó ideológia, mint a régmúltnak hitt nácizmus, vagy a most dúló liberalizmus nyugatról származik.

Az ideológiai kultúrharc mindig is a tőke hatására, vagy éppen nyomására alakul és formázódik úgy, ahogy. 

A liberalizmus átkosát lassan kezdjük megismerni, azonban a nácizmus alkonyát még mindig nem sikerült megélni. A liberális eszmék népe szerint ez is belefér, mint az elfogadó közösségi élet annyi mássága. 

Ma már tagadhatatlanul ismert a hollandok srebrenicai mészárlásban betöltött szerepe, mely a II. világháborút követő egyik legembertelenebb mészárlása volt Európában. 

Mindemellett nem feledhetjük a norvég Anders Behring Breivik tettét sem, aki mindezek után náci karlendítéssel jelentkezett a tárgyalásán. Aztán, mondhatni mindvégig így köszöntötte a bíróságot. 

https://cro-eu.com/galerija-fotografija/albums/userpics/10001/normal_2-Princ%20Harry%20kao%20naci.jpgAz sem ismeretlen, hogy az angol királyi sarj, Harry herceg is náci uniformist öltött.

Amúgy se szeri, se száma a náci-kultusz mai követőéinek és híveinek Európában.  Különösen igaz ez a magukat a demokrácia jéghegyének tartó egyes skandináv és Benelux államokra.  

Erre utal egy előttünk máig nem ismert újabb cselekmény, mely annyira illik a mostani kor társadalmi-, politikai történéseibe, hogy az már nem is tűnik megdöbbentőnek.

Azonban mégis csak, mert számos mögöttes érzelmet, rossz érzést és egy képmutató társadalmi összképet szemléltet.

Történt ugyanis két éve, február 23-án Jozef Chovanec (szlovák állampolgár) a Charleroi reptéren összetűzésbe került a hatóságokkal. A belga fél által eredetileg bevallott verzió szerint Chovanec áttörte a reptéri kordont, majd jogtalanul felment az egyik repülőre. Itt dulakodásba keveredett a repülőtéri rendőrökkel, majd ezután az ottani cellában helyezték őt el. 

 Az eredeti jelentés szerint Chovanec itt megpróbált öngyilkosságot elkövetni (a The Guardian szerint fejét a falba verte), ezért a rendőrök lefogták, nem sokkal később szívinfarktust kapott, kómába esett, amelyből már nem ébredt fel, egy nappal később meghalt. 

A múlt hét szerdán napvilágra került felvételek azonban jóval árnyaltabbá teszik a belgák történetét. 

https://static.korkep.sk/2020/08/1525-870x450.jpgA felvételen jól látszik, hogy miközben több rendőr lefogja Chovanecet, az egyik karlendítésre emeli a kezét, miközben társai a szlovák férfi mellkasára nehezedve jól szórakoznak kolléganőjük náci üdvözlésén. Ebben a helyzetben tartották Chovanecet 16 percen keresztül.

Chovanec felesége (Henrieta Chovancova)  George Floyddal, az Amerikában rendőrök által eljárás közben megölt afroamerikai esetével húzott párhuzamot, majd emlékeztetett, hogy a rendőrök nem hívtak orvosi segítséget, mikor látták a szájából érkező vért, helyette még többen ültek a mellkasára, így nem tudott lélegezni.

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter pozitív gesztusnak tartja a belga szövetségi rendőrfőnök helyettesének lemondását, ám hangsúlyozta, hogy a szlovák külügy a videófelvétel napvilágra kerülésétől kezdődően lépéseket tett és tesz a belga féllel szemben.

Korčok ezt Facebook-bejegyzésében közölte.
„Ahogy az egész szlovákiai társadalom, engem is sokkolt a videofelvétel tartalma, amelyet a belga média tett közzé, és amely a belga rendőrök által Jozef Chovanec kárára elkövetett brutalitást mutatja be”

Mindezek a tettek azt igazolják, hogy a náci múlt a nyugati társadalmakba jobban beleégett, mint a kelet-európaikba. Mondhatni azt is, hogy a náci múlt ugyanúgy nem múlt egy nyomtalanul, ahogy a volt szovjet diktatúra országaiban a kommunista eszmeiség sem.

A baj és a félő, hogy ez a két ideológia az Európai Unió szövetségi kötelékében a színfalak mögött egyesülni látszik.   Úgy is, mint a hollandok srebrenicai tetteinek, vagy Harry herceg viselt dolgainak, netán a belgák mögöttes nácizmusának az elfedésében és a volt kommunista örökösök Eu-n belüli felhozatala, szerepe és megerősödése vagy éppen a liberális eszmeiség alatti támogatása kapcsán. 

Nyugat-Európa náci genetikája a jelenben modifikálódik a keleti bolsevik utódok kommunista DNS-vel egy új faji alapú világrend kialakulása érdekében. 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése